csontok
címke rss- kapcsolódó címkék:
- történelem
- sír
- krimi
- gyilkosság
- holttest
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Emberi maradványokat találtak a caracali rém otthona közelében
Két emberi koponya és csontok kerültek elő szántás közben a földből kedd este Caracaltól 30 kilométerre. Az emberi maradványokat egy traktoros találta meg, aki riasztotta a hatóságokat - írja a Maszol portál.
Megtalálták egy májusban eltűnt nő holttestét, és egyik gyilkosát
Múlt héten találták meg egy májusban eltűnt, fiatal anyuka holttestének maradványait Kentuckyban. Egy 33 éves, helyi nőt vádolnak a gyilkossággal, akit csütörtökön őrizetbe vettek, és letartóztattak.
Apró űrhajók sorakoztak az őscápa szájában
A dinoszauruszok világát csak még izgalmasabbá tették egy most feltárt édesvízi őscápa maradványai. A régen élt állat apró fogai a kutatók szerint egy, a 80-as években népszerűvé vált videojáték, a Galaga idegen űrhajóit idézik.
Retteg az asszony, akinek a kocsiját a Dunában találták meg, benne egy holttesttel
A múlt héten találták meg a Dunában egy 2011 óta körözött autó roncsait, amiben emberi csontok voltak. Az autó tulajdonosa reméli, hogy nem az eltűnt fia csontjai voltak a kocsiban, akit hét éve mindennap hazavár.
- címkék:
- Duna
- autóroncs
- csontok
- család
- eltűnt fiú
- Címkefelhő »
Évekkel ezelőtt kerülhetett a Dunába az éjjel megtalált autó
Dunakeszinél húztak ki a Dunából egy autót szerda éjjel. A rendőrség még nyomoz az ügyben, mutatjuk, eddig mit lehet tudni.
Idegenek maradványaira bukkantak Stonehenge területén
Távoli területekről származó embereket is eltemettek a Dél-Angliában lévő titokzatos kőemlék, a Stonehenge területén.
Ez lehet a valaha talált legnagyobb dinólábnyom
A valaha talált legnagyobb dinoszaurusz-lábfejként azonosítottak kutatók egy évtizedekkel ezelőtt felfedezett leletet, amelyről azt is megállapították, hogy a Jurassic Parkból is jól ismert növényevő Brachiosaurus a Földön valaha járt legnagyobb állatok egyikének közeli rokonától származik.
- címkék:
- lábnyom
- dinoszaurusz
- csontok
- Címkefelhő »
Ez történik az emberi testtel a halál után (18+)
Talán nincs is olyan ember, akit ne érdekelne, mi történik a testünkkel halálunk után. Most eláruljuk!
- címkék:
- szívleállás
- csontok
- halál
- temetés
- hullaház
- Címkefelhő »
Bronzkori emberi maradványokra bukkantak Jászberény határában
Körülbelül 3300-3500 éves, késő bronzkori emberi maradványokra bukkantak Jászberény határában a szolnoki Damjanich János Múzeum, a jászberényi Jász Múzeum és a Civil Régészeti Alap munkatársai.
Megtalálhatták a legendás pilótanő maradványait
A kutatók szerint valószínűleg az 1937-es földkörüli útjának utolsó szakaszán eltűnt legendás amerikai pilótanő, Amelia Earhart földi maradványai azok a csontok, amelyeket nyolcvan évvel ezelőtt találtak a csendes-óceáni Kiribatihoz tartozó, ma már lakatlan Nikumaroro-atollon.
Kőember-szindróma nyomorította meg a kamasz fiú testét
Matt Horick olyan gyerek volt, mint bárki más. Imádott a szüleivel táborozni, hajókázni. Emellett rendszeresen focizott és baseballozott. Matt egészséges srác volt, bár a lábujjai mindig szóba kerültek, ha orvoshoz ment, de csak annyit mondtak rá, hogy furcsa...
Lefejezett varangyok voltak egy holttest mellett
Lefejezett varangyokat találtak a régészek egy négyezer éves sírban Izraelben, a hüllőket útravalóul adhatták a halottnak - írta a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.
Szokatlan helyen bukkantak rá a csontokkal teli csónakra
Csontokkal teli viking csónakmaradványt találtak egy norvég piactér alatt – írja az IFL Science.
- címkék:
- Norvégia
- felfedezés
- csontok
- viking
- sír
- Címkefelhő »
Valami egészen bizarr dolgot fedeztek fel egy középkori sírban
Egy három hétig tartó ásatás során valami elképesztő és megmagyarázhatatlan dolgot fedeztek fel az archeológusok a La Manche környékén. Egy sírt, amiben bizonyíthatóan nem emberi maradványok nyugszanak.
- címkék:
- középkor
- bizarr
- csontok
- maradvány
- sír
- felfedezés
- Címkefelhő »
Megváltozhat minden, amit az ember kialakulásáról gondoltunk
A korábban véltnél jóval régebbre nyúlik vissza az emberiség kezdete: az eddig legrégebbinek hitt leleteknél 100 ezer évvel korábbiakra bukkant egy nemzetközi kutatócsoport Marokkóban.
Komoly beavatkozásra szorul Demjén Ferenc
Egy hónappal ezelőtt érte baleset Demjén Ferencet, le is kellett mondania a fellépéseit. Jobb felkarja törött el, a vállától a csuklójáig volt gipszben az énekes keze. Már lekerülhetett róla a rögzítés, de kiderült, hogy nem megfelelően forrtak össze a csontok.
A korai nemi érés hátrányai lányoknál – Mit tehet a szülő?
A serdülőkorral járó változások nem csupán a kiskamaszokban, hanem a szülőkben is számtalan kérdést vetnek fel – ráadásul minél korábban kezdődik, annál stresszesebben indul el a csemete a nővé válás útján. De mire figyeljen a szülő, és mit tehet, ha ezeket tapasztalja a lányánál?
Embert is ehettek a Neander-völgyiek
Létezett kannibalizmus az Észak-Európát lakó Neander-völgyiek között is a csontok vizsgálatát végző tudósok szerint.
I. Henrik sírját keresik a readingi apátság kertjében
I. Henrik angol király (1068-1135), Hódító Vilmos negyedik fia sírja után kezdtek kutatnak brit régészek az egykori readingi apátság területén.
Azonosították a kislányt, akinek csontjaira azt hitték, Madeleine McCanné
Júliusban bukkantak a rendőrök egy ausztráliai bozótban arra az utazótáskára, amelyben babatakarót és egy kislány csontjait találták. Sokáig azt hitték, Madeleine McCann maradványaira bukkantak. Mostanra azonosították csak Khandalyce Kiara Pearce testét.
- címkék:
- Madeleine
- csontok
- eltűnt kislány
- bőrönd
- Címkefelhő »
- 1