Böjte Csaba

címke rss

Pártokon felüli magyar államfőjelöltet szeretne az Erdélyi Magyar Néppárt

Nagyvilág2019.08.28, 16:59

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) vezetői azt kezdeményezték egy szerdán Aradon tartott sajtótájékoztatón, hogy az erdélyi magyarság politikai szervezetei egy pártokon felüli, a nemzeti konszenzust megjelenítő magyar jelöltet állítsanak a novemberben tartandó romániai elnökválasztásra.

Böjte Csaba: Arra születtünk, hogy a szolgáló szeretet által az élet mellett döntsünk

Itthon2019.09.06, 18:07

A III. Budapesti Demográfiai Csúcs egyik pénteki blokkjába olyan előadókat hívtak meg, akik nem a kormányzati szektorban tevékenykednek, hanem a klasszikus civil szférában, pl. a nagycsaládok képviseletének területén. Kiderült, hogy az Egyesült Államokban már tabutéma az egy anyára és egy apára épített családmodell, pedig kutatások is bizonyítják, hogy az azonos nemű párok gyerekeinek rosszabbak a kilátásaik, de ilyen dolgokról ott nem ajánlott beszélni. Az egyébként legnagyobb és leghosszabb tapsot kapó Böjte Csaba atya szerint viszont jónak lenni jó, jó dolog gyermeket vállalni, jó dolog anyának és apának lenni, és az élet mellettt ...

Tőkés László: A temesvári és erdélyi magyarságot megerősítheti az 1989-es helytállás tudata

Itthon2019.09.26, 23:04

Tőkés László szerint a temesvári és erdélyi magyarságot megerősítheti az 1989-es helytállásának tudata. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke a Temesvári Magyar Napok csütörtök esti nyitóünnepségén beszélt erről a helyi opera nagytermében.

Böjte Csaba kapta a Makovecz Imre-díjat

Kultúra2019.11.20, 20:06

Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója vehette át a Makovecz Imre-díjat az építész születésnapján, szerdán a Héttorony Fesztivál zárókoncertjén a Budai Vigadóban.

Böjte Csaba: A romokon keresztül is visszajönnek az emberek, és újra otthont építenek

Itthon2019.11.26, 16:47

Második alkalommal rendezik meg a keresztényüldözésről szóló budapesti konferenciát, Budapesten, november 26-28 között. A Hungary Helps program munkatársainak részvételével rendezett konferencián Böjte Csaba ferences rendi szerzetest, a Hungary Helps jószolgálati nagykövetét kérdeztük.

December 14-én kapják meg adományaikat Böjte Csaba dévai árvái

Itthon2019.12.08, 19:40

December 14-én kapják meg adományaikat a Böjte Csaba ferences szerzetes által nevelt dévai árvák - mondta Végh Juti, a Három Királyfi, három királylány mozgalom munkatársa az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

„Szerelem tanösvény” címmel indított videósorozatot Böjte Csaba: a párválasztás előtt álló fiatalokhoz szól

Life.hu2020.04.22, 14:40

A ferences rendi szerzetes több állomáson keresztül mutatja be a közösségi oldalán, magyar idő szerint minden nap 11.00-tól, mennyire fontos a mai világban a megfelelő párválasztás. Szeretné, ha a felnövekvő generációk gyermekeiket felelősen vállaló, stabil családokat alapítanának, olyanokat, melyeknek nincs szüksége gyermekvédelmi menhelyekre, sebeket foltozgató szakemberekre, álmatlan éjszakákon telesírt papírzsebkendőre.

Böjte Csaba testvérről, avagy a homília mint opera

Kultúra2020.05.11, 10:38

ÓKOVÁCS SZERINT AZ OPERA – 137. LEVÉL Édes Néném, nagyon sokat eszembe jut a mi megtört és lemondott Keresztény Évadunk. Fájnak dolgok: fáj, hogy az oltárképfestő Mathis, Hindemith szép és ritka nagy műve végül esélyt se kapott, Helen nővér operája, a Ments meg, Uram! a vészhelyzet első napján debütált volna. Minden keresztény operák non-plus-ultráját, a Parsifalt szinte el se kezdhettük próbálni, a Don Carlost egyáltalán nem. Szent II. János Pál 100. születésnapja is mindjárt itt van, de már biztosan csak virtuális ünneplésben lehet része, Az aranyműves boltja még jó darabig zárva tart. És a Keresztkantáták, Bach nagy basszus-szóólókantátáinak ...

Böjte Csaba és Ákos osztja meg a gondolatait apák napja alkalmából

Itthon2020.06.13, 14:20

Apák napja alkalmából kétnapos, ingyenes online konferenciát tart a Család.hu a közösségi oldalán. Jelentős és személyesen is életbevágó témákról fognak beszélni, valamint megosztja a gondolatait az apaságról Ákos és Böjte Csaba is.

Böjte Csaba és Ákos gondolatai apák napja alkalmából

Itthon2020.06.21, 13:37

Apák napja alkalmából Böjte Csaba atya és Kovács Ákos videóüzenetben osztották meg gondolataikat az apaságról a Család.hu portálnak, ahol ingyenes online konferenciát tartottak a témában.