család

címke rss

Szomorúan telnek az ünnepek Szandinak

Tévé2022.12.26, 11:51

Szandi számára kissé szomorúan telnek az ünnepek, hiszen egyetlen lánya, Bogdán Blanka most sem lehet a családdal. A fiatal lány már több mint egy éve Amerikában él, de édesanyja nagyon büszke rá és mindenben támogatja. Most lánya segített édesanyjának, hogy egy régi álma válhasson valóra.

Ezért nem tud pihenni Csepregi Éva

Tévé2022.12.26, 09:50

Csepregi Éva mögött nagyon mozgalmas év áll és számára az év vége sem jelent megállást, idén pedig különösen sok dolga akadt az énekesnőnek.

Évek óta nem látta édesanyját Singh Viki

Tévé2022.12.26, 09:35

Singh Viki számára ez az első karácsony évek óta, amit egyedülállóként tölt. Úgy alakult, hogy most fellépése sem volt szentestére és karácsony első napjára, ezért elég csalódottan várta az ünnepeket. Az énekesnő bevallotta, hogy most először érezte azt, hogy magányos, majd váratlanul remek hírt kapott az édesanyjától.

Neked köszönhetem, hogy valóra válhat az álmom és lesz saját családom

She2022.12.25, 11:13

Kislányként mindig egy olyan családról álmodtam, ahol apa és anya kéz a kézben, szeretetben és meghittségben élnek. Legfőképpen apára vágytam, hiszen nekem nem a megszokott módon jutott ő osztályrészül. Aztán jöttél te az életembe és reményt adtál arra, hogy megadassék az, amihez álmokat szőttem.

Attól, hogy itthon vagyok a gyerekekkel, még nem lettem antiszociális

She2022.12.26, 23:17

Kisebb-nagyobb megszakításokkal majd négy éve vagyok itthon a gyerekeimmel, igaz, egy évet visszamentem dolgozni a két etap között. Nem gondolnám magam antiszociálisnak, ám egy-két barátom szerint igenis az vagyok. Volt, aki már ezt jelezte is felém, én azonban egyáltalán nem értek vele egyet.

Egy új elmélet szerint mindenki, akinek kék szeme van, ugyanannak az embernek a leszármazottja

Life.hu2022.12.23, 20:38

Egy új kutatás alapján azt is mondhatnánk, hogy a kékszeműek egy óriási családot alkotnak, hiszen az eredmények arra mutatnak, hogy a szemszínűket okozó génmutáció mindannyiuknál ugyanattól az embertől származik. 

Bombanő lett Olivia-Newton John lányából

Life.hu2022.12.24, 14:20

Nehezen találta meg a helyét világsztár édesanyja árnyékában Chloe Lattanzi. Az augusztusban elhunyt Olivia Newton-John színész-énekes lánya számos szépészeti beavatkozáson átesett már, 2013-ban pedig rehabilitációra is szüksége volt.  

Csecsemő volt, amikor elrabolták, felnőttként találta meg őt a családja

Life.hu2022.12.23, 20:05

1971-ben csecsemőként rabolta egy bébiszitter a texasi származású nőt, akit végül ötven évvel később talált meg a családja. 

Halászlé, 30 fős vendégsereg, dupla karácsony - így ünnepelnek idén a magyar sztárok

Tévé2022.12.24, 13:58

A karácsony sokak számára az egyik legbensőségesebb időszak, hiszen ezt az időt szeretteik körében töltik. Az ünnepek előtt szinte mindenki azon dolgozik, hogy időben elkészüljön mindennel, ami ebben az időszakban nélkülözhetetlen, mint az ajándékok, vagy az egyik legfontosabb, a karácsonyi menü, ez pedig a sztárok közt sincs másként. Néhányan a hazai sztárok közül elárulták az Origónak, hogy mivel készülnek az idei karácsonyra, és miért lesz más számukra a mostani ünnep, mint az eddigiek.

Anya, hogyan került a karácsonyfa a nappaliba? Hát, az úgy volt, hogy...

She2022.12.23, 20:30

A karácsonyfa a karácsony elengedhetetlen kelléke, amit mindenki imád, ám a kisgyerekes családokban sok-sok bonyodalmat is tud okozni.

Nem kérek semmit karácsonyra, mert már mindenem megvan, amire vágytam

She2022.12.23, 20:43

Az idei karácsony egészen más lesz, mint az eddigiek, ugyanis most először anyukaként ülök a terített asztalhoz. Bár életem legnagyobb csodáját még hosszú hónapokig a szívem alatt hordom, ez az ünnep egészen más lesz, mint a többi, és végre minden egyes porcikámban érzem a karácsony varázsát.

Szandi ismét lánya nélkül tölti a karácsonyt

Tévé2022.12.22, 17:14

Szandi és Bogdán Csaba már második karácsonyukat töltik lányuk, Bogdán Blanka nélkül. 

Vajtó Lajos elárulta: így veszi ki a részét a gyereknevelésből

Life.hu2022.12.22, 16:52

Fésűs Nelly és Vajtó Lajos köztudottan tökéletes egységet alkotnak. Az üzletember mindig határozott, most pedig arra is fény derült, milyen apuka, és hogyan veszi ki a részét az Elza körüli teendőkből.

Oláh Gergő megmutatta ötödik gyermekét: ekkorát nőtt a kis Holli

Life.hu2022.12.22, 19:49

Oláh Gergő családja még 2021 szeptemberében bővült hét fősre, ekkor született meg ugyanis az énekes ötödik gyermeke, Holli.

Félek, hogy te sosem hívnál, ha én nem keresnélek

She2022.12.21, 12:53

Vannak, akik gyakran felteszik maguknak a kérdést; Miért mindig én keresem a másikat? A kérdés érdekessége, hogy nincsen különösebb összefüggésben a mai információs korral. Ugyanis mindig is voltak, akik inkább keresték a másikat, és olyanok, akiket kerestek.

Elmentél, de nem távoztál üres kézzel: a lelkünk darabkáit vitted magaddal

She2022.12.22, 08:11

Nem te vagy az első, aki itt hagy, és bármennyire fáj is a gondolat, az utolsó sem te leszel. Sorban haladunk, ahogy az a nagy könyvben meg van írva. Dédi, egyik, majd másik nagypapa, egyik, majd másik nagymama. És most te, az apám. Fiatalon a halálhoz, megdöbbentően gyorsan, a semmiből. Elmentél, de nem távoztál üres kézzel: a lelkünk darabkáit vitted magaddal. 

Fontos információ érkezett az otthonfelújítási támogatási kérelmekről

Gazdaság2022.12.21, 14:33

A Magyar Államkincstár közleményt adott ki arról, hogyan érinti a december 22-től január 6-ig tartó kormányzati igazgatási szünet az otthonfelújítási támogatási kérelmének elbírálását.

A szeretet és a béke, ami körülvesz karácsonykor - Ezt még beveszi valaki?!

She2022.12.20, 20:23

Az év legjobban várt és legszebb ünnepe, amikor minden és mindenki lecsendesül, szeretet és béke kering a levegőben, együtt a család, mindenki türelmes és élvezi az együtt töltött időt. Ez a karácsony, vagyis ilyennek kellene lennie. Nálatok ilyen? Mert nálunk köszönő viszonyban sincs a fentiekkel.

Kitálalt a családjáról Gáspár Evelin

Tévé2022.12.20, 14:36

Nagy a szerelem Gáspár Evelin és párja, Varga Attila között, akit idén mutatott meg a nyilávnosság előtt is. A páros már össze is költözött, többnyire Nyíregyházán élnek a férfi munkája miatt. A kapcsolat nagyon komolynak tűnik, ezért okkal merül fel többekben is a kérdés, hogy mikorra tervezik az esküvőt, hogyan látják a jövőjüket együtt. Gáspár Evelin azonban megdöbbentő dolgokat mondott családjáról, főleg apjáról, aki miatt sok mindenről le kell mondania.

Itt a bejelentés: januártól emelkednek a családi támogatások összegei

Gazdaság2022.12.20, 08:24

A minimálbér emelkedésével együtt nőnek januártól a családi támogatások összegei - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára kedden a közösségi oldalán.

Karácsony gyerekkel: minden szuper, csak egyre több az ősz hajszálam!

She2022.12.19, 18:05

Mióta anya vagyok, sok mindent muszáj vagyok másképp csinálni. Olykor azonban elmerengek azon, hogy régen miképpen zajlott például a karácsony - és jót mosolygok magamon, hogy akkoriban milyen naiv voltam még... :D

A lányom minden nap úgy jött haza az oviból, hogy bántották - muszáj volt cselekednem...

She2022.12.18, 22:30

Amikor gyerekünk elkezdi az óvodát, izgalommal teli aggodalommal kísérjük be az intézmény kapuin, reménykedve, hogy élete következő három évében szeret majd a csoportba járni, barátokat szerez, és mindenkivel jól kijön majd. Én is hasonlóképpen indítottam el a lányomat ősszel az oviba. Aztán jött a csoporttársa, aki folyton bántotta...

Advent negyedik vasárnapján a szeretet gyertyájának fénye felmelegíti a szíveket

Itthon2022.12.18, 07:23

Advent negyedik vasárnapján, aranyvasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú negyedik gyertyáját, amely a szeretetet szimbolizálja. Talán nem véletlenül: az adventi időszakban ahogyan egyre közelebb kerülünk a karácsonyhoz, úgy nő a szívünkben és lelkünkben a szeretet. Jézus tanítása szerint szeretnünk kell egymást, és szerintem ez a fajta szeretet magába foglalja a figyelmességet, a türelmet és az önzetlenséget is.

A legszebb karácsonyi történetek - nemcsak gyerekeknek

She2022.12.17, 17:32

Szűk egy hét múlva itt a karácsony, így valószínűleg már az emberek többsége teljes ünnepi lázban ég. Akinél azonban még várat magára a karácsonyi hangulat, annak ezeket a történeteket ajánlom.

Sarah Jessica Parkert az egész családja elkísérte egy premierre - Fotó

Life.hu2022.12.17, 20:51

Az 57 éves színésznő ritkán mutogatja csemetéit a közösségi médiában, ezért is üdítő látvány, amikor valahol együtt jelennek meg.

Megrázó vallomást tett Som-Balogh Edina

Tévé2022.12.17, 15:13

Meglepő őszinteséggel mesélt édesanyja haláláról Som-Balogh Edina, aki a gyásznak és a traumának köszönheti, hogy sikeres festő lett, ugyanis anyukája emlékére kezdett el újra mélyebben foglalkozni a művészettel. Az egykori szépségkirálynő és színésznő a Palikék Világában mesélt az elmúlt időszakról és arról, milyen nehéz volt számára az édesanyja elvesztése.

Egy felmérés szerint erről szól a legtöbb ember számára a karácsony

Life.hu2022.12.17, 20:10

A karácsony a családdal töltött értékes időről szól, a megkérdezett nők 69 százaléka, a férfiaknak pedig 60 százaléka tartja ezt a legfontosabbnak, ugyanakkor az előkészületek feszültséggel is járnak - derül ki egy felmérésből, amely szerint a stressz levezetésére az emberek sokféle módszert választanak: ötödük könyvolvasással, 16 százalékuk kávézással lazít, 15 százalékuk házimunkával, ugyanennyien kirándulással, míg 14 százalékuk házikedvencük simogatásával nyugtatják magukat; a válaszadók 30 százaléka nem stresszel semmin, vagy mindig is élvezte az ünnep pillanatait vagy megtanulta elengedni a nehézségeket.

Nekem duplán kell szeretnem…

She2022.12.16, 21:46

A kávézóban várakozom a barátnőmre. Késik. Nem szokott késni, soha. Már éppen nyúlnék a telefonhoz, hogy megkérdezzem: nem történt-e vele valami útközben, amikor egy hangos, futás utáni erős fujtatásra leszek figyelmes.

Varnus Xavér többször nősült, egyik feleségét két nap szerelmeskedés után vette el

Life.hu2022.12.16, 19:47

Varnus Xavér nem az a szégyellős fajta, akkor sem, ha a hölgyekkel kapcsolatban kell vallania. Márpedig ebben a témakörben van mit mondania, az orgonaművész ugyanis nem egyszer nősült meg eddigi élete során. 

Elolvadunk: így dajkálja Nagy Ervin ikerlányait, Elzát és Franciskát - Fotó

Life.hu2022.12.16, 11:21

A tündéri családi fotón, amelyet Borbély Alexandra tett közzé, a büszke apuka látható ikerlányaival.

Sebestyén Balázs 30 évig nem beszélt édesapjával: ezért alakult így a kapcsolatuk

Life.hu2022.12.16, 08:12

Sebestyén Balázs ritkán enged betekintést a magánéletébe,  szüleiről pedig még a gyermekeinél is ritkábban tesz említést. A műsorvezető most kivételt tett, és Hajdú Péternek őszintén beszélt szülei válásáról, és édesapjával való viharos kapcsolatáról.

Janza Katának új párja van - a színésznő jobban pörög, mint valaha

Life.hu2022.12.15, 21:21

Ezerrel pörög Janza Kata, tele van energiával, huszonévesek megirigyelhetnék azt a lendületet, amivel éli az életét. Gyermekei is alig tudják követni a tempót, amit édesanyjuk diktál. 

A kutya a magyaroknál is teljes jogú családtag lett

Life.hu2022.12.15, 20:54

A magyar háztartások közel harmadában van kutya, a gazdák 65 százaléka családtagként tekint négylábú kedvencére, sőt 16 százalékuk szerint a kutya egy „szőrös gyerek". Karácsony közeledtével különösen megdöbbentő tény, hogy 10-ből 1 magyar kutyatartó számára kedvence rendkívül, akár mindenkinél fontosabb az életében – derült ki a Cofidis Kutyaszemmel program által támogatott friss felmérésből, amit az ELTE TTK munkatársai végeznek. 

Az én családomban a karácsony hozta felszínre az év során felgyülemlett feszültséget

She2022.12.14, 18:05

Viták. Karácsonykor. Miért pont a szentestét kell elrontani a folytonos veszekedésekkel?

Családos férfi vagy? Ne terülj el meló után a kanapén!

She2022.12.14, 18:06

Modern nő vagyok, de nem a kőkemény feminista szól belőlem, amikor azt írom: a férfinak igenis jóval több kötelezettsége van annál, minthogy az egyetlen "kenyérkereső" legyen.

Nőnek lenni jó! Vagy mégsem?!

She2022.12.15, 00:55

"Intézem. Majd én megcsinálom. Hagyjad, megoldom. Nézem. Bízd rám. Ezzel majd én foglalkozom." Szavak, mondatok, amelyek naponta többször elhagyják a számat. És igen, ezeket a mondatokat általában a férjemnek mondom, aki abban a hitben él, hogy ő bizony tökéletesen kézben tartja a dolgokat, miközben én vagyok az, aki lavíroz a teendők tengerében.

Ritkán látott családi fotókat mutatott Szandi

Tévé2022.12.14, 20:05

Megható sorokkal köszöntötte édesanyját Szandi, aki régi családi fotókat is megosztott a közösségi oldalán. Az énekesnő sosem titkolta, hogy mennyire jó kapcsolatot ápol anyjával és egyfajta példaképének is tekinti őt. Korábban elárulta, hogy a légtornát is miatta kezdte el, hiszen anyukája nagy álma volt korábban, hogy artista legyen, de a gyerekvállalás miatt ezt nem tudta megvalóstítani. Szandi nagyon hálás édesanyjának, akit családi fotókkal és kedves sorokkal köszöntött hivatalos Instagram-oldalán keresztül is.

Agyonverte saját anyját egy fiú Fülöpjakabon - most beismerte tettét

Life.hu2022.12.14, 21:30

A gyanú szerint brutális kegyetlenséggel, felindultságtól vezérelve végzett az édesanyjával hétfő délután egy 14 éves tinédzser, aki a kihallgatáson beismerő vallomást tett.

Nagyon aggódik nagymamája a Sztárban Sztár leszek! győzteséért

Tévé2022.12.14, 15:10

A Sztárban sztár leszek! fiatal győztese, Kökény Dani sosem titkolta, hogy nehéz sorsú családból származik és nagyszülei nevelték fel, mivel szülei elhagyták őt. A 17 éves fiú bevallotta, hogy édesapját sosem ismerte, anyja pedig lemondott róla nem sokkal a születése után, ez mai napig fájó pont a fiúnak. Mamája bár nagyon örül unokája győzelmének, mégis nagyon aggódik azért, mi lesz vele ezek után.

Így ünnepli a karácsonyt a gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizált Bruce Willis

Life.hu2022.12.14, 16:42

Demi Moore az Instagramra feltöltött családi fotón mutatta meg, hogy hogyan tölti az ünnepeket az afáziával diagnosztizált Bruce Willis.

Friss családi fotókon a gyógyíthatatlan beteg Bruce Willis

Tévé2022.12.13, 18:13

Bruce Willis tavasszal jelentette be, hogy visszavonul a színészettől, miután afáziával diagnosztizálták, a beszédkészsége és a memóriája folyamatosan romlik. Felesége, Emma Heming azóta az Instagramon több fotót és videót mutatott már arról, hogy a színész milyen állapotban van – most pedig a volt feleség, Demi Moore is közzétett egy friss családi képet, amelyen Willis mellett mindkét nő, valamint a tőlük született öt lány is látható. Nézze meg a lapozható bejegyzést!

Első közös karácsonyára készül szerelmével Orosz Barbara: itt töltik az ünnepeket

Life.hu2022.12.14, 07:39

Vészesen közeleg az év egyik legszebb időszaka, amikor minden lecsendesedik, öröm, béke és szeretet járja át az emberek lelkét. A Mokka csinos műsorvezetője, Orosz Barbara izgatottan készül az idei karácsonyra, ugyanis most először ünnepel majd együtt francia szerelmével. 

Síkideg az egész család: nálunk a karácsonyi készülődés minden, csak nem meghitt

She2022.12.13, 12:08

Fejvesztve rohangálunk a házban, egyik kézzel a karácsonyi égősort bogozzuk, másikkal pedig felmosunk. Szerencsére mindeközben akad időnk válaszolgatni anyánk szűnni nem akaró kérdésözönére arról, hogy a ház melyik részét sikerült már maradéktalanul kitakarítanunk. Ez nálunk a karácsonyi készülődés, kicsit sem meghitt, kicsit sem békés, de a miénk.

Szeretnék 10 percet olvasni anélkül, hogy a gyerek autópályának használná a lábaim...

She2022.12.13, 07:16

Lassan itt a karácsony, ami azt jelenti, hogy közelednek azok a napok, amikor a gyerekek a rengeteg bejglinek, hókiflinek és szaloncukornak köszönhetően szinte cukorsokkot kapnak, és így a legtöbbjük kissé nehezen kezelhetővé válik. Az ünnepi randalírozás közepette érdemes szem előtt tartani a következőket...

Így simogatja kisfia Fresh Viki terhes hasát - kép

Tévé2022.12.12, 14:22

Ahogy korábban megírtuk, a Fresh egykori énekesnője, Gyulai Viki épp második gyerekével várandós. A 43 éves énekesnőnek már van egy kisfia és most látta elérkezettnek az idejét, hogy megajándékozzák őt egy kistestvérrel is. Fresh Viki egy kedves fotón mutatta meg, hogy kisfia hogyan öleli és simogatja anyukája gömbölyödő terhes hasát.

Megszólalásig hasonlít volt feleségének apjára Curtis - kép

Tévé2022.12.12, 12:55

Zavarbaejtő fotót osztott meg közösségi oldalán Curtis volt felesége, Meszimerisz Krisztina, aki először saját családjukról, majd néhai édesapjáról és édesanyjáról is mutatott egy fotót. A képekhez megható sorokat írt, mely a szülői szerepekről szól. Mégsem ezzel érte el a legnagyobb hatást a bejegyzésében, mellyel mindenkit sikerült alaposan összevarania.

Visszavonul a színészettől a népszerű filmsztár

Tévé2022.12.12, 10:10

Az utóbbi időben egyre nagyobb népszerűségnek örvendő színész, James McAvoy úgy döntött, hogy követi kollégája, Chris Hemsworth példáját és visszavonul a színészettől. Bár Hemsworth egészségügyi okokra hivatkozva tart egy hosszabb szünetet, McAvoy döntésének hátterében egészen más okok állnak.

Egy gyermeket szeretnék - Három lett, maradhat?

She2022.12.11, 15:41

Sosem voltam oda a gyerekekért. Persze aranyosak, meg minden, de nekem azért még nem kellene - gondoltam sokáig. A közös hangot sem kerestem velük, de azt azért tudtam, hogy egyszer majd én is szeretnék - egyet! -, ha a lakás, kocsi, egzisztencia pontok ki lesznek pipálva azon a bizonyos listán. Nem éreztem magam ősanyának sosem.

Megfogadtam, idén karácsonykor mindent másképp csinálok, de ember tervez, isten végez

She2022.12.13, 12:08

Emlékszem, micsoda várakozással telt a karácsony előtti 6-8 hét gyerekkoromban. Sosem tudtuk, mit fogunk kapni. Akkoriban Jézuskának, angyalkának nyoma sem volt, a Télapó hozta a meglepetéseket. Egészen addig, míg a nővérem fel nem vilgosította a "két kicsit", hogy a szüleinknek köszönhetjük a sok izgalmas ajándékot, ami szenteste a fa alá kerül. 

Kitálalt az RTL Klub gyerekverő színészének családja a férfi állapotáról

Tévé2022.12.11, 12:04

Ahogy korábban megírtuk, újra elvonón van Molnár Gusztáv, aki már több sikertelen próbálkozás után is otthagyta a rehabilitációt. Hiába mondta, hogy gyógyulni akar és rosszul érzi magát, mégsem volt elég kitartó ahhoz, hogy leszokjon az alkoholról, melyre házassága is ráment. Most családja is elmondta a véleményét az alkoholista színészről.

Ha túl csinos vagy az a baj, ha koszos a pólód, az a gond

She2022.12.10, 23:15

Mi, édesanyák sokfélék vagyunk. Egyedi elképzeléseink vannak a gyerekes élettel és a családdal kapcsolatban. Különbözőek vagyunk, sokféleképpen viszonyulunk a világhoz és sokféleképpen nézünk ki. Egy azonban közös bennünk, megállíthatatlanul próbálunk megfelelni a társadalom – anyák felé támasztott – elvárásainak.

Újra táncol Csobot Adél

Tévé2022.12.09, 10:41

A Dancing with the Stars idei évadának győztese úgy tűnik, nem tud leállni a tánccal, pedig csak két hét telt el számára a műsor nélkül.

Reszkessetek, betörők: Kevin csak karácsonykor gyűlölte a családját, az őt játszó Macaulay Culkin azóta is

Tévé2022.12.24, 12:27

A hírnév és a sztárság sem garantálja azt, hogy adott a boldog család és biztos háttér. A következő sztárokól azt gondolhatná bárki, hogy boldogok és sikeresek, de ezt beárnyékolja múltjuk a családjukkal. Legtöbbször a szülői támogatás hiánya az, ami boldogságuk útjában áll, de sokak esetében ez egyfajta motiváció az elismerésre és szülői szeretet kiharcolására. Van, akinek sikerült elérni a család elismerését, de olyanra is akad példa, akitől karrierje csúcsán fordult el a családja.

A meghódíthatatlan agglegény, akiknek már csak a család hiányzik az életéből

She2022.12.08, 06:57

Biztos mindenki találkozott már a „tipikus agglegény" kategóriájú férfival, azaz a pasival, aki élete csúcspontján jár, helyes, megnyerő, biztos egzisztenciális háttere van, ne adj isten saját lakása és autója is, tehát mindene megvan, ami csak kell. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk azonban, hamar megfigyelhetjük, hogy egy nagyon lényeges dolog bizony nincs neki. A család.

Pimaszul jóképű férfivá érett Catherine Zeta-Jones és Michael Douglas nagyfia - Fotó

Life.hu2022.12.07, 18:20

Nemrég mutatták be a Disney+ új, National Treasure: Edge of History című sorozatát, melynek egyik főszereplője Catherine Zeta-Jones. Az Oscar-díjas színésznőt elkísérte a premierre Michael Douglas-szel közös fia is.

Megjelent Ördög Nóra és Nánási Pál legújabb karácsonyi dala

Tévé2022.12.07, 14:42

Ördög Nóra és férje, Nánási Pál 2018-ban gondoltak egyet és saját karácsonyi dallal jelentkeztek. Azóta ez szinte hagyománnyá vált és minden évben meglepik követőiket egy újabb remekművel. Idén ötödik alkalommal jelentkeznek az eredeti meglepetéssel, melyben most Tóth Vera volt a segítségükre.

Szigligeti Ivett és Dudás Miki a Balatonon pihennek rá az ünnepekre

Life.hu2022.12.07, 11:21

Rendeződni látszik Dudás Miki és Szigligeti Ivett kapcsolata. Az egykori sportoló és kedvese együtt jelentek meg a gyermekeikkel a Mokka műsorában, és nyoma sem volt annak, hogy valami nincs rendben közöttük.

Sebestyén Balázs gyanúsan bizonygatja, hogy nincs válságban házassága

Tévé2022.12.07, 11:41

Ahogy korábban megírtuk, válságba kerülhetett Sebestyén Balázsék házassága, ugyanis feleségénél több félreérthető bejegyzés is megjelent az utóbbi időben. Majd a műsorvezető is elárulta, hogy sokat kell dolgozzanak kapcsolatukon, ugyanis életvitelük és munkájuk nem kedvez a házasságuknak. Most kétségbeesetten próbálják bizonygatni, hogy minden a legnagyobb rendben a házasságukkal.

Sötét titkot árult el családjukról Fésűs Nelly és Vajtó Lajos

Tévé2022.12.07, 10:25

Fésűs Nelly férje, Vajtó Lajos jelenleg a Farm VIP műsorában vezeti a piros csapatot nagy sikerrel,miközben felesége a színészet mellett most egy könyvet is írt társzerzőként, melyben az anyaságról és a szülővé válás nehézségeiről vallott őszintén. Ennek okán Vajtó elárulta, hogyan váltak ők egy családdá és milyen nehézségekkel néztek szemben akkoriban.

Tóth Gabi: "Tervezzük, hogy legyen Hanninak kistestvére"

Life.hu2022.12.07, 09:03

A napokban ünnepelte Tóth Gabi és Krausz Gábor kislánya, Hannaróza a harmadik születésnapját. Hanni már igazi nagylány, aki tavasszal már óvodába fog járni.

Eszem ágában sincsen hazavinni minden kóbor lovagot

She2022.12.06, 23:08

Sosem volt kimondott szabályom arra, hogy mikor mutattam be valakit otthon, egyszerűen éreztem, érdemes-e vagy sem. Így aztán nem is jelentem meg minden családi rendezvényen másvalaki oldalán, amíg nem volt komoly jelentkező, addig inkább egyedül mentem. Ezzel azonban a kíváncsi rokonok szabad prédájává váltam.

Terhes lehet Meghan Markle

Tévé2022.12.05, 18:50

Meghan Markle és Harry herceg a néhai brit uralkodó, II. Erzsébet királynő halála után, bár hazatértek a családhoz és támogatásukat fejezték ki, mégsem rendeződött a helyzetük. Markle és Harry herceg kiválása a királyi családból vezetett idáig, elmérgesedő családi kapcsolataikat talán csak úgy tudnák rendezni, ha születne egy harmadik gyerekük.

Újra együtt romantikázott Csobot Adél és Istenes Bence, de nem voltak kettesben

Life.hu2022.12.05, 11:01

Hosszú hetekre minden szabadidejét lefoglalta a tánc, most viszont visszatérhetett családjához Csobot Adél. A fiatal énekesnő felért a csúcsra, ugyanis táncpartnerével, Hegyes Bercivel megnyerték a Dancing with the Stars harmadik évadát.

Kulcsár Edina és G.w.M ezt a különleges nevet adják a kislányuknak

Life.hu2022.12.05, 10:24

Kulcsár Edina nem fél a szüléstől, fogrovoshoz is szívesen jár, nem érzi úgy, hogy fiúsan öltözne, nem vásárol a Józsefvárosi piacon és párjával már tudják, hogy hívják majd közös kislányukat. 

5 ok, amiért télen is érdemes utazni - akkor is, ha nem vagy a téli sportok bajnoka

Life.hu2022.12.04, 22:47

A második leghosszabb szabadságot a legtöbben decemberben veszik ki. Akár vannak gyerekek a családban, akár csak az év végi jól megérdemelt pihenésünket töltjük ezekben a napokban, a karácsony környéki szünet is éppen olyan alkalmas egy utazásra, mint a nyári hónapok. 

A nő, aki mindenkinek meg akart felelni és eközben teljesen elveszítette önmagát

She2022.12.04, 00:09

Rebeka egy fiatal, kétgyermekes családanya, szerető férjjel, gyönyörű kertes házzal, támogató családdal, őszinte barátokkal. Rebeka külseje mindig kifogástalan, nincsenek problémái, túlzás nélkül tökéletes az élete, legalábbis ezt hiteti el a környezetével és szépen lassan saját magával is. Miközben ezt az álcát évek óta próbálja fenntartani, legbelül szépen lassan eltűnik minden érzés, gondolat, ami egykor önmagára emlékeztette.

Nádai Anikó elárulta, terveznek-e még gyereket a férjével

Tévé2022.12.03, 20:51

Nádai Anikó arról beszélt, hogy szeretnének-e még gyereket a férjével, Hajmásy Péterrel az után, hogy júliusban megszületett a kisfiuk.

Férje alkoholizmusa miatt vált el Pásztor Erzsi a szintén színész Holl Istvántól

Life.hu2022.12.02, 20:47

Nagy szerelem volt a két színész között, de a férje alkoholizmusa tönkretette a kapcsolatukat. 

Jó hír a családoknak: januártól jön a 30 év alatti anyák szja-mentessége

Life.hu2022.12.29, 14:57

A kormány úgy döntött, hogy tovább bővíti a családi adórendszert, és nem kell személyi jövedelemadót (szja) fizetniük azoknak a 30 év alatti nőknek, akik gyermeket vállalnak - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szerdán.

Eltűnt George Michael 47 milliárd forintnyi hagyatéka - a családnak fogalma nincs, hol van a pénz

Life.hu2022.12.02, 19:19

Az 53 évesen elhunyt világsztár 47 milliárd forintnyi vagyont hagyott örököseire. A hagyaték nagy része a két húgára, Melanie és Yioda Panayiotoura szállt, egy kisebb összeget pedig a család többi tagjára hagyott. Ám Melanie halála után derült ki, hogy az örökség nagy része már nincs meg. 

Árpa Attila barátnője meglepő titkot árult el

Tévé2022.12.01, 21:44

Mimi A Nagy Őben Árpa Attila szívéért versenyez a többi lánnyal, de bárki is lesz végül a színésznél a befutó, Mimi elárult egy nagy titkot. Az ő szívéért is meg kell harcolnia majd annak a férfinak, aki őt akarja. 

Kovács Ákos könnyes szemmel vallott a lányáról: "Kb. 3 éves korában rajzolt egy templomot, hogy megyünk a templomba, ez ott van a tárcámban"

Life.hu2022.12.01, 15:54

Ha taxisofőr lenne, csevegne az utasokkal, mániákus jegyzetelő, és gyermekei apró kis üzeneteit is megőrzi Kovács Ákos. A zenész-író a Magyar Kultúra Podcastok-csatorna Mi lenne, ha... című műsorában rengeteg érdekességet árult el magáról.

Nagyon beteg Berki Mazsi kislánya

Tévé2022.12.01, 13:32

Berki Mazsi egy ideje nem ad hírt magáról közösségi oldalán, főleg a szakításáról szóló pletykák után vonult vissza. Sokan támadták a pénzügyi gondokról tett nyilatkozata után is, ezért is döntött úgy, hogy kicsit a háttérbe húzódik. Most újra bejelentkezett és kislánya egészségügyi állapotával magyarázta eltűnését.

Eltűnt Kasza Tibi és családja

Tévé2022.12.01, 11:56

Jövő héttől indul a Szerencsekerék legújabb évada, melynek ismét Kasza Tibi lesz a házigazdája. A műsorvezető elárulta, hogy mi az oka annak, hogy egy ideje visszavonult a nyilvánosságtól és csak nagyon kevés információt oszt meg magáról és családjáról, valamint karrierjéről is meglepően nyilatkozott.

Ötven éve nincs férfi Pásztor Erzsi mellett

Tévé2022.11.30, 19:31

Súlyos titkokat árult el válásáról Pásztor Erzsi színművésznő, aki azóta sem ment férjhez és komolyabb kapcsolat sem hiányzott életéből. Az okokat most mesélte el, ötven év távlatából, hogy milyen nehézségeken ment keresztül Holl István színésszel és közös gyerekükkel.

Meghalt Zámbó Jimmy édesanyja

Tévé2022.11.30, 17:49

Ahogy korábban megírtuk, rohammentő vitte kórházba Zámbó Jimmy édesanyját, Anna nénit kedden este. Családja nem akart nyilatkozni állapotáról, de úgy tűnik, súlyosabb volt, mint gondolták.

Életveszélyes állapotban szállították kórházba Zámbó Jimmy édesanyját

Tévé2022.11.30, 14:31

Zámbó Jimmy édesanyját, a 96 éves Anna nénit kórházba szállították, a család nem nyilatkozik az állapotáról. 

Szorongok, tehát vagyok

She2022.11.29, 22:24

Egy nagyon nehéz időszakomban azt olvastam, hogy a szorongás tulajdonképpen egy teljesen normális dolog, mert csak a szociopaták nem szoronganak. Gondoltam, ez remek, bár jó szarul vagyok, legalább nincs személyiségzavarom.

Curtis őszintén vallott: elárulta, hogy összeáll-e még valaha Majkával

Life.hu2022.11.29, 21:04

Curtis, mióta hazatért a kolumbiai dzsungelből, egy percre sem áll meg pihenni. A család és a szerelme, Judit mellett minden idejét kiteszi a zene és a fellépések, amelyekből egyre több van neki. 

Egyedüllétre van szüksége Tóth Gabinak

Tévé2022.11.29, 08:54

Tóth Gabi már előre fél attól, milyen lesz, ha kislánya óvodába megy. Hamarosan elérkezik az idő, ugyanis a kis Hannaróza már hároméves lesz idén decemberben. Az énekesnőben vegyes érzések kavarognak ezzel kapcsolatban.

Ezt mondták édesanyjuknak a döntő előtt Csobot Adél kisfiai

Tévé2022.11.28, 17:47

Ahogy korábban megírtuk, Csobot Adél és Hegyes Berci nyerte végül a Dancing with the Stars harmadik évadát, melyhez már a színésznő párja, Istenes Bence is gratulált a párosnak. Most Csobot Adél elárulta, hogy kisfiai hogyan engedték el őt a táncos show döntőjére.

Sok nehézség árán született meg a népszerű énekesnő kislánya

Tévé2022.11.28, 17:14

Ahogy korábban megírtuk, megszületett Bata Adrienn, azaz Barbee első gyereke. A népszerű magyar énekesnő először csak egy képet osztott meg a kislányáról, hogy megossza az örömhírt, most azonban bővebben is beszámolt a szülőszobán tapasztalt élményeiről.

Havi 2300 forintból oldja meg a bevásárlást ez a négytagú család: ez a titkuk

Life.hu2022.11.28, 17:30

Nagyjából öt fontot, azaz a jelenlegi árfolyamokon számolva alig több mint 2300 forintot költ havonta bolti élelmiszerre Jim Parums (32) és felesége, Kat (35). A különleges család ugyanis saját veteményest tart fenn, illetve az erdőben is rendszeresen gyűjtögetnek, akárcsak őseink tették.

Még csak hét hónapos, de már főzni tanul Rácz Jenőék kislánya - videó

Tévé2022.11.28, 11:35

Rácz Jenő arról mutatott egy videót az Instagramon, hogy máris főzni tanítja Gyuricza Dórával közös kislányukat, Kamillát – aki még csak hét hónapos, de így is határozott érdeklődést mutat. "Sose korai elkezdeni, ha séf leszel, akkor te leszel a legnagyobb" – írta a felvételhez.

Ritka családi fotón Madonna és hat gyereke

Tévé2022.11.28, 10:54

Madonna hálaadás alkalmából tett ki az Instagramra egy lapozható bejegyzést, amelyben mind a hat gyereke szerepel. A második képen együtt látható a család: a bal szélén Carlos Leonnal közös lányuk, Lourdes pózol – aki már maga is modellkedik –, mellette pedig Rocco áll, aki Guy Ritchie-től született 2000-ben. A többi gyereket, David Banda Mwalát, Mercy Jamest, valamint az ikerlányokat, Estere-t és Stellát mind Afrikából fogadta örökbe az énekesnő.

Miért hazudsz még olyankor is, amikor nem származik hasznod belőle?

She2022.11.27, 17:28

Nórira sosem lehetett azt mondani, hogy róla mintázták az őszinteség szobrát. Ő az a fajta ember, aki akkor is hazudik, ha abból nem származik előnye. Hobbihazudozó, így hívtuk magunk között. Tudtuk, hogy szinte sosem mond teljesen igazat, számoltunk a túlzásaival, de még így is volt min megdöbbennünk.

Csak nem gondolod komolyan, hogy egy hülye pasi jelenti a boldogságot?

She2022.11.26, 09:13

Kérdezte az apám, miután teljesen kiborultam egy családi ebéd során. 40 éves elmúltam, évek óta egyedül élek, szeretnék még saját családot és igen, ehhez bizony férfi kell.

Ezzel foglalkozik Stohl András lánya: boldog, hogy a szakmájában dolgozhat

Life.hu2022.11.24, 20:24

Stohl Rebekának rengeteg szép emléke fűződik a Külvárosi Kávéházhoz, aminek nemcsak az egyik vezetője, de felszolgálóként is találkozhat vele, aki Újpesten jár. 

Novodomszky Évának meglepő fordulatot vett a karrierje: ezzel foglalkozik manapság

Life.hu2022.11.24, 16:21

2018-ban robbant a hír, miszerint Novodomszky Éva és férje, Salvo házassága tönkrement. A pár házasságának válsága nem volt újkeletű, már akkor másfél éve külön éltek, csak nem beszéltek róla. A műsorvezető hosszú idő után most újra mesélt a magánéletéről és elárulta, mivel foglalkozik a hétköznapokban. 

Szánalmas magyarázkodással védekeztek az anyjuk halálát okozó hajdúsági férfiak

Itthon2022.11.24, 11:56

Védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt ítélt el két férfit a Debreceni Ítélőtábla, amiért sem enni, sem inni nem adtak a hidegben és mocsokban tartott édesanyjuknak.

Ördög Nóra nem főz karácsonykor: "Nem vagyok hajlandó hullafáradtan bezuhanni a karácsonyfa alá"

Life.hu2022.11.24, 08:33

Ördög Nóra az év nagy részében óriási hajtásban éli a mindennapjait, a karácsonyi időszakban azonban visszavesz a tempóból és a családnak, a barátoknak szenteli minden idejét. 

Meglepő dolgot árult el magáról Ördög Nóra

Tévé2022.11.23, 20:58

Ördög Nóra egész évben dolgozik, szinte meg sem áll, hiszen rengeteg műsort vállal. A TV2 műsorvezetője elárulta, hogy hogyan viseli az örökös hajtást és milyen tervei vannak a jövőre nézve.

Kiderült, hová tűnt Novodomszky Éva

Tévé2022.11.23, 19:57

Novodomszky Éva a Magyar Televízió egyik legmeghatározóbb televíziós személyisége, az utóbbi időben a Család-barát magazinműsorban látható a Duna TV-n. Most elárulta, hogy mivel foglalkozik a műsorvezetésen kívül.

Így ünnepli Balin a születésnapját Horváth Éva

Tévé2022.11.23, 17:48

Balin ünnepli 44. születésnapját Horváth Éva, aki év elején döntött úgy, hogy új életet kezd az indonéz szigeten. A volt szépségkirálynő és családja nagyon élvezi az ott töltött időt és sosem unatkoznak, ugyanis nemrég Dér Heni és családja is meglátogatta őket. Horváth Éva születésnapját azonban már csak családi körben ünnepli és azt is megmutatta, hogy mit kapott tőlük a nagy napra.

Gyerekükkel együtt járt lopni egy lengyeltóti család

Itthon2022.11.23, 15:04

Egy család úgy járt lopni, hogy magukkal vitték a kisfiukat is. Egy őrizetlen telephelyről és egy laktalan házból is elvittek dolgokat.

Megható fotót mutatott gyermekeiről Szilágyi Szilvi, így öleli Szofi a testvérét

Life.hu2022.11.22, 19:32

Caramel felesége, Szilágyi Szilvi kedves pillanatot örökített meg.

Drogkereskedő családtagokat fogtak a rendőrök - videó

Itthon2022.11.21, 11:43

40 rendőr és két kutya vett részt abban az akcióban, amelyben 5 helyszínen 5 embert fogtak el. A négy tagú abonyi család és a jászkarajenői férfi kábítószerekkel kereskedtek. Régóta tervezték a rajtaütést, amelyről felvételek is készültek.

"Már jó ideje nincs szexuális életünk": Robbie Williams felesége legszívesebben külön hálószobába költözne

Life.hu2022.11.21, 09:20

Ayda Field, Robbie Williams felesége nem túl elégedett férje hálószobai tevékenységével. Mint mondja, szex jó ideje nincs köztünk, ám van helyette más, amivel az énekes az őrületbe kergeti.

Hatalmas a boldogság! Új taggal bővült Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsika családja

Life.hu2022.11.20, 20:17

Bár néhány hónapja még arról szóltak a hírek, hogy Zámbó Krisztián és Takács Zsuzsika szakítottak, úgy tűnik, hogy nem bírták sokáig egymás nélkül, és újra egy párt alkotnak. A közösségi oldalon pedig arról számoltak be, hogy egy négylábúval bővült a családjuk.