beléptetőrendszer

címke rss
Csütörtöktől beléptetőkapuk is lesznek a Deák téri metróban

Csütörtöktől beléptetőkapuk is lesznek a Deák téri metróban

A Deák Ferenc téri metróállomás Sütő utcai kijáratánál az utasok csütörtöktől haladhatnak át az elektronikus jegyrendszerhez kapcsolódó beléptetőkapukon. Ez a megállóhelyi infrastruktúratelepítés első állomása, amelyen a BKK éles környezetben teszteli a kapuk működését. Az utasok egyelőre mindkét irányból csak nyitott kapukkal fognak találkozni az állomáson.

Mikrocsipet ültetnek a dolgozókba Amerikában

Gazdaság2017.07.25, 17:31

Megvan az első olyan cég az Egyesült Államokban, amely bevállalta, hogy mikrocsipet ültet az alkalmazottak bőre alá. A rizsszem nagyságú eszközzel lehet majd ajtókat nyitni, fizetni, fénymásolni és belépni a számítógépbe. Az igazgató szerint éveken belül ez teljesen normális lesz az egész világon.

Megint beléptető kapukat tesztelnek a metróaluljáróban

Itthon2017.03.16, 18:49

Tesztkapukat állít föl rövidesen a BKK a Deák Ferenc téri metróaluljáró Sütő utcai kijáráatánál, továbbá egy HÉV-állomáson is lesznek a tervezett e-jegyrendszerhez tartózó évényesítő készülékek. Évekkel ezelőtt volt már ilyen beléptetőkapus teszt a 3-as metró vonalán, de azóta sok jogszabály változott, így a rendszerrel szembeni követelmények is.

Szkennelheti a vénákat az FTC

Sport2014.06.24, 00:46

Törvény mondja ki, hogy joga van egy, a stadionjában beléptető rendszert működtető klubnak biometrikus adatokat venni és tárolni a nézőktől. Emiatt jelentettek be bojkottot a Fradi-szurkolók.

Ezzel annyi a futballhuligánoknak

Sport2014.06.04, 14:39

A sportrendezvények szervezői - ha beléptetőrendszert alkalmaznak - a jövőben jogosulttá válnak arra, hogy a jegy- és bérletvásárlók képmásából, íriszképéből, ujj- vagy tenyérnyomatából generált kódot készíthessenek és kezelhessenek - többek között erről szól az a törvényjavaslat, amelyet két fideszes képviselő nyújtott be a parlamentnek.

Milliókat költöttek új otthonukra Beckhamék

Life.hu2014.01.23, 13:55

Csúcstechnológiájú biztonsági rendszer, pánikszoba, szépségszalon és mozgólépcső – ez csak néhány dolog a Beckham család új, londoni otthonából.

Hatalmas kapukon át a föld gyomrába

Itthon2013.06.13, 14:08

Beléptetőkapukat tesztel a BKK a Corvin-negyednél, az állomásra gombnyomással lehet bejutni. A bliccelést akarják megakadályozni, ha beválik, 2016-tól minden metró és HÉV-állomáson felszerelik. A fiataloknak móka, az idősek szerint lassú.

Bármilyen sportra használható a Colosseo-rendszer

Sport2011.04.30, 16:38

Akár futballpályákon is lehetne alkalmazni a Colosseót, állítja a Szlovákiában bevált és a kezdődő jégkorong-világbajnokságon is alkalmazott rendszert alkalmazó cég magyarországi képviselője, aki szerint csak az a lényeg, hogy a prioritást határozzák meg tökéletesen. Onnantól kezdve a rendszer számára mindegy, hogy kaszinóban vagy futballpályán kell alkalmazni.

Szlovák rendszer szavatolhatná a szurkolók biztonságát

Archívum2011.04.21, 14:38

A magyarországi sportpályák és -csarnokok biztonságosabbá tételének, valamint a közönség jobb kiszolgálásának lehetőségeiről tartottak bemutatót a Szlovákiában bevált Colosseo-rendszer kifejlesztői. A cégcsoport Budapestre, a divízió I-es jégkorong-világbajnokságra érkezett képviselői jelezték: a Szlovákiában a labdarúgással együtt első számú sportnak számító hoki révén olyan szisztémát fejlesztettek ki, amely bármely más sportágban és csarnokban képes a szurkolók biztonságát szolgálni.

Előző
  • 1
  • 2
Következő