Barack Obama

címke rss

Már Clinton hívei is vágják a centit

Nagyvilág2008.05.09, 16:48

Nyilatkozatai alapján ugyan Hillary Clintonnak esze ágában sincs kiszállni a demokrata elnökjelöltségért folyó versenyből, de most már támogatói között is vannak olyanok, akik szerint lehetséges, hogy néhány héten belül be fogja dobni a törölközőt. Meggyengült a keddi előválasztáson, ráadásul a pénze is fogyóban van, és korábbi támogatói közül is többen átálltak riválisához.

Elrontotta Clinton örömét a demokrata szépfiú

Nagyvilág2008.05.15, 16:53

A demokrata elnökjelöltségért korábban maga is versenyző John Edwards szerdán bejelentette, hogy Barack Obamát támogatja Hillary Clintonnal szemben. Az egykori first lady így nem sokáig örülhetett egyébként sem túl jelentős keddi előválasztási győzelmének. Edwards támogatása elvileg segítheti Obamát abban is, hogy maga mögé állítsa a tőle idegenkedő fehér fizikai munkásokat is.

Clinton nyert, Obamát méricskélik

Nagyvilág2008.05.15, 12:05

A várakozásoknak megfelelően Hillary Clinton nyerte a keddi demokrata előválasztást Nyugat-Virginia államban . Igaz, ennek a fordulónak nem volt komoly tétje, így továbbra is Barack Obama a befutó, aki nem is igazán figyelt oda erre a menetre.

Csak a szépet látják Obamában pesti hívei

Nagyvilág2008.05.15, 20:53

Babakocsiban is érkezett Obama-támogató a Lánchídra, annak a fotózássorozatnak a budapesti állomására, amelynek keretében a demokrata elnökjelöltségre pályázó politikus külföldön élő hívei gyűlnek össze. Az [origo] szembesített néhány résztvevőt Barack Obama vélt vagy valós gyengeségeivel, ők azonban ezekre csak legyintettek.

Zogby: Már a nőknél is Obama a nyerő

Nagyvilág2008.05.16, 20:35

Az amerikai választók 48 százaléka elégedetlen az elnökjelölt-aspiránsokkal - derült ki a Zogby közvélemény-kutató pénteken közzétett felméréséből, amely szerint leginkább John McCainnek kell izgulnia, akit saját szavazótáborának 76 százaléka sem szível. A demokratáknál Barack Obama áll jobban, aki még a nők körében is népszerűbb, mint ellenfele, Hillary Clinton.

A háttérben már egyezkednek Obama és Clinton emberei

Archívum2008.05.18, 13:14

Bár még javában tart Barack Obama és Hillary Clinton párbaja a demokrata elnökjelöltségért, a két tábor tagjai már egyeztetnek arról, hogyan egyesítsék erőiket a republikánusok ellen - írja a The Washington Post. Előtte azonban felül kell emelkedniük az egymásnak okozott sérelmeken, amelyekből nincs hiány.

75 ezer rajongója előtt szónokolt Obama

Nagyvilág2008.05.19, 06:39

Minden korábbinál nagyobb tömeg előtt szónokolt Barack Obama. Az afro-amerikai szenátor egyre inkább a Demokrata Párt egyértelmű jelöltjeként fogalmazza meg üzenetét: elsősorban már nem pártbeli vetélytársa, Hillary Clinton, hanem a republikánus jelölt, John McCain ellen érvel.

Warren Buffett is felsorakozott Obama mögé

Nagyvilág2008.05.20, 10:25

Már a világ leggazdagabb embereként számon tartott Warren Buffett is Barack Obama jelölését támogatja, szerinte ugyanis eldőlt, hogy ő nyerte meg az előválasztási versenyt. Buffett nyilatkozata azért jelentős, mert voltak arra utaló jelek, hogy inkább Hillary Clintonhoz áll közelebb. Az egykori first lady azonban még mindig versenyben van, és koncentrál az újabb keddi előválasztásokra.

Agytumora van Edward Kennedy szenátornak

Nagyvilág2008.05.21, 00:19

Edward Kennedy demokrata szenátornak agytumora van - közölték az 1963-ban meggyilkolt elnök testvérének orvosai kedden. A szenátor állítólag jó kedélyállapotban van. Edward Kennedy az egyik legbefolyásosabb politikus a demokrata pártban, és az elnökválasztási kampányban Barack Obamát támogatta.