Chile

címke rss

Hárman meghaltak a chilei zavargásokban, kijárási tilalom van esténként

Archívum2019.10.20, 08:51

Nem csillapodnak a kedélyek Chilében, ahol óriási tüntetéshullám kezdődött az után, hogy idén második alkalommal megemelték a metrójegyek árát a fővárosban. A demonstrálók és a rendőrök többször is összecsaptak, az erőszakos zavargásokban a tüntetők épületeket gyújtottak fel és metróaluljárókat barikádoztak el. Hárman meghaltak egy áruházban keletkezett tűzben.

Rézbányászat és gleccserek: tízezrek munkája, milliók vízellátása a tét

Archívum2019.10.19, 10:54

Veszélybe kerülhet Chile gleccsereinek egy része. A kormányzó párt ugyanis támogatja, hogy olyan helyszíneken is megindulhasson a bányászat, ahol vannak ilyen képződmények, de a terület nem esik korábbi jogszabályi védelem hatálya alá. Chile a világ legjelentősebb rézérc-szállító országa, ahol viszont eddig külön regulák védték a fontos víztartalékokat jelentő, és nem egyszer értékes réztartalékokat elfedő gleccsereket. A kormány szerint a jégmezők továbbra is biztonságban lesznek, mások viszont már kongatják a vészharangokat.

Áremelés ellen tüntettek, összeomlott a metróközlekedés Chilében

Archívum2019.10.19, 11:21

Ebben az évben már másodjára emelik a chilei fővárosban a metrójegyek árát: először 20, most pedig még 10 pesóval drágult a közlekedés. Az utasok tiltakozni kezdtek, a megmozdulások végül erőszakos tüntetésekbe torkollottak. 

Azonosítatlan tűzgömbök okoztak gondot Chilében

Archívum2019.10.03, 15:47

Egyelőre nem tudni, mik lehettek azok a tűzgömbök, amik még a múlt hét folyamán jelentek meg Chile felett – írja a Live Science tudományos portál. A szakértők egy dologban biztosak: nem meteorok voltak.

A rendőrökkel is összecsaptak a chilei felvonulók

Archívum2019.09.09, 04:24

A rendőrség adatai szerint legkevesebb négyezer ember vonult fel helyi idő szerint vasárnap Santiago de Chilében három nappal a Pinochet-puccs 46. évfordulója előtt a katonai diktatúra áldozataira emlékezve.

Napernyővel próbálták védeni a szögletet rúgó focistát - videó

Archívum2019.08.15, 10:37

Hihetetlen jelenetek játszódtak le a chilei élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban. A biztonsági ember napernyővel próbálta védeni az Universidad Catolica játékosát, Cesar Pinarest a Coquimbo elleni (1-1) mérkőzésen.

Összedőlt egy régi ház a chilei Valparaisóban, hatan meghaltak - videó

Archívum2019.08.14, 18:22

A chilei Valparaisóban összedőlt egy régi ház, aminek következtében legalább hatan meghaltak. 

Ennél szenzációsabb öngól már nem lesz idén nyáron - videó

Archívum2019.08.11, 09:40

Annál nagyobb öngólt már aligha fogunk látni, mint, amit a chilei harmadosztályban (Primera B) sikerült összehoznia az egyik csapatnak. Csak gratulálni lehet nekik.

Negyvenezer liter olaj ömlött az egyik legtisztább vizű tengerbe

Archívum2019.07.29, 09:22

Mintegy 40 ezer liter olaj ömlött a tengerbe Chile partjainál szombaton egy bányavállalat patagóniai olajtermináljánál bekövetkezett baleset miatt - jelentették be a helyi hatóságok.

Többen megsebesültek egy chilei rendőrőrsön elkövetett robbantásban

Archívum2019.07.26, 04:55

Legalább nyolcan megsebesültek Santiago de Chile egyik külvárosának rendőrőrsén, ahol robbantottak csütörtökön.

Thaiföldön pénzt csinálnak abból, amitől mi irtózunk

Archívum2019.07.24, 14:29

Thaiföldön fellendült a csiga nyálkájának begyűjtése, miután szépen megfizetik a felvásárláskor. A világ a kozmetikai iparban használja fel a nagyon is hasznos anyagot, és talán mi is találkozunk vele az egyes bőrápoló készítményekben anélkül, hogy tudnánk róla.

Ide utazzanak, ha a világ legjobb pincészeteit keresik!

Archívum2019.07.12, 15:29

Ha szeretnek pincészeteket és szőlőskerteket látogatni, ahelyett, hogy a századik tengerparton süttetnék a hasukat, akkor érdemes a 2019-es World's Best Vineyards verseny top 10-es listájáról válogatni, ami annyira friss, hogy még ropog.

Amíg ön aludt, a világ másik felén eltűnt a Nap

Archívum2019.07.03, 10:49

Turisták százezrei vonultak ki Chile északi, sivatagos részébe kedden, hogy a világ egyik legtisztább égboltja alól figyelhessék meg a teljes napfogyatkozás Chilén és Argentínán átvonuló jelenségét, ahogy a Föld és a Nap közé kerülő Hold helyi idő szerint kora délután fokozatosan teljes sötétségbe borította a vidéket.

Copa America: simán nyert Chile Japán ellen

Archívum2019.06.18, 08:00

 A Brazíliában zajló Copa América első fordulójában a címvédő Chile 4-0-ra legyőzte Japánt, ezzel Uruguayjal holtversenyben vezeti a csoportot.

Bányaomlás Chilében, három ember ragadt a mélyben

Archívum2019.06.14, 21:05

Chilében bányaomlás történt, ami miatt három bányász a föld alatt rekedt. A három férfi életben van, felszínre hozásukat már tervezik. 2010-ben 69 napig volt a felszín alatt 33 bányász.

Feltöredezik a dél-patagóniai jégmező Chilében

Archívum2019.05.24, 13:16

Két részre szakadt és várhatóan tovább töredezik a Chile és Argentína között 12 ezer négyzetkilométeren elterülő dél-patagóniai jégmező a klímaváltozás miatt - figyelmeztetnek chilei kutatók, akik márciusban látogattak el a térségbe.

Fegyveresek támadtak a chilei nagykövetet szállító autókonvojra

Archívum2019.03.28, 04:25

Fegyveresek támadtak Haitin a chilei nagykövetet szállító autókonvojra, két ember megsebesült, hárman eltűntek, a diplomata nem sérült meg - közölték több forrásból.

Tíz lenyűgöző barlang, amely mintha látványtervező asztalán született volna

Archívum2019.03.25, 07:59

A barlangok hónapjának alkalmából ismét világkörüli útra hívjuk olvasóinkat, ezúttal a legfantasztikusabb föld alatti képződményeket mutatjuk meg. Némely képződmény méreteivel, míg mások ragyogó színeikkel vagy formáikkal nyűgözik le a látogatókat. Van közöttük olyan, amelyik folyamatosan tele van turistákkal; egy olyan, amely veszélyei miatt csak saját felelősségre látogatható; és olyan is, amit csak a víz alatt lehet megközelíteni. 

Új regionális együttműködési fórumot hoztak létre dél-amerikai vezetők

Archívum2019.03.22, 21:46

Nyilatkozatot írt alá dél-amerikai vezetők egy csoportja egy új regionális együttműködési fórum létrehozásáról Prosur néven a Dél-amerikai Országok Szövetsége (UNASUR) helyett.

A jégborjadzás rendszeressé válhat egy dél-chilei gleccsernél

Archívum2019.03.13, 12:02

Két újabb méretes jéghegy vált le az elmúlt hetekben a Chile déli részén lévő Grey-gleccserről - közölték kutatók, akik szerint könnyen lehet, hogy a jelenség rendszeressé válik a térségben.

A kardszárnyú delfinek új faját fedezhették fel Chile partjainál

Archívum2019.03.08, 15:53

A kardszárnyú delfinek egy eddig ismeretlen faját fedezhették fel Chile déli partjainál a kutatók.

Esélyes, hogy egy új kardszárnyú delfin fajt fedeztek fel

Archívum2019.03.08, 15:03

Helyi halászok és turisták elmondásai, valamint különböző fényképes bizonyítékok alapján már évtizedek óta sejtik a többi orkától jelentősen eltérő külsejű, titokzatos faj létezését.

Chilei sivatagban találtak rá a marsi élet nyomaira

Archívum2019.02.28, 17:56

A NASA egyik kísérleti rovere nem mindennapi felfedezést tett a marsi környezetre erősen hasonlító Atacama-sivatagban: a felszín alatt elszórtan olyan különös, sótűrő mikroorganizmusok élnek, amelyek képesek lennének megmaradni akár a vörös bolygón is.

Vadnyugati időket él át a világ legnagyobb rézbányája

Archívum2019.02.22, 07:34

Nem mindennapi macska-egér harcról számol be a Mining.com portál rendőrök és fémtolvajok között Chilében. Az ügynek különös színezetet ad, hogy a tehervonatok, amiket a bűnözők dézsmálnak, a világ legnagyobb rézkitermelő bányáiból indulnak terhükkel.

A heves esőzés miatt többen meghaltak Chilében

Archívum2019.02.10, 07:57

Hat ember meghalt Chile északi részén, ahol a heves esőzések miatt árvizek és földcsuszamlások keletkeztek.

Erős földrengés volt Chilében

Archívum2019.01.20, 07:50

Erős, 6,7-es földrengés rázta meg Chile partjait helyi idő szerint szombat este, ketten szívinfarktust kaptak az evakuálás során, és meghaltak.

A kísértetváros, ahová csak lépcsőkön lehet feljutni

Archívum2018.11.07, 20:11

Valaha kórház és mozi is működött Sewellben, aztán majdnem lebontották, végül a világörökség része lett.

A pápa kiközösítette a chilei egyház pedofilbotrányának legismertebb alakját

Archívum2018.09.28, 17:11

Ferenc pápa kizárta a papi rendből a chilei egyház pedofilbotrányának központi figuráját, a 88 éves Fernando Karadima lelkészt - közölte pénteken a Vatikán.

A pápa újabb két chilei püspök lemondását fogadta el pedofil botrány miatt

Archívum2018.09.21, 18:39

Két újabb chilei püspök lemondását fogadta el Ferenc pápa, ezzel már hétre nőtt a latin-amerikai országban lemondott püspökök száma a chilei katolikus egyházban is végigsöpört pedofil botrány óta – közölték vatikáni hivatalos források.

Szédítő hágóktól a Death Valley-ig: a világ legkeményebb bringás útvonalai

Archívum2018.09.20, 13:54

Ahhoz, hogy része legyen egy felejthetetlen kerékpáros kalandnak, nem kell profinak lennie. A világ legkeményebb útvonalait mutatjuk most be, melyek bár nem hosszúak, de kimerítőek – viszont ez korántsem jelenti azt, hogy kizárólag országúti versenykerékpárosok vághatnak neki. Hiszen milyen jólesik utána elmondani: teljesítette a Giro d'Italia vagy más versenyek egy-egy ultranehéz szakaszát?

Hamarosan kiderülhet, miért halt meg a Nobel-díjas költő

Archívum2018.09.07, 12:09

Pablo Nerudát 2013-ban exhumálták, a többszöri vizsgálatok pedig kiderítették, a Nobel-díjas költő nem rákban halt meg, ahogyan korábban hitték.

Egy hónap alatt megtriplázódott a katolikus egyház bántalmazási ügyeinek száma Chilében

Archívum2018.09.01, 09:07

Chilében egy hónap alatt több mint háromszorosára nőtt a katolikus egyház bántalmazási ügyeinek száma, amelyekben nyomozást folytatnak az illetékes hatóságok – közölte a dél-amerikai ország ügyészsége pénteken.

Bombafenyegetés miatt több chilei gépnek is le kellett szállnia

Archívum2018.08.17, 06:50

Egyszerre kilenc, Chiléből induló vagy oda tartó utasszállító repülőgép hajtott végre kényszerleszállást bombafenyegetések miatt. A korábbi hírek még csak három gépről szóltak.

Állampolgárságától is megfoszthatják Santiago de Chile érsekét

Archívum2018.08.11, 12:01

A chilei parlament arra készül, hogy a római katolikus egyház molesztálási botrányában játszott szerepe miatt megfosztja chilei állampolgárságától Ricardo Ezzati olasz bíborost, Santiago de Chile érsekét - közölte pénteken egy ellenzéki szenátor.

Újabb helyen tiltották be a műanyag szatyrokat

Archívum2018.08.05, 16:36

A dél-amerikai országok közül elsőként Chile tiltotta be a műanyag bevásárlószatyrokat, amelyek súlyosan szennyezik a környezetet, főleg a tengereket sokfelé a világon.

Gyilkosnak öltözve: halálos titkot rejtettek a múmiák ruhái

Archívum2018.08.04, 16:56

Szívesen végezek hátborzongató rituálékat, és nem riadtak vissza a gyerekáldozatoktól sem az inkák. Egy chilei feltárás során a kutatók most emellett valami egészen új felfedezést is tettek: mérgező anyagokat találtak azokon a szőtteseken, amelyeket két inka múmiával együtt temettek el Cerro Esmeralda területén. A pigmentek halálosak voltak.

Kis híján a náciké lett a Húsvét-sziget

Archívum2018.08.03, 11:25

A náci Németországnak akarta eladni a Húsvét-szigetet Chile 1937-ben, hogy a pénzből két cirkáló vásárlását finanszírozza - derül ki Mario Amorós chilei történész-újságíró hamarosan megjelenő könyvéből.

Egyházi alkalmazottakat vizsgál a chilei ügyészség szexuális visszaélés gyanújával

Archívum2018.07.23, 22:32

Összesen 158 egyházi alkalmazott esetében folytatott vagy folytat vizsgálatot a chilei ügyészség szexuális visszaélés vagy egyéb jogsértés gyanújával 2000 óta.

Teljes napfogyatkozás nézésére árulnak jegyeket elővételben a neten

Archívum2018.07.08, 18:14

2019. július 2-án a természet leglenyűgözőbb jelensége lesz látható Chilében, az ESO La Silla Obszervatóriumában – egy teljes napfogyatkozás. Mivel ez a jelenség ritkán fordul elő – a legközelebbi 212 év múlva lesz látható La Sillából - az ESO megfigyelési kampányt és ismeretterjesztő programokat szervez a helyszínen, hogy a nagyközönség megtapasztalhassa ezt a látványos jelenséget. Jegyek vásárolhatók 2018. július 13-a péntek 13:00 órától.

Súlyos börtönre ítéltek volt chilei katonatiszteket

Archívum2018.07.04, 12:38

A Pinochet-diktatúra nyolc egykori katonatisztét ítélte 15 évig terjedő börtönbüntetésre a chilei igazságszolgáltatás kedden Víctor Jara énekes, költő, színházi rendező és politikai aktivista 45 évvel ezelőtti meggyilkolása miatt.

Ferenc pápa: Soha többé nem lesz papi pedofília, sem annak eltussolása

Archívum2018.06.01, 00:53

Ferenc pápa a chilei papsághoz intézett, csütörtökön nyilvánosságra hozott levelében azt ígérte, soha többé nem lesz papi pedofília, sem annak eltussolása, utalva a latin-amerikai országban katolikus papok által elkövetett szexuális visszaélésekre és azok eltussolására.

Már az arany árában mérik a norvég lazacot

Archívum2018.05.25, 09:26

A norvég lazac ára rekordmagasságban, köszönhetően a globális kereskedelemnek, az egészségtudatosabb embereknek és a fejlődő országok fogyasztóinak.

A kísértetvonatok temetőjéből emelkedhet ki az új lítium nagyhatalom

Archívum2018.05.24, 16:21

Legalább két olyan körülmény van, amely különlegessé teszi a világ legnagyobb sósivatagát, a Salar de Uyuni nevű sómezőt Bolíviában. Az egyik, hogy itt található a világ legnagyobb roncsvonat-temetője, egyben az ország turisztikai szempontból egyik legértékesebb látnivalója. A másik maga a só, és a fennsík alatt található értékes nyersanyag. A területről ugyanis különösen jó minőségű lítium-karbonát nyerhető ki, és ha a bolíviai vezetés néhány éve bejelentett terve megvalósul, az egész országot fellendítheti az elektromos autók akkumulátorához szükséges, legfontosabb hozzávaló.

14 papot függesztettek fel Chilében szexuális zaklatás gyanúja miatt

Archívum2018.05.23, 18:23

Szexuális visszaélés gyanúja miatt a chilei katolikus egyház felfüggesztett tisztségéből 14 papot – jelentette be szerdán a közép-chilei rancaguai egyházmegye.

Pedofíliavádak miatt felajánlották lemondásukat a pápának a chilei püspökök

Archívum2018.05.18, 14:06

Felajánlották lemondásukat Ferenc pápának a chilei püspökök a latin-amerikai ország egyházát ért pedofíliavádak miatt az e heti vatikáni válságtanácskozáson - áll a pénteken megjelentetett közleményükben. Azt még nem tudni, hogy a katolikus egyházfő elfogadta-e lemondásukat.

Dakar 2019: Bolívia és Chile sem rendez szakaszt

Archívum2018.05.15, 20:28

Chile, majd egy nappal később Bolívia is jelezte, nem kívánja vendégül látni a jövő évi Dakar-rali mezőnyét, így a szervezőknek új útvonalat kell kijelölniük.