csatorna
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
London Velencéje kicsi, viszont nagy élmény
A hatvanas években még élelmiszert, vegyszert, sõt szemetet szállítottak itt, mára viszont a nyugalom és a szórakozás terepe helyieknek és turistáknak egyaránt. A londoni csatornahálózat mentén árnyas sétautakat találunk kávézókkal, galériákkal, dizájnboltokkal, a vízen turistahajók közlekednek és lakóhajók sorakoznak, közülük az egyik könyvesboltként is üzemel. Bár itt csak egy kicsi Velencét találunk, az élmény garantáltan óriási.
Nyomoznak a nagykõrösi csatornaügyben
Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalánál és a hazai ügyészségnél is feljelentést tettek a nagykõrösi csatornaadó elköltése miatt. A helyben botrányosnak tartott csatornaügyrõl az önkormányzat népszavazást kezdeményezett, ezt azonban a törvényszék nem engedte megtartani. Nem sokkal késõbb a képviselõ-testület az ezzel egy füst alatt tervezett, megyeváltásról szóló népszavazást is lefújta.
Újabb részletek a nagykõrösi csatornaügyrõl
A nagykõrösi polgármester korábban azt állította, nem a rokona tulajdonában álló cég, a Duna Aszfalt építi az utakat a városban, annak semmi köze nincs a beruházásra meghívott vállalatokhoz. Az Origo birtokába került fotók azonban mást mutatnak.
Háromszoros pénzt szedtek be, másra költötték
Háromszor annyi pénzt szedtek be a nagykõrösiektõl csatornázásra, mint amennyire szükség lett volna, a különbözetet viszont nem adták vissza. Az önkormányzat a pluszpénzt útépítésre fordította, errõl azonban az embereket nem tájékoztatták. Az építésekre egyébként a polgármester nászához köthetõ cég kapott felkérést.
Kis Grófo tarolt - A Bulibáró lett a nyár slágere!
Kétségkívûl Kis Grófo és Pixa Bulibárója nyerte el a nézõk legnagyobb tetszését az idei nyár folyamán. A szavazás hatalmas fölénnyel zárult!
Berki Krisztián nem kell az RTL-nek
Korábban több hírportálon is olvashattuk, hogy Berki Krisztián egy RTL-es valóságshow-ba lesz látható. Ezt most maga a csatorna cáfolta.
Nem lesz több pornó a Hilton hotelekben
Legalábbis nagyképernyõn, 2016-tól ugyanis már egyetlen Hilton hotelben sem lehet néhány euróért cserébe felnõtt tartalmakat nézni. Persze a szobawifivel továbbra is mindenki arra szörfözget saját okoseszközén, amerre csak akar.
- címkék:
- pornó
- hotel
- csatorna
- Hilton
- Címkefelhõ »
125 millió forintba kerül a 2015-ös tûzijáték: megéri? Az utca emberét kérdeztük
125 millió forint. Ennyibe kerül idén a tûzijáték. Az utca emberét kérdeztük: megér-e ennyi pénzt és ha õk maguk költhetnék ezt az összeget el, mire költenék.
- címkék:
- tûzijáték
- millió
- csatorna
- Címkefelhõ »
Tatár Csilla Ördög Nóra miatt mondott fel a TV2-nél
Tavaly decemberben bombaként robbant a hír, hogy 12 év után a népszerû mûsorvezetõnõ otthagyja a TV2-t. A távozásban több körülmény is szerepet játszott.
Hat perc alatt áthajózunk Amszterdamból Budapestre
A látványos felvétel egy utasszállító hajó kéthetes útjáról készült.
- címkék:
- Duna
- Rajna
- Majna
- hajó
- utazás
- folyó
- csatorna
- zsilip
- time-lapse
- Címkefelhõ »
22 év után távozik a mûsorvezetõ - Ma láthatják utoljára a nézõk
Az amerikaiak kedvenc mûsorvezetõje, David Letterman ma áll utoljára a kamerák elé.
Kanálisba zuhant, meghalt az autós
Autó borult kanálisba a Fejér megyei Rétszilas térségében, a sofõr a helyszínen életét vesztette.
Erzsébet királynõ miatt nem kapta meg álomállását Pippa Middleton?
Hónapok óta folytak a tárgyalások Katalin hercegnõ húga és az NBC között, ám a hírek szerint a televíziós csatorna visszalépett.
Madonna túl öreg a mai fiataloknak? Levették a dalait a világ vezetõ rádiójának listájáról
A BBC Radio 1 szerint az 56 éves popsztár már nem azt a zenei értéket képviseli, ami érdekli a csatorna fiatal hallgatóságát. Leáldozott Madonna ideje?
Népszabadság: Jön az állami hírtévé
Új, állami hírcsatorna indulhat március 15-étõl a Népszabadság információi szerint. A lap úgy tudja, lehet, hogy csak az M1 profilja alakulna át, de az is elképzelhetõ, hogy M5 néven új adó indul.
- címkék:
- csatorna
- MTV
- Hír TV
- Népszabadság
- MTVA
- Címkefelhõ »
Maga volt a földi pokol
A héten kerül a magyar mozikba a Drága Elza! címû második világháborús magyar film, amely egy Szovjetunióba kivezényelt magyar baka viszontagságait mutatja be. Ennek kapcsán eszünkbe jutott, hogy ugyan elhanyagolt témája a keleti front a háborús filmeknek, de így is jó pár zseniális alkotás készült ezekrõl a mérhetetlen pusztítást okozó harcokról. Sztálingrád apokaliptikus díszletül szolgál Ed Harris és Jude Law párbajához, a kis Iván gyermekkorát elrabolja a háború, James Coburn pedig magasról tesz a nácikra vagy a vaskeresztre, õ csak azt szeretné, hogy az osztagából minél többen túléljék az orosz frontot.
Csecsemõt találtak egy csatornában
Több napig feküdt magára hagyva egy út menti csatornában egy egyhetes gyermek Ausztráliában, de túlélte. Az újszülött fiúcskával így akart végezni az anyja, aki ellen gyilkossági kísérlet címén vádat emeltek.
- címkék:
- Ausztrália
- csecsemõ
- csatorna
- Címkefelhõ »
Csatornába dobott csecsemõt találtak Ausztráliában – túlélte a pici
Az újszülött babára biciklisek találtak rá Sydney mellett, Quakersben, egy csatornában. A kisfiút a Westmead Gyermekkórházban ápolják.
A kolostor sem volt szent a réztolvajoknak
Elhagyott osztrák kolostor rézcsatornáját próbálta ellopni három magyar férfi, egy sétáló azonban megzavarta õket. A tolvaj trió ellen itthon emeltek vádat - két évvel a bûncselekmény elkövetése után.
Bréking! Szabó Zsófi mûsorvezetõ lesz az RTL Klubon
A hírek szerint a színésznõ elhagyja a TV2-t és az RTL Klubhoz igazol. A Life.hu utánajárt, milyen szerepet szánnak a csatornánál Zsófinak. Csak nem Istenes Bence párja lesz az X-Faktorban?
Munkásokra omlott a föld Nagykátán
- címkék:
- Nagykáta
- baleset
- csatorna
- Címkefelhõ »
Mi menti meg az ország közepét az elsivatagosodástól?
Érdemes csatornát építeni a Duna és a Tisza között? Most az a fõ érv mellette, hogy a Duna–Tisza közét vízhiány sújtja a klímaváltozás miatt. A vízpótlásra lenne más megoldás, de a hagyományos csatornának is megvannak az elõnyei. Új fordulat a 300 éves terv történetében.
Fedélzetre fel! Hajókázz híres csatornákon
A Földünket behálózó hatalmas vízrendszerek kiváló lehetõséget nyújtanak egy különleges kirándulásra, és a szuperkényelmes hajók fedélzetérõl egy fantasztikus világ tárul eléd. A Life.hu most összegyûjtötte a legérdekesebb útvonalakat, hogy az idei vakációd felejthetetlen legyen.
Vérnyulak ejtették rabul Hient
Egészen kicsi kora óta odavan a tapsifülesekért Hien. A gyönyörû énekesnõ óvodás korában kizárólag nyuszis pizsamában hajtotta álomra a fejét, gyerekszobája nyuszis játékokkal volt teli, sõt, addig unszolta a szüleit, hogy saját nyulat is kapott.
- címkék:
- Hien
- énekesnõ
- csatorna
- Nyúl
- rajongás
- Nickelodeon
- Címkefelhõ »
Kovács Kati: "Elõttem a múltam"
Kovács Kati egyik szeme sír, a másik pedig nevet, amikor újból visszanézi ötven évvel ezelõtti szerepléseit. Az M3-as retró csatornán hamarosan képernyõre kerülnek olyan felvételek a fiatal énekesnõrõl, amiket még õ maga sem látott.
- címkék:
- felvétel
- csatorna
- énekes
- fiatalság
- Címkefelhõ »
Dévényi Tibi és Rózsa Gyuri is visszatér a képernyõre
Régi arcok tûnnek fel hamarosan a MTVA új csatornáján, de nem ám új köntösben, hanem úgy, ahogy egykor megismertük õket. Decembertõl újra nézhetjük Dévényi Tibi bácsi, Rózsa Gyuri és Juhász Elõd egykori, sikeres mûsorait.
- címkék:
- retró
- nosztalgia
- mûsor
- csatorna
- köztévé
- Zenebutik
- Címkefelhõ »
Magyar celebek intim életébe leshetünk be
Celeb valóságshow-t indít a TV2 - tudta meg a Bors. A mûsorban a sztárok mindennapjait ismerhetik meg közelebbrõl a nézõk.
Agresszív teknõs bujkált a gyõri csatornában
Egy közel tízkilós aligátorteknõst emeltek ki hétfõn az adyvárosi tó csatornájából Gyõrben. Az aligátorteknõs rendkívül veszélyes állat, akár az ember ujját is leharaphatja.
- címkék:
- Gyõr
- csatorna
- aligátorteknõs
- Címkefelhõ »
Félrelépett Katalin hercegnõ
Vilmos herceg feleségével a minap tréfát ûzött a magas sarkú cipõje.
Nem ijedt meg az RTL Klub Zámbó Krisztián készülõ könyvétõl
Az X-Faktorosok szerzõdésében sok minden részletesen benne foglaltatik, de arról nincsen szó, hogy a versenyzõk a mûsor után nem írhatják meg tapasztalataikat. Az X-Faktor stábján nem lett úrrá a pánik, amikor felröppent a hírt, hogy az egyik versenyzõ, Zámbó Krisztián könyvet készül írni a versenyben eltöltött hónapokról.
Londoni csatornareklám Gangnam-stílusban
A koreai táncõrület már a londoni csatornatisztítók karácsonyi klipjében is megjelent. A Thames Water munkásai többek között arra kérik a londoniakat, hogy ne mosogassák bele a lefolyóba a pulykazsírt. A koreai Psy eredeti számának közel egymilliárd letöltése volt a YouTube-on.
- címkék:
- London
- reklám
- csatorna
- Gangnam Style
- Címkefelhõ »
Tévés arcok a múltból - 15 éves a Tv2
1997. október 4-én kezdte meg adását Magyarország egyik vezetõ kereskedelmi csatornája, a Tv2. A 15. születésnapját ünneplõ televíziócsatorna rengeteg szórakoztató és tehetségkutató mûsort indított, amely emberek millióit szegezte a képernyõk elé. Az egyik ilyen a Megasztár, amely eddig 6 szériát élt meg és rengeteg tehetséges énekest fedezett fel. Az elmúlt idõk mûsoraiból és a Tv2 arcaiból nézhetsz most meg egy összeállítást.
Majka durván beszólt a TV2-nek!
A legnagyobb közösségi oldalon tisztázta magát Majka, akit sok támadás ért amiatt, hogy novembertõl nem korábbi kenyéradójánál, a TV2-nél, hanem az RTL II-n folytatja pályáját - tudta meg a Life.hu.
Meglepõ bejelentés! A konkurenciánál tér vissza az RTL Klub egykori sztárja
Óriási bejelentéssel készült a TV2 a csatorna új mûsorstruktúrájáról szóló sajtótájékoztatón. Erdélyi Mónika visszatér a képernyõre - tudtuk meg a Life.hu eseményen tartózkodó munkatársától.
Visszaköltözhettek a kitelepített érdiek
A csatornarendszer kisebb robbanása miatt száz embert költöztettek ki. A csatornákat átmosták, megszûnt a robbanásveszély.
- címkék:
- Érd
- robbanás
- kitelepítés
- csatorna
- Címkefelhõ »
Gázrobbanás volt a csatornarendszerben Érden
Rágcsálóirtásból maradt gáz robbanhatott be Érden a csatornában. Száz embert kitelepítettek, szellõztetik a rendszert. Sérült nincs.
Robbantással adnak utat a belvíznek Tiszasülynél
Robbantással távolítanak el egy hídpillért, valamint egy átereszt egy belvízcsatornából Tiszasülynél, így növelik meg a vízelvezetõ áteresztõ képességét.
- címkék:
- Tiszasüly
- belvíz
- robbantás
- csatorna
- Címkefelhõ »
Szennyíz öntötte el Szikszó egy részét
Szennyvíz öntötte el Szikszó egyik részét az utóbbi napok esõzései után, a lakosok az önkormányzattól kérnek segítséget.
Belefulladt egy férfi a csatornába Tömörkényen
A felesége talált rá szombat reggel arra a férfira, aki belefulladt az út menti csatornába még az éjjel Tömörkényen.
- címkék:
- Tömörkény
- fulladás
- csatorna
- Címkefelhõ »
46 méter széles árkot vágna az ország közepén egy nyugdíjas mérnök
Írtak levelet Gyurcsány Ferencnek, jártak Matolcsy Györgynél, most pedig helyi önkormányzatoknál házalnak annak a cégnek a képviselõi, amelyik 46 méter széles, hajózható csatornát építene az ország közepén. A közel 300 éves tervet egy nyugdíjas mérnök elevenítette fel, szerinte lenne igény a csatornára a várható hajóforgalom és az ország középsõ részének kiszáradása miatt is.
Kamara helyett kamera - ügyvédek a tévében
Január végétõl adja az RTL Klub A hatalom hálójában címû ügyvédes sorozatot, a szívós és kegyetlen Patty Hewesszal (Glenn Close) a fõszerepben. Az ügyvédnõ, bár jól végzi munkáját, nem épp a legszimpatikusabb a tévében látott jogászok közül, bizony sokkal elõbb fogadnánk fel a lelkiismeretes Petrocellit vagy a bolondos Ed Stevenst. De vajon jól járnánk-e velük a valóságban?
Saját rekordot döntött a TV6
2009. január 28-án - egy évvel a csatorna indulása után - rekordnézettséget ért el a TV6.
- címkék:
- rekord
- csatorna
- TV6
- Címkefelhõ »
Hibázott, és elnézést kér a TV2
Szilveszterkor a Popdaráló ismétlése ment, de ezt nem jelezte a csatorna, így akadt, aki szavazott telefonon - feleslegesen.
- címkék:
- elnézés
- csatorna
- TV2
- Címkefelhõ »
Nézõbosszantó zûrzavar a Hallmarknál
Október 29-én, szerda este élvezhetetlen volt a csatorna mûsora, mivel a szereplõk egyszerre beszélték az angol és magyar nyelveket. Kifogástalan kiejtéssel, de mégis indokolatlanul.
- címkék:
- Hallmark
- csatorna
- zûrzavar
- Címkefelhõ »
A Discovery kezébe kerülhet a Spektrum TV
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bizonyos feltételekkel engedélyezte, hogy a Chellomedia Programming BV megvásárolja a Spektrum TV Zrt-t. A vevõnek 2012. július 31-ig biztosítania kell, hogy a Spektrum tv csatornát harmadik fél is szerepeltethesse kínálatában - áll a GVH sajtóközleményében.
Farkasházy Tivadar saját tévémûsort kap
Áprilisban indul a Poén nevû tévécsatorna, melyen Farkasházy Tivadar havonta jelentkezõ mûsort szerkeszt.
- címkék:
- Farkasházy Tivadar
- csatorna
- poén
- Címkefelhõ »
Zalatnay visszatér a TV2-re
A börtönviselt énekesnõre egy idõben haragudott a TV2, de most visszatér a csatornára, hogy bemutassa, mit tud a konyhában.
- címkék:
- hal
- csatorna
- TV2
- Címkefelhõ »