cafeteria

címke rss

4,2 milliárd pihen még a Szép-kártyákon

Gazdaság2017.04.04, 12:22

A Széchenyi Pihenőkártyákon lévő 2015-ös pénzek felhasználási határideje lejár május 31-én. Összesen 4,2 milliárd forint vár még elköltésre a hátralévő két hónapra. A húsvét és a május elsejei hosszú hétvége sokat dobhat a költéseken.

Megnyomták az Erzsébet-utalvány piacát

Gazdaság2017.02.10, 11:45

Közel 53 milliárd forint értékben igényeltek Erzsébet utalványt a különböző intézmények és a vállalkozások decemberben a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ez bő két és félszerese az előző év végi igénylésnek, ami 20 milliárd forint volt.

Nagy bajban az Alexandra

Gazdaság2017.01.23, 09:19

Kevesebb a szerelvény a metróalagutakban, a cégek öt év alatt 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, a könyvkiadók sorban hívják vissza készleteiket az Alexandra-boltokból, emelte a benzin árát a Mol, megkezdődött a Világgazdasági Fórum, Hongkongban a legmagasabbak az ingatlanárak, mintegy 167 milliárd forintos károkozást tárt fel a 4-es metró építésével kapcsolatos jelentésében az Európai Csalás Elleni Hivatal, Lázár János miniszter pedig feljelentést tett. Heti gazdasági összefoglaló.

2,5 millió embert érinthet az új cafeteriaváltozás

Gazdaság2017.01.19, 13:52

Közös platformra kerül az Erzsébet-utalvány és a Szép-kártyan az MKB Banknál. Vagyis egy plasztikkártya is elég lesz több cafeteriaelem felhasználásához.

Ötmillióval csökkentheti lakáshitelét

Gazdaság2017.01.18, 10:00

A cégek öt év alatt 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel-törlesztését, lakásvásárlását. Az akár havi 83 ezer forintra rúgó juttatás cafeteriaelemként is választható – hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Fontos határidő, ha lakáscélú támogatást akar

Gazdaság2017.01.17, 10:46

Azon vállalkozásoknál, ahol 2016-ban lakáscélú támogatást adtak, az adómentesség feltétele, hogy a hitelt folyósító intézet erről január 31-éig igazolást adjon ki. Enélkül az igazolás nélkül tavasszal a juttatás 120 százaléka után kell majd az adót leróni - figyelmeztetett Fata László cafeteria szakértő. 

Így érdemes cafeteriát igényelni

Gazdaság2017.01.11, 15:52

Az új juttatások bevezetése és a megváltozott adóterhek miatt átalakulhat a népszerű cafeteriaelemek rangsora. Az új kedvenc a készpénz lehet, de népszerű marad a Szép kártya, és feljövőben vannak az adómentes juttatások.

Így adhat lakáscélra támogatást egy cég adómentesen

Gazdaság2017.01.10, 11:34

A cégeknél épp az idei cafeteriakeretek felosztásának hajrája folyik. A legnépszerűbbek persze az adómentesen adható juttatások lennének. Ezek közül is a lakáscélú támogatás igazán vonzó, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal friss tájékoztatót adott ki a szabályokról.

Ellenőrizze, hogy tud-e erről a könyvelője!

Archívum2016.12.28, 12:25

A jövő évtől több ponton módosulnak a személyi jövedelemadó (szja) törvényben a béren kívüli és egyes meghatározott juttatások adókötelezettségére vonatkozó szabályok - hívja fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a honlapján közzétett tájékoztatóban.

Jelentős változások a cafeteriában

Gazdaság2016.11.23, 10:17

Elfogadta az Országgyűlés a 2017-re vonatkozó új cafeteriaszabályokat. Magasabb teherrel adóznak eszerint az eddig népszerű elemek, mint az Erzsébet-utalvány és az önkéntes pénztári megtakarítások is. Viszont új elem, hogy 100 ezer forintig készpénz is adható.

A tankerületek dönthetnek a cafeteriáról

Gazdaság2016.11.14, 13:15

Nem „ugrik” a cafeteria, a tankerületek maguk döntenek a juttatásokról, közölte a Klik.

Tarolhat a pénzbeli juttatás az új cafeteria-rendszerben

Gazdaság2016.11.14, 11:46

Január 1-től jelentősen változik a nem pénzben nyújtható juttatások adózása, emiatt a Deloitte szerint a korábbi években már megszokott cafeteriaelemek kikerülhetnek a választható juttatások köréből, az adómentesen nyújtható juttatások pedig új elemekkel bővülnek.

Itt az új cafeteriaelem

Gazdaság2016.10.19, 09:24

Januártól adómentesen támogathatja bármely munkahely a dolgozói albérleti költségeit. Persze az adómentes albérlet-támogatást nem kaphatja meg mindenki, szigorú feltételei vannak – írja a Napi.hu.

Megszűnhet a Szép-kártya

Gazdaság2016.10.07, 15:26

Az Erzsébet-utalvány jövő évi megszüntetése után a magyar kormány azt tervezi, hogy 2018. január 1-jével kivezeti a Széchenyi Pihenőkártya mindhárom alszámláját: a vendéglátásra, a szálláshelyekre és a szabadidőre vonatkozót is – írja a Magyar Nemzet. A Magyar Turisztikai Ügynökségnek nincs tudomása olyan tartalmú kormánydöntés előkészítéséről, ami a Szép-kártya megszüntetéséről szól - közölte a MTÜ az Origóval.  

Adóváltozások kavarják fel a cafeteriát

Gazdaság2016.09.19, 11:23

Jövőre eddig szokatlan módon változik az öngondoskodást célzó, béren kívüli juttatások adóterhe. A pénztárakba nyújtott munkáltatói hozzájárulás közterhe 34,51 százalékról 49,98 százalékra emelkedik.

Kisvállalati cafeteria? Nagyítóval keresse

Gazdaság2016.08.24, 17:12

A kkv-k közel kétharmada nem tervezi béren kívüli juttatással támogatni dolgozóit. Méghozzá a módosuló adótörvények miatt. Jövőre ugyanis készpénzt is lehet adni, és a foglalkoztatottak masszív többsége ezt igényelné.

Támogatást kaphat iskolakezdésre a főnökétől

Gazdaság2016.08.17, 14:23

Az iskolakezdés közeledtével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy e célra a munkáltató támogatást is adhat dolgozóinak.

Változik a lakáscafeteria

Gazdaság2016.08.01, 09:35

Augusztus 1-jétől változnak a lakáscafeteria szabályai. Az új szabályozás szerint nem lehet majd figyelembe venni a kis alapterületű, nyolc négyzetméternél kisebb szobákat, és megszűnik a fél szoba fogalma is. 

Fizetheti az albérletét is cafeteriából

Gazdaság2016.07.26, 09:30

A cafeteria-rendszer átformálása mellett újabb áfacsökkentésekre készülhetünk a 2017-es adócsomag alapján. A változásokra már most érdemes készülni – hívják fel a figyelmet az IB Grant Thornton Consulting szakértői. 2017-től akár albérletet is fizethetünk adómentesen. Az egészségügyi cafeteria részleteit pedig nyár végére ígérik.

Eloszlatunk egy tévhitet a cafeteriáról

Gazdaság2016.07.11, 14:29

Az új cafeteriarendszerben a munkavállalók továbbra sem adóznak a juttatások után és a vállalkozások számára sem hátrányos, hogy megmaradt a jövedelempótlási lehetőség ugyanazon az adózási szinten – mondta Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke.

Az új cafeteriával nem lehet itthon tartani az alkalmazottakat

Gazdaság2016.07.04, 15:41

Örülnek a kis-és középvállalkozások a nyár elején elfogadott új cafeteriaszabályoknak. A VOSZ szerint a munkabért terhelő adók és járulékok csökkentésére is szükség van, azért, hogy a kkv-k közép-európai szintű béreket tudjanak fizetni alkalmazottaiknak. 

Asztalra csaptak az önkéntes kasszák

Gazdaság2016.06.09, 15:41

A héten kihirdetett új cafeteria-rendszer szerint már nem adhatók béren kívüli juttatási elemként 2017-től az öngondoskodás segítő pénztári szolgáltatások alapjait képező munkáltatói befizetések. Ezzel a döntéssel az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége, és egy friss kutatás szerint az önkéntes pénztártagok sem értenek egyet.

Nem lesz mindenkinek jó az új cafeteria

Gazdaság2016.06.09, 08:01

Megszavazták az új cafeteriaszabályokat. A parlament a kormány javaslatát hagyta jóvá, vagyis a béren kívüli juttatásból 100 ezer forintot készpénzben adómentesen adhat a munkáltató, a többit Szép-kártyára utalhatja. Bejött egy új elem is, megteremtették, hogy a preventív, szűrő jellegű egészségügyi vizsgálatok költségét a munkáltató elszámolhassa adómentesen. Adószakértők szerint viszont lesz olyan is, aki nem jár majd jól az új cafeteria-rendszerrel.

Túlhajszoltak a Volán-sofőrök, hiányzik 500 buszvezető

Gazdaság2016.06.08, 12:11

A Volán-társaságoknál kritikus létszámhiány van. Szerinte nagy felelőtlenség kimerült, az alacsony bérek miatt elkeseredett buszvezetőkkel szállítani az utasokat. Baranyai Zoltánnal, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnökével beszélgettünk.

Teljesen új dolog jöhet a cafeteriában

Gazdaság2016.06.06, 14:22

Jól jön a 100 ezer forint készpénz cafeteria mindenkinek, az önkéntes nyugdíjpénztárak viszont aggódnak a cafeteriaátalakítások miatt. Újdonság, hogy jöhet az egészségügyi cafeteria is.

Egymilliárd forint maradt a SZÉP-kártyákon

Gazdaság2016.06.02, 16:09

Valamivel több mint egymilliárd forint maradt a Széchenyi Pihenőkártyákon (SZÉP-kártya) a 2014-es befizetésekből, amelyek felhasználási határideje május 31-én járt le.

Megszületett az új cafeteriaszabályozás

Gazdaság2016.06.02, 12:18

Az alkalmazottak kedvezményes adózás mellett évente 100 ezer forintot kaphatnak készpénzben, ezen felül a közszféra alkalmazottjainak 100 ezer forintot, a magánszféra dolgozóinak 350 ezer forintot utalhat Szép-kártyára a munkáltató, ezt tartalmazza a kormány által a parlamentnek benyújtott új cafeteriaszabályozás - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium.

Mégis készpénzesítik a cafeteria egy részét

Gazdaság2016.05.26, 14:41

A kormány arra kérte Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, vizsgálja meg a következő napokban, hogyan lehetséges készpénzesíteni a cafeteriát - közölte Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szokásos csütörtöki sajtótájékoztatóján, Budapesten.

Elmaradt a nagy cafeteriabejelentés

Gazdaság2016.05.12, 11:01

A cafeteria-rendszer átalakítása helyett a foglalkoztatottságról és a munkanélküliségről beszélt Cseresnyés Péter államtitkár.

Ötletek már vannak a cafeteria átalakítására

Gazdaság2016.05.12, 10:41

Ma kiderül, hogy mi lesz a cafeteriával jövő év januárjától. Orbán Viktor miniszterelnök márciusban a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara évnyitóján jelentette be, hogy jelentős átalakításra szorul a béren kívüli juttatások rendszere. Találgatások vannak, hogy mely elemek maradnak vagy mennek.

Egyre többet spórolunk a nyugdíjunkra

Gazdaság2016.05.10, 14:53

Újabb sikeres negyedévet zártak az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének tagpénztárai. Az önkéntes nyugdíjpénztárak vagyona 5 százalékkal 1093 milliárd forintra gyarapodott, az egészségpénztári egyéni befizetések összege 4,5 százalékkal nőtt. 

Dobogófosztott lett a SZÉP-kártya

Gazdaság2016.05.09, 11:21

Tízből kis- és középvállalkozásból négy gondolkozik béren kívüli juttatásokban, elsősorban étkezési hozzájárulással, közlekedési költségtérítéssel és pénzbeli jutalommal. Igaz, a középvállalkozásoknál relatíve jobb a helyzet. Ez derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatás legutóbbi adataiból.

Mindenki kaphatna cafeteriát

Gazdaság2016.05.09, 06:00

Pár hete van már csak a kormánynak arra, hogy - az Európai Uniónak is megfelelve - nyilvánosságra hozza, hogyan alakul át a cafeteria-rendszer 2017 januárjától. Mivel a költségvetést ez nagyban érinti, a nyáron erről dönteni kell.

Tovább élhet a Szép kártya

Gazdaság2016.04.26, 10:39

A Szép kártya tulajdonosok fele nem költene utazásra, ha készpénzben kapná meg ugyanazt az összeget - derült ki a Szallas.hu elemzéséből. A kormány egyébként a szerdai kormányülésen tárgyal a cafeteria-rendszer átalakításáról.

Negyedik zsebe is lehet a Szép kártyának

Gazdaság2016.04.21, 09:37

Felmerült egy olyan ötlet, hogy az Erzsébet utalvány legyen a Szép kártya negyedik zsebe. A családok annak örülnének a legjobban, ha pénzben kapnák meg a cafeteria összegét. De a cafeteria-rendszer forintosításáról szóló javaslatok között az is szerepel, hogy havi 20 ezer forint lehet az új cafeteria értékhatára jövőre, ekkora összeget adhatnak járulékmentesen a munkavállalóknak.

Havi 20 ezer forintot kaphatunk jövőre járulékmentesen

Gazdaság2016.04.20, 15:21

Havi 20 ezer forint lehet az új cafeteria értékhatára jövőre. Ekkora összeget adhatnak járulékmentesen a munkavállalóknak - értesült az RTL Klub Híradója. 

Miskolci csokinyuszit fal Amerika

Gazdaság2016.03.27, 12:14

A nokkal indult a hét. Olyanoknak lesz jó a nemzeti otthonteremtési közösségekhez csatlakozni, akiknek szinte mindegy, hogy mikor lesz új lakásuk. A törvényt az államfő megfontolásra visszaküldte a parlamentnek. Terrortámadás volt kedden Brüsszelben, ezt a piacok is megérezték. Varga Mihály bejelentette, hogy újabb cégeknek lesz kötelező az online kassza. Sztrájkbizottság alakult az Audiban és a Tescónál is. És megtudtuk, hogy Magyarországon van a Nestlé egyetlen üreges csokoládéfigurákat gyártó üzeme. Innen exportál a cég 23 másik országba is ünnepi csokikat. Ez történt a gazdaságban.

130 milliárdot dobnak ki a cafeteriával

Gazdaság2016.03.21, 09:40

2017-től a kormány megszünteti a cafeteriát, ezzel párhuzamosan kétszintűvé teszi a bérrendszert. A kormány évi 130 milliárdot kaszál a kidobásra ítélt béren kívüli juttatásokkal.

Tárgyalóasztalhoz ültetnék a kormányt cafeteriaügyben

Gazdaság2016.03.18, 17:24

A Nemzeti Gazdasági Társadalmi Tanács, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fóruma, valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács összehívását sürgetik a szakszervezetek a cafeteria készpénzesítésével kapcsolatos kérdések ügyében - mondta a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke pénteken Budapesten.

Lecsíphetnek a nyugdíjból

Gazdaság2016.03.18, 16:24

A Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának összehívását javasolja a Liga Szakszervezetek, ahol szerintük olyan megoldást kell találni, amely megőrzi a béren kívüli juttatások rendszerét. Az érdekképviselet nem ért egyet az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett tervvel, hogy készpénzesítené a kormány a cafeteriát. 

Ez már a cafeteriát is érinti

Gazdaság2016.03.16, 11:51

A kormány által benyújtott törvényjavaslat szerint a jövőben egy újonnan létrehozott szervezet, az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány felelne a Kárpát-medencében élő magyar gyerekek üdültetésével összefüggő feladatok ellátásáért az Erzsébet-program keretében.

Cafeteria: Rogán nyárra ígér tiszta helyzetet

Gazdaság2016.03.13, 12:49

Ha a munkaadókkal való egyeztetések a kellő ütemben lezárulnak, akkor legkésőbb nyárra megszületnek azok a döntések, amelyek alapján tisztán látni, miként működik majd az új cafeteria-rendszer - mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az állami rádióban.

A kormány baltával menne neki az Erzsébetnek

Gazdaság2016.03.12, 16:57

A kormány a cafeteria megszüntetésére készül, Orbán Viktor azt mondta, szeretnék beépíteni a cafeteriát a fizetésekbe. Az Európai Bíróság szerint a magyar cafeteria-rendszer uniós jogot sért, ezért a kormány lépéskényszerben van. Áder János nem írta alá a jegybanktörvény és a postatörvény módosítását, megküldte őket normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Fónagy János szerint üzlezi titok, Oroszország mennyiért ad el gázt Magyarországnak. A reklámszövetség szerint aggályos, hogy a kormány propagandára kényszeríti a bankokat. Lázár János azt mondta, új rendszert dolgoznak ki az uniós pályázatok elbírálására. Az államháztartás az év eelső ...

Jégkaparónak még jó lesz a Szép kártya

Gazdaság2016.03.11, 15:50

Átalakítják a magyar cafeteria-rendszert. Első információk szerint készpénzesítik azt az összeget, amit eddig béren kívüli juttatásként megkaptak az alkalmazottak. Az Origónak nyilatkozó szakértők azokat a megoldásokat vázolták fel, hogy hogyan kaphatják meg 2017 januárjától a dolgozók az eddigi Szép kártya, Erzsébet-utalvány vagy egészségpénztári befizetéseik összegét.

Naponta 34 milliót kellene még elkölteni

Gazdaság2016.03.11, 14:03

Mintegy 2,7 milliárd forintnyi 2014-es, idén lejáró feltöltést kellene felhasználniuk a Széchenyi Pihenőkártya birtokosainak. Erre még két és fél hónap áll a rendelkezésükre. Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy 34 millió forintot kellene költeniük május végéig.

Búcsúzzon el a cafeteriától!

Gazdaság2016.03.11, 08:05

2017-ben valószínűleg nem kell azon gondolkodni, hogy Szép kártyát vagy Erzsébet-utalványt válasszunk béren kívüli juttatásként. A cafeteria-rendszerünk túl bonyolult, és túlságosan sok zsebe van a Szép kártyának, mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az MKIK évnyitóján. Ezzel felvezette a miniszterelnök szavait. Orbán Viktor azt mondta, a cafeteria készpénzesítésén gondolkodnak. Mivel jogos igény a munkavállalók részéről, hogy emelkedjen a fizetésük, és ezt másképpen nem tudják megoldani, elgondolkodnak a cafeteria készpénzesítésén.

Érkezett néhány koki és saller az unióból

Gazdaság2016.02.27, 20:24

Az unió kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen a veszteséges szupermarketeket ellehetetlenítő törvény miatt, az Európai bíróság szerint pedig a cafeteriaszabályozás ütközik uniós jogba. Az olasz miniszterelnök szerint reális lehetőség Magyarország uniós támogatásainak megkurtítása. A Tigáz kivonul Magyarországról, portfólióját a nemzeti közműcég veszi át. Áprilistól megszűnik a Tesco Mobile. Az Uber-sofőröknek taxit kell faragniuk a kocsijukból. Ez volt a héten a gazdaságban. 

Továbbra is elfogadják a Szép kártyát

Gazdaság2016.02.23, 15:49

Az Erzsébet-utalványok - akár papíralapon, akár kártyán rendelve - továbbra is a béren kívüli juttatás részeként adhatók, ezt a hatályos adójogszabályok biztosítják. Az Európai Bíróság szerint a magyar gyakrolat sérti az uniós elveket, hogy külföldi vállalatok magyarországi fióktelepei nem bocsáthatnak ki Szép kártyát vagy ehhez hasonló utalványokat.

Nagy baj van a Szép kártyával

Gazdaság2016.02.23, 12:43

Nem egyeztethetők össze az uniós joggal a Szép kártya és az Erzsébet étkezési utalvány rendszereinek egyes elemei. A bíróság döntése szerint sérti az uniós elveket az, hogy külföldi vállalatok magyarországi fióktelepei nem bocsáthatnak ki Szép kártyát.

Cafeteriában még mindig szűkmarkú a szektor

Gazdaság2016.01.27, 11:29

Nem sok jóra számíthatnak a dolgozók idén, ugyanis tízből csupán négy kkv tervezi béren kívüli juttatással támogatni munkavállalóit. A cafeteria legnépszerűbb juttatási formája továbbra is az Erzsébet-utalvány.

Előző
Következő