BBC

címke rss

Információs honlap angoltanároknak

Techbázis2002.12.05, 14:51

Pedagógusok számára pedagógusok által összeállított internetes oldalt indított a BBC. A társaság a kezdeményezéssel az angol nyelvet oktató tanárok munkáját kívánja segíteni.

Bukott csillagok és hamis sávok: nagyító alatt az amerikai vállalati botrányok

Gazdaság2002.11.24, 17:02

A magyar származású amerikai pénzügyi szakember, Soros György az elmúlt napokban azt nyilatkozta a BBC-nek, hogy az Egyesült Államokban a siker az egyetlen alapelv, és ennek alapján minden lehetséges. Az amerikai vállalati szférában sorra napvilágot látó könyvviteli- és egyéb manipulációkat sejtetõ szabálytalanságok a milliárdos szerint azt mutatják, hogy az amerikai kultúrában a sikert nagyobb tisztelet övezi, mint az erkölcsöt. Az Üzleti Negyed összefoglalójában sorra veszi az elmúlt idõszak legnagyobb amerikai vállalati botrányait.

Ázsia urainak kedvenc dalai

Kultúra2002.11.22, 12:08

Malajzia miniszterelnöke Frank Sinatra õszinte rajongója, Thaiföld elsõ embere szerint csak Elvis lehet a király. A BBC nemzetközi szolgálatának munkatársai a történelem legjobb dalának nyomába eredtek, és kifaggatták az ázsiai vezetõket is.

A Queen nyerte a BBC slágerversenyét

Kultúra2002.11.13, 17:18

A Queen együttes Bohemian Rhapsody címû felvételét választották az elmúlt fél évszázad legjobb listavezetõ dalának a BBC2 hallgatói azon a felmérésen, amelyet a brit pop-listák 50. évfordulója alkalmából készítettek.

Szovjet menekült a brit tévédíjak ellen

Tévé2002.11.08, 14:48

Meg akarja törni a brit televíziózás hagyományait egy Angliában letelepedett szovjet menekült; Vlagyimir Bukovszkij igazságtalannak tartja a tévé-elõfizetési díjat.

Észak-Korea Kínától tanulná a bankszakmát

Archívum2002.08.28, 17:22

Az észak-koreai központi bank nyolc munkatársa Kínába utazott egy három hónapos tanulmányútra, hogy a kínai pénzügyi reformokat elsõ kézbõl tanulmányozza - írja a BBC. Az elmúlt két hónapban az éhség által sújtott Észak-Koreában a piacgazdaságot kialakító reformintézkedések bevezetésérõl döntöttek annak érdekében, hogy felváltsák az állami tervgazdaságot. A tanítómesternek tekintett Kínában is alapvetõ pénzügyi reformokra van még szükség.

Nehéz helyzetbe kerül a Dunaferr az uniós vámok miatt

Archívum2002.03.26, 16:39

Az Európai Bizottság bejelentette, hogy a közeljövõben 14,9-26 százalékos vámot vezet be az évi 11 millió tonnát meghaladó import - elsõsorban amerikai - acéltermékekre, annak érdekében, hogy megvédje az unió acéliparát azoktól a harmadik országban készített termékektõl, amelyek kiszorulnak az Egyesült Államok piacáról - írja a BBC. Az intézkedés miatt a Dunaferr rendkívül nehéz helyzetbe kerülhet, és a vállalat válaszlépést követel a magyar kormánytól.  

Indul a BBC új, digitális tévécsatornája

Tévé2002.09.17, 16:55

A brit kormány kedden - szigorú követelmények meghatározása mellett - zöld jelzést adott a brit közszolgálati televízió újabb digitális csatornája, a BBC 3 mûködésére.

A General Electric, és az amerikai alelnök is könyvelési botrányba keveredhet 

Archívum2002.07.01, 12:21

A pénzügyi és ipari óriás, General Eletric (GE) lehet a következõ az amerikai nagyvállalatok sorában, amelynél könyvelési törvénytelenségek gyanúja merülhet fel - írja a BBC. Bush elnök szombati javaslata - miszerint börtönbüntetéssel kellene sújtani a törvénytelenségeket elkövetõ vállalatvezetõket - a jelenlegi alelnököt, Dick Cheney-t is érintheti.

Kadhafi gyémánt- és aranybányát nyithat Közép-Afrikában

Archívum2002.09.13, 13:32

Líbia a közelmúltban megállapodást kötött a Közép Afrikai Köztársasággal, amelynek értelmében az észak afrikai ország 99 évre olaj-, gyémánt-, arany-, uránérc-bányászati jogokat szerzett a Közép-Afrikában. A szerzõdést még júniusban írta alá Moamer el-Kadhafi, és Ange-Felix Patasse, a Közép Afrikai Köztársaság elnöke Líbiában - írja a BBC.

Lemondott a France Télécom elnöke

Archívum2002.09.13, 12:09

A tavalyi rekordveszteség után az elsõ félévet 12,2 milliárdos veszteséggel zárta a France Télécom, ezért lemondott a vállalat elnöke, Michel Bon. A francia kormány - a távközlési cég többségi tulajdonosa - csütörtök esti tanácskozásán elfogadta a lemondást - adta hírül a BBC.

Sting nem örül a tucatnyi zajos új szomszédnak

Kultúra2002.09.11, 13:21

A BBC Fame Academy címû zenei tehetségkutató versenye 12 legjobbját beköltöztette Sting eleddig nyugalmas házának szomszédságába. A tévécsatorna kerek hétmillió dollárt fizetett ki a kúriáért.

Turizmus

Archívum2002.09.10, 13:44

Kadhafi 26 ezer Hyundai-t vásárolt

Gazdaság2002.09.06, 14:00

A dél-koreai Hyundai autógyártó az ország valaha volt legnagyobb iparági exportszerzõdését kötötte meg a közelmúltban. A líbiai kormány ugyanis 26 373 darab családi személyautót rendelt a vállalattól. A Hyundai nem közölte az ügylet értékét, de azt elismerte, hogy ez a legnagyobb egyszeri megrendelés a cég életében - írja a BBC.

Teljes a kudarc a terrorpénzek felkutatásában

Archívum2002.09.04, 10:20

A különbözõ amerikai nyomozóhivatalok közötti nézetkülönbségek jelentõsen visszavetik a terroristapénzek felderítéséért folytatott küzdelmet. Az FBI, a CIA, az amerikai vámhatóság és a Pénzügyminisztérium közötti rivalizálást azzal sem sikerült csillapítani, hogy a terroristákat támogató szervezetek elleni nyomozásra két új, egyesített ügynökséget hoztak létre - írja a BBC.

Reklámok nélkül a terror évfordulóján

Archívum2002.09.04, 08:35

A tavaly szeptember 11-i terrorakciók közelgõ egyéves évfordulója elõtt reklámpiaci szakértõk kíváncsian várják, hogy a televíziókban és rádiókban hirdetõ cégek csatlakoznak-e azokhoz a nagy amerikai vállalatokhoz, amelyek már elõre bejelentették, hogy az évforduló napján nem kívánják hirdetni termékeiket. Becslések szerint a reklámok elmaradása mintegy 60 millió dolláros kiesést jelent a televíziós csatornáknak - írja a BBC.

A Brystol Myers-nél is vizsgálják a könyvelést

Gazdaság2002.08.30, 11:26

A Bristol-Myers Squibb gyógyszeripari óriás elismerte, hogy az amerikai tõzsdefelügyelet (SEC) által áprilisban indított vizsgálat hivatalos nyomozásként folytatódik tovább. A SEC ebben az esetben is a vállalat könyvelési technikáit vizsgálja - írja a BBC.

Japán lassan lábal ki recesszióból

Archívum2002.08.30, 14:34

A japán kormány pénteken tette közé a második negyedév hivatalos, bár még csupán elõzetes adatait, amely a várakozásoknál magasabb, 0,5 százalékos GDP-növekedést tartalmaz - írta a BBC.

Szaud-Arábia a kapcsolatok fejlesztésére törekszik Irakkal

Archívum2002.08.29, 15:45

Az 1991-es Öböl-háború óta elsõ ízben Szaud Arábia kereskedelmi vásár megtartását tervezi az iraki fõvárosban. Az eseményen orvosi berendezéseket, élelmiszereket, textilipari, és elektronikai termékeket gyártó szaúdi vállalatok jelennek meg - írja a BBC. A vásártól az Irakba irányuló élelmiszer, és könnyûipari-export fellendülését várják a szaúdi szakemberek.

A BBC is a ZTE-nek szurkol

Archívum2002.08.27, 15:33

Anglia a keddi Manchester United-ZTE meccs idejére két részre oszlik. Az országban nem túlságosan kedvelt MU szurkolói biztosak kedvenceik továbbjutásában a Bajnokok Ligájába, viszont számos ellendrukker is akad, akik szerint nem árt egy kis lecke az agyonsztárolt klubnak. Az "ellendrukkerek" közé tartozhat a BBC is, amely a vörös ördögök esetleges UEFA-kupa mérkõzéseinek közvetítésével jelentõs bevételhez juthat - írja összeállításában a The Times.

Eladó az Enron

Archívum2002.08.28, 12:46

A csõdbe jutott amerikai energia-kereskedõ cég, az Enron váratlanul eladásra kínálja fel vagyontárgyait, köztük kulcsfontosságú gáz, és elektromos vezetékeket. Az értékesítéssel gyakorlatilag semmi nem marad a vállalatból, így az egyenértékû a felszámolással - írja a BBC.

Meteorit találhatott el egy angol lányt

Tudomány2002.08.27, 16:23

A BBC beszámolója szerint a Marsról származhat az az apró kis szikladarab, amely sok millió éves, és sok százmillió kilométeres ûrbéli bolyongás után a minap Siobhan Cowton tizennégy éves angol leányzó cipõjén landolt.

George Michael mégsem játszik férfipartnerével

Kultúra2002.08.26, 12:47

A brit énekest rengeteg támadás érte Shoot The Dog címû videoklipje miatt. A sztár igyekszik kiengesztelni az amerikai közvéleményt, bár hozzáteszi: szerinte nem a kérdéses klip az ellenérzés valódi oka, hanem homoszexualitása.

A vietnámi hadsereg betört az internet-piacra

Archívum2002.08.21, 15:28

A vietnámi néphadsereg az ország ötödik legnagyobb internet-szolgáltatójává válhat, miután egyre nagyobb szeletet hasít ki magának az ország polgári hálózatából. Az online-offenzívát megelõzõen a fegyveres erõk telekommunikációs cége, a Vietel már betört a vezetékes piacra, mivel megkapta a szükséges engedélyeket a fix vonalas szolgáltatás jövõ évi beindításához - írja a BBC.

Levegõhöz jutott Argentína

Archívum2002.07.16, 11:04

Egy évvel meghosszabbította Argentínának nyújtott egyik legfontosabb hitelének visszafizetési határidejét a Nemzetközi Valutaalap (IMF), így a súlyos gazdasági válságban lévõ ország teljesítheti kötelezettségeit a Közép-Amerikai Fejlesztési Banknak, és újabb hiteleket remélhet a pénzintézettõl - adta hírül a BBC.

Jövõre Yoong és Irvine nélkül a Forma-1

Gphírek2002.08.22, 12:28

Megpecsételõdött Alex Yoong sorsa a Minardinál, ugyanis Paul Stoddart csapatfõnök már nem számít rá a következõ szezonban. A BBC értesülése szerint Eddie Irvine helyett jövõre az ausztrál Mark Webber lesz Pedro de la Rosa társa a Jaguar-csapatban.

Ismét bõvül a világ mobilpiaca

Archívum2002.08.22, 11:39

A tavalyi visszaesés után idén ismét bõvül a világ mobilpiaca, melyen a Nokia megerõsítette vezetõ helyét - áll a Strategy Analytics második negyedéves adatok alapján készült elemzésében. Egyedül a Sony-Ericsson piac részesedése csökkent a vállalat új stratégiája miatt - írja a BBC.

Újra növekszik a mobiltelefon-eladások száma

Archívum2002.07.30, 12:33

Újra nõni kezdett a mobiltelefont használó ügyfelek száma, állítja az Európa legnagyobb mobiltelefon-kereskedõjének számító angol Carphone Warehouse - adta hírül a BBC. A cég szakemberei egy hónappal ezelõtt még 40 százalékos visszaesést jósoltak az európai mobiltelefon piacon.

Rotten a britek büszkeségei közt

Kultúra2002.08.22, 16:02

A BBC legutóbbi közvélemény-kutatása szerint a britek a Sex Pistols énekesét történelmük száz legnagyobb alakja közé sorolják. Lemaradt a listáról viszont Mick Jagger és Károly herceg.

Egybillió dollárt akarnak Oszama károsultjai

Archívum2002.08.16, 11:23

Egybillió (ezermilliárd) dollárra perlik a szeptember 11-ei terrortámadás feltételezett elkövetõit és azok vélt támogatóit a tavalyi vérengzés áldozatainak hozzátartozói. Eddig hatszáz család nyújtott be keresetet Washingtonban - írta a BBC.

Hétfõn kinyitnak az uruguayi bankok

Archívum2002.08.05, 16:07

Hétfõn várhatóan kinyitnak a bankok Uruguayban. A kormány egy héttel ezelõtt zárta be a pénzintézeteket, így próbálván elkerülni a szomszédos Argentínához hasonló pénzügyi válság elmélyülését. A legtöbb bank a szokottnál tovább tart majd nyitva, mivel az uruguayi lakosság nagyobb része a múlt héten nem vehette fel fizetését, így hétfõn, és kedden nagy rohamra számítanak - írja a BBC.

Háromszorosára nõtt a Cisco profitja

Archívum2002.05.08, 17:00

Az internetes hálózati berendezéseket gyártó Cisco Systems profitjának háromszoros növekedésérõl számolt be az áprilissal végzõdõ negyedévben. A bejelentés hatására a társaság részvényeinek árfolyama meredeken emelkedni kezdett. A szerdai nyitás után a papírok értéke 15 dollár fölé ugrott, és magával húzta a tecnológiai szektor egészét - írja a BBC.

Rekordveszteség mellett is prémiumot kap a Vodafone-vezér

Archívum2002.06.19, 12:46

A részvényesek felháborodását váltotta ki, hogy Chris Gent a Vodafone Group plc vezérigazgatója 2,42 millió font-sterlinges éves fizetése mellett még 1,5 millió font értékben részvényeket is kapott prémium gyanánt, holott a világ elsõ számú mobilszolgáltatójának számító cég idei vesztesége a legnagyobb Anglia gazdaságtörténetében - írta a BBC.

Rekordprofit a Ryanairnél

Archívum2002.06.10, 10:46

A Ryanair, ír diszkont-légitársaság az elmúlt pénzügyi évében rekord mértékû, 172 millió eurós nyereséget ért el. A társaság 38 százalékkal növelte utaslétszámát az megelõzõ pénzügyi évhez képest - írja a BBC.

Indiát is elérte a WorldCom-botrány

Archívum2002.08.06, 15:52

India legnagyobb nemzetközi távközlési szolgáltatója, a Videsh Sanchar Nigam (VSNL) bejelentette, hogy 60-90 millió dollárral tartozik neki a nemrégiben csõdbe jutott amerikai telekommunikációs óriás, a WorldCom - írja a BBC. A amerikai cég a VSNL teljes kinnlevõségének 37,7 százalékával adós.

Uruguay Amerikától vár segítséget a válság leküzdésére

Archívum2002.08.04, 18:21

Az uruguayi kormány reményei szerint már vasárnap jóváhagyják azokat az új reformintézkedéseket, amelyek segítségével talán megmenthetõ az ország bankrendszere. Alejandro Atchugarry pénzügyminiszter is az intézkedések gyors bevezetését sürgeti, amelyek - Argentínához hasonlóan - a lakossági bankszámlákon lévõ pénzek felvételének szigorítását is tartalmazzák majd. Az ország az EgyesültÁllamokhoz és az IMF-hez fordult segítségért - írja a BBC.

Válságban a kínai bicikli-ipar

Archívum2002.07.12, 12:17

A világ egyik legnagyobb kerékpárgyártó vállalata, a kínai China Bicycle nehéz idõket él mostanában. Az átalakuló kínai bicikli-piac miatt a vállalat az idei év elsõ félévében ismét veszteségre számít, ami akár a részvényeinek felfüggesztéséhez, és a tõzsdei kivezetéshez is vezethet - írja a BBC.

OECD-ostrom alatt az adóparadicsomok

Archívum2002.04.18, 15:06

A nemzetközi Gazdasági Együttmûködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) kiadta feketelistáját azokról az adóparadicsomokról, amelyek nem mûködnek együtt az adócsalók elleni harcban. A listán szereplõ országok ellen szankciókat tervez bevezetni az OECD - írja a BBC.

Logóval élénkítené a turizmust Velence

Gazdaság2002.07.29, 14:47

 Noha Velencét a világon szinte mindenütt ismerik, a "Tenger Királynõjének" vezetõi most olyan logót terveztetnének városuknak, amely még ismertebbé tenné a lagúnára épült várost - adta hírül a BBC. Az új védjegyet egyfajta minõségi bizonyítványként alkalmaznák a város turistaiparában.

Beismerte a kreatív könyvelést a Qwest

Gazdaság2002.07.29, 10:43

Az amerikai Qwest távközlési társaság a legújabb tag a kreatív könyvelést beismerõ vállalatok sorában - tudósít a BBC. A denveri székhelyû társaság, mely 14 USA tagállam legnagyobb távközlési szolgáltatója, az Igazságügy minisztérium, és a Gazdasági Felügyelet vizsgálatának hatására bevallotta: 1999 óta megtévesztették a befektetõket.

Lemondott a Bertelsmann-vezér

Archívum2002.07.29, 00:15

A vállalat által követendõ stratégiával kapcsolatos viták miatt vasárnap lemondott Thomas Middelhoff, a Bertelsmann médiabirodalom vezérigazgatója - adta hírül a BBC. Utódja Günter Thielen, a vállalat eddigi médiaigazgatója lesz. A Bertelsmann nem kommentálta a Berliner Kurier értesülését, amely szerint Middelhoff a nemrégiben tisztségébõl hasonló okból távozó Rom Sommer utóda lesz a Deutsche Telekom élén.

Eladnák az amerikai csokoládé-legendát

Archívum2002.07.26, 10:55

Eladásra kínálta fel legnagyobb részvényese az amerikai csokoládé és édességgyártó legendát, a Hershey's-t - adta hírül a BBC. A 125 éves gyár után olyan élelmiszer és édességipari óriások érdeklõdnek, mint a svájci Nestlé, vagy az angol Cadbury Shweppes.

Kreatív könyvelés gyanúja a Shellnél

Archívum2002.07.15, 11:56

A Shell egyik elbocsájtott vezetõ alkalmazottja egy interjúban megkérdõjelezte az angol-holland tulajdonú Shell könyvelésének hitelességét - adta hírül a BBC. A társaság tagadja a vádakat.

Befektetésekkel a közel-keleti békéért

Archívum2002.07.18, 16:19

Bár Izrael és a palesztinok között a fegyvereké a szó, egyes izraeli üzletemberek egy csoportja szerint nem a hadsereg, hanem magfelelõ befektetések tudnak csak tartós békét teremteni a Közel-Keleten. A projekt szellemi atyja, Stef Wertheimer izraeli üzletember a BBC-nek elmondta, csak a gazdasági stabilitás hozhat békét a Közel-Keleten.

Az Intel és az Apple sem menti meg az amerikai tõzsdéket

Archívum2002.07.17, 12:51

Hiába reménykedtek az amerikai befektetõk: a számítógépek iránti alacsony kereslet miatt a chipgyártó Intel és a számítógépeket készítõ Apple is a várakozásoknál gyengébb gyorsjelentéseket közölt, így a számviteli botrányok nyomán borúlátó tõzsdei hangulat nem változik az Egyesült Államokban - írja a BBC.

Puskás Öcsi vezet a BBC szavazásán

Sport2002.07.19, 15:06

Puskás Ferenc vezeti a BBC tekintélyes brit médiacég portugál nyelvû internetes honlapjának szavazólistáját, ahol arról lehet dönteni, hogy ki volt a labdarúgó-világbajnokságok történetének legnagyobb alakja.

Megduplázta profitját a Microsoft

Archívum2002.07.19, 10:38

A szoftvergyártó óriáscég nettó nyeresége a második negyedévben 1,5 milliárd dollárra nõtt az egy évvel korábbi 650 millióról; a vállalat forgalma 10 százalékkal, 7,25 milliárd dollárra bõvült - adta hírül a BBC. A Microsoft ugyanakkor mérsékelte a következõ egy évre szóló növekedési elõrejelzését.

A Nokia megmenekült

Archívum2002.01.24, 12:16

A világ legnagyobb mobiltelefon-gyártó vállalata, a finn Nokia árbevétele és profitja egyaránt csökkent a tavalyi utolsó negyedévben, de az eredmények felülmúlták a cég saját várakozásait és az elõzetes elemzõi becsléseket is - közölte a BBC. Szakértõk szerint az egész iparág - de legalábbis a Nokia - túljutott a válság nehezén.

Kreatív könyvelés: a Qwest lehet a következõ áldozat

Archívum2002.07.11, 11:59

A denveri központú Qwest Telecommunications távközlési szolgáltató közleményben jelentette be, hogy az amerikai legfõbb ügyészség büntetõügyben folytat nyomozásta vállalat ellen, ám konkrétumokat nem közölt - írja a BBC. A cég ellen az amerikai tõzsdefelügyelet is nyomoz kreatív könyvelés gyanúja miatt.

Fellendülõben a brit marihuánaipar

Archívum2002.07.11, 17:49

A kenderszármazékok enyhébb drogkategóriába sorolása után hihetetlen mértékben felélénkült a szerek kereskedelme Nagy Britanniában - adta hírül a BBC. Egyes gazdasági szakértõk a marihuánában látják a brit gazdaság új sikerágazatát.

Véget érhet az uniós közös agrárpolitika

Archívum2002.07.10, 10:58

Franz Fischler, Az Európai Unió mezõgazdasági biztosa a szerdán terjeszti elõ javaslatát az európai kÖzös agrárpolitika  (CAP) megreformálására. A BBC elemzõi arra keresték a választ, hogyan fogadják majd a javaslatot az uniós tagállamok, milyen lesz az EU mezõgazdasága, ha a reform életbe lép.

Európai bankok Irán mellett

Archívum2002.05.27, 13:13

Az 1979-es Iszlám forradalom óta elõször eurókötvény kibocsátását tervezi Irán. A papírok forgalomba hozatalát két nagy európai bank, a német Commerzbank és a francia BNP Paribas végzi - írja a Financial Times értesülései alapján a BBC. Az ügy súlyos politikai viharokat kavarhat, mivel Iránt a terrorizmus egyik legaktívabb támogatójaként tartja számon az Egyesült Államok, és az ország szerepel a Bush elnök által a "gonosz tengelyének" nevezett államok között.

Az LG jól járt a foci vb-vel

Archívum2002.07.10, 10:59

A dél koreai LG Electronics meredek forgalom-növekedésrõl számolt be szerdán, ami a digitális televíziók iránti kereslet növekedésének köszönhetõ. A koreai-japán közös rendezésû futball világbajnokság idején ugyanis óriási mennyiségû készülék fogyott a rendezõ országokban- írja a BBC.

Stratégiai partnerség India és Irak között

Archívum2002.07.08, 15:55

Irak és India szorosabbra fûzi kereskedelmi kapcsolatait. Az errõl szóló egyezményt hétfõn írták alá az iraki fõvárosban, és elsõsorban az olaj- és gázipari, egészségügyi, valamint infrastrukturális beruházásokra vonatkozik - írja a BBC. Az iraki olajipari miniszter stratégiai partnernek nevezte Indiát.

Az AIDS terjedése gazdasági katasztrófát okozhat Kínában

Archívum2002.05.09, 19:05

Kínában az AIDS-fertõzöttek számának drámai növekedése komolyan visszavetheti az ázsiai ország dinamikus gazdasági fejlõdését - idézi a BBC Jeffrey Sachs-t, a Harvard egyetem neves közgazdász-professzorát, Kofi Annan ENSZ-fõtitkár tanácsadóját. A regionális gazdasági különbségekre visszavezethetõ hatalmas kínai migráció jelenti a legnagyobb veszélyt a fertõzés terjedésének szempontjából - állítja a szakértõ.

Csalóka javulás az északír gazdaságban

Archívum2002.07.05, 13:40

Két nehéz év után úgy tûnik, magához tért Észak írország gazdasága - írta elemzésében a BBC. Gazdasági szakértõk szerint azonban a növekedés csalóka, a tartomány gazdasági fejlõdése ugyanis még mindíg túl lassú ahhoz, hogy felzárkózhasson Nagy Britannia fejlettebb területeihez.

A legnagyobb kínai beruházás a Nagy Fal óta 

Archívum2002.07.05, 11:24

Egész Kínán átívelõ földgázvezeték építésérõl állapodott meg a kínai Petrochina és az angol-holland tulajdonú Shell kõolajtársaság - adta hírül a BBC. A körülbelül 20 milliárd dolláros üzleten a két órioáson kívül több kisebb cég is osztozik.

Bizalommal fogadja a piac az új Vivendi-vezért

Gazdaság2002.07.04, 13:18

A várakozásoknak megfelelõen Jean-Rene Fortou, az Aventis gyógyszergyár alelnöke lett a szerda este hivatalosan is távozó Jean-Marie Messier utóda a Vivendi vezérigazgatói posztján - közölte a BBC. Az új vezetõ csütörtökön tárgyalást kezdeményezett francia bankokkal a cég fizetõképességének biztosítása érdekében. A piac bizalommal fogadta az új vezetõt: a Vivendi-papírok árfolyama 18 százalékkal emelkedett.

Magánosítással kárpótolnák az embereket Argentínában

Archívum2002.05.14, 15:05

Az állami tulajdonú földek és értéktárgyak eladásából befolyó összeggel kívánja az állampolgárokat kárpótolni befagyasztott megtakarításaikért Eduardo Duhalde argentin elnök - jelentette a BBC. Az ország gazdasági válsága eközben egyre mélyül, és az átmeneti megoldást jelentõ hitele megszerzésére egyre kevesebb az esély.

Vallott az Andersen könyvelõ

Archívum2002.04.10, 11:44

David Duncan, az Arthur Andersen könyvelõje beismerõ vallomást tett az igazságszolgáltatás akadályoztatása vádpontban a houstoni körzeti bíróságon. Duncan elismerte, hogy utasítást adott arra, hogy munkatársai "megváltoztassák, megsemmisítsék, megrongálják, illetve elrejtsék" azokat az információkat és iratokat, amelyek terhelõek lehetnek a csõdbe jutott Enron energetikai óriás elleni nyomozásban -írja a BBC.

Bush bebörtönözné a korrupt cégvezetõket

Archívum2002.06.29, 13:43

George W. Bush amerikai elnök a közeljövõben olyan törvényjavaslatot készül beterjeszteni a kongresszus elé, amely megakadályozná, hogy a vállalatvezetõk különbözõ korrupt manõverek segítségével törvénytelen jövedelemhez jussanak, sõt adott esetben akár börtönbüntetésre is itélhessék õket - írja a BBC.

Kurnyikova duzzog, Agassi rekordot dönthet

Sport2002.06.25, 11:45

Megsértõdött Anna Kurnyikova a BBC riporterének kérdése miatt. Miután az orosz teniszezõ három játszmában kikapott honfitársnõjétõl, Tatjana Panovától a wimbledoni bajnokság elsõ fordulójában, Garry Richardson azt firtatta: miért nem szatellit-körversenyeken indul. Mindeközben Andre Agassi tíz év után nyerhet ismét Wimbledonban.

Vodka-sör háború az orosz alkoholpiacon

Archívum2002.06.21, 13:03

Oroszországban az elmúlt hét évben a hajdan egyeduralkodó, és minden orosz által elõszeretettel fogyasztott vodka fokozatosan elvesztetette dominanciáját. A sör népszerûsége ugyanis egyre nõ a népszerû tömény ital rovására olyannyira, hogy tavaly már 5 milliárd dollárt költöttek az oroszok folyékony kenyérre - írja a BBC.

Aranyba és ezüstbe mentette pénzét az al-Kaida

Archívum2002.06.19, 16:40

Az Oszama bin Laden által vezetett al-Kaida minden jel szerint átvészelte azt a nagyszabású nemzetközi akciót, amely a terrorhálózat bankbetéteinek és számláinak befagyasztására irányult, mégpedig úgy, hogy a pénzt aranyba, ezüstbe és drágakövekbe mentette át - írja a Washington Postra írására hivatkozva a BBC.

Negyedszázados mélyponton az angol munkanélküliség

Archívum2002.06.14, 13:16

A munkanélküliekkel foglalkozó irodák szerint májusban hétezerrel csökkent az állástalanok száma Angliában, mellyel 3,1 százalékon állt meg a munkanélküliségi ráta. Ilyen alacsony értéket a 70-es évek közepe óta nem tapasztaltak a szigetországban - írta a BBC.

Folytatódhat a világ tõzsdéinek mélyrepülése

Archívum2002.06.10, 10:57

A héten folytatódhat a világ vezetõ tõzsdéinek mélyrepülése a vártnál gyengébb nagyvállalati eredmény-elõrejelzések és a megkezdõdött világgazdasági növekedés fenntarthatóságával kapcsolatos kételyek miatt - mondták a BBC-nek nyilatkozó szakértõk.

Bush: adócsökkentés a környezetért

Archívum2002.02.15, 14:22

A gazdasági növekedés és az adókulcsok csökkentése együttesen korlátozhatják az üvegházhatást okozó gázok kibocsátását Bush amerikai elnök javaslata szerint - adta hírül a BBC. Az ellenzéki demokraták szerint Bush környezetvédelmi javaslatai csak az energetikai cégek újabb támogatását jelentik, míg néhány szakértõ úgy véli, hogy az elnök elõször ismerte be: a globális felmelegedés tényleg veszélyes.

Megkérdõjelezõdött az Ernst & Young függetlensége

Archívum2002.05.21, 12:51

Az amerikai tõzsdefelügyelet megkérdõjelezte az Ernst & Young függetlenségét: a hatóság azt állítja, hogy a könyvvizsgáló közösen fejlesztett ki és értékesített egy adózási programot a Peoplesoft szoftvercéggel - adta hírül a BBC. Az Ernst & Young szerint a cég magatartása összhangban van a szakma szabályaival.

Kulturális és pénzügyi csata a Vivendi körül

Archívum2002.04.23, 15:29

Bizalmi szavazáson döntenek szerdán Jean-Marie Messier elnök-vezérigazgató további sorsáról a Vivendi részvényesei. A voksolás minden bizonnyal véget vet a vállalatóriás körüli kulturális és pénzügyi csatározásoknak: a tulajdonosok Messier-t rossz befektetési politikával, a francia értelmiség és politikai elit tagjai az ország kulturális hagyományainak elárulásával vádolják. A BBC értékelése szerint a szavazás eredménye legalább annyira fontos Franciaország számára, mint az elnökválasztások kimenetele.

Kínai nyelvû honlapot indít a Manchester United

Archívum2002.05.21, 11:36

A Manchester United (MU) a Terra Lycos internet óriással közösen új internetes indítását tervezi, annak érdekében, hogy külföldi - elsõ sorban kínai - rajongóit is ki tudja szolgálni a csapatról szóló információkkal. A klub nem mellékesen - az ajándéktárgyak eladásával - tekintélyes bevételt is vár a szolgáltatástól - írja a BBC.

Visszatér McEnroe szívritmus-kvíze

Tévé2002.05.16, 16:49

John McEnroe egykori teniszcsillag ezúttal a BBC-n vezetheti A szék címû extrém mûveltségi vetélkedõt, melyben a játékosoknak pulzusukon is uralkodniuk kell.

Visszatér McEnroe szívritmus-kvíze

Tévé2002.05.16, 12:16

John McEnroe egykori teniszcsillag ezúttal a BBC-n vezetheti A szék címû extrém mûveltségi vetélkedõt, melyben a játékosoknak pulzusukon is uralkodniuk kell.

Felére csökkent a Lastminute.com vesztesége

Archívum2002.05.10, 12:41

A Lastminute.com internetes utazási portál pénteken bejelentette, hogy a márciussal végzõdõ negyedévben közel felére, 5,3 millió fontra csökkent a vesztesége a tavalyi év hasonló idõszakához képest. A társaság által üzemeltetett nagy-britanniai és franciaországi weboldalak pedig a vártnál három hónappal korábban értek el mûködési nyereséget - írja a BBC.

Sztrájkhullám Németországban: veszélyben a fellendülés 

Archívum2002.05.06, 14:14

Hétfõn több ezer német fémmunkás szüntette be a munkát a szakszervezeti felhívásoknak köszönhetõen. A hét éve legnagyobb méretû országos tiltakozó akció várhatóan folytatódik annak ellenére, hogy politikusok és az üzleti élet vezetõi egyaránt figyelmeztettek: a megmozdulások veszélyeztethetik a még mindig erõtlen német gazdasági fellendülést - írja a BBC.

A harmadik világ 3 százalékkal részesül a világkereskedelembõl  

Archívum2002.04.12, 14:28

Az Oxfam Community Aid Abroad nemzetközi segélyszervezet egy friss elemzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy a világkereskedelmet szabályozó rendelkezések megváltoztatására van szükség, mert azok jelenlegi formájukban jelentõs hátrányt okoznak a szegény országoknak - írja a BBC.

A Gazprom hamis adatközléssel vádolja a PricewaterhouseCoopers-t

Archívum2002.04.15, 16:47

Több keresetet nyújtott be a Gazprom egyik kisebbségi tulajdonosa a PricewaterhouseCoopers (PwC) ellen. A vádak szerint az energiacég könyvvizsgálója jelentéseiben hamis és félrevezetõ megállapításokra jutott - írja a BBC.

Kábelszolgáltatót venne a Microsoft

Gazdaság2002.04.28, 13:52

Az amerikai Microsoft fontolgatja, hogy vételi ajánlatot tesz a pénzûkében lévõ brit ITV Digital mûsorszolgáltatóra - írja a BBC az Observer értesüléseire hivatkozva. A kábeltévé-társaság lehetséges vevõi között tartják számon a Vivendit, és a német Bertelsmannt is.

Összeomlás szélén az argentin bankrendszer

Archívum2002.04.20, 12:11

Az argentin jegybank bejelentette, hogy a pénzügyi rendszer összeomlásának elkerülése érdekében szombaton zárva tart az ország összes bankja. Az emberek gyülekeznek az automaták és a bankfiókok elõtt, melyeket biztonsági õrök védenek. A BBC tudósításában nem közölte, hogy mikor nyitnak ki a pénzintézetek.

Draculáéknál megszakadt a vérvonal

Szórakozás2002.04.18, 14:41

Dracula gróf Németországban élõ leszármazottja az európai nemesség soraiból szeretne örökbe fogadni gyermeket, hogy - természetes örököse nem lévén - legyen, aki továbbviszi a család nevét.

40 százalékot zuhant az SAP nyeresége

Archívum2002.04.18, 11:53

Az év elsõ három hónapjában 40 százalékos nyereségcsökkenésrõl számolt be Európa legnagyobb szoftvergyártója, az SAP. Az eladások viszont 9 százalékkal emelkedtek, ami némi reményt ad arra, hogy elkezdõdhet a fellendülés a meggyötört technológiai ágazatban - írja a BBC.

Hitelhez jutott Argentína

Archívum2002.03.29, 11:57

Az argentin szociális rendszer összeomlásának elkerülése érdekében 694 millió dolláros hitelt folyósított Argentínának a Közép-Amerikai Fejlesztési Bank - adta hírül a BBC. A hitel összege elenyészõ a valutaalaptól remélt, mintegy 25 milliárd dollárhoz képest, de lehetõvé teszi, hogy az argentin kormány egymilliárd dolláros szociális alapot hozzon létre a leginkább rászorulók támogatására.

Olaszország egész napra megbénul

Archívum2002.04.16, 10:36

Nyolcórás általános sztrájkot hirdetett keddre a három legnagyobb olasz szakszervezet, mert a kormány könnyíteni kívánja az alkalmazottak elbocsátásával kapcsolatos szabályozást. A várakozások szerint 12 millióan maradnak otthon, vagy pihennek a tengerparton - írja a BBC.

Meghiúsult az Andersen-KPMG fúzió

Archívum2002.04.03, 10:01

Néhány regionális partner ellenállása miatt meghiúsult az Arthur Andersen Egyesült Államokon kívüli érdekeltségei és a rivális KPMG fúziója - közölte kedden az Andersen Worldwide. A BBC tudósítása szerint a partnerek minden országban maguk keresik a kiutat a jelenlegi válságból.

Beismerõ vallomást tesz az Andersen könyvelõje

Archívum2002.04.09, 13:50

Beismerõ vallomást tesz David Duncan, az Arthur Andersen könyvelõje, akit azzal vádolnak, hogy megsemmisítette az Enron számláit, a BBC forrásai szerint. Duncan, aki a Kongresszusi meghallgatás alatt hallgatott, most együttmûködik a szövetségi ügyészséggel, mondta a BBC-nek egy, az ügyben érintett illetékes.

Jelcin veje világpiacra viszi az Aeroflotot

Archívum2002.04.04, 15:27

Míg a legtöbb légitársaság számára a dohányzás betiltása nem tûnik túlságosan radikális lépésnek, az újonnan bevezetett szabályozás nagy váltást jelent az Aeroflot üzletpolitikájában, írja a BBC. A döntés szimbolikus jelentõségû a vezetõ orosz légitársaságnál. A cég azt szeretné elérni, hogy megváltozzon a róla kialakult kép, miszerint a társaság az elmúlt rendszer relikviája, alacsony árkategóriával, és szovjet stílusú szolgáltatással. Szakértõk szerint a döntés elidegenítheti a társaság törzsutasait egy olyan országban, ahol a dohányzás gyakorlatilag mindenhol engedélyezett, és ahol tiltott, ott sem igen veszik komolyan.

Monetáris válságot okoznak a segélyek Afganisztánban

Archívum2002.03.27, 08:30

Egyelõre gyengítik Afganisztán pénzügyi rendszerét az országba áramló segélyek: a helyi valuták erõsödése megnehezíti az ország területén tevékenykedõ segélyszervezetek mûködését, és ellehetetleníti a határ menti kereskedelmet - derül ki a BBC elemzésébõl. Szakértõk szerint azonban a gazdaság élénkülése elsõsorban az idõjárás függvénye.

A Compaq az egyesülés mellett

Archívum2002.03.21, 09:21

A Compaq részvényesei a társaság szerdai közgyûlésén - a várakozásoknak megfelelõen - jóváhagyták a rivális Hewlett Packarddal tervezett, mintegy 20 milliárd dollár értékû fúziót - adta hírül a BBC. A Hewlett Packard egy nappal korábban közölte: tulajdonosai jóváhagyták az egyesülést, de a hivatalos végeredményre a szoros szavazati arányok miatt akár heteket kell várni.

Elbocsátás 14 milliós éttermi számla miatt

Archívum2002.02.25, 17:51

Öt brit befektetési bankárt egy vacsora miatt bocsátottak el állásából. Az üzleti vacsorára egy elegáns londoni étteremben került sor tavaly júliusban egy sikeres banki ügylet megünneplése ürügyén. A bankárok több tízezer fontot költöttek három üveg borra, országos felháborodást váltva ki ezzel - írja a BBC.

Teherautókkal menekítették a dollárt Argentínából

Archívum2002.01.18, 12:28

Ügyvédi bejelentés alapján feltételezhetõ, hogy az argentin bankszámlák december 3-ai befagyasztása elõtt 26 milliárd dollárnyi készpénzt szállítottak teherautókkal a Buenos-Aires-i Ezeiza repülõtérre, ahonnan a pénzt kimenekítették az országból. A rendõrség az ügyben nyomozást indított, és házkutatást tartott több európai és amerikai bank fiókjaiban - adta hírül a BBC. Eközben lemondott az argentin jegybank elnöke.

Az online kaszinók reneszánszukat élik a tengerentúlon

Archívum2002.02.25, 17:23

Az Egyesült Államokban és Európában is egyre jövedelmezõbb üzletté vélik az internetes szerencsejáték. Az online kaszinók népszerûsége és jövedelmezõsége az iparágat sújtó recesszió ellenére nõ, a hirdetések száma az elmúlt évben megsokszorozódott - írja a BBC. A szkeptikus szerencsejáték-függõk szerint azonban az internet nem pótolhatja Las Vegas, vagy Atlantic City fényeit.

Ismét konzervatívan öltöznek a menedzserek

Archívum2002.02.25, 10:07

A high-tech lufi kidurranása miatt egyre inkább a konzervatív üzleti öltözködés kerül elõtérbe - állítják a BBC-nek nyilatkozó szakértõk. Tavaly a kötelezõ irodai viseletet hivatalos dokumentumban szabályozó cégek ötöde szigorította elõírásait.

A munkahelyen is a jóképû férfi a leggyengébb láncszem

Tudomány2002.02.25, 12:28

Pszichológusok szerint a jóképû férfiak alkotják a leggyengébb láncszemet a televíziós vetélkedõn.

Beckham a Marks & Spencer reklámembere lesz

Gazdaság2002.02.21, 11:36

David Beckham, az angol labdarúgó-válogatott, és a Manchester United ügyeletes sztárja rövidesen a Marks and Spencer-hálózat reklámembere lehet. A Financial Times értesülései szerint a szerzõdést várhatóan napokon belül aláírja a játékos és a ruházati kereskedelmi vállalat - írja a BBC.