Csehország
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Prága
- koronavírus
- Szlovákia
- Magyarország
- Lengyelország
- legfrissebb
- legrégebbi
Állami kitüntetést adnának Edward Benesnek
Masaryk-díjat, a Cseh Köztársaság egyik legmagasabb állami kitüntetését szeretné adományozni in memoriam Edvard Benes volt csehszlovák államfőnek Jan Zahradil az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) alelnöke. A cseh pártok többsége megértéssel fogadták a javaslatot. Havel elnök - akinek döntenie kell a kitüntetésekről - élesen bírálta a csehszlovákiai szudétanémetek II. világháború utáni kollektív megbélyegzését és kitelepítését.
Véget érhet a politikai stabilitás Csehországban
A kisebbségben kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) tárgyalásokat kíván kezdeményezni az ellenzéki Polgári Demokratikus Párttal (ODS) az úgynevezett ellenzéki szerződés felmondásáról. Az elmúlt négy évben ez a paktum biztosította az ország politikai stabilitását.
A címvédő vár Schióban a Postásra
Folytatja európai körutazását a Soproni Postás-Tabán Trafik nőikosárlabda-csapata. Meszlényi Róbert együttese már megjárta Csehországot, Ausztriát, Jugoszláviát és Oroszországot is a Ronchetti-kupa keretében. Most, az elődöntőben Olaszország, pontosabban Schio felé veszi az irányt a soproni hölgykoszorú, ahol szerda este a címvédő, a Famila Schio fogadja a Postást.
2001-ben 56 milliárd koronával nőtt Csehország államadóssága
Csehország államadóssága 2001 végén 345 milliárd koronát tett ki, 56 milliárddal többet, mint egy évvel korábban - közölték a cseh pénzügyminisztériumban.
A magyar válogatott ellenfele lesz: Moldova
Gellei Imre csapata eddig nem szerepelt valami fényesen ebben az esztendőben, hiszen a ciprusi nemzetközi tornán Csehország és Svájc ellen is vereséget szenvedett. Március 27-én ennél valamivel könnyebb ellenfele lesz a magyar nemzeti tizenegynek, de ma már a moldáv válogatott sem tartozik a "pofozógép" kategóriába, különösen nem a mieink számára.
A vártnál kevésbé bővült a magyar gazdaság
A tavalyi utolsó negyedévben 3,3 százalékkal, az év egészében pedig 3,8 százalékkal nőtt a magyar gazdaság - közölte pénteken előzetes adatként a Központi Statisztikai Hivatal. Elemzők előzetesen 3,9 százalékos 2001-es GDP-bővülésre számítottak. Londoni elemzők ennél általában valamivel többet vártak, de a tényleges számokat sem tartják drámaian rossznak, és főleg külső tényezőkkel magyarázták a várakozástól némileg elmaradó adatokat. A magyar növekmény a legnagyobb a régióban.
Hazánk egyre kevésbé vonzza a külföldi tőkét
Néhány évvel ezelőtt hazánk még a legkedveltebb befektetési célország volt a térségben a külföldi befektetők szemében. Mára azonban hazánk veszített vonzerejéből - a befektetők egyre inkább lengyel, vagy cseh területen jelennek meg tőkéjükkel - adta hírül a Világgazdaság.
Pete Samprasen a Davis-kupa segíthet
A hét vége legrangosabb férfi teniszeseményének a Davis-kupa negyeddöntői ígérkeznek. A párosítás szerint az Egyesült Államok Spanyolországgal, Franciaország Csehországgal, Argentína Horvátországgal, Oroszország pedig Svédországgal küzd a szeptember 20-22-ei elődöntőbe jutásért.
Argentína és Franciaország Dk-elődöntős
Az esélyeknek megfelelően a már szombaton továbbjutott Oroszország mellett az Egyesült Államok, Franciaország és Argentína jutott be a férfi teniszezők Davis-kupa elődöntőjébe. Utóbbi két továbbjutó dolgát megnehezítette, hogy ellenfeleik, Csehország és Horvátország vert helyzetből állt fel, és csupán az ötödik találkozó döntött.