Brazília
címke rss- kapcsolódó címkék:
- foci
- Rio de Janeiro
- Argentína
- koronavírus
- utazás
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Labdarúgó-bajnokságok góljai - 2005-2006
Összeállításunkban bemutatjuk különböző labdarúgó-bajnokságok legszebb góljait. A német Bundesliga minden egyes mérkőzésének összefoglalóját láthatják, míg a holland, a francia, a skót, az argentin és a brazil bajnokságból egy-egy forduló legizgalmasabb pillanatait mutatjuk meg.
A rave-ektől a hippitalálkozókig - fesztiválok itthon és világszerte
A nyári fesztiválok egyéb zenei stílusok mellett az elektronikus zenében is erősek, sőt talán nem túlzunk nagyot, ha azt mondjuk, talán ez húzza a legtöbb fesztivál programját. Azt is mondhatjuk, hogy a legismertebb előadók ebben a műfajban érkeznek. Nézzük, kik és hova, a hazai eseményektől a tengeren túli megafesztiválokig, Mezőtúrtól Brazíliáig.
Csoportgyőztes a magyar görhoki-válogatott
A harmadik, brazilok elleni mérkőzését is megnyerte a magyar válogatott a budapesti görhoki-világbajnokságon, így csoportját megnyerve csütörtökön osztályozót játszik Ausztriával az élvonalba jutásért.
Megbolydult a világranglista a vb után
A tizenharmadikról a második helyre lépett előre a németországi világbajnokságon győztes olasz válogatott a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legújabb világranglistáján. A rangsort továbbra is a vb-negyeddöntőben kiesett Brazília vezeti.
- címkék:
- Moldova
- FIFA
- Brazília
- Címkefelhő »
Megtört az olasz büntetőátok, Zidane antihős lett
1994 után másodszor dőlt el büntetőkkel a labdarúgó-világbajnokság döntője. Akkor Olaszország elbukott Brazília ellen, most az eddig minden büntetőpárbajt elvesztő taljánok jobban lőttek a tizenegyeseket, mint a franciák, így negyedszer került Itáliába a világbajnoki trófea. A pályafutása utolsó mérkőzését játszó Zinedine Zidane ugyan beírta magát a történelemkönyvekbe azzal, hogy második vb-döntőjén volt eredményes, de a hosszabbításban érthetetlen módon lefejelte Marco Materazzit, és így piros lappal búcsúzott a futball világától.
2018-ban Ausztrália rendezné a focivébét
Legalább 12 évet kell várniuk az európai szurkolóknak, mire a vasárnap záruló németországi világbajnokság után ismét az "öreg kontinensen" lesz labdarúgó-vb. A következő, 2010-es seregszemle házigazdája már biztosan a Dél-afrikai Köztáraság.
- címkék:
- Ausztrália
- Brazília
- Címkefelhő »
Döntőben a legjobban védekező csapatok
A francia labdarúgó-válogatott Portugália felett aratott szerdai 1-0-s győzelmével sok kérdésre kaphatott választ a futballvilág. A müncheni elődöntőt megelőzően kérdésként merült fel, hogy lesz-e új világbajnoka a sportágnak? A választ ma már tudjuk: nem. Így továbbra is mindössze hét nemzet nyert futballban vb-aranyat, mégpedig Uruguay, Brazília, Argentína, Anglia, Németország, Olaszország és Franciaország.
A franciák kiejtették a világbajnokot
A két legutóbbi vb-győztes csatáján Franciaország 1-0-ra legyőzte Brazíliát a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében. A gallok így Portugáliával meccselnek az elődöntőben, amelybe csak európai gárdák jutottak be.
Amilyen jó Zidane, olyan rossz Ronaldinho
A világbajnokság előtt azon felül, hogy mely nemzet képviselői nyerik meg a mundialt, az egyik nagy kérdés volt, hogy vajon európai, avagy dél-amerikai csapat fogja-e magasba emelni a győztesnek járó trófeát Németországban. A szurkolók többsége szinte biztos volt Brazília címvédésében, de a legnagyobb esélyesek közt tartották számon Argentínát is, arra nagyon kevesen gondoltak, hogy nem lesz tengerentúli csapat az elődöntőben.
Megkövették Domenech-t a francia újságok
Szuperlatívuszokkal a címlapján ünnepelte valamennyi vasárnapi francia újság az ország válogatottjának 1-0-s győzelmét Brazília ellen a németországi labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjében.
- címkék:
- Zinédine Zidane
- Zidane
- Brazília
- Címkefelhő »
Brazília néma, Ronaldo folytatná
A jövőben is szeretne a brazil labdarúgó-válogatottban szerepelni Ronaldo, a németországi világbajnokságtól a szombati negyeddöntő után elbúcsúzott dél-amerikai csapat csatársztárja. Brazíliában halálos csend fogadta a frankfurti vereséget.
- címkék:
- Ronaldo
- Rivaldo
- Brazília
- Címkefelhő »
Eddig mindig Scolari volt Eriksson veszte
A pénteki naphoz hasonlóan a szombati negyeddöntők egyike is egy korábbi világbajnoki döntő "ismétlése" lesz, Brazília és Franciaország a sportág legrangosabb küzdelemsorozatán utoljára az 1998-as torna fináléjában találkozott, és az akkor pályára lépett labdarúgók közül heten most is kifuthatnak a pályára. De a másik szombati negyeddöntőnek is van előzménye, hiszen Anglia és Portugália a két évvel ezelőtti Európa-bajnokság negyeddöntőjében is összecsapott - és akkor a luzitánok mentek tovább.
Gera megjósolta Ghána menetelését
A nyolcaddöntők közepette Gera Zoltán ismét véleményt formált a Németországban zajló világbajnokságról. A WBA csatára a világbajnokság rajtja előtt Brazília győzelmét és Ronaldo gólkirályi címét jövendölte, míg a legnagyobb meglepetést Ghánától várta. A vb felénél Gerát korábbi véleményével szembesítettük, és további esélyeket boncolgattunk vele.
Ghána helytállt, de Brazília a nyolc között
A világbajnoki újonc Ghána becsülettel küzdött Brazília ellen a labdarúgó-világbajnokság nyolcaddöntőjében, végül azonban győzedelmeskedett a nagyobb tudás, a címvédő pedig 3-0-s győzelmével bejutott a legjobb nyolc közé.
- címkék:
- Ghána
- Brazília
- Címkefelhő »
Raúl Zidane ellen
Kedden véglegessé válik a legjobb nyolc mezőnye, és az utolsó két nyolcaddöntő közül az egyik sima találkozót, a másik viszont hatalmas küzdelmet ígér. A címvédő braziloktól mindenki magabiztos diadalt vár a ghánaiak ellen - azonban ugyanígy voltak ezzel a csehek is a csoportmérkőzések során, így a selecaónak óvatosnak kell lennie. A spanyol-francia ütközet viszont már előzetesen is klasszikusnak ígérkezik, a két ország játékosai remekül ismerik egymást, és a korai kiesés mindkettő számára nagy csalódás lenne.
A brazil rendőrség megölt 13 feltételezett banditát
A rendőrség megölt 13 feltételezett bandatagot hétfőn Brazília legnagyobb városa, Sao Paulo két külvárosi negyedében, miután telefonlehallgatások révén olyan értesülésekhez jutott, hogy a város bűnbandái újabb támadássorozatra készülnek három fegyintézet ellen, ott őrzött foglyok kiszabadítása céljából.
Drámai csatában jutott tovább Ausztrália
Az F csoport utolsó fordulójában Ausztrália hatalmas küzdelemben kétszer is hátrányból egyenlítve 2-2-es döntetlent játszott Horvátországgal, így Brazília mögött csoportmásodikként bejutott a legjobb tizenhat közé.
- címkék:
- Horvátország
- Ausztrália
- Brazília
- Címkefelhő »
Japán ellen már szebbik arcát mutatta Brazília
Japán ugyan vezetett, később Brazília különösebb erőlködés nélkül is négy gólt rámolt be az ázsiai válogatott hálójába, így százszálékos teljesítménnyel végzett az F csoport élén, a nyolcaddöntőben pedig Ghánával találkozik.
- címkék:
- Ronaldo
- Rivaldo
- Ghána
- Brazília
- Címkefelhő »
Hitchcocki izgalmakat ígér az E csoport hajrája
Az utolsó csoportkör első két napján nem sok izgalom akadt, legalábbis ami a betöltetlen továbbjutó helyeket illeti, csütörtökön viszont már más lesz a helyzet, hiszen a pályára lépő válogatottak közül csak a brazilok érezhetik magukat a legjobb 16-ban, a többi hét együttes mind a továbbjutásért küzd majd. A kínálatból talán a cseh-olasz rangadó emelkedik ki, de az ausztrál-horvát összecsapás is ki-ki meccsnek ígérkezik.
Fenékrázó brazilok, vonatozó koreaiak
Németországi túránk legutóbbi állomása Dortmund volt, ahol testközelből néztük meg, miképp ünnepelnek a számlálhatatlan országot képviselő drukkerek a focivébé eddigi legjobb hangulatú Fan Festjén - a nap fénypontját a Brazíliáért és a Koreai Köztársaságért szorítók jelentették. Csípőmozgatás, zászlólengetés, vonatozás, extázis a futball városában.
- címkék:
- foci
- boksz
- Dél-Korea
- Brazília
- Címkefelhő »
Másodszor is nyert a világbajnok Brazília
Horvátország után Ausztráliát is legyőzte Brazília a labdarúgó-világbajnokság F csoportjában, a 2-0-s siker azt jelenti, a címvédő már biztosan bejutott a nyolcaddöntőbe.
- címkék:
- Horvátország
- Ausztrália
- Brazília
- Címkefelhő »
A franciák már nem hibázhatnak
A vasárnapi játéknapon leginkább az első fellépésén hatalmas csalódást okozott franciák lesznek az érdeklődés középpontjában, akiknek a Koreai Köztársaság válogatottja ellen kellene javítaniuk, ami nem tűnik egyszerűen. De vasárnap pályára lép a címvédő brazil csapat is, mégpedig a csoport másik győztese Ausztrália ellen, a két vesztes, Japán és Horvátország pedig a versenyben maradásért küzdhet.
Kakának a vallás fontosabb a szambánál
Kakát, a németországi labdarúgó-világbajnokságon győzelemmel bemutatkozó brazil válogatott játékosát nem hozza lázba a szamba, sőt a riói karnevál is hidegen hagyja. Viszont az egyház, a hit nagyon fontos a számára.
- címkék:
- Brazília
- Címkefelhő »
Kaká mentette meg a világbajnok becsületét
A keddi játéknap legjobban várt összecsapása a címvédő brazil gárda bemutatkozása volt. Az F csoport meccsén a dél-amerikai sztárok Horvátország ellen léptek pályára, s Kaká pazar góljával szenvedve harcolták ki a győzelmet. Déli szomszédunk bátor játéka egy pontot megérdemelt volna.
- címkék:
- Kaká
- Brazil
- Horvátország
- Brazília
- Címkefelhő »
Hiddink pontot lopna Brazília ellen
A németországi labdarúgó-világbajnokságon a csoportmérkőzések első fordulója után az ausztrál válogatott került az érdeklődés középpontjába, olyannyira, hogy a Socceroos szerda délelőtti edzésén szinte mozdulni sem lehetett, akkora volt az érdeklődés. Ez nem is csoda, hiszen az ausztrálok a Japán elleni 3-1-es győzelemmel vezetik az F csoportot a címvédő Brazília előtt.
- címkék:
- Japán
- Ausztrália
- Brazília
- Címkefelhő »
A címvédő is bemutatkozik
A világbajnokság ötödik napján végre a címvédő, és egyben a legnagyobb favoritnak tartott brazilok is bemutatkoznak, a selecaónak azonban várhatóan nem lesz könnyű dolga a meglepetésre készülő horvátok ellen. Egy másik nagy esélyes, Franciaország is pályára lép, a gallok a régi ismerős Svájc ellen kezdik szereplésüket, az előző vébé negyedikje, a Koreai Köztársaság pedig Togóval játszik.
Brazil-angol vb-döntőt vár az iWiW
Bő egy nappal a meghirdetés után máris több mint 120 ezren csatlakoztak az iWiW focivébés játékához. A közösségi oldalon regisztrált felhasználók a torna valamennyi mérkőzésének végkimenetélére fogadhatnak, miután kiválasztottak maguknak egy csapatot a világbajnokság résztvevői közül. A játékosok körében legnépszerűbb együttesek sorrendje jól tükrözi a fogadóirodák által meghatározott esélyeket, az első négy helyezetet tekintve pedig egybeesik az [origo]-n zajló szavazás jelenlegi állásával: vezet Brazília, Anglia, Olaszország és Németország előtt.
- címkék:
- Németország
- Anglia
- Olaszország
- Brazília
- Címkefelhő »
Ballacktól Zidane-ig - akik pályára lépnek a vébén
A szövetségi kapitányok többsége morgolódva fogadta, hogy rendhagyó módon már alig kevesebb mint egy hónappal a június 9-én kezdődő németországi labdarúgó-világbajnokság előtt le kellett adniuk a végleges nevezést, ennélfogva sokan szinte az utolsó pillanatig halogatták keretük kihirdetését. Önnek azonban annál több ideje marad a névsorok böngészésére, hiszen exkluzív összeállításunkban valamennyi labdarúgót megtalálja, akinek esélye lehet pályára lépni a németországi seregszemlén. A hivatalos kereteket csütörtökön hozza nyilvánosságra a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség.
Győzött Brazília ellen a nőikézi-válogatott
A magyar nőikézilabda-válogatott 28-25-re nyert a házigazda Brazília ellen barátságos mérkőzésen Cascavelben. A találkozó ötödik percében megsérült Sugár Tímea, aki térdszalagszakadást szenvedett.
Ötven meghökkentő tény a focivébéről
A labdarúgó-világbajnokságok 76 éves történetében 17 finálét rendeztek, 644 meccset játszottak és ezalatt 1916 gólt láthattak a nézők. A FIFA Magazine írása nyomán összegyűjtöttük a focivébék 100 legérdekesebb tényét, rekordját, számadatát - kétrészes sorozatunk első 50 pontjáról olvashatnak az alábbiakban.
Kaszás parasztok hatoltak be a brazil parlamentbe
Kaszával és botokkal felfegyverkezett parasztok hatoltak be szerdán a brazil parlament épületébe. Az elégedetlenkedők azt követelték, a kormány hajtson végre nagyszabású földosztást.
- címkék:
- Brazília
- parlament
- paraszt
- Címkefelhő »
Négyet lőtt a selecao, Ghána is remekelt
A pénteken kezdődő labdarúgó-világbajnokságra címvédőként készülő Brazília sima győzelmet aratott Új-Zéland ellen a svájci Genfben. A dél-amerikai elitalakulat tucatnyi helyzetet puskázott el az első félidőben, és a folytatásban is csak nehezen tudta gólokra váltani mezőnyfölényét a világranglista 120. helyezettje ellen. A 30 ezer néző előtt lejátszott találkozót 100 országban közvetítették.
- címkék:
- Hollandia
- Brazília
- Genf
- Ghána
- Címkefelhő »
Tornát nyert Brazíliában a nőikézi-válogatott
A magyar nőikézilabda-válogatott nyerte a Petrobras-kupát a brazíliai Florianópolisban rendezett négycsapatos tornán, mivel két győzelmet követően döntetlent játszott a rosszabb gólkülönbséggel rendelkező hazai együttessel.
Kirsnerék brillíroztak Brazíliában
A papírformának megfelelően a magyar nőikézilabda-válogatott gond nélkül legyőzte az argentin csapatot a brazíliai Florianópolisban zajló Petrobras-kupa nyitómérkőzésén.
A focivébék vesztesei
Közeledik a labdarúgó-világbajnokság, és ilyenkor folyamatosan kerülnek nyilvánosságra a különböző összeállítások a korábbi tornákról. Mi most a szokásokkal ellentétben nem a győzteseket és a hősöket néztük ki magunknak, hanem azokat a csapatokat, amelyek egy-egy vébé nagy vesztesei közé tartoztak. Az alábbi összeállítás a teljesség igénye nélkül készült, így kimaradt belőle a számunkra legfájóbb és számtalanszor felidézett 1938-as és 1954-es elveszített finálé, de olvashat a brazilok balul sikerült első döntőjéről, a hollandok nagy meneteléséről, amely pont a legrosszabbkor ért véget, az olaszok tizenegyes-fóbiájáról, a 2002-es vb--n ...
- címkék:
- Hollandia
- Uruguay
- Brazília
- Címkefelhő »
MK: folytatódik a Veszprém-Szeged párharc
A kézilabdaidény zárásaként előbb a hétvégén megrendezik a férfi Magyar Kupa négyes döntőjét, majd a válogatottakra vár program: a nők Brazíliában túráznak, míg a férfiak világbajnoki selejtezőre készülnek.
Nagy tömeg fogadta Svájcban a brazilokat
Brazíliában ünneplő szurkolók ezrei búcsúztatták, a svájci Weggisben található edzőtáborban hatalmas tömeg fogadta a június 9-én kezdődő németországi világbajnokságra készülő címvédő brazil labdarúgó-válogatottat.
- címkék:
- Weggisben
- Brazília
- Svájc
- Címkefelhő »
Tovább emelkedett az áldozatok száma Brazíliában
Százötvenháromra emelkedett a Sao Paolo brazil szövetségi államon végigsöpört erőszakhullám halottainak a száma - közölte szerdán a dél-amerikai ország illetékes kormányzósági hivatala.
Régóta keresett drogbárót fogtak el Brazíliában
Amerikai és kolumbiai kábítószer-ellenes szervek elfogtak egy régóta keresett kolumbiai drogbárót és 31 üzlettársát, akik ellen Washington már jó ideje elfogatóparancsot adott ki - közölték szerdán Bogotában.
Továbbra is Brazília vezeti a világranglistát
A világbajnoki címvédő Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, Magyarország - egy hónappal ezelőtti pozícióján egy helyet rontva - jelenleg a 76. a rangsorban. A lista élcsoportjában Mexikó javította a legtöbbet, a hatodikról a negyedik pozícióba lépett előre.
- címkék:
- Mexikó
- FIFA
- Magyarország
- Brazília
- Címkefelhő »
Már 81 halottja van a Sao Paolo-i zavargásoknak
Brazíliában 81-re emelkedett a negyedik napja tartó Sao Paolo-i zavargások halálos áldozatainak a száma - közölték a legfrissebb, egyelőre még korántsem végleges hivatalos adatok. Az erőszakos eseményeket a Primeiro Comando da Capital - PCC (A Főváros Első Kommandója) nevet viselő szervezett bűnözői csoport tagjainak tulajdonítják a hatóságok.
80 halottja van a brazil zavargásoknak
Hétfőre véget értek Brazíliában a hétvégi börtönlázadások okozta utcai zavargások. Az erőszakhullámban legalább 81 ember halt meg. A zavargásokat az váltotta ki, hogy az egyik bűnszövetkezet 700 tagját szigorított börtönbe helyezték át.
Elsimítja az energiavitát Bolívia és Brazília
Evo Morales bolíviai elnök korábban kilátásba helyezte, hogy államosítják a kőolaj- és földgázkészleteket, és hogy csak magasabb áron hajlandó gázt exportálni Argentínába és Brazíliába. A dél-amerikai államok vezetői most úgy nyilatkoztak, készek a vita elsimítására.
Az utcát és börtönöket is felforgatták a brazil lázadók
Több tucat börtön lakói és utcai bandák lázadtak fel a hétvégén Brazíliában, mert az egyik bűnszövetkezet 700 tagját szigorított börtönbe helyezték át. Az utcai lázadásoknak legkevesebb 52 halottja van, Sao Poulo egyes utcáit még hétfőn is barikádok zárják el. A börtönökben 200 túszt fogva tartanak - írja a BBC.
A piros után még sárga lapot is kapott
A játékvezetői tévedések az utóbbi időben megint az érdeklődés középpontjába kerültek, hiszen nem múlik el úgy hétvége, hogy valamelyik edző vagy futballista ne kritizálná élesen a bírót. Lássuk be, sokszor teljesen jogosan teszik, csakúgy mint néhány éve Brazíliában, ahol az a meglehetősen szokatlan eset fordult elő, hogy egy játékvezető egy mérkőzésen öt lapot mutatott fel - ugyanannak a futballistának.
- címkék:
- foci
- Brazília
- Címkefelhő »
A vb-arany sem oldja meg Brazília gondjait
Carlos Alberto Parreira, a címvédő brazil labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint egy újabb aranyérem sem oldja meg az ország gondjait.
Enyhült a dél-amerikai gázvita feszültsége
Érezhetően enyhült a feszültség Bolívia és két fő gázvásárlója, Argentína és Brazília között, miután a két nagy importőr beleegyezett a számukra rendkívül kedvező árak újratárgyalásába, Evo Morales bolíviai elnök pedig cserébe garantálta a gázszállítások folyamatosságát.
Acélt szállító hajó merült el Dél-Afrikánál
Brazília és Kína között acélt szállító teherhajó merült el a Dél-afrikai Köztársaság partjainál. A legénység jelentős részét nem találják.
Dél-amerikai energiaválságot okozhat Bolívia
Tárgyalóasztalhoz ülnek Bolíviával az ország olajának legnagyobb dél-amerikai vásárlói csütörtökön. Evo Morales elnök a hét elején jelentette be, hogy államosítják az ország kőolaj- és földgáztermelő egységeit. Morales lépése igen súlyosan érintheti Brazília és Argentína energiaellátását, ezek az országok vásárolják a legtöbbet a bolíviai gázból.
Brazília a vb után megtörné a norvég átkot
A magyar futballszurkolók közül valószínűleg mindenki tisztában van azzal, hogy válogatottunk sokáig veretlennek mondhatta magát Brazília ellen, és ez a szép sorozat csak a 2004-es, budapesti barátságos mérkőzésen szakadt meg. Van azonban még egy európai ország, amely pozitív mérleggel rendelkezik a selecaóval szemben: a dél-amerikaiaknak Norvégiát még sohasem sikerült legyőzniük. A brazilok ezen egy augusztusi barátságos találkozón szeretnének változtatni.
1950 - Brazília
1950. június 24.-július 16.
- címkék:
- Rio de Janeiro
- Brazília
- Rio
- Címkefelhő »
Melegvízi táborban a kajak-kenusok
Megkezdték felkészülésüket az augusztusi, szegedi világbajnoksággal záruló évadra a magyar kajak-kenusok, akik mostantól melegvízi táborokban - Brazíliában, Portugáliában, Olaszországban, a Dél-afrikai Köztársaságban és az Egyesült Államokban - edzenek.
Magyarország 75. a FIFA-világranglistán
Továbbra is a világbajnoki címvédő Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, Magyarország - egy hónappal ezelőtti pozícióján három helyet rontva - jelenleg a 75. a rangsorban.
- címkék:
- foci
- FIFA
- Magyarország
- Brazília
- Címkefelhő »
Vb 2014: Blatter versenyeztetné Brazíliát
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szerint korai lenne már most tényként állítani, hogy Brazília rendezheti a 2014-es világbajnokságot.
- címkék:
- Joseph Blatter
- FIFA
- Brazília
- Címkefelhő »
Matthäus hatezer dolláros telefonszámlát hagyott Brazíliában
A brazil Atlético Paranaense labdarúgóklub szerint Lothar Matthäus átszámítva csaknem hatezer dolláros (1,3 millió forint) kifizetetlen telefonszámlát hagyott hátra két héttel ezelőtti távozásakor.
Focival a világ körül: bíróbakik Brazíliában, Kahn lepkézett
Heti műsorunkban ellátogatunk távoli földrészekre, mutatunk szebbnél szebb gólokat, és beszámolunk a futballvilág érdekességeiről is.
- címkék:
- Oliver Kahn
- foci
- Brazília
- Címkefelhő »
A napfogyatkozásról képekben
Hazánk nagy részén felhők takarták a részleges napfogyatkozást március 29-én, szerdán délben. A Brazíliától induló és Mongóliáig érő keskeny sávban a teljes napfogyatkozást viszont milliók kísérhették figyelemmel. Lapozza át folyamatosan frissülő képgalériánkat!
Bivalyerős kisautó Brazíliából
Első ránézésre egy béka formáját idézi a brazil Obvio kisautója, a 828-as, amelyben meglepő erő lakozik.
- címkék:
- Brazília
- kisautó
- forma
- ránézés
- Címkefelhő »
Brazil mélyütés a játékvezetőtől
Brazíliában sem mindenki követi ilyen híven a testvéri szeretet parancsait, és a különböző állami bajnokságokban is megszokott kép, amit a focisták élénken tiltakoznak egy-egy számukra kedvezőtlen bírói döntés ellen.
- címkék:
- foci
- Brazília
- Címkefelhő »
Lecsúsztak a németek és a franciák a FIFA-listán
Továbbra is a világbajnoki címvédő Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, Magyarország - januári pozícióját megtartva - jelenleg a 72. a rangsorban.
Tavaly 804 brazil focista szerződött külföldre
Továbbra is Brazília a világ legnagyobb exportőre labdarúgásban: tavaly a dél-amerikai ország 804 játékosa szerződött külföldre és az értük kapott összeg 158 millió dollár volt.
- címkék:
- foci
- Brazília
- Címkefelhő »
Remek magyar fallabdasiker Brazíliában
A hatodik helyen kiemelt Török András a negyeddöntőben, Szabóky Márton pedig a főtábla első fordulójában búcsúzott a brazíliai Santosban rendezett, 10 ezer dollár összdíjazású fallabda versenyen.
Maradona szivarozik és gólokat lő
Diego Maradona két gólt szerzett egy bemutató teremlabdarúgó-mérkőzésen, melyen Argentína és Brazília öregfiúk-válogatottja lépett pályára.
- címkék:
- Diego Maradona
- foci
- Argentína
- Brazília
- Címkefelhő »
Nyomulnak az afrikai csapatok a FIFA-rangsorban
Továbbra is a világbajnoki címvédő Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, Magyarország - januári pozícióján kettőt rontva - jelenleg a 72. a rangsorban.
- címkék:
- foci
- Magyarország
- Brazília
- Címkefelhő »
New Jerseyben verhetetlen a Nets
Sorozatban tizenegyedik hazai győzelmét aratta a New Jersey Nets az NBA legutóbbi játéknapján, s ezzel már csak két sikerre van a klubcsúcstól.
Matthäus győzelemmel mutatkozott be Brazíliában
Győzelemmel mutatkozott be a brazil Atlético Paranaense labdarúgócsapatának kispadján Lothar Matthäus, a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya. Együttese 1-0-ra győzött bajnoki mérkőzésen az Atlético Maringa ellen.
Chilavert Brazíliában edzősködne
Jose Luis Chilavert, a paraguayi labdarúgó-válogatott volt kapusa egy brazil élvonalbeli klub edzője szeretne lenni.
- címkék:
- Jose Luis Chilavert
- foci
- Brazília
- Címkefelhő »
Négy helyet javított a labdarúgó-válogatott
Továbbra is a világbajnoki címvédő Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, Magyarország - decemberi pozícióján négyet javítva - jelenleg a 70. a rangsorban.
- címkék:
- Petr Čech
- foci
- FIFA
- Magyarország
- Mexikó
- Brazília
- Címkefelhő »
Brazil rabszolgák ezreit szabadították ki
Több ezer rabszolgát szabadítottak ki tavaly Brazíliában. Bár az ország törvényei 1889 óta tiltják a rabszolgaságot, jogvédők becslései szerint legalább 250 ezren senyvednek embertelen szolgaságban.
Matthäust máris kritizálják Brazíliában
Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya megerősítette, hogy Brazíliában, a Libertadores-kupa-döntős Atlético Paranaense csapatánál folytatja edzői pályafutását. A tinta még meg sem sem száradt a kontraktuson, a német trénert azonnal élesen bírálta Paulo Clement, a dél-amerikai ország egyik legismertebb sportújságírója.
Amikor a vallás és a labdarúgás egymásra talál
Brazíliában a labdarúgást szinte vallásos áhítat veszi körül. Valószínűleg ez juthatott eszébe néhány esztendeje a dél-koreai Szjun Mjung Munnak, a világszerte elterjedt Egyesítő Egyház megalapítójának is, aki akkor kezdte el Brazíliában is kiépíteni a közösséget.
- címkék:
- foci
- Brazília
- Címkefelhő »
A csatár ezúttal nem a kapura lőtt
Bill Shankly, a Liverpool FC hajdani legendás edzője mondta egyszer, hogy a labdarúgás nem élet-halál kérdése, hanem sokkal több annál. Különösen igaz ez Latin-Amerikában, és a Kolumbiából, Argentínából vagy Brazíliából érkezett hírek gyakran alátámasztják ezen kijelentést.
Matthäus: Én vagyok a kapitány
Lothar Matthäus jogi képviselője azt állítja, hogy a német szakembernek 2008-ig szóló szerződése van a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként, s az eredetileg a 2005-ös év végéig érvényes kontraktusát már szeptemberben meghosszabbították.. A dpa német hírügynökség értesülése szerint viszont a szakember már aláírta egyéves szerződését az Atlético Paranaense csapatával. A tréner cáfol.
Matthäus Brazíliában köthet ki
A helyi Sport-TV nevű csatorna értesülése szerint Brazíliában tárgyal Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott volt szövetségi kapitánya, akinek december 31-én járt le a szerződése az MLSZ-szel. A híradás alapján a német szakember csütörtökön meglátogatta az Atlético Paraná csapatának létesítményeit, és találkozott a klub vezetőivel.
Vérontás nélkül zárult a brazil börtönlázadás
Visszavitték a brazíliai Porto Velho börtönébe azt a gengsztert, akinek áthelyezése miatt börtönlázadás tört ki vasárnap. A több mint 200 túszt ejtő rabok ezért vérontás nélkül befejezték a lázadást, és elengedték a túszokat.
- címkék:
- Brazília
- kékfény
- rab
- gengszter
- Címkefelhő »
Ki megy ma? - Podolski, Riquelme
A Hamburger SV felvette a kapcsolatot az 1. FC Köln csatárával, Lukas Podolskival. Az FC Internazionale érdeklődik a Villarreal CF argentin játékmestere, Juan Román Riquelme iránt.
Látogatókat ejtettek túszul lázadó rabok Brazíliában
Több mint kétszáz túszt - zömében nőket - ejtettek túszul egy brazil börtönlázadásban. A rabok börtönbeli vezetőjük visszahelyezését követelik, akit másik intézménybe szállítottak.
- címkék:
- Brazília
- túsz
- rab
- visszahelyezés
- Címkefelhő »
Karácsonyi könyvajánlónk nyertesei
- címkék:
- Németh László
- Kovács József
- Tarlós
- Tóth Vilmos
- Krónika
- Szabó Lajos
- Mariann
- Kukockij
- Kate Winslet
- Bognár
- Fidel Castro
- Babucs Illés
- Tarr Béla
- Anthony Kiedis
- Varró Dániel
- Molnár Róbert
- Philip K. Dick
- Gárdony
- Kardos Tamás
- Salman Rushdie
- Jeanne d?Arc
- Ádám
- Horváth
- Harold Pinter
- Bob Dylan
- Diána
- Réka
- Németh Imre
- Varga Eszter
- Jutka
- Szeged
- színház
- könyv
- USA
- könyvajánló
- filmművészet
- filmrendező
- forgatókönyv
- Kecskemét
- Török Ferenc
- filmváltozat
- Brazília
- Címkefelhő »
Bronzéremért meccselhet nőikézi-csapatunk
Nem sikerült kivívnia a döntőbe jutást nőikézilabda-válogatottunknak a szentpétervári világbajnokságon, miután az elődöntőben 26-24-re alulmaradt Romániával szemben. A bronzmérkőzésre vasárnap Dánia ellen, magyar idő szerint 12.30-kor kerül sor.
Idén 870 brazil focista igazolt külföldre
Az idén tovább nőtt a Brazíliából külföldre szerződött labdarúgók száma, noha közülük már tavaly is több mint nyolcszázan próbáltak szerencsét más országokban. A brazil sportági szövetség összesítése alapján az elmúlt évi 849 után ezúttal 870 futballista igazolt el Brazíliából.
- címkék:
- foci
- Brazília
- Címkefelhő »
Sztárparádé Párizsban - Bajnokok Tornája
Szombaton rendezik Párizsban a szokásos évadzáró autósportos gálát, a 18. Bajnokok (és a Nemzetek) Tornáját, megannyi csillaggal.
Klinsmann brazil-argentin vb-döntőt vár
Jürgen Klinsmann, a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a brazil futballedzők szakmai konferenciáján kijelentette: Brazília és Argentína a 2006-os vb legnagyobb esélyese.
Parreira óva inti a brazilokat a magyar sorstól
Carlos Alberto Parreira, a brazil válogatott szövetségi kapitánya szerint csapata csak akkor szerezheti meg hatodik világbajnoki címét, ha a futballisták "otthon hagyják" egójukat, és sztárallűrök nélkül teszik a dolgukat.
Fókázással és árammal kínozzák a kiskatonákat
Brit politikusok a haditengerészet hírnevének romlásáról beszélnek, és független panasziroda létrehozását követelik a hétvégén napvilágra került erőszakos újoncavatási szertartás miatt. A meztelenül verekedésre kényszerített újonc azonban nem csak brit jellegzetesség. A világ szinte minden hadseregében élő gyakorlat - vagy legalábbis az utóbbi időkig az volt - a frissen bevonultak vagy kiképzettek megalázása, gyakran durva bántalmazása. Brazíliában árammal, a németeknél veréssel avatják az újoncokat, Oroszországban szinte rabszolgaként szolgálják első hónapjaikat.
Magyarország visszacsúszott a FIFA-világranglistán
Változatlanul a világbajnok és Konföderációs Kupa-győztes Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, míg Magyarország öt pozíciót visszacsúszott, így jelenleg a 71. helyen áll.
Papi pedofíliabotrány Brazíliában
A Vatikán nem hivatalos források közlése szerint "figyelemmel kíséri" a brazil katolikus papság gyermekmegrontási botrányát, amelyet az Istoé című független brazil hetilap nyomozása alapján szellőztetett meg az olasz és a nemzetközi sajtó.
Üdvözlet a Matrixból - hétvégi partyajánló
A hétvége egyik fénypontja kétségtelenül a brit drum'n'bass-legenda, Matrix gellérthegyi fellépése lesz. Érkeznek mások is a szigetországból, jön a breakes Elite Force és Lee Coombs, a mocskos house-t játszó Steve Lawler, a szintén house-os Oliver MacGregor, illetve Quiver, aki rögtön két helyen tűnik föl. Az USA-t a jelentős mc, Chief Rocker Busy Bee és dj Zulu, valamint a Matrix mellett a Citadellán játszó Evol Intent képviseli a budapesti partykon. Brazíliából pedig, egy psy-lány, djane Mars látogat hazánkba.
A Forma-1 2006-os menetrendje
Ausztrália a Nemzetközösségi Játékok miatt csak harmadik, a szezon Bahreintől Brazíliáig tart.
Focivideók - november 14.
Tartson velünk és tájékozódjon a nemzetközi labdarúgóélet történéseiről immáron képekben is! Tudósítások a világ minden pontjáról, összefoglalók, interjúk, érdekességek.
- címkék:
- foci
- német foci
- Bundesliga
- Brazília
- Címkefelhő »
Lepipálják a francia huligánokat a gettók lakói
Az utóbbi 37 év legdurvább francia zavargásainak első 15 napján egy embert megöltek, 6000 autót felgyújtottak, és a rendőrökre támadtak a rendbontók. Sokan tartják a jelenséget tipikusan francia problémának, amit a bevándorlás, az elrontott városfejlesztés okoz. A francia szegénynegyedekhez hasonlók a világon mindenütt vannak, néhol milliók lakják őket, és az élet is sokkal keményebb, az erőszak mindennapos. Brazíliában állítólag halálosztagok tizedelik a szegénynegyedek lakóit, Mexikóban emberrablók lepik el a favellákat. Egész más világ viszont a bangkoki szegénynegyed. Itt minden viskóban színes tévé világít.
Mike Tysont letartóztatták Brazíliában
Garázdaság miatt letartóztatták Sao Paulóban Mike Tyson egykori profi nehézsúlyú ökölvívó világbajnokot.
- címkék:
- Mike Tyson
- boksz
- Brazília
- Sao Paulo FC
- Címkefelhő »
F1: ismét új időpontban a Magyar Nagydíj
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szerdai bejelentése szerint a 2006-os Forma-1-es idény március 12-én kezdődik Bahreinben, s október 22-én zárul Brazíliában. A Magyar Nagydíjra az ideinél egy héttel később, augusztus 6-án kerül sor.
Idén negyedszer vált edzőt a brazil Flamengo
Joel Santana személyében idei ötödik edzőjét fogyasztja Brazília legnépszerűbb futballklubja, a kieséstől fenyegetett Flamengo.
- címkék:
- Joel Santana
- foci
- Flamengo
- Brazília
- Címkefelhő »
A fegyvervásárlás mellett szavaztak a brazilok
Vasárnap lezajlott a szabad fegyverkereskedelem megtiltásával kapcsolatos népszavazás Brazíliában. A többség a tiltás elutasítása mellett voksolt.
A 66. helyen rekedt a Matthäus-csapat
Változatlanul a világbajnok és Konföderációs-kupa-győztes Brazília vezeti a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáját, míg Magyarország továbbra is 66. a sorban.
- címkék:
- foci
- FIFA
- Magyarország
- Brazília
- Címkefelhő »