Békés

címke rss

Panaszt emelt a lelkész a dobozi vörös csillag miatt

Itthon2002.03.12, 15:45

Nem fogadja el a helyi lelkész azt a határozatot, amely szerint megtagadják a nyomozást a dobozi polgármester ellen. A lelkész azt kifogásolta, hogy a település szovjet emlékművén egy vörös csillag van. Az emlékműre február végén horogkeresztet festettek, emiatt viszont az orosz külügyminisztériumban fejezték ki nyilatkozatban aggodalmukat.

Megtagadták a nyomozást a dobozi vörös csillag ügyében

Itthon2002.03.06, 14:02

A dobozi orosz katonai emlékmű vörös csillaga miatt jelentette fel a helyi polgármestert és a jegyzőt a település református lelkésze. A Központi Ügyészségi Hivatalra beérkezett feljelentést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságra továbbították, amely most megtagadta a vizsgálatot.

Pert nyert a volt békési rendőrfőnök

Itthon2002.02.27, 11:15

Megnyerte Gál László, a Belügyminisztérium felügyeleti és ellenőrzési hivatalának volt vezetője, korábbi Békés megyei rendőrfőkapitány jogerősen is azt a személyiségi jogi pert, amelyben három kiadót és egy kereskedelmi televíziót perelt be a róla megjelent írások és híradások miatt. Gál azért perelte be a médiumokat, mert korrupciós- és olajügyletekkel hozták kapcsolatba.

Horogkereszteket mázoltak egy szovjet emlékműre

Itthon2002.02.18, 17:35

Hétfő reggelre virradóan ismeretlen tettes vagy tettesek a dobozi szovjet emlékműre három horogkeresztet és egy Dávid-csillagot festettek.

Avartüzek lobbantak fel országszerte

Itthon2002.02.18, 00:34

Legalább 85 esetben kellett a tűzoltóságot riasztani a fellobbanó tüzekhez vasárnap. Bács-Kiskunban, Békésben és Pest megyében sok helyütt kapott lángra az avar, a gaz és a nád. Személyi sérülés sehol nem történt.

Latorcai János (1944, Békés) - Fidesz

Itthon2002.01.09, 17:24

Latorcai János már ipari és kereskedelmi miniszter volt, amikor 1993-ban beszállt a pártpolitikába, és belépett a KDNP-be. A KDNP kettészakadásakor részt vett az MKDSZ megalakításában, és több képviselőtársával csatlakozott a Fidesz-frakcióhoz. 1998-ban már Fidesz-jelöltként választották Esztergom képviselőjévé.

Lévai Ferenc (1948, Békés) - MSZP

Itthon2002.01.09, 17:32

A Komárom-Esztergom megyei listáról parlamentbe jutott Lévai Ferenc az egyik legcsöndesebb képviselő. Az ifjúsági és sportbizottság tagja, eddigi négy felszólalásából kettő a sporttörvény vitájakor hangzott el.

Legyőzték Szlovákiát a férfi kézisek

Sport2001.12.21, 20:16

A januári világbajnoki előselejtezőre készülő magyar férfikézilabda-válogatott Skaliczki László bemutatkozó mérkőzésén magabiztos győzelmet aratott Szlovákia ellen Békésen.

Másodfokon is pert nyert Karancsi a rendőrséggel szemben

Itthon2001.12.14, 14:35

Az olajügyek egyik kirobbantója, Karancsi Tibor egykori rendőr másodfokon pert nyert a rendőrség ellen. Karancsit azért bocsátották el állásából, mert elmarasztalóan nyilatkozott feletteséről.

Kiraboltak egy áruszállítót Békés-megyében

Itthon2001.11.26, 15:47

A Békés Megyei Rendőrség imeretlen tettesek után indított nyomozást, akik pénteken 10 millió forintot raboltak el a Securicor kft. áruszállító járművéből.