diák

címke rss

Újra megemelték a Nyári diákmunka program keretösszegét

Gazdaság2021.08.04, 09:26

Jelenleg közel 30 ezer nappali tagozatos diák dolgozik a Nyári diákmunka program támogatásával - mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára bejelentette, az egyszer már megemelt, így 3,4 milliárd forintos keretet, az élénk érdeklõdésre tekintettel, további 250 millió forinttal toldotta meg a kormány.

Gyakori sztereotípiák az egyetemrõl - biztos, hogy igazak?

Sulilife.hu2021.07.25, 19:27

Egyetemre menni rettentõ izgalmas - új környezet, új emberek, mindenek felett pedig végre megszabadul az ember a szülei óvó tekintetétõl. Akár várakozással, akár szorongással tekintesz az elkövetkezendõ idõszakra, biztosan vannak sejtéseid, mivel jár majd az egyetemi lét – most megtudhatod, mi tévhit, és mire számíthatsz valójában!

Elengedtek több diákot, akiket július elején hurcoltak el egy nigériai iskolából

Nagyvilág2021.07.25, 23:21

Túszejtõk elengedtek 28 diákot, akiket július 5-én hurcoltak el az északnyugat-nigériai Kaduna állam egyik bentlakásos iskolájából, de 81 gyereket továbbra is fogva tartanak - közölte vasárnap John Hayab tiszteletes, aki részt vett a fiatalok kiszabadítása érdekében folytatott tárgyalásokon.

Ez vár rád az egyetemen! Mire kell számítanod, már az elsõ perctõl?

Unilife.hu2021.07.22, 10:48

Amikor belépsz az egyetemi világba, számtalan újdonság fogad, nem csoda, ha ezer kérdésed van. Összegyûjtöttük a legtipikusabb kérdéseket és válaszokat, hogy zökkenõmentesen induljon az elsõ félév.

A stréber és a késõs: ismerõs típusok? Neked is tuti voltak ilyen osztálytársaid!

Sulilife.hu2021.07.23, 20:23

Néha körbenézel és a filmekre emlékeztetnek a klikkek és az embertípusok? Lássuk, milyen tipikus osztálytársakkal találkozhatsz bármilyen iskolába is jársz.

Parkolóban szexelt a diákjával egy egyházi iskolában oktató amerikai tanárnõ

Nagyvilág2021.07.21, 15:08

Egy 22 éves, ohiói tanárnõ éppen hogy elkezdett tanítani az egyik helyi iskolában, máris lefeküdt az egyik diákjával. A fiú anyja, amint megtudta, hogy mi történt, értesítette az iskolát.

5 tipp, ha most kezded a gimit

Sulilife.hu2021.07.16, 20:52

A gimiben számtalan újdonság vár, de fel vagy készülve? Íme néhány tipp, ha vannak még kérdéseid.

Megemelték a Nyári diákmunka program keretösszegét

Gazdaság2021.07.07, 09:41

Már az elsõ héten a húszezret közelítette a program támogatásával munkába állt nappali tagozatos diákok száma – mondta Bodó Sándor. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelõs államtitkára bejelentette, a kormány a kiemelt érdeklõdésre tekintettel az eredetileg 3 milliárd forintos keretet további 400 millió forinttal megemelte.

„Remélem, nem rabolnak el” – Ez volt az utolsó üzenete a diáklánynak, holtan találtak rá

Life.hu2021.06.22, 09:19

Borzalmas, ami egy orosz diákkal történt: a 34 éves nõ beült egy idegen mellé az autóba, majd pár nap múlva már csak a holtteste került elõ.

Nigériai emberrablók túszul ejtettek legalább 80 diákot

Nagyvilág2021.06.18, 09:34

Több mint nyolcvan diákot ejtettek túszul ismeretlen fegyveresek az északnyugat-nigériai Kebbi állam egyik iskolájában - közölték pénteken egybehangzóan rendõrök, helyi lakók és egy tanár.

Mennyit kereshetnek idén a diákmunkások?

Gazdaság2021.06.17, 11:20

Június 15-én a közoktatásban is véget ért a tanév, a nyári vakációval együtt megkezdõdött a diákmunka fõ szezonja is. Az idei év azonban ezen a téren is más, mint az eddigiek. A 2021-es nyár hazánkban az újranyitás ideje, a rendkívül rugalmasan és kedvezõ feltételekkel foglalkoztatható diákok pedig nagyban hozzájárulhatnak a gazdaság felpörgetéséhez.

Fontos információkat közölt a NAV a nyári diákmunkáról, ezeket tudniuk kell a diákoknak

Gazdaság2021.06.15, 13:23

A nyári munkát vállaló diákok a közteherviselés szempontjából felnõttnek számítanak. Bejelentésükre, adózásukra – a diákszövetkezeten keresztül vállalt munka kivételével – ugyanolyan szabályok vonatkoznak, mint más munkavállalók esetében - olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményében.

Több alkalommal létesített szexuális kapcsolatot kiskorú diákjával egy tanárnõ, akár 12 év börtön is várhat rá (18+)

Life.hu2021.06.02, 08:41

Többször is lefeküdt a wisconsini középiskolai tanárnõ egy 17 éves diákjával. Az iskolai alkalmazottak jelentették fel a nõt.

Kiderült, milyen feladatokra várták eddig idén a diákmunkásokat

Gazdaság2021.05.21, 15:04

A cégek az idén eddig fõként az adminisztrációs területre kerestek diákokat, míg tavaly a fizikai, segéd-, betanított munka, szakmunka kategóriában adták fel a legtöbb tanulókat célzó álláshirdetést - közölte a Profession.hu az MTI-vel.

A tanár is ember: hihetetlen videó készült egy kínai oktatóról

Sulilife.hu2021.05.13, 17:45

Tanárokkal és tanítókkal szinte mindenki találkozik élete során. Ideális esetben õk azok, akik elindítják az embert az élet úgynevezett "rögös útján", akik támogatják diákjaik személyiségének kiteljesedését, és igyekeznek mindent megtenni azért, hogy boldog felnõttek váljanak azokból, akiket tanítanak.

Érettségi 2021: Így vélekednek a diákok a matekérettségirõl országszerte!

Sulilife.hu2021.05.04, 16:56

Megoldhatónak, de a tavalyinál nehezebbnek találták a 2021-es matematika írásbeli érettségit az MTI által megkérdezett igazgatók, szaktanárok és diákok. Egyes feladatok komoly fejtörést okoztak a vizsgázóknak.

Könnyûnek találták a magyar érettségit a diákok - videó

Itthon2021.05.03, 13:54

Könnyûnek találták az idei magyarérettségit a SuliLife által megkérdezett vizsgázók. Egyikük szerint, aki tanult rá, az meg tudja csinálni.

Hiába a szakértõi vélemény, súlyos ítélet vár a gyõri késelõ diákra

Life.hu2021.05.01, 11:09

A fiatal fiú 2019-ben késsel támadta meg tanárnõjét, amiért az hármast adott neki a fizika dolgozatára. Hamarosan döntenek a sorsáról.

Egy budapesti gimnáziumban tanul jelenleg a gyõri késelõ diák

Itthon2021.05.01, 10:27

Akár 15 év börtön is várhat diákra, aki 2019- decemberében késsel támadt rá egy gyõri szakközépiskolában, az osztályfõnökére fizika órán, mert hármast kapott tõle matematikából. Az akkor 17 éves fiú azzal ment ki a tanárához, hogy a füzetében szeretne megmutatni valamit neki, majd a pedagógus mögé került, és a zsebkésével hátba szúrta az 51 éves nõt, aki a földre esett, a 17 éves fiú fölé guggolt és újra és újra megpróbálta megszúrni. Végül egy osztálytársa csavarta ki a kést a fiú kezébõl. A támadás után a diákot letartóztatták.

Elcsábította a 15 éves diákot a tanárnõ, majd az autójában szexelt

Life.hu2021.04.27, 09:08

A 21 éves ohiói tanárnõ egy 15 éves diákját csábította el. A fiút az autójába csalta, majd egy parkolóban rontotta meg.

Ismét börtönbe került a tanár, aki orális szexre kényszerítette diákját - Megpróbált kapcsolatba lépni áldozatával (18+)

Life.hu2021.04.19, 14:04

A 31 éves Lisa DeFluri állítólag 2020 második felében molesztálta egyik tanítványát, egészen decemberi letartóztatásáig. A legfrissebb hírek szerint azonban újra megpróbálta felvenni a kapcsolatot áldozatával.

Nemzeti Pedagógus Kar: Méltányosan kell elbírálni a gyerekek teljesítményét

Itthon2021.04.19, 09:58

A Nemzeti Pedagógus Kar elnöke szerint a mostani helyzetben méltányosan kell elbírálni a kisiskolások teljesítményét.

Áprilisban jegy és bérlet nélkül utazhatnak az alsósok a helyközi járatokon

Itthon2021.04.15, 12:02

A védelmi intézkedések lépcsõzetes feloldásának részeként április 19-én az általános iskolák alsó tagozatos tanulói számára újraindul a jelenléti oktatás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) döntése alapján a kisiskolások a hónap fennmaradó részében diákigazolványuk felmutatásával, jegy vagy bérlet megváltása nélkül utazhatnak a helyközi közösségi közlekedésben.

Rosszul tudtad! 4 tévhit az érettségivel kapcsolatban

Sulilife.hu2021.04.21, 11:26

Van valami, ami gyorsabb még a fénynél is: a tévhitek szájról szájra való terjedése. Egészen elképesztõ, hogy egy-egy fals infó milyen tempóban tud átfutni közösségeken. Az érettségi kiváló táptalaja ezeknek a butaságoknak.

Két dolog, amit NE fogadj meg, ha érettségire készülsz

Sulilife.hu2021.04.11, 19:46

„Közeleg az érettségi!" – a mondat hallatán több tízezer végzõs rezzen össze. És ahol félelemtõl reszketõ emberek vannak, ott vannak olyanok is, akik mindenféle tanáccsal próbálják õket nyugtatni, bátorítani, ösztönözni. Ahol pedig tanácsok vannak, ott közel sem kell mindent elfogadni.

Közel 2,5 millió forintos bírságot szabtak ki bulizó Erasmus-ösztöndíjasokra Görögországban

Nagyvilág2021.03.16, 15:18

Összesen 6900 eurós, azaz csaknem 2,5 millió forintos pénzbírsággal sújtottak tizennégy, Erasmus-ösztöndíjas francia diákot, akik a koronavírus-járvány miatti korlátozásoknak fittyet hányva házibulit csaptak Szalonikiben - számolt be egy helyi hírportál kedden.

Veréssel fenyegette osztálytársát egy csurgói diák

Itthon2021.03.13, 13:55

Egy 18 éves, csurgói diák többször is azzal fenyegette meg a nála évekkel fiatalabb osztálytársát, hogy megveri, ha beteszi a lábát az iskolába.

Lebukott! Titokban filmezett zuhanyzó nõket egy diák az egyetemen

Life.hu2021.03.02, 09:38

A 21 éves Doyun Kim számos videofelvételt készített nõkrõl a manchesteri egyetem környékén, miközben vásároltak, felszálltak a buszra, beszálltak egy liftbe vagy épp diákpartikon vettek részt.

Nemzetközi diákok a vírushelyzetben - Interjú Hoffmann Orsolyával

Unilife.hu2021.02.23, 19:39

Hoffmann Orsolya a Docler Holdinghoz tartozó Kodolányi János Egyetem felnõttképzési- és nemzetközi rektorhelyettese az intézményben eltöltött diákéveirõl, valamint a jelenlegi nemzetközi hallgatók helyzetérõl és lehetõségeirõl beszél.

Elraboltak több száz diákot Nigériában

Itthon2021.02.17, 11:51

Ismeretlen fegyveresek támadtak egy iskolára Nigéria északi részén, több száz diákot elraboltak - tudatták szerdán helyi biztonsági források.

Felvételi 2021: Nagy rajtad a szülõi nyomás? Így enyhíthetsz rajta!

Unilife.hu2021.02.11, 20:30

Hozzád illõ szak? Pipa. Kiválasztott egyetem? Pipa. Leadott jelentkezés? Pipa. Szülõi nyomás? Pipa. Nem elég baj, hogy nyakadon a felvételi határidõ, még a szüleid is megállás nélkül noszogatnak pályaválasztásod illetõen. "Kislányom, miért nem orvosira mész? Fiam, én is mérnök vagyok, ne törd meg a családi hagyományt! Mégis mire jó a gazdálkodás menedzsment?" Mind hallottunk már hasonló mondatokat, így szerencsére van pár tippünk, mit tehetsz ilyenkor!

Eszméletlenre vert egy pedagógust egykori diákja

Life.hu2021.02.02, 17:13

Az egykori iskolaigazgatót brutálisan összeverte egy volt diákja, a férfi majdnem belehalt a sérüléseibe.

Megzabáljuk: így ír a távoktatásról egy nyolcéves kisfiú a naplójában

Unilife.hu2021.01.25, 09:06

Aki részt vett már távoktatásban, az tudja, mennyire nehéz néha akár középiskolásként, egyetemistaként is menedzselni a kiosztott feladatokat és az egyéb teendõket. Valószínûleg az általános iskolásoknál ez még hatványozottabban igaz, bár itt a legnagyobb felelõsség a szülõkre hárul, hiszen a kisebb gyerekek még igénylik a közös tanulást.

Középiskolai felvétel megoldások: 6 osztályos gimnázium - Matematika feladatsor

Unilife.hu2021.01.23, 19:53

Több mint 75.000 család izgul ma gyermekük teljesítménye miatt. Három korosztályt is érint a mai középiskolai felvételi, mindenkinek egyaránt 45-45 perc alatt kell egy matematika és egy magyar nyelvi feladatsort megoldania.

Középiskolai felvételi megoldások: 8 osztályos gimnázium - Matematika feladatsor

Unilife.hu2021.01.23, 19:35

Rendben lezajlott a középiskolai felvételi, mely több mint 75.000 általános iskolás diákot érintett. Az Oktatási Hivatal máris közzétette a mai felvételi feladatsorát, illetve a feladatok megoldásait is. Három korosztályt is érintett a mai középiskolai felvételi, mindenkinek egyaránt 45-45 perc alatt kellett egy matematika és egy magyar nyelvi feladatsort megoldania.

Középiskolai felvételi megoldások: 9. évfolyamba jelentkezõk - Matematika feladatsor

Unilife.hu2021.01.23, 20:31

Ma délelõtt zajlott le a középiskolai felvételi, mely több mint 75.000 általános iskolás diákot érintett. Az Oktatási Hivatal máris közzétette a mai felvételi feladatsorát, illetve a feladatok megoldásait is. Három korosztályt is érintett a mai középiskolai felvételi, mindenkinek egyaránt 45-45 perc alatt kellett egy matematika és egy magyar nyelvi feladatsort megoldania.

Középiskolai felvételi megoldások: 8 osztályos gimnázium - Magyar nyelvi feladatsor

Unilife.hu2021.01.23, 19:48

Rendben lezajlott a középiskolai felvételi, mely több mint 75.000 általános iskolás diákot érintett. Az Oktatási Hivatal máris közzétette a mai felvételi feladatsorát, illetve a feladatok megoldásait is. Három korosztályt is érintett a mai középiskolai felvételi, mindenkinek egyaránt 45-45 perc alatt kellett egy matematika és egy magyar nyelvi feladatsort megoldania.

Elképesztõ mivel próbál védekezni a tanárnõ: szerinte ezért nem szexelhetett diákjával (18+)

Life.hu2021.01.21, 11:03

A nõ azt állítja, hogy azért nem szexelhetett az egyik 15 éves diákkal, mert az túl lacsony volt hozzá - írta a Metro.

Többször lefeküdt 15 éves diákjával egy tanárnõ

Nagyvilág2021.01.21, 13:08

A válláig sem ér a fiúnak. Ezzel védekezett a bíróságon az a férjezett tanárnõ, akit azzal vádolnak, hogy szexelt az egyik kamasz diákjával. A nõt korábban már elítélték amiatt, mert olyan videót küldött magáról a diáknak, amin maszturbál - írja a Bors.

Felemel vagy lenyom - a tanár szerepe a diák életében

Unilife.hu2021.03.03, 17:26

Mindannyiunk életében szerepet kaptak olyan tanárok, professzorok, akik jelentõs hatást gyakoroltak ránk. Lehet szó egy vagy akár több személyrõl, visszaemlékezve a gimire, biztos akadtak olyanok, akik pillanatokon belül eszünkbe jutnak.

Elaludt a diák az órán, zseniális, ahogy a tanár reagált

Unilife.hu2021.01.13, 15:29

Kinek ne lennének emlékei olyan órákról, amikor alig bírta nyitva tartani a szemét, vagy csak a szünetben elkortyolt kávénak köszönhetõen sikerült követnie az eseményeket? Vajon hogyan reagáltak volna tanáraink, ha elszundítunk óra közben? Egy amerikai angoltanár igazán megértõen kezelte a helyzetet.

Diákhitel - Sose volt még ilyen kedvezõ igénybe venni

Unilife.hu2021.03.03, 16:48

Mint azt már írtuk, a Diákhitel nagyban hozzájárul a diákok megsegítéséhez ebben a nehéz helyzetben is. Most újabb kedvezõ feltételeket hagytak jóvá, ugyanis továbbra is kamatmentes marad a képzési költségre felvehetõ Diákhitel2 és a szabad felhasználású Diákhitel Plusz. Emellett változatlanul rekordalacsony, 1,99 százalékos kamattal igényelhetõ a Diákhitel1.

Nyolcvan gyerek elrablását akadályozta meg a nigériai rendõrség

Nagyvilág2020.12.20, 14:35

A nigériai rendõrök tûzharcba keveredtek az emberrablókkal, ami után sikerül kiszabadítani az elrabolt diákokat. Egyelõre nem tudni, hogy kik követték el a mostani incidenst.

Kiderült, miért késelte meg a tatabányai diák az osztálytársát

Life.hu2020.12.11, 08:05

Egy lány miatt veszett össze a két fiú a tatabányai általános iskolában az egyik társuk állítása szerint. A 14 éves diák ezért késelhetett.

Diákoknak indított törzsutas-programot a Qatar Airways

Unilife.hu2020.11.30, 17:12

Diákok számára indított törzsutas-programot a Qatar Airways, amelyben a teljes és részidõs oktatásban tanuló 18-30 év közöttiek vehetnek részt.

Egyetemisták a járvány ellen

Unilife.hu2020.11.15, 21:41

Mint ahogy azt már írtuk, az egyetemek hallgatói is jelentõsen kiveszik a részüket a pandémiával való megküzdésben, hiszen számos diák segédkezik a járványügyi tesztelésben.

A Diákhitel törlesztés még várhat!

Unilife.hu2021.03.03, 16:48

A pandémia jelentõs anyagi terheket ró az egyetemistákra. Egyesek elvesztették gyakorlati- vagy munkahelyüket, néhányuknak pedig a lakhatása vált kérdésessé. Ehhez nyújt segítséget a Diákhitel Központ Igazgatósága, ugyanis legújabb bejelentésük szerint az általános hiteltörlesztési moratóriumot 2021. június 30-ig meghosszabbítják.

Padtól a katedráig: A tanárképzés útvesztõi - I. rész

Unilife.hu2021.04.22, 10:30

Ha tartottál már órán kiselõadást, és élvezted az osztálytársak csillogó tekintetét... Ha szabadidõdben szívesen segítesz másoknak a tanulmányaikban... Ha már átélted, mekkora örömöt ad, ha valaki általad, a te segítségeddel ért meg valamilyen összefüggést... Ha úgy érzed, akár hivatásként is szívesen gyakorolnád ez a tevékenységet... Akkor ez a cikk neked szól!

Gyõri késelõ diák: elárulta, eltervezte-e, hogy megpróbálja megölni a tanárnõt

Life.hu2020.11.10, 07:30

Tavaly történt a szörnyû és megdöbbentõ eset, amikor H. András egy hármas osztályzat miatt késsel megszúrkálta tanárnõjét. Állítása szerint semmire nem emlékszik a történtekbõl.

Felpofozta a diákokat a tanárnõ, vizsgálat indul ellene - Videó

Life.hu2020.10.25, 18:37

Egy Máramaros megyei tanárnõrõl készült videó, ahogy a diákokat pofozza. A román tanügyminiszter, Monica Anisie vizsgálatot rendelt el az ügyben.

Több gyereket meggyilkoltak egy kameruni iskolában

Nagyvilág2020.10.24, 16:21

Fegyveresek megöltek öt gyereket és súlyosan megsebesítettek kilenc másikat egy iskolában a Kamerun délnyugati részén található Kumbában szombaton - mondta el egy helyi tisztségviselõ.

Nyolc gyõri iskolában van koronavírusos beteg

Itthon2020.09.19, 10:35

Nyolc gyõri iskolában összesen 23 diák és 2 pedagógus van karanténban koronvírus fertõzés miatt. Az egyetem 24 hallgatójának is pozitív lett a vírustesztje.

Stresszelt és éhezett a gyõri késelõs diák, ezért nem volt tudatánál? - Videó

Life.hu2020.09.08, 15:44

Hazaengedték a gyõri diákot, aki megkéselte tanárnõjét, mert az rossz jegyet adott neki. Ügyvédje elmondta, a szakértõi vélemény szerint a fiú teljesen beszámíthatatlan állapotban volt, amikor az eset történt.

Tagadja a gyõri diák, hogy elõre eltervezte a késelést

Itthon2020.09.07, 16:03

Tavaly decemberben egy gyõri diák brutálisan megkéselte a tanárnõjét, mert az rossz jegyet adott neki a dolgozatára. Ahogy azt az Origo is megírta, a fiú elõre eltervezhette a támadást, a késelés után pedig azt mondta: "ebbõl majd tanul a tanárnõ". A diákot elõre kitervelten, közfeladatot ellátó személy ellen elkövetett emberölés kísérletével vádolják. Az ügyben ma elõkészítõ ülést tartottak, ahol a fiú csak részben ismerte el a tettét, azt ugyanis tagadja, hogy elõre kitervelte a támadást.

Koronavírus: Rengetegen nem ültek vissza az iskolapadba, a diákok alig fele

Life.hu2020.09.02, 10:25

A világon a diákok alig fele kezdte meg a tanévet a hagyományos módon. 

Kásler Miklós: Ingyenes tanszercsomagot kapnak a rászoruló iskolások

Itthon2020.08.26, 12:23

Több mint százezer tanszercsomagot osztanak ki a rászoruló iskolás gyerekeknek tanévkezdésig országszerte - mondta az emberi erõforrások minisztere budapesti sajtótájékoztatóján szerdán.

Szexuálisan zaklatta a diákokat egy portás egy budapesti iskolában

Life.hu2020.08.17, 14:48

A portás bizalmas vizsonyt alakított ki az iskolába járó diákokkal, ezt kihasználva pedig többüket molesztálta. A Fõügyészség letöltendõ szabadságvesztést kért ellene. 

Kõvel dobta nyakon iskolatársát egy fiú Nyergesújfalun

Itthon2020.08.06, 09:45

Egy nyergesújfalui iskola udvarán a szünetben, egy vita után egy fiatal fiú kõvel dobta meg 13 éves iskolatársát két hónapja. A dobástól a kisfiúnak a nyaka sérült meg.

Lengyelországban kinyitnak az iskolák szeptemberben

Nagyvilág2020.08.05, 16:03

Hagyományos formában, egészségügyi szabályok betartásával, de maszk kötelezõ használata nélkül kezdõdik szeptemberben az oktatás a lengyelországi iskolákban - jelentette be szerdán Dariusz Piontkowski oktatásügyi miniszter.

Esküvõje elõtt zaklatta diákjait a tanárnõ

Life.hu2020.07.17, 09:13

A 23 éves tanárnõ folyamatosan kompromitáló fotókat kért tizenéves diákjaitól. A nõt összesen tíz bûncselekménnyel vádolták meg.

A legjobb diákoknak ad esélyt a Stipendium Peregrinum ösztöndíj

Gazdaság2020.07.04, 14:43

A Stipendium Peregrinum ösztöndíj azoknak a kiemelkedõ diákoknak ad esélyt a legszínvonalasabb külföldi egyetemeken való tanulásra, akiknek egyébként nem lenne lehetõségük rá - mondta az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára szombaton Balatonszárszón az MTI-nek.

Pszichológiai vizsgálat: Fordulat várható a gyõri tanárkéselõ diák ügyében

Life.hu2020.06.25, 07:44

Tavaly, egy gyõri iskolában brutális támadás érte az egyik tanárnõt, ami miatt egyik diákját le is tartóztatták. Most fordulat várható az ügyben.

A 21 éves McDonald's-ban dolgozó diáknak fogalma sem volt róla, hogy terhes

Life.hu2020.06.24, 14:43

Daisy Young hasgörcsökre panaszkodva ment orvoshoz, aztán sokkot kapott a diagnózistól.

Szudánban katonai szolgálat elõl elmenekült diákok holttesteit rejtõ tömegsírt találtak

Nagyvilág2020.06.15, 17:17

Szudánban 1998-ban meggyilkolt, katonai szolgálat elõl elmenekült diákok holttesteit rejtõ tömegsírra bukkantak - tudatta a szudáni fõügyész hétfõn.

Nem használhatta mobilját, ezért megverte tanárát egy vizsgázó diák

Life.hu2020.06.13, 12:58

A vizsgán esett neki tanárának egy diák Hajdúhadházán, többször megrúgta a felsõtestét. Állítólag mindezt azért, mert a vizsgáztató figyelmeztette, hogy ne használja a mobiltelefonját.

A hónap tanárának választották a nõt, akirõl késõbb kiderült, hogy 16 éves diákjával szexelt

Life.hu2020.06.05, 08:41

Letartóztattak egy wisconsini tanárt, miután kiderült, szexuálisan zaklatta nevelt fiát, aki nem mellesleg egykori tanítványa volt.

Ennyit lehet keresni idén a diákmunkával

Gazdaság2020.06.02, 11:26

A koronavírus-járvány után a gazdaság újranyitásával most ismét egyre több a kereseti lehetõség. A fesztiválok elmaradása miatt a tipikus nyári munkák egy része nem elérhetõ, de a vendéglátás, a turizmus már keresi a tanulókat a nyári szezonra. A minimálbér emelése itt is nagyobb órabéreket hozott.

Hamis pénzzel fizetett az iskolai büfében egy kiskunfélegyházi diák

Itthon2020.05.11, 10:53

Egy kiskunfélegyházi fiú az ismerõsétõl kapott pár hamis tízezrest, hogy vegyen neki egy telefont. A diák eleinte nem tudta, hogy hamis a pénz, de miután megtudta sem szólt róla senkinek. Az iskola büféjében is a hamis pénzel akart fizetni, de lebukott.

Digitális összefogás: okostelefont kapnak a rászorulók

Gazdaság2020.05.02, 11:49

Rékasi Tibor, a Magyar Telekom vezérigazgatója kijelentette, hogy a Digitális összefogás keretében 616 feltöltõkártyás okostelefon kerül rászoruló családokhoz. A kezdeményezés keretében így olyan diákok jutnak az eszközökhöz, akik eddig nem tudtak részt venni a digitális oktatásban, mert nem rendelkeztek az ehhez szükséges technológiai felszereléssel.

Vádat emeltek a tanárát megkéselõ fiú ellen Gyõrben

Life.hu2020.04.29, 06:14

Elõre kitervelten elkövetett emberölés bûntettének kísérlete miatt vádat emelt a Gyõr-Moson-Sopron Megyei Fõügyészség az ellen a 17 éves diák ellen, aki tavaly decemberben tanórán késelte meg osztályfõnökét.

Többször is rendelt külföldrõl drogokat egy kaposvári kollégista

Itthon2020.04.27, 14:34

Többfajta drogot is találtak a szervezetében annak a kaposvári fiatalnak, aki hónapokon keresztül rendelt magának kábítószereket egy illegálisan mûködõ internetes oldalról.

Ausztriában fokozatosan újraindul az oktatás

Nagyvilág2020.04.24, 15:11

Szigorú óvintézkedések mellett, fokozatosan indulhat újra az oktatás az ausztriai iskolákban májusban - jelentette be Heinz Fassmann oktatási miniszter egy bécsi sajtótájékoztatón.

Gyõri késelõ diák: meg is ölhette volna tanárát, az mégsem küldené börtönbe

Life.hu2020.04.24, 07:14

Majdnem  öt hónappal az eset után fejezték be a nyomozást a gyõri késelõ diák ügyében. Megállapították, hogy me is ölhette volna a tanárt, és elõre kitervelte a késelést, a tanárnõ mégsem küldené börtönbe.

Ezt sokan nem gondolták volna Megyeri Csilláról

Life.hu2020.04.14, 10:27

A mûsorvezetõ elárulta, hogy a legtöbben azt sem nézik ki belõle, hogy van diplomája.

Marad letartóztatásban a tanárát megkéselõ diák: továbbra sem emlékszik

Life.hu2020.04.09, 15:06

Tavaly decemberben késelte meg tanárnõjét egy rossz osztályzat miatt a gyõri kamasz. Letartóztatását most újabb három hónapra hosszabbították meg.

Állítja a gyõri késelõ diák, nem emlékszik a szúrásra

Itthon2020.04.09, 15:20

A 17 éves fiú négy hónapja támadta meg a pedagógust azért, mert rossz jegyet kapott tõle, az Origo információja szerint, matematikából és nem fizikából, ahogy más lapok írják. Az viszont tény, hogy éppen fizika órát tartott az osztályfõnöke, aki matematika szakos tanár is egyben. A diák az eset óta letartóztatás alatt áll, amit a bíróság most újabb három hónapra meghosszabbított. A Blikk információi szerint a fiú egyáltalán nem emlékszik a támadásra.

A koronavírus-járványon nyerészkedett egy brit diák

Nagyvilág2020.03.12, 14:50

A koronavírusból akart hasznot húzni egy gyerek az angliai Leedsben. Sikerült is neki pénzt szereznie belõle, de amikor az iskola vezetõsége megtudta, hogy mit tett, azonnal hazaküldték és a szüleinek is telefonáltak - írta meg a BBC. 

Ítéletet hirdettek a tornatanárra támadó tatabányai diák ügyében

Itthon2020.03.11, 13:55

Egy diák a testnevelõ tanár kezére nagy erõvel ráfogott, majd lecsapta, amiért a Tatabányai Járási Ügyészség Közfeladatot ellátó személy elleni erõszak miatt nyújtott be vádiratot ellene.

Felakasztotta magát egy negyedikes diák Kozármislenyben

Life.hu2020.03.06, 17:04

Testnevelésóra közben akasztotta fel magát egy diák Kozármislenyben. Szerencsére megmentették életét.

Külföldi nyelvtanulási programra pályázhatnak a diákok

Itthon2020.02.28, 12:18

Megnyílt a külföldi nyelvtanulási program pályázati felülete diákoknak és iskolai csoportoknak. A program célja a magyar fiatalok idegennyelv-tudásának növelése, ezért 9. és 11. évfolyamos tanulók angol, német és francia nyelvterületre utazhatnak nyáron nyelvet tanulni a kormány támogatásával.

Folytatná tanulmányait a gyõri késelõ diák

Life.hu2020.02.27, 15:53

A börtönben is folytatná tanulmányait agyõri késelõ diák: egyetemre is jelentkezne.

Tovább akar tanulni a gyõri késelõ diák

Itthon2020.02.27, 11:18

Nem mondott le a továbbtanulásról az a 17 éves fiú, aki decemberben megkéselte az osztályfõnökét egy gyõri középiskolában, mert az hármast adott neki az egyik dolgozatára. A Blikk információi szerint amint a szabályok engedik, a fiú ismét tanulni szeretne.

Drónt nyerhet az a diák, aki ismeri az okostraktort és a mûhúst

Itthon2020.02.11, 10:59

Online vetélkedõt indított a DUE Médiahálózat, diákújságírók egyesülete Nagy Diák Agrárteszt – mezõgazdálkodj okosan! néven. A tesztet bárki kitöltheti a www.agrarteszt.hu oldalon, de a háromfordulós nyereményjátékban csak a 14 és 20 év közötti fiatalok vehetnek részt.

Vilmos herceg levelet küldött a miskolci diákoknak: óriási volt az öröm

Life.hu2020.01.30, 14:32

Hatalmas meglepetés érte a közelmúltban az Avastetõi általános iskola Széchenyi István tagiskolájának 2. b osztályos kisdiákjait: a gyerkõcök karácsonyi üdvözlõlapjára érkezett válasz Cambridge hercegétõl.

Rémálom lenne, ha a koronavírus beszabadulna Afrikába

Gazdaság2020.01.28, 15:48

Az afrikai kontinens országait egyelõre elkerülte a Vuhanból indult koronavírus, és valószínûleg ez az egyik legjobb dolog, ami a járvány kitörése óta történt azzal kapcsolatban. Kérdés, így marad-e ez a jövõben is, vagy a kontinensnek fel kell készülnie a legrosszabbra?

Üzent osztálytársainak az ámokfutó gyõri gimnazista

Itthon2020.01.21, 12:10

A fiú azt állítja, senkit nem akart bántani, és utólag fogalma sincs arról, hogyan borulhatott el az agya egy hármas miatt annyira, hogy késsel rontson rá a tanárára. Az õrizetben lévõ kamasz a leveleket az ügyészséghez juttatta el, és reméli, hogy azt a címzettek mielõbb megkapják. 

Szexuális erõszak: édeshármasra csábította diákját a középiskolai tanárnõ

Life.hu2020.01.18, 10:42

Nemi erõszak miatt kell felelnie a bíróságon annak a középiskolai tanárnõnek, aki egy korábbi tanárnõvel közösen az ágyába csábított egy diákot. A 40 éves, oklahomai Joyce Churchwellt kedden tartóztatta le a rendõrség.

Agyonlõttek egy diákot egy texasi középiskolában

Life.hu2020.01.15, 08:22

Agyonlõttek egy diákot egy texasi középiskolában helyi idõ szerint kedden, a gyanúsítottat keresik a rendõrök - közölték a helyi hatóságok.