Budapesti VSC

címke rss

Ötszörös világbajnok pingpongozó a BVSC-ben

Archívum2008.05.22, 15:54

A bajnoki címvédő Lombard-BVSC férfi asztalitenisz-csapatában folytatja pályafutását Jörgen Persson, a svédek ötszörös világ- és kilencszeres Európa-bajnok játékosa.

Hajnal még kijuthat Pekingbe

Sport2008.07.06, 16:39

Az 1 méter után 3 méteren is Barta Nóra vitte el az aranyat a műugrók országos bajnokságán, s másik olimpikonunk, Kormos Villő most kevésbé tudta megszorítani a BVSC Eb-ezüstérmesét. Az ob zárónapján a férfi toronyugrást Hajnal András nyerte, aki jelenleg második számú tartalék az olimpia mezőnyében, és reménykedik, hogy majd ő is utazhat Pekingbe.

Barta Nóra: Nem vagyok kétségbeesve

Sport2008.08.18, 04:06

Michael Phelps végül csak "összeúszta" a nyolc aranyat, s aki a Vizes Kockában már nagyon unta az amerikai szupersztár egyeduralkodását, az ugyanitt vasárnap este megtekinthette a női műugrók 3 méteres számának a döntőjét. Örömteli, hogy a 12-es fináléban ott volt Barta Nóra is, aki ugyan senkit nem tudott maga mögé utasítani, ám a sydneyi 22. és az athéni 14. helyezést követően egyértelműen látszik a fejlődési üteme. A sornak pedig még nincs vége, a BVSC 24 esztendős Eb-bronzérmese egy kis pihenés után máris elkezdi a felkészülést a londoni ötkarikás játékokra, ahol a mostaninál még jobb eredmény elérésére törekszik majd.

Persson 42 évesen jutott asztalitenisz-elődöntőbe

Archívum2008.08.22, 09:57

A pekingi olimpia asztalitenisztornájának talán legnagyobb szenzációja, hogy bejutott az elődöntőbe férfi egyesben a 42 éves svéd Jörgen Persson, aki májusban Magyarországra, a BVSC-hez igazolt.

Asztalitenisz: Ma Lin nyerte a férfi egyest, Persson nem szerzett érmet

Sport2008.08.23, 15:51

A veterán Jörgen Perssonnak esélye sem volt megszereznie a bronzérmet a pekingi olimpián, a BVSC asztaliteniszezője sima 4-0-s vereséget szenvedett a bronzmeccsen.

A BL-címvédő ellen kezd a BVSC pingpongcsapata

Archívum2008.09.18, 10:36

Pénteken 20.15 órától, a címvédő osztrák SVS Niederösterreich wolkersdorfi otthonában kezdi meg szereplését a férfi asztalitenisz Bajnokok Ligájában a Lombard-BVSC.

Persson egyedül nem tudta győzelemre vezetni a BVSC-t a BL-címvédő ellen

Archívum2008.09.19, 23:16

Vereséggel kezdte meg szereplését a Bajnokok Ligájában a Lombard-BVSC férfiasztalitenisz-csapata: a budapesti együttes nagy csatában, 3-2-re kapott ki a címvédő osztrák SVS Niederösterreich vendégeként.

Ismételt BL-diadalra készül a BVSC pingpongcsapata

Sport2008.11.04, 14:20

Miután a Lombard BVSV férfi asztalitenisz-csapatának nem titkolt célja idén, hogy a Bajnokok Ligájában továbbjusson csoportjából, akár sorsdöntő is lehet pénteken a német Frickenhauser Würzburg elleni - a Körcsarnokban sorra kerülő - összecsapás.

Nem állhatott dobogóra a BVSC svéd sztárja a Szuperkupán

Sport2008.11.12, 20:12

Negyedikként zárta a férfi asztaliteniszezők 120 ezer dollár összdíjazású moszkvai Európai Szuperkupáját a Lombard-BVSC sztárja, a svéd Jörgen Persson.

Bárdosi visszatér a birkózószőnyegre

Archívum2008.11.22, 14:14

Másfél éves kihagyás után visszatér a birkózószőnyegre Bárdosi Sándor. A sydneyi olimpia ezüstérmese vasárnap a csapatbajnokságon a CSABI színeiben indul a BVSC Tatai úti csarnokában. A magyar szövetségnek azonban semmiképpen sem szándékozik reklámot csinálni.