bűnszervezet
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Czeglédy-ügy: újabb embert tettek előzetesbe
A Szegedi Járásbíróság további egy gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el, akit bűnszervezetben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kedden vett őrizetbe a nyomozó hatóság a Czeglédy-üggyel összefüggésben. A Botka László és Gyurcsány Ferenc ügyvédje által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek.
- címkék:
- Czeglédy Csaba
- csalás
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Fidesz: Jutott-e lopott pénz a szocialistákhoz?
A kormánypártok szerint Simon Gábor, az MSZP korábbi elnökhelyettesének titkos számlái után újabb titkos szocialista széfek bukkantak fel. A Fidesz és a KDNP választ vár arra, hogy hány rejtekhely van, jutott-e lopott pénz a szocialistákhoz, és ha igen, mennyi.
Lányokat futtató bűnszervezetet számolt fel a rendőrség
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kerítés és kitartottság elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – fogva tartásuk mellett – három férfi és egy nő ellen. A bűnözők több mint tíz fiatal nőt utaztatott Berlinbe, hogy ott prostitúciós tevékenységet végezzenek - olvasható a rendőrség honlapján.
- címkék:
- rendőrség
- prostituált
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Milliárdokat csalt ki, tizenegy évet kapott az álbróker
Több milliárd forintot csalt ki az emberektől F. Attila, aki a bíróságon azzal védekezett, hogy a pénzt nem sikerült befektetni, és azt amúgy is továbbadta másnak.
- címkék:
- csaló
- bűnszervezet
- álbróker
- Címkefelhő »
Brazíliából hozták a kokaint
Egy háromfős csoport Dél-Amerikából csempészte be a drogot Magyarországra.
Több száz millióval károsították meg a költségvetést
Vádat emel a NAV tizenöt ember ellen, mert több száz millió forinttal károsították meg a költségvetést.
- címkék:
- járulék
- házkutatás
- bűnszervezet
- NAV
- Címkefelhő »
Szolnoki autómaffiát kapcsolt le a NAV
Egy szolnoki autókereskedő Németországból hozott be autókat, hamis számlákat állított ki autójavításról és alkatrészvásárlásról, így a csalással 350 millió forintnyi kárt okozott – írta közleményében a NAV. Az adóhatóság emberei több megyében tartottak házkutatást, 80 autót lefoglaltak. Több személyt őrizetbe vettek, őket bűnszövetségben elkövetett költségvetési csalással gyanúsítják, amiért tíz év börtönt is kaphatnak.
- címkék:
- Szolnok
- bűnszervezet
- autómaffia
- NAV
- Címkefelhő »
Europol: Több mint 5000 bűnszervezet működik az EU-ban
Több mint 5000 bűnszervezet működik az Európai Unióban - derült ki az uniós rendőri együttműködést koordináló Európai Rendőrségi Hivatalnak (Europol) a szervezett bűnözésről szóló, csütörtökön Hágában ismertetett jelentéséből.
- címkék:
- bűnszervezet
- Európai Unió
- Europol
- Címkefelhő »
Albán fűmaffiát számoltak fel Budapesten
Egy nagyobb fűszállítmány után a főnökök is lebuktak, Budapesten terítő albán-magyar marihuánaterjesztő hálózatot számolt fel a BRFK és a terrorelhárítás.
- címkék:
- maffia
- rendőrség
- marihuána
- bűnszervezet
- albán
- BRFK
- TEK
- Címkefelhő »
Százmilliókat foglaltak le az autókereskedő bűnbandánál
Közel 250 millió forintot és 34 autót foglaltak le a NAV kommandósai egy autókereskedelemre szakosodott, nemzetközi bűnszervezetnél – a banda külföldről hozott be autókat, de belföldi beszerzésként könyvelték el a vételt, és az áfát is visszaigényelték utána.
Kétmilliárd forint áfát csaltak el alumíniumtömbökkel
Alumíniumtömbök kereskedelmével több mint kétmilliárd forint áfát csalt el egy bűnszervezet Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Harminchárom gyanúsítottal szemben javasol vádemelést az ügyészségnek az adóhatóság.
Magyarországról és Olaszországból csempésztek migránsokat
Főleg Magyarországról és Olaszországból migránsokat Nyugat-Európába csempésző bűnszervezet tagjait tartóztatták le a hatóságok Európa-szerte – tudatta közös közleményben kedden az uniós ügyészségi együttműködési szervezet, az Eurojust és az európai rendőrségi együttműködési szervezet, az Europol.
- címkék:
- embercsempész
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Négy rendőr és egy állatorvos is tagja volt az átcímkézős bandának
Lejárt szavatosságú termékeket címkézett át egy bűnszervezet egy szemetes raktárban egerek és patkányok között. Tizenkilenc ember ellen emeltek vádat, köztük rendőrök és egy állatorvos ellen is. Nagyon sok lejárt szavatosságú élelmiszert foglaltak le.
Cégszerűen működő tolvajhálózat került bíróság elé
Nagy értékű gépjárművek megszerzésére szakosodott bűnszervezet pere kezdődött meg kedden első fokon a Tiszafüredi Járásbíróságon.
- címkék:
- Tiszafüred
- autótolvaj
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Egymilliárdos költségvetési csalás
Sem adót, sem járulékokat nem fizettek, a bűnszervezet irányítóját Hegyeshalomnál kapták el.
- címkék:
- csalás
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Nemzetközi bűnszervezetet számoltak fel a rendőrök
Embercsempészéssel foglalkozó nemzetközi bűnszervezetet számolt fel egy közös magyar-szlovák nyomozócsoport.
- címkék:
- rendőrség
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
18 év után ejtették a vádat a szcientológiai egyház ellen Belgiumban
Példátlanul hosszú ideig, 18 évig tartó nyomozás után a bíróság minden vádat ejtett a szcientológiai egyház ellen Belgiumban.
- címkék:
- Belgium
- szcientológia
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Hamis Viagráért kapott hét évet a volt fideszes
Hét év fegyházbüntetésre és 165 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte a Gyulai Törvényszék pénteki elsőfokú, nem jogerős ítéletében V. Viktort, aki 2010 végéig Békéscsaba közgyűlésének fideszes képviselője volt.
Nincs elég nagy terem ennyi vádlottnak
Jövő év elején kezdődhet meg a tárgyalása Egerben annak a munkaerő-kölcsönzős, cégtemetős bűnszervezetnek, amelynek 132 tagja kerül a vádlottak padjára. Feltéve, ha lesz elég hely, gondot okoz ugyanis, hogy nincs a bíróságon akkora helyiség, ahol a tárgyalásokat meg tudnák tartani.
Buddhista szerzeteseknek közvetítettek kiskorú prostituáltakat: Lebuktak!
Kormányzati tisztviselőknek és buddhista szerzeteseknek is közvetített kiskorú lányokat az a hálózat, amelyet most számoltak fel a thai hatóságok. A gyanúsítottak akár húsz évet is kaphatnak.
Ötmilliárdos kárt okozó bűnszervezet ellen javasolnak vádemelést
Mintegy ötmilliárd forintos kárt okozott az államnak és saját alkalmazottainak az a bűnszervezet, amelynek 182 tagja ellen adócsalás, költségvetési csalás, közokirat-hamisítás, pénzmosás, illetve bűnpártolás miatt javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók.
Értelmi fogyatékos nőkkel kereskedett egy kínai bűnbanda
Értelmi fogyatékos nőkkel kereskedett egy bűnözői csoport Kínában. A családoknak 130-215 ezer forintnak megfelelő összeget fizettek a nőkért, akiket aztán eladtak feleségnek.
Magyar örömlányokat futtató bűnszervezetet ítéltek el Floridában
Magyar örömlányokat toborzó és futtató amerikai bűnszövetkezetet ítélt el egy floridai bíróság az Egyesült Államokban.
- címkék:
- Florida
- bűnszervezet
- örömlány
- Címkefelhő »
Előzetesben a vidékfejlesztési hivatal csalói
Három embert küldene előzetes letartóztatásba a bíróság az uniós földtámogatási panamával kapcsolatban. Az ügynek jelenleg 23 gyanúsítottja van, a csalók százmilliókat szereztek meg a vidékfejlesztési hivatal rendszerén keresztül.
Négymilliárdnyi áfát csalt egy magyar-szlovák bűnszervezet
Kiskőrösön magyar és szlovák elkövetők nagyüzemben állítottak ki fiktív számlákat magyarországi cégek számára, a valótlan dokumentumokat felhasználók közel 4 milliárd forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket. Az ügyben egyebek mellett adócsalás miatt javasolnak vádemelést a pénzügyi nyomozók.
- címkék:
- áfacsalás
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Vádemelés vár a cipőmaffia tagjaira
Közel 140 millió forint értékben lopott el cipőket a tavaly lefülelt bűnbanda, 16 magyar és külföldi állampolgárságú tettes állhat bíróság elé.
Feljelenti Juhász Péter az ingatlancsalókat
Bűnszervezetben elkövetett, nagy vagyoni hátrányt okozó csalás miatt tett feljelentést Juhász Péter. Az V. kerületi képviselő panamát sejt Belváros-Lipótváros ingatlaneladásai mögött, az ügyészség viszont ellene indított eljárást rágalmazás miatt.
Bázisolajjal üzletelő bűnszervezet bukott le Észak-Alföldön
Alig fél évvel a bázisolajjal - üzemanyagként is felhasználható kenőolajjal - üzletelő, és a költségvetésnek nyolcmilliárd forint kárt okozó bűnszervezet leleplezése után újabb hasonló tevékenységet folytató bűnözői csoport bukott le az Észak-Alföldön - jelentették be a Nemzeti Adóhivatal regionális vezetői Debrecenben.
- címkék:
- bűnszervezet
- bázisolaj
- NAV
- Címkefelhő »
Józsefvárosi dílerek árulták a Zenét
A Magdolna utcából terítettek azok a drogkereskedők, akiket a BRFK és a TEK nyomozói fogtak el szeptember 29-én. A jól szervezett csapat futárokat, megfigyelőket is alkalmazott - a banda tagjai előzetes letartóztatásba kerülnek.
Milliárdos csalással gyanúsítanak egy baranyai takarítócéget
Munkaerő-kölcsönzéssel manipulálva milliárdos összeggel rövidíthette meg a költségvetést az a vagyonőri és takarítócégeket működtető baranyai társaság, amelynek tizenöt tagja ellen eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
- címkék:
- adócsalás
- takarító
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Maffiának minősítette az ügyészség a jogosítványos csalókat
Egy autósiskolában fejenként 1000-4000 euróért adtak ki jogosítványokat román állampolgároknak orvosi igazolás, tanfolyam és vizsga nélkül. Az ügyészség 36 embert vádolt meg bűnszervezetben elkövetett vesztegetéssel, akár húsz évet is kaphatnak.
Négymilliárdnyi adót csalt el a bűnszervezet
Négymilliárd forintnyi adót csalt el négy-öt év alatt egy tatabányai cégcsoport. Az adónyomozók ennek a tizedét szedték vissza. Tizenkét emberre fegyházbüntetést kért az ügyészség.
3,7 milliárd forint adót csaltak el
Nem fizették be a járulékokat, bevételeiket eltitkolták, bevallásaikban hamis költségeket szerepeltettek.
- címkék:
- csalás
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Tizenkilencen előzetesben az adócsaló bűnbandából
Tizenkilencen előzetes letartóztatásba, négyen pedig házi őrizetbe kerültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség által kedden felszámolt bűnszervezet 23 őrizetbe vett gyanúsítottja közül.
- címkék:
- bűnszervezet
- NAV
- Címkefelhő »
Tízezer embert károsítottak meg
Több milliárdos kárt okozott az a bűnszervezet, amelynek 23 tagját szerdán vette őrizetbe a rendőrség.
- címkék:
- bűnszervezet
- NAV
- Címkefelhő »
Hazaengedték az előzetesből a luxusbordélyost
Házi őrizetbe mehetett R. Kamilló, akit bordélyházak üzemeltetésének gyanújával vették őrizetbe február elején - írja a Blikk. A férfi állítólag Portik Tamás és Vizoviczki László ügyeiben is vallott.
Szerette a virágokat, de már leszálló ágban volt R. Kamilló
Mániákusan igényes volt lakókörnyezetére, virágládákat tett ki II. kerületi lakása udvarába, és a kerítést is gyakran újrafestette a bordélyházak üzemeltetésének gyanújával kedden őrizetbe vett R. Kamilló. Az 55 éves férfi a gyanú szerint három fővárosi kerület bérházaiban eresztette össze a prostituáltakat a kuncsaftokkal, a légyottokat egy érdi telefonközponton keresztül bonyolították.
Tízmillió eurós kárt okozott Romániának két magyar
Az adócsalással gyanúsított magyar állampolgárok a romániai korrupcióellenes ügyészség szerint bűnszervezetet működtettek.
- címkék:
- Románia
- adócsalás
- bűnszervezet
- Címkefelhő »
Szerb maffiózókat fogtak el Spanyolországban
Mindannyian a zimonyi klán tagjai, állítólag ők ölték meg Zoran Djindjic korábbi szerb miniszterelnököt.
APEH-es bűnszervezet ellen emelt vádat az ügyészség
Négy volt osztályvezető is van a között a 14 adóhatósági tisztviselő között, akik ellen hivatali visszaélés és vesztegetés miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség. Az ügynek összesen 66 vádlottja van.
Vádat emeltek Kocsis István és az MVM volt vezetői ellen
Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatóját és öt társát bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják, az ügyészség szerint 15 milliárd forint kárt okoztak az államnak.
Vádat emeltek Romániában Kulcsár Attila ellen
Bűnszervezet létrehozásával és bűnszervezethez való csatlakozással vádolja a román ügyészség a magyar brókerbotrány főszereplőjét. Kulcsár Attila akár 20 év börtönt is kaphat.
Százmilliókkal rövidítette meg az államot egy számlagyártó bűnszervezet
Elkezdődött annak a közel háromtucatnyi vádlottnak a pere, akik fiktív számlákat állítottak ki és használtak fel, kétmilliárd forint értékben gyártottak így költségeket, az államkasszát pedig legalább 400 millió forinttal rövidítették meg.
- címkék:
- bűnszervezet
- fiktív számlázás
- Címkefelhő »
900 millió forintot tartottak otthon a lebukott adócsalók
A több céget működtető tatabányai őrző-védő társaság vezetőit több mint másfél milliárd forintos adócsalással gyanúsítják. A bűnszervezet tagcégei egymás között körbeutalták a társaság bevételeit.
Salvadorban senkit nem öltek meg szombaton
Maga a salvadori elnök jelentette be, hogy a múlt hét szombatján senkit sem gyilkoltak az országban, ilyen három év óta először fordult elő. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy békét kötött a két legnagyobb salvadori bűnszervezet.
- címkék:
- Salvador
- gyilkosság
- bűnszervezet
- ENSZ
- Címkefelhő »
Szervezetten loptak egy telefongyár dolgozói
Közel félmilliárd forint értékben lopott el kész telefonokat és alkatrészeket egy kanadai cég magyarországi gyárának több dolgozója, a zsákmányt aztán orgazdáknak adták el. A rendőrség két évig nyomozott a lopássorozat ügyében, a bűnszervezet irányítóit a múlt héten kapták el.
- címkék:
- orgazdaság
- bűnszervezet
- BRFK
- Címkefelhő »
NNI: Bűnszervezet működött az MVM-ben
Az MTI Hírcentrum úgy tudja, a Magyar Villamos Művek 2007 és 2008 közötti gazdálkodása ügyében indult nyomozásban a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetet fedezett fel, és hét embert gyanúsított meg, köztük Kocsis István volt vezérigazgatót.
Maradtak a büntetések a diósdi maffiaperben
Nem változtatott a büntetési tételeken a diósdi maffiaperben eljáró Győri Ítélőtábla, így azok jogerőssé váltak. A Koszi-klán tagjai gyilkosság, zsarolás, fegyveres rablás, olajlopás miatt álltak a bíróság előtt. Egyiküket életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, hárman húsz év fegyházbüntetést kaptak.
Befagyasztotta a legrettegettebb jakuzák pénzét az USA
Az amerikai pénzügyminisztérium lépése érinti a japán Jamagucsi-gumi jakuzacsoport és a Brothers' Circle elnevezésű bűnbanda pénzét is.
Fillérekért dolgoztattak magyarokat román bűnözők
Spanyolországban, Valencia környékén dolgoztattak fillérekért magyar munkásokat román bűnözők. A bűnbandának hat tagja volt.
- címkék:
- Valencia
- bűnszervezet
- Címkefelhő »