betörés

címke rss

Akkora balekok, hogy az már fáj! Ők a világ legbénább bűnözői

Unilife.hu2021.04.23, 15:26

Ha már arra szánod magad, hogy törvényt sértesz, érdemes okosan tenni, nem? Ezt nem az összes bűnöző gondolja így, pedig arra számítanál, ha más nem, ők biztosan elég leleményesek a feladathoz.

Hazafelé ment a munkából, amikor meglátta, hogy két férfi az ő cuccait viszi az utcán - videó

Itthon2021.04.24, 11:33

A gödöllői rendőrök őrizetbe vették azt a 35 éves férfit, aki a gyanú szerint két házból, kerekesszéktől a whiskyig mindent ellopott - számoltak be az esetről a rendőrség honlapján.

Mutatjuk a Baja melletti csárdát, ahová egy férfi háromszor tört be – fotók

Itthon2021.04.19, 13:54

Három hét alatt háromszor is betört egy Baja melletti csárdába egy férfi. Minden alkalommal italokat vitt el, több tízezer forint értékben. Később az is kiderült, hogy máshonnan is lopott. Most egy másik ügy miatt van börtönben, de persze a lopások miatt is eljárás indult ellene.

Kislányával lopott egy nő és a saját testvéréhez is betört

Itthon2021.04.16, 16:56

Elfogatóparancs alapján fogták el azt a nőt, aki betört a testvére házába, ahonnan több százezer forint értékben lopott el tárgyakat és saját kislányával kutatta át egy összejövetelen a magára hagyott táskákat. A nő kiskorú veszélyeztetése, magánlaksértés és lopás miatt felelhet a bíróságon.

Fegyveres rablók törtek be a Roma játékosának otthonába

Sport2021.04.16, 13:52

Saját otthonában rabolták ki fegyveres tolvajok az AS Roma labdarúgóját. A betörés időpontjában felesége és kétéves fia is otthon volt.

Kibontotta a szegedi kocsma falát, de a kasszát nem találta meg

Itthon2021.04.13, 14:29

Tavaly nyáron egy férfi meg akarta szerezni egy szegedi kocsma bevételét. Bejutott az épületbe, de pénzt nem talált, úgyhogy csak két dobozos kólát vitt magával. A többszörösen büntetett előéletű férfi sorsásról a Szegedi Járásbíróság fog dönteni.

A betörőnek nem volt elég a zsákmánya, még a tulaj kutyáját is felakasztotta - fotó

Nagyvilág2021.04.08, 13:04

A szlovák rendőrség ismeretlen tettes ellen indított eljárást, miután az betört egy építés alatt álló házba, és kegyetlen módon végzett a tulajdonos kutyájával is - számolt be az esetről a Paraméter felvidéki hírportál. Figyelem, a beszámoló az állatkínzásról készült megrázó rendőrségi fotót is tartalmazza.

Meggyilkolta az idős asszonyt egy betörő Galgagután

Itthon2021.04.03, 10:37

Tavaly tavasszal egy férfi elment egy idő asszony házához, ahol olyan súlyosan bántalmazta az ott lakót, hogy a helyszínen meghalt. A betörő utána átkutatta a nő lakását, ahol sok készpénzt talált. Elmenekült, de a rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a helyi férfit.

Két napon belül Kendall és Kylie Jennerhez is betört ugyanaz a férfi

Tévé2021.04.02, 16:16

Kendall Jenner medencéjéből vittek el a rendőrök egy idegen férfit, aki nem sokkal később Kylie Jenner házánál is feltűnt.

Szervezetten lopják a népszerű építőjátékokat

Gazdaság2021.04.01, 09:11

A francia bűnüldöző hatóságok bejelentették, hogy hozzákezdtek egy olyan nemzetközi bűnbanda felszámolásához, amely Lego-játékok lopására szakosodott. Az ellopott játékokat jókora haszonnal adják tovább, hiszen egy-egy különleges darabért akár extrém magas árakat is hajlandóak kifizetni gyűjtők.

Három betörő kifosztott egy budapesti oltópontot

Itthon2021.03.28, 17:31

Ma reggel három férfi egészségügyi felszereléseket lopott egy kihelyezett oltópontról. A rendőrök mindhárom férfit elfogták.

Óriási kár érte Beyoncét: több száz millió forint értékű értéktárgyakat loptak el tőle

Life.hu2021.03.28, 10:36

Hatalmas kár érte Beyoncét: kétszer is betörtek a raktárba, ahol értéktárgyait őrizte. Több mint 1 millió dollár értékű tárgyakat vittek el. 

Felni garnitúrát és cipőt loptak a miskolci betörők

Itthon2021.03.27, 13:28

A bejelentés után nem sokkal elkapták a rendőrök a két betörőt, majd az ellopott holmik is előkerültek.

Háromszor tört be ugyanabba a csárdába egy nagybaracskai férfi

Itthon2021.03.22, 11:29

Lezárták a nyomozást a rendőrök annak a 30 éves férfinak az ügyében, aki háromszor is betört ugyanabba a csárdába egy hónap alatt. Nem sokkal később egy családi házat szemelt ki magának, ahonnan csatlakozókat és réz kábelt lopott el, ezután kapták el. 

Kerítést bontva, ajtót felfeszítve akartak kifosztani tinik egy budapesti házat

Itthon2021.03.22, 07:27

Négy fiatal betört egy XIX. kerületi családi házba, ahonnan értékes bélyegeket és porcelánokat akartak elvinni. A rendőrök hamarább kiértek, minthogy elmenekülhettek volna.

Betört egy férfi Johnny Depp házába, hogy ott zuhanyozzon le

Tévé2021.03.21, 14:02

Betörtek Johnny Depp Hollywood Hills-i otthonába, a tettest végül a zuhany alól szedték ki a rendőrök.

Végig lopta Győrt és környékét a huszonévesekből álló banda – videó

Itthon2021.03.17, 13:28

Egy húszon évesekből álló banda 2020 tavaszán több mint húsz bűncselekményt követettel el. Loptak el idős embertől bankkártyát, amiről aztán pénzt vettek fel, loptak robogókat, ahogy bicikliket is. De rendszeresen vittek el bukósisakot, telefonokat, és pénzt is. Egy autóból pedig fűkaszát, horgászfelszerelést vettek ki, egy építkezésekről pedig térfigyelő kamerát, csöveket, és kábeleket loptak.

Több helyre is betört egy Fejér megyei férfi

Itthon2021.03.16, 18:24

Egy Fejér megyei férfi rövid időn belül három helyi házba is betört, ahonnan különféle értékeket lopott, vagy próbált meg ellopni.

Növelhetik a betörés kockázatát az okoskütyük

Techbázis2021.03.16, 12:14

A trendi ajtózárakat és csengőket is jelként értelmezik a tapasztalt fosztogatók.

Így fosztott ki egy román férfi egy Győr-Moson-Sopron megyei éttermet - videó

Itthon2021.03.16, 11:06

A román férfi sört, bort és pálinkát lopott az étteremből. A betöréssel együtt 160 ezer forint kárt okozott.

Hétvégi házakba tört be két gércei férfi

Itthon2021.03.13, 12:15

Két gércei férfi Vásárosmiskén, Gércen és Sitkén összesen húsz hétévi gázba tört be. A rendőrség mostanra befejezte a nyomozást az ügyben.

Félig megevett kolbász oldott meg 9 év után egy betöréses esetet Németországban

Nagyvilág2021.03.12, 10:49

Egy kilenc évvel ezelőtti betöréses eset látszik megoldódni Németországban. Egy félig megevett kolbászon olyan DNS-t találtak, mely egy mostanában, Franciaországban őrizetve vett albán férfivel hozható összefüggésbe. 

Megrázó videó - Haldokló feleségéhez hívott segítséget az idős vak férfi, erre kirabolták

Nagyvilág2021.03.11, 18:48

A 45 éves Steven Morris és a 42 éves Kelly Cassidy betört a 87 éves Ronald Crowther brierfieldi lakására, miután az idős férfi kirohant az utcára segítséget kérni, mert felesége, Dorothy az éjszaka közepén rosszul lett. A páros elhitette az idős férfival, hogy mentőt hív az asszonyhoz, ám ehelyett mindent magukkal vittek a lakásból, ami a kezük ügyébe került - írja a Mirror.

Így lopott az edzőteremből a csinos eladónő orra előtt - videó

Itthon2021.03.11, 18:43

A férfi több budapesti edzőterem öltözőszekrényét törte fel azért, hogy pénzt és értékeket szerezzen.

Különös módszerrel kergetett el egy betörőt a színésznő

Tévé2021.03.11, 18:37

Nicola Thorp brit színésznő ijesztő történetről számolt be: egyszer valaki az éjszaka közepén próbált betörni hozzá, miközben ő is otthon volt.

Erkélyen keresztül próbált betörni több társasházi lakásba egy szegedi férfi

Itthon2021.03.11, 17:46

Elrendelték a letartóztatását annak a fiatal férfinak, aki a múlt vasárnap egy szegedi társasház két lakásába is megpróbált betörni. A végzés nem végleges.

Machetével és késekkel felfegyverkezett gengszterek törtek be a focista házába

Sport2021.03.10, 10:21

Álarcos, machetés, késsel felfegyverkezett gengszterek törtek be az Everton kapusának házába. Robin Olsen és az egész család otthon volt, amikor a támadás történt.

Építkezésekről lopott egy kiskunhalasi férfi

Itthon2021.03.09, 11:30

Egy kiskunhalasi férfi több építkezésre is betört, többek között felújítás alatt álló helyi kórházba is és egy sörözőbe is. Sokszor volt egy társa is, aki a saját testvérétől is lopott.

Meg akarta verni az ügyészt a lengyeltóti sorozatbetörő

Itthon2021.03.08, 16:38

Betöréssorozattal indította az új évet egy férfi, több házba is betört Lengyeltótiban, azonban a rendőrök minden alkalommal, még időben elfogták. Az ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé, ahol elítélték. Az ügyészt megfenyegette, amiért javasolta a letartóztatását.

Rendőrkézre került a férfi, aki azért lopott, hogy legyen pénze megünnepelni születésnapját

Life.hu2021.03.03, 14:33

A dabasi férfi azért tört be több helyre is, hogy méltóképp tudja megünnepelni születésnapját.

Nem volt pénze a születésnapi bulira, betört a szomszéd házba

Itthon2021.03.02, 08:24

Nem volt pénze a születésnapi ünnepségére, ezért betört a szomszéd házba egy ócsai férfi. Miután elfogták az is kiderült, hogy nem ez volt az első ilyen esete.

Elképesztő, hogy buktatta le a az ügyetlen betörőt Budapesten

Itthon2021.02.25, 12:15

Egy tolvaj alpinista módjára jutott be egy Károly körúti lakásba, ahonnan végül ellopott egy tévét. Azonban egy nagy hibát elkövetett, ami miatt a rendőrség könnyen elfogta.

Ez a férfi betört egy gödöllői nőhöz, megverte és szexuálisan zaklatta – videó

Itthon2021.02.23, 17:22

Megvert, és szexuálisan zaklatott egy nőt egy férfi Gödöllőn. Egy késsel többször, több helyen meg is vágta. Azt mondta a nőnek, hogy megöli, ha ellenkezik. Miután végzett, átkutatta a nő táskáját, és néhány ezer forinttal elmenekült.

DNS-minta alapján kapták el a 10 éve Törökbálinton késelő betörőt

Itthon2021.02.19, 10:38

Tíz éve Törökbálinton betörők mentek be egy házba, ahol késsel megfenyegetettek egy nyugdíjast, akitől pénzt és egy értékes fényképezőt vittek el. Januárban, a támadás utáni szemlén begyűjtött DNS-minták alapján kapták el a rendőrök a betörés egyik gyanúsítottját.

Az Instagram lett a vesztük: így rabolt ki gazdag és híres embereket egy betörőbanda

Life.hu2021.02.13, 10:11

Instagramon közzétett fotóikat tanulmányozva fosztotta ki gazdag és híres milánóiak otthonait egy betörőbanda, amelynek tagjait "akrobata tolvajokként" emlegette az olasz sajtó, amiért rendkívül ügyesen mozogtak az épületek homlokzatán.

Az unokaöccsével fosztott ki egy házat egy kaposvári férfi

Itthon2021.02.11, 16:22

Egy kaposvári férfi az unokaöccsével együtt azért ment autókereskedőhöz, hogy ott kocsikat vegyenek. A házigazdák azonban nem voltak otthon, ezért betörtek és kifosztották őket.

Saját kutyája buktatta le a betörőt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Nagyvilág2021.02.04, 17:16

Hátrahagyta a betörés után a kutyáját egy ináncsi tolvaj. A jószág ezután csak szépen hazasétált - nyomában a rendőrökkel.

DNS-e buktatta le azt a férfit, aki évekkel ezelőtt megkötözött és kirabolt egy nyugdíjast

Itthon2021.02.04, 14:29

Az ügyészség csoportos rablás miatt emelt vádat azzal a többszörösen büntetett előéletű férfival szemben, aki társaival együtt még 2013-ban megkötözött és kirabolt egy 80 éves asszonyt Egerben.

Értékes vadászfegyvert találtak két zalaegerszegi betörőnél

Itthon2021.02.03, 16:24

A szombathelyi rendőrök elfogtak két zalaegerszegi férfit, mert a gyanú szerint több lakásba is betörtek Szombathelyen, ahonnan többmindent elloptak. Az egyik helyről egy vadászfegyvert is elhoztak.

Saját fia szervezte meg a betörést egy ceglédi férfi tanyájára - videó

Itthon2021.01.28, 10:17

Ismerte a rendőrség a ceglédi férfi fiának betörőtársait, így hamar elfogták a tolvajokat. Kiderült az is, hogy a férfi fia rendszeresen lopkodott az apjától, még a tyúkokat is elvitte és eladta a tanyáról. 

Harisnyákat lopott, kocsikat rongált, és egy óvodába is betört egy férfi Komárom-Esztergom megyében

Itthon2021.01.26, 14:35

Letartóztatása meghosszabbítását javasolta az ügyészség annak a férfinak, aki tavaly nyáron és ősszel több településén is lopott, illetve rongált.

Az ital elfogyott, a bolt bezárt, ezért a plébániára törtek be, hogy alkoholt szerezzenek

Itthon2021.01.24, 11:35

Bezártak a boltok, ezért a közeli plébániára tört be két sajókazai fiatal, hogy alkoholt szerezzen. A rendőrök hamar elfogták őket.

Kétszer is betörtek ugyanabba a házba Veszprém megyében

Itthon2021.01.18, 17:06

Egy Pápa melletti településen élő lakó értesítette 2021. január 16-án, délelőtt a rendőröket arról, hogy a falu egyik lakatlanul álló családi házába betörtek.

Megkérdezte a betörő, amikor elfogták, benne lesz-e a tévében? - videó

Itthon2021.01.09, 10:19

Az érdi rendőrök létrán mászva, házról házra járva, 48 órán belül elfogták azt a 21 éves, lakcím nélküli férfit, akit gépkocsi-feltöréssel és betöréssel gyanúsítanak. A rendőrség honlapján közzétett beszámoló szerint az elfogásakor az első kérdése az volt, hogy most akkor benne lesz-e a tévében? 

Építés alatt álló társasházból lopott egy betörő

Itthon2021.01.05, 08:45

Egy 20 éves férfi műszaki berendezéseket és szerszámokat lopott egy építkezésről, de hamar elfogták - írta honlapján a rendőrség.

Mindent vittek a betörők a zabari házból, amit csak találtak

Itthon2020.12.31, 13:19

Lezárta a nyomozást a rendőrség annak a két fiatal férfinak az ügyében, akik tavasszal törtek be egy zabari házba.

Kibontotta a falat, így tört be egy házba egy jászkiséri betörő

Itthon2020.12.30, 16:37

Egy jászkiséri férfi úgy tört be egy helyi, lakatlan házba, hogy kibontotta a falat. A rendőrök hamar elfogták.

Rács mögött a bátorterenyei besurranó tolvaj

Itthon2020.12.16, 16:42

Elrendelték a letartóztatását annak a 40 éves bátonyterenyei férfinak, aki  településen, aholt élt, illetve a környező falukban néhény hét alatt többször is lopott.

Autókat lopott, üzletekbe tört be, és a rokonát is kifosztotta egy 15 éves fiú

Itthon2020.12.16, 16:40

A kecskeméti ügyészség lopás, autólopás, és kifosztás miatt emelt vádat egy most 15 éves fiú ellen, aki több, nyitva hagyott autót is elvitt. Emellett nagyanyja volt élettársát is kifosztotta, és a városban több üzletet és büfét is feltört.

Betört egy gyulai üzletbe egy férfi, de nem jutott messzire a zsákmánnyal

Itthon2020.12.16, 12:10

Lopási kísérlet miatt állították bíróság elé azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki az egyik gyulai kisboltba tört be az esti órákban. Már a helyszínen lecsaptak rá a rendőrök.