Balog Zoltán

címke rss

Balog Zoltán: A szociális gondozás nem zsákutca

Itthon2017.11.08, 15:40

A szociális gondozást, ellátást nem lehet sem zsákutcának, sem pedig egyirányú utcának tekinteni, mert a szakmában dolgozók még a legelesettebbeknek is meg tudják mutatni, hogy mindig van lehetõség egy jobb, értelmesebb életre – mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere szerdán Budapesten.

Balog: novembertõl tovább emelkednek a bérek az egészségügyben

Itthon2017.10.31, 15:54

November 1-jétõl tovább emelkedik a mentõápolók, a mentõorvosok, a szakorvosok, az ápolók és a szakgyógyszerészek, összesen 98 ezer egészségügyben dolgozó bére - mondta az emberi erõforrások minisztere a budapesti sajtótájékoztatón.

Jelentõs kórházfelújítás indul Budán

Itthon2017.10.30, 17:24

Több mint 10 milliárd forintból újul meg a Szent János kórház és a Kútvölgyi úti szakrendelõ a következõ években – jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere és Gulyás Gergely a Fidesz frakcióvezetõje.

Törõcsik Mari állapota javul

Kultúra2017.10.27, 16:14

Törõcsik Mari állapotáról családja és a Nemzeti Színház adott ki rövid, de annál biztatóbb tájékoztatást. 

A Szent Imre kórház igazgatója irányítja a dél-budai centrumkórház építését

Itthon2017.10.25, 17:41

Miniszterelnöki megbízott irányítja és koordinálja a jövõben a dél-budai centrumkórház építését; a feladattal Bedros Róbertet, az újbudai Szent Imre Egyetemi Oktatókórház fõigazgatóját bízták meg – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a Szent Imre kórházban tartott szerdai sajtótájékoztatóján.

Balog Zoltán: A fiatalabb nyugdíjasoknak is jár a nyugdíjprémium

Itthon2017.10.16, 13:39

Nemcsak a nyugdíjkorhatárt betöltött idõsek, hanem a fiatalabb, nyugdíjszerû ellátásban részesülõk is megkapják novemberben a nyugdíjprémiumot a kormány legutóbbi ülésén hozott döntés értelmében - jelentette be Balog Zoltán az emberi erõforrások minisztere hétfõn Budapesten.

Balog: Nem adtuk fel az általunk is épített Európát

Itthon2017.10.10, 21:03

Azok vagyunk, akik még nem adták fel, hogy Európa az legyen, amit mi is ezer évig építettünk - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere Budapesten, amikor a rendezvényt szervezõ Magyar Polgári Együttmûködés Egyesület elnökeként felszólalt az idei Polgári Gondola rendezvényen.

Az EMMI minisztere helyet biztosít a roma hõs emléktáblájának

Itthon2017.10.10, 13:44

Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a sajtóból értesült arról, hogy civil kezdeményezésre a Nyugati pályaudvar épületén szerettek volna emléktáblát elhelyezni Puczi Béla marosvásárhelyi cigány hõsnek, de a vasúttársaság szabályzata ezt nem teszi lehetõvé.

Balog Zoltán: Magyarország az üldözött keresztények menedéke szeretne lenni

Itthon2017.09.29, 12:56

Magyarország az üldözött keresztények menedéke szeretne lenni - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere pénteken Budapesten.

Balog Zoltán az ukrán oktatási törvényt kéri számon

Itthon2017.09.22, 18:11

Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere levélben kéri az ukrán oktatási és tudományos minisztert, Lilija Hrinevicset, hogy személyesen tárgyaljanak az új ukrán oktatási törvény kapcsán.

Félõ, hogy eltûnik a magyar nyelv Kárpátaljáról

Itthon2017.09.22, 15:09

Balog Zoltán emberi erõforrások miniszter egyeztetésre hívta Lilija Hrinevics ukrán oktatási és tudományos minisztert, hogy az új ukrán oktatási törvény módosításairól beszéljenek, illetve annak a magyar kisebbségre gyakorolt hatásáról.

Bemutatták Jókai Anna Átvilágítás címû önéletírását

Archívum2017.09.15, 12:13

Jókai Anna egyszerre volt a magyarok közösségének szószólója és élõ lelkiismerete - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere csütörtökön a Pesti Vigadóban, ahol bemutatták a júniusban elhunyt írónõ utolsó könyvét, az Átvilágítás címû önéletírást.

Snétberger Ferenc: Hazugság, amit a volt igazgató állít

Itthon2017.09.14, 11:39

Egyszerûen hazugság, amirõl a Snétberger-központ volt operatív igazgatója beszélt - így reagált Tromposch Julianna kijelentésére az Origónak a világhírû mûvész, Snétberger Ferenc. Az ügy lényege, hogy a Snétberger-központ korábbi igazgatója 85 millió forint értékû szellemi termékként regisztráltatta a hátrányos helyzetû roma fiatalok mentorálására használt módszert. A kirúgott menedzser szellemi tulajdon jogosulatlan használatára és egyéb sérelmekre hivatkozva összesen 145 milliós fizetési meghagyást küldött az iskolának. És errõl beszélt az egyik ellenzéki propagandaoldalnak.

Balog: A családról és a keresztény értékekrõl szól majd Kötcse

Itthon2017.09.01, 07:44

A családpolitika és a keresztény értékek védelme áll majd az idei, tizenhatodik polgári piknik középpontjában, amelyet a hét végén tartanak Kötcsén - mondta az esemény házigazdája, Balog Zoltán a Magyar Idõknek.

Balog: Biztonságosabban indul a tanév, mint az elmúlt évtizedekben bármikor

Itthon2017.08.31, 21:48

A magyar családoknak biztonságosabban indul a tanév, mint az elmúlt évtizedekben bármikor – mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a nemzeti tanévnyitón csütörtökön, Nagykõrösön.

Balog: Erre lenne szükség az Európai Unióban

Nagyvilág2017.08.25, 12:56

Látszik annak a reformációi hagyománynak az újjászületése, ami a vitakultúrának, a döntési mechanizmusoknak a megújítására vonatkozik – mondta Balog Zoltán az Origónak adott interjújában Wittenbergben. Az emberi erõforrások minisztere szerint egymásra való figyelemre lenne szükség az Európai Unió tagországai között, és nem csak a politikai pozíciót kellene nézni.

Mit keres több száz magyar Wittenbergben?

Nagyvilág2017.08.25, 12:38

Az ötszáz évvel ezelõtti reformáció legfontosabb ajándéka az egyén számára az önfelejtés, mivel így egész élete során a többiekre tud koncentrálni, és nem magára - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a wittenbergi magyar napok csütörtök esti megnyitóján. Gáncs Péter evangélikus püspök arról beszélt, hogy több ok áll annak hátterében, hogy több száz magyar érkezett abba a városba, ahonnan ötszáz évvel ezelõtt útnak indult a középkori egyház megújítása.

Négy napra a magyaroké lesz Wittenberg

Nagyvilág2017.08.22, 10:05

Magyar napokat tartanak a németországi Wittenbergben. A reformáció ötszázadik évfordulója alkalmából rendezett négynapos programot Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere és Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) elnök-püspöke nyitja meg csütörtökön.

Snétberger Ferenc: Minden kollégám és a minisztérium is mellettem áll

Itthon2017.08.15, 19:54

Mérhetetlenül igazságtalannak érzi a történteket - mondta Snétberger Ferenc gitármûvész az MTI-nek, a Snétberger-központ körül kialakult helyzetrõl. Ahogy beszámoltunk róla, az ügy lényege, hogy a Snétberger-központ korábbi igazgatója 85 millió forint értékû szellemi termékként regisztráltatta a hátrányos helyzetû roma fiatalok mentorálására használt módszert. Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere az Origonak azt nyilatkozta: a kormány megoldja a helyzetet. Anyagi és jogi támogatást is adnak és azt mondta, bûncselekmény, amit a volt igazgató elkövetett.

Balog Zoltán: Megoldjuk a Snétberger-központ helyzetét

Itthon2017.08.16, 09:12

Minden jogi segítséget megadunk a Snétberger-központnak, nem fogjuk hagyni, hogy ez a módszer és a teljes oktatási infrastruktúra tönkremenjen - mondta Balog Zoltán az Origónak. Az emberi erõforrások minisztere azt mondta, hogy a központ most is zökkenõmentesen mûködik, de a félelem és bizonytalanság nem tesz jót a pedagógiai munkának, a támadással okozott szükséghelyzetet heteken belül lezárják. Az ügy lényege, hogy a Snétberger-központ korábbi igazgatója 85 millió forint értékû szellemi termékként regisztráltatta a hátrányos helyzetû roma fiatalok mentorálására használt módszert. A kirúgott menedzser szellemi tulajdon jogosulatlann ...

Balog Zoltán Tusványoson: A hit és a fiatalok a jövõ mozgatórugói

Nagyvilág2017.07.20, 20:55

A vallás nem lelki homokozó, hanem Európa szellemi jövõjének záloga, ezért fontos, hogy a mindennapi problémákban is a Biblia adjon mércét. De az európai identitás mellett fontos a nemzetben való gondolkodás is, amelynek át kell ívelnie az országhatáron, hogy az azon túl élõ magyar fiatalok továbbra is magyarnak érezzék és vallják magukat. Balog Zoltán minderrõl a tusványosi szabadegyetemen beszélt.

Emmi: meghosszabbítják a Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának megbízatását

Itthon2017.07.17, 14:34

Miniszteri utasításra legalább egy évvel meghosszabbítják a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium igazgatójának megbízatását - közölte az Emberi Erõforrások Minisztériuma.

A kormány a világ valamennyi magyar gyermekét segítõ programot indít

Nagyvilág2017.06.09, 04:45

A Kanadában tartózkodó Balog Zoltán miniszter a reformáció emlékünnepségén mondott beszédében megerõsítette, hogy a kormány jövõre a világ valamennyi magyar gyermekét segítõ programot indít.

Budapest népirtásnak nyilváníttatná a keresztények lemészárlását

Nagyvilág2017.06.08, 06:36

Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere Kanadában folytat tárgyalásokat, amelyekrõl csütörtökön telefonon tájékoztatta az MTI-t. A többi között elmondta: a magyar kormány azon dolgozik, hogy a közel-keleti keresztények elleni tömegmészárlásokat jogilag is nyilvánítsák népirtásnak.

Balog Zoltán: A kormánynak fontos az oktatás

Itthon2017.06.01, 11:13

A magyar köznevelés jövõje a családok és az iskola kapcsolatán múlik - mondta az emberi erõforrások minisztere a pedagógusnap alkalmából rendezett ünnepségen csütörtökön, Budapesten.

Balog Zoltán: a magyar kormány állja az erbíli kórház gyógyszerszükségletét

Itthon2017.05.29, 11:29

A magyar kormány finanszírozza az elüldözött keresztényeket ellátó erbíli Szent József-kórház féléves gyógyszerszükségletét.

Kiállnak a családi értékekért

Itthon2017.05.10, 19:35

A családi értékek mellett kiálló négynapos nemzetközi rendezvénysorozatot, a Családok Budapesti Világtalálkozóját rendezik meg május végén Budapesten - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere egy szerdai háttérbeszélgetésen.

Több pénz jut a gyereket nevelõ családoknak

Itthon2017.05.04, 16:48

Jövõre mintegy 140 milliárddal több jut a gyereket nevelõ családok támogatására. Számos újdonság is lesz – mondta sajtótájékoztatóján Balog Zoltán emberierõforrás-miniszter.

Óriási támogatás a nagycsaládosok egyesületének

Itthon2017.04.22, 12:31

Balogh Zoltán az emberi erõforrások minisztere szombaton Budapesten bejelentette, hogy Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) 300 millió forintos támogatást kap. A magyar kormány a családok támogatásával szeretné megállítani a népesség fogyását.

Ha minden kötél szakad, a Közép-európai Egyetem akkor is maradhat

Itthon2017.04.05, 20:29

Kormánypárti politikusok napok óta mondják, hogy a tiltakozókat félrevezették a Soros-egyetem ügyében. A megmozdulások ugyanis a CEU bezárása ellen szervezõdnek, miközben ez voltaképpen lehetetlen, hiszen a CEU sosem létezett fizikai valójában. A Közép-európai Egyetem viszont annál inkább.

Balog: Nem csökkenthetõ egyoldalúan az Ausztriában dolgozók támogatása

Itthon2017.03.22, 08:55

Balog Zoltán az osztrák közszolgálati televízió (ORF) híradójában azt mondta, ha valamelyik ország elégedetlen, akkor sem cselekedhet egyoldalúan, ezt a többi tagállammal egyetértésben kell tennie. Az emberi erõforrások minisztere arra reagált, hogy az osztrák kormány a családtámogatás változtatásával csökkentené az Ausztriában dolgozó magyarok juttatását.

Szalóki Ágit és Leblanc Gergelyt is kitüntették

Archívum2017.03.14, 16:47

"Szabadságharc nélkül nem lett volna, és ma sincs méltányos kiegyezés" - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere, aki a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából mûvészeti díjakat adott át kedden a Pesti Vigadóban.

Balog: Társadalmi nemek nincsenek, csak társadalmi szerepek

Itthon2017.03.08, 12:12

Az emberi erõforrások minisztere azt mondta: emberek nõnek és férfinak születnek, ezért a kormány nemet mond a társadalmi nemekre, igent mond azonban a változó társadalmi szerepekre.

Balog: Mindenkinek jó a hosszabb húsvéti szünet

Itthon2017.03.07, 15:05

Mindenkinek jó az, hogy Magyarországon lesz még egy munkaszüneti nap, a hívõknek és a nem hívõknek, a katolikusoknak és a reformátusoknak, a fiataloknak és az idõseknek, de a családoknak és az egyedülállóknak is - mondta Balog Zoltán emberi erõforrás miniszter, aki képviselõként elõterjesztõje volt az errõl szóló, kedden elfogadott törvényjavaslatnak.

Ingyenes lesz az elsõ középfokú nyelvvizsga

Itthon2017.03.02, 12:40

Ingyenes lesz az elsõ középfokú nyelvvizsga - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere csütörtökön Budapesten.

Az amerikai külügyminiszterrel találkozott Balog Zoltán

Nagyvilág2017.02.02, 19:15

Balog Zoltán részt vett a washingtoni nemzeti imareggelin, ahol találkozott Rex Tillerson amerikai külügyminiszterrel.

134 millió forinttal nõ a Nemzeti Filharmonikusok támogatása

Archívum2017.01.27, 13:48

Összesen 1,5 milliárd forinttal emelkedik idén a szimfonikus zenekarok és az énekkarok állami támogatása. Az emberi erõforrások minisztere szerint 2017 a nagy kulturális beruházások éve lesz.

"A diákok amnéziásak a történtektõl, a kórházban tértek magukhoz"

Life.hu2017.01.22, 15:40

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott Balog Zoltán emberierõforrás-miniszter és Csató Gábor, az Országos Mentõszolgálat fõigazgatója.

Beiktatták a Petõfi Irodalmi Múzeum új fõigazgatóját

Archívum2017.01.12, 12:41

Prõhle Gergely, a Petõfi Irodalmi Múzeum (PIM) új fõigazgatója átvette ötéves vezetõi megbízását Balog Zoltántól, az emberi erõforrások miniszterétõl csütörtökön Budapesten.

Áder János maradhat a köztársasági elnök

Itthon2016.12.11, 16:26

Az államfõ megbízatása jövõ májusban jár le. Bár több komoly jelölt is van – Balog Zoltán miniszter és Lenkovics Barnabás volt alkotmánybírósági elnök –, mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind a Fidesz meghatározó politikusai az elnökségben és a kormányban is azt szeretnék, hogy Áder János maradjon újabb öt évre, tudta meg az Origo.

Balog Zoltán: Jövõre munkaszüneti nap lehet nagypéntek

Gazdaság2016.12.06, 20:59

Már jövõre munkaszüneti nap lehet a nagypéntek. A javaslat februárban kerül a parlament elé, a kormány támogatja a kezdeményezést.

Balog: Nem több, hanem más Európa kell

Itthon2016.11.22, 17:22

Új jelentõs személyiségek színrelépése szükséges, hogy az európai egység jegyében nekilássanak a problémák megoldásának - mondta Balog Zoltán, emberi erõforrás miniszter Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament egykori elnökének életrajzi kötetének a bemutatóján. Az Antall József Tudásközpont gondozásában jelent meg a kiadvány. 

Schmidt: A szabadság számunkra olyan fontos, mint a levegõ

Itthon2016.11.14, 16:48

Félidõben vagyunk, egy nagyon fontos eseménysoron vagyunk túl – mondta Balog Zoltán az emberi erõforrás minisztere. Az 1956-os emlékév kapcsán az egyik legfontosabb cél volt, hogy a fiatal generációt elérjék, így a romkocsmákban is megjelentek, valamint 1700-an pályáztak az '56-os dalpályázatra is – vonta meg az emlékév eddigi mérlegét a miniszter. 

Két év múlva az ország bármelyik pontján megtanulhatnak úszni a gyerekek

Sport2016.11.10, 16:26

Balog Zoltán szerint a kormány célja, hogy 2018-ra ne legyen olyan járás Magyarországon, ahol nincs tanuszoda, így minden iskolás gyerek megtanulhat úszni.

8000 külföldi egyetemistát várnak Magyarországra

Itthon2016.10.24, 14:09

Korábban Magyarországon diplomát szerzett hallgatók részvételével Nemzetközi Alumni Találkozót tartanak csütörtökön és pénteken Budapesten - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere Budapesten egy háttérbeszélgetésen.

Egyedi kezdeményezést jelentett be Schmidt Mária

Itthon2016.10.07, 12:12

November 4-én este hét órakor mindenki gyújtson egy gyertyát a forradalom emlékére, ezzel is tisztelegve az '56-os hõsök elõtt – kérte Schmidt Mária, az 1956-os forradalom hatvanadik évfordulójának miniszteri biztosa egy sajtóbeszélgetésen. Balog Zoltán emberierõforrás-miniszter arról beszélt, hogy nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is lesznek megemlékezések.

Bátor polgárokra van szükség

Kultúra2016.09.30, 12:29

Egyre több bátor polgárra van szükség, akinek fontos a közjó, képes tiltakozni, harcolni az igazáért, de ha megszületik a döntés, elfogadja a többség akaratát – mondta Balog Zoltán emberierõforrás-miniszter. A Terror Háza Múzeumban bemutatták Bernhard Vogel volt rajna-pfalzi és türingiai tartományi miniszterelnök, a Konrad Adenauer Stiftung tiszteletbeli elnöke Légy bátor, polgár! címû könyvét.

Balog Zoltán: A migránsok áldozatok

Itthon2016.09.26, 13:02

A magyar kormány nem a migránsok, hanem a migráció ellen van – mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak. Balog szerint a migránsok áldozatok, ezért nem szabad gyûlöletbõl dönteni, hanem racionálisan át kell gondolni, hogyan lehet megerõsíteni a nemzetbiztonságot. Azt mondta, a kormány népszavazási plakátjain tények állnak, de õ még szívesen odaírta volna, hogy nem minden migráns terrorista vagy erõszaktevõ.

Balog: 2006 õszén megszüntették a jogállamot

Itthon2016.09.21, 12:26

Elvesztegetett Balog Zoltán szerint az ország négy évet, amit megelõzhettek volna, ha Gyurcsány Ferenc az õszödi beszéd kiszivárgása utáni botrány hatására lemond, és még 2006-ban elõrehozott választásokat tartottak volna.

A korszerûsítendõ épület bejárása után új évad kezdõdött az Operában

Kultúra2016.09.17, 21:20

Pénteken Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere és Ókovács Szilveszter fõigazgató sajtóbejárás keretében mutatta be a média képviselõinek a korszerûsítés elõtti állapotokat a Magyar Állami Operaház tereiben és mûhelyeiben. A kormány nemrégiben hozta a döntést, hogy több mint 23 milliárd forintból valósulhat meg az Operaház felújítása, amely elõreláthatóan 2018 tavaszára fejezõdik majd be. Az Operaház bejárása után, a pénteki társulati ülésen megnyílt a Magyar Állami Operaház 2016-2017-es, Magyar Évada.

A szabadságért mindennap meg kell harcolni

Itthon2016.09.17, 14:28

Azt szeretnék, ha az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója a közös, nemzeti büszkeség érzésével töltene el minden magyart – többek között errõl beszélt az Origónak Balog Zoltán emberi erõforrás miniszter és Schmidt Mária, a Terror Háza fõigazgatója, az emlékezések miniszteri biztosa.

Balog: Kifizetõdik az áldozatvállalás

Itthon2016.09.10, 08:08

Az a cél, hogy amikor Magyarország erõsödik és emelkedik, mindenki azt érezze, hogy ebbõl õ személyesen is profitál - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a Magyar Idõk szombati számában megjelent interjúban a béremelésekkel kapcsolatban.

Balog Zoltán: Zrínyi az évszázados példa

Itthon2016.09.06, 08:20

Szigetvári Zrínyi Miklós évszázados példa a magyar nemzetnek, igazi nemzeti hõs, és ami Szigetváron történt, az az egész nemzet ügye - mondta a Zrínyi-emlékév központi rendezvénye, a Zrínyi-napok alkalmából az emberi erõforrások minisztere.

Balog Zoltán: Hatékonyabbá vált a magyar felsõoktatás

Itthon2016.09.01, 14:55

Az emberi erõforrások minisztere szerint a Fokozatváltás a felsõoktatásban elnevezésû, másfél éve indult stratégia nyomán a korábbiakhoz képest hatékonyabban mûködõ, strukturáltabb felsõoktatási rendszer jött létre Magyarországon.

Így újulhat meg a Múzeumkert

Kultúra2016.08.29, 23:04

Hétfõn kihirdették a Múzeumkert-ötletpályázat eredményét. A díjakat Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere és Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum fõigazgatója adták át. Az eredményhirdetésen részt vett Fekete György, a Magyar Mûvészeti Akadémia elnöke, Füleky Zsolt, a Miniszterelnökség építészeti és építésügyi helyettes államtitkára, Jámbor Imre tájépítész, a bírálóbizottság szakértõje valamint Csorba László, a múzeum korábbi fõigazgatója, a bírálóbizottság elnöke is.

Balog Zoltán: A roma holokauszt Magyarország tragédiája

Itthon2016.08.02, 14:56

Augusztus 2-a a roma holokauszt emléknapja, 1944-ben ezen a napon egyszerre több ezer romát öltek meg az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban. A történészek szerint a kétmilliós európai cigányság körülbelül 10-30 százalékát ölték meg a holokausztban. Magyarországon már 1943-ban, még a német megszállás elõtt elkezdõdött a romák kényszermunkára hurcolása. Balog Zoltán azt írta az emléknap alkalmából kiadott közleményében, hogy a roma holokauszt Magyarország és Európa közös tragédiája, a kormány elítél minden faji alapú erõszakot és gyûlöletet.

Felmentette egy államtitkárát Balog Zoltán miniszter

Itthon2016.07.19, 18:43

Köpeczi-Bócz Tamásnak a 2014–2020-as uniós fejlesztési programok szakpolitikai koordinálásának hiányosságai miatt kell távoznia.

Balog a Klikrõl: A központosítás túl jól sikerült

Itthon2016.07.19, 11:08

Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere hibának nevezte, hogy korábban leértékelték az iskolaigazgatók munkáját. A Klik állománygyûlésén azt is mondta, a központosítás „túl jól sikerült”, így most a decentralizálás a jövõ.

Balog folytonosságot sürget a roma felzárkózási programokban

Itthon2016.07.08, 13:30

Csak a munka, a tanulás és a kultúra tudja felemelni a magyarországi cigányságot is - mondta az emberi erõforrások minisztere pénteken Budapesten, az Együtt kezdtük, együtt folytatjuk címû nemzetközi konferencián. Balog Zoltán arra hívta fel a figyelmet, hogy a felzárkózási programokban folytonosságra van szükség.

Balog: 2019-re megduplázódhat az egészségügyi szakdolgozók bére

Itthon2016.06.01, 19:39

Négyéves béremelési programban emelnék a tervek szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét, amely 2011-hez képest 2019-re megduplázódna - mondta az emberi erõforrások minisztere Gyõrben, az egészségügyi szakdolgozók országos kongresszusán.

Balog: Utálom a kerítést, de szükséges volt

Itthon2016.05.08, 20:02

Nem a magyar kormány, hanem a terroristák keverik össze a migrációt és a terrorizmust - mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a Deutsche Welle német közszolgálati televíziónak, amely az "utálom a kerítést, de szükséges volt" címet adta a beszélgetésnek.

Balog Zoltánt faggatják hétfõn a képviselõk

Itthon2016.04.17, 10:28

Az Országgyûlés hétfõn fejezi be aktuális kéthetes ülését. A képviselõk 24 kérdést intéznek majd a kormányhoz, amelyek többségében, tizenhárom esetben az emberi erõforrások miniszterétõl várnak választ. 

Balog Zoltán az egészségügy két végletérõl beszélt

Itthon2016.04.16, 12:24

Egy új kórházfinanszírozási rendszer elkészítése és az alapellátás megerõsítése a feladat a magyar egészségügyben - jelentette ki az emberi erõforrások minisztere szombaton Nyíregyházán.

Eltemették Pozsgay Imrét

Itthon2016.04.15, 18:58

Végsõ búcsút vettek pénteken a 83. évében elhunyt Pozsgay Imrétõl, a volt államminisztertõl, egyetemi tanártól. A Farkasréti temetõ ravatalozójánál összegyûlt 150 ember elõtt beszédet mondott többek közt Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere és Lezsák Sándor, az Országgyûlés alelnöke.

Még idén lesz béremelés az egészségügyben

Itthon2016.04.14, 10:19

A Nemzetgazdasági Minisztériummal még tartanak a tárgyalások az egészségügyben dolgozók többlépcsõs béremelésérõl, de az emberi erõforrások minisztere azt szeretné, ha már 2016-ban elkezdõdne a folyamat. Balog Zoltán az állami televízió csütörtök reggeli mûsorában azt mondta, a költségvetésben most van egy olyan többlet, amelyet béremelésre szeretnének fordítani.

Orbán szóvivõje: Megszülettek a döntések

Itthon2016.04.12, 16:24

Egyelõre nem világos, lett-e bármilyen következménye annak, hogy több kormánytag és Fidesz-frakciótag is szembement Orbán Viktor utasításával, miszerint egységesen támogatni kell a vasárnapi boltzár eltörlését célzó javaslatot. Lázár János és Balog Zoltán csak lojalitásból nem voksolt az elutasítás helyett, míg egy fideszes képviselõ nemet nyomott. Kósa Lajos pénzbírságról beszélt.

Balog Zoltán neve is felmerülhet Áder utódjaként

Itthon2016.04.09, 15:55

Lapértesülés szerint Balog Zoltánt látná legszívesebben a Sándor-palotában Orbán Viktor 2017-tõl, ha Áder János nem vállal még egy ciklust. Kövér László jelenlegi házelnököt is esélyesnek tartják az államfõi posztra. A kormányzati sajtóközpont szerint alaptalan a Balog jelölésérõl szóló hír.

24 intézmény kicsúszott Lázár János kezei közül

Itthon2016.04.06, 07:51

A kormányzati háttérintézmények kétharmadát, szám szerint 49-et megszüntet a kormány – tudta meg az Origo. A döntéssel egy több mint két hónapos egyeztetési folyamat zárult le. Korábban az volt a terv, hogy 73 háttérintézménybõl 63-at szüntetnek meg. 

Miniszteri biztos lesz Fodor Gábor élettársa

Itthon2016.04.05, 07:39

A neves genetikus, Czeizel Endre lánya, Czeizel Barbara az autizmus korai intervenciójáért felelõs miniszteri biztos lesz – jelentette be Balog Zoltán emberi erõforrás miniszter a hétvégén.

Érdemes mûvész lett a Saul fia hangmérnöke

Kultúra2016.03.11, 16:53

Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából Kiváló Mûvész-, Érdemes Mûvész- és Babérkoszorú-díjakat, valamint szakmai díjakat adott át 2016. március 11-én a Pesti Vigadóban. A Saul fia hangmérnöke, Zányi Tamás érdemes mûvész lett.

Balog és Fazekas is marad

Itthon2016.03.03, 18:33

Fel sem merült, hogy a két miniszternek távoznia kellene a kormányból - mondta Lázár János a Kormányinfón. Orbán Viktor 2018-ban értékeli miniszterei munkáját.

Balog: Hatalmas erõtartalék van a roma kultúrában

Itthon2016.03.01, 23:04

Hatalmas erõtartalék van a roma kultúrában és történelemben - mondta az emberi erõforrások minisztere kedden Budapesten, a roma holokausztra emlékezõ kulturális esten.

Balog hittársaira is gondolt a csoknál

Gazdaság2016.02.27, 15:15

A családok otthonteremtési kedvezményét azok a protestáns lelkipásztorok is igényelhetik, akiknek lakóhelyét a gyülekezet jelöli ki.

Durván beszóltak Balognak a diákolimpikonok

Archívum2016.02.23, 16:01

Százegy, magát Kockásolimpikonnak nevezõ diák levelet írt Balog Zoltán miniszternek, amelyben közlik vele: szolidaritást vállalnak tüntetõ tanáraikkal és diáktársaikkal. Az olimpikonok Balog múlt pénteki parlamenti szavaira reagáltak.

Beszóltak Balognak a diákolimpikonok

Itthon2016.02.23, 07:50

Százegy, magát Kockásolimpikonnak nevezõ diák nyílt levelet írt Balog Zoltán miniszternek, amelyben közlik vele: szolidárisak tüntetõ tanáraikkal és diáktársaikkal. Az olimpikonok Balog múlt pénteki parlamenti szavaira reagáltak.

Kétharmados többségben a kockás ingesek

Itthon2016.02.20, 13:41

Olvasóink több mint 70 százaléka a kockás ing pártján áll – derült ki azon a nem reprezentatív szavazásunkon, amit a pénteki kockás inges akció kapcsán tartottunk. Péntek kora reggel óta érkeztek a kockás inges fotók a tanulóktól, tanároktól és szülõktõl. A kezdeményezés a Sashegyi Arany János Általános Iskola és Gimnáziumból indult, mert felháborította a tanárokat az Orbán-kormány volt államtitkárának kockás inges nyilatkozata, ezért tiltakoztak Klinghammer István szavai ellen. Nézze meg az Origónak küldött fotó-összeállítást. 

Egyetlen fillér béremelést sem kaptak az ápolók

Gazdaság2016.02.15, 15:58

Nem kaptak egy fillér béremelést sem az egészségügyi dolgozók. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint az egészségügyi kormányzat nem tartotta be ígéretét. 

Tüntetõ tanárokkal telt meg a Kossuth tér

Itthon2016.02.13, 13:19

Tömegek jöhetnek el a Kossuth téri pedagógustüntetésre, amin az oktatás válsága, a Klik túlhatalma miatt tiltakoznak majd a tanárok és támogatóik. A demonstrációra ápolók és bányászok is eljönnek, a tiltakozók szerint a kormány a gyerekek jövõjével játszik, ha nem törõdik a szakmai krízissel. Kövesse az Origón az eseményeket, cikkünk folyamatosan frissül!

Maradtak üres helyek a köznevelési kerekasztalnál

Itthon2016.02.09, 15:40

Felülvizsgálják a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ közbeszerzési gyakorlatát, a kisebb kiadások fedezésére bankkártyán kapnak keretet az iskolaigazgatók, és egyszerûsödik a tanárok önértékelése - ezek voltak az elsõ köznevelési kerekasztal legfontosabb döntései.

Lemondatnák Balog minisztert az Origo olvasói

Itthon2016.02.07, 23:39

Szükségszerû volt a közoktatási államtitkár, Czunyiné Bertalan Judit távozása, de az Origo szavazásán kiderült, hogy ezt sok olvasónk kevesli. A válaszadók 58 százaléka lemondatná Balog Zoltán emberierõforrás-minisztert is. Eközben kedden ül össze a Köznevelési Kerekasztal, amelyen a pedagógustüntetéseken is felvetett "észrevételekre" is reagál a kormányzat.

Feleslegesen rémálom sokaknak az iskola

Itthon2016.02.03, 16:00

Napi nyolc óra folyamatos figyelés, otthon pedig rengeteg házi feladat – a hazai oktatási rendszer ezt várja a diákoktól, a kormányzati álláspont szerint ráadásul még többet kellene tanulni. Ezt a hajtást egy felnõtt is nehezen bírná, mégis sok szülõ örül, ha terhelik a gyerekét, mert úgy gondolja, hogy csak ez vezethet a sikerhez. Az eredmények azt mutatják, hogy mindez teljesen felesleges: a hazai oktatási rendszer ugyanis nem versenyképes, az egyre több és felesleges tananyag helyett pedig azt kellene megtanítani, hogy a bárhol megszerezhetõ információkat hogyan lehet felhasználni.

Nyolcból csak egy iskolaigazgató mert beszélni

Itthon2016.01.28, 09:25

Nyolcból csak egy iskolaigazgató merte névvel és arccal vállalni az Origónak, miért lett elege a központosított oktatásból, és írta alá a miskolci tanárok tiltakozó petícióját. A megtorlástól való félelem szinte tapintható, a Kliket állítólag nagyon érdekli, kik elégedetlenek a rendszer mûködésével – annyira, hogy ez már egy ügyészségnek is szemet szúrt.

Köznevelési kerekasztal alakul

Itthon2016.01.23, 14:42

A felsõoktatás mintájára köznevelési kerekasztal létrehozását jelentette be Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere. A pedagógusok bérét tovább növelnék, adminisztrációs terheik viszont csökkenni fognak. 

Balog: Gyûlölni kell a bûnt és szeretni a bûnöst

Itthon2016.01.15, 09:31

A keresztény értékek újrafelfedezésére hívott fel az emberi erõforrások minisztere csütörtökön Budapesten, a Várkert Bazárban tartott elõadásán. A XXI. Század Intézet és a Polgári Magyarországért Alapítvány közös rendezvényén Erdõ Péter bíboros az állandó változás tudatában élõ emberrõl beszélt.

Nyolcszáz orvos várja Balog Zoltán válaszát

Itthon2016.01.04, 20:55

Egye többen írják alá az internetes nyílt levelet: már 781 orvos kérdi az Emberi Erõforrások Minisztériumát, meddig tûrik a hálapénzt, mit tesznek idén az egészségügyi dolgozók megbecsüléséért és kivándorlásuk megfékezéséért.

Januárban már az emelt nyugdíj jön

Gazdaság2015.12.29, 08:59

A nyugellátások és egyes más ellátások 2016 januárjától 1,6 százalékkal nõnek. Az emelés több mint húsz járandóságot érint, a többi között az öregségi, az özvegyi, a szülõi nyugdíjat, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a szolgálati járandóságot, a korhatár elõtti ellátást, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást, a fogyatékossági támogatást, a vakok személyi járadékát, a polgármesterek közszolgálati járadékát.

A kormány támogatja a házasságon kívüli gyerekvállalást

Gazdaság2015.12.22, 14:07

A kormány még 2015-ben kidolgozza az új otthonteremtési támogatás részletszabályait. A kabinet azt szeretné, ha házastársak igényelnék a támogatást, de egyedülállók is kérhetik majd a 10 + 10 milliót, ha vállalnak 3 gyereket. Aki nem tudja teljesíteni a vállalást, annak valószínûleg a pénz egy részét vissza kell majd fizetnie, de más megítélés alá esnek majd azok, akik önhibájukon kívül nem tudnak teljesíteni.

Kizárt, hogy egy gyerek éhezzen Magyarországon

Itthon2015.12.21, 18:00

Felszámolta a kormány a gyermekéhezést, kizárt, hogy egy gyerek éhezzen Magyarországon, az oktatási intézményekben garantált a napi három étkezés, illetve biztosítottak a források a szünidei étkeztetésre is – mondta Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere. A gyerekéhezésrõl az Origónak adott interjújában Lehel László, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója is azt mondta, nem találkoznak olyan éhezéssel, amirõl a headline-okban olvasunk. 

Schmidt: Igazságot akartunk és jogállamot kaptunk

Itthon2015.12.14, 19:32

Karol Sauerland lengyel filozófus a közép-európai népek szabadságáért tett egyéni erõfeszítéseket elismerõ Petõfi-díj idei kitüntetettje. A díjazott a hétfõi budapesti átadóünnepségen arról beszélt: nem érthetjük meg a mai idõket, ha régi kategóriákban gondolkodunk.

Béremelés: több ezren hiába várnak magasabb fizetést

Itthon2015.12.10, 22:16

Hiába jelentette be a kormány a felsõoktatási oktatók és kutatók 15 százalékos béremelését, az MTA kutatóintézeteiben dolgozók - azaz szintén tudományos munkát végzõ alkalmazottak - egy forinttal sem kapnak többet. Az Origo információi szerint Kotán Attila, az MTA gazdasági igazgatója egy belsõ tájékoztatóban közölte a munkatársakkal, hogy nincs 1,5 milliárd forintjuk az emelésre, így januártól ne számítsanak több pénzre. Az Akadémia azt állítja, hogy a kormány nem biztosít többletforrást.

Van valami, amiben Vidnyánszky és Alföldi is egyetért

Kultúra2015.11.25, 14:15

Ötpercenként sírni tudott volna Törõcsik Mari a nyolcvanadik születésnapja tiszteletére rendezett gálán hétfõ este a Nemzeti Színházban, ahol még az is kiderült, mi izgatja legjobban a Nemzet Színészét a mélytengeri búvárkodásban.

Kárpát-medencei ösztöndíjprogram indul

Gazdaság2015.11.20, 11:34

Kárpát-medencei ösztöndíjprogramot indít a kormány mintegy 375 millió forintos kerettel. A program egy hallgatói és egy oktatói mobilitási részbõl áll majd, elõbbire 234 millió, utóbbira 140 millió forint áll rendelkezésre a következõ tanévben - közölte.

1,6 százalékos nyugdíjemelést jelentett be Balog Zoltán

Gazdaság2015.11.20, 10:38

Jövõre 1,6 százalékkal emelkedik a nyugdíjak összege - jelentette be az emberi erõforrások minisztere. Mind a 2,6 millió nyugdíjast érinti az emelés.

A Balog család megelõzte az Orbán családot

Itthon2015.11.06, 16:16

A cél, hogy a gyermekvállalás ne legyen szegénységi kockázat – hangsúlyozta Balog Zoltán a Budapesti Demográfiai Fórumon mondott beszédében. Az emberi erõforrások minisztere azt is elárulta, miben elõzte meg az õ családja Orbán Viktorét. 

A kormány szerint a népességfogyásra nem a migráció a megoldás

Itthon2015.11.02, 14:53

Elindult a kormány csalad.hu honlapja, amely nemcsak a kormány intézkedéseirõl ad információt, de azt is segít kiszámolni, mennyi lesz az olvasónak a nyugdíja. Az apropó a Budapesti Demográfiai Fórum, amelyen arra keresik a választ, hogyan lehetne megállítani Európa népességfogyását. Egy dolog biztos: nem a bevándorlással. 

Schmidt: Minden közösség hozza be a saját történetét

Itthon2015.10.23, 12:41

A húsz békéssámsoni fiatal példája, aki 1951 és 1955 között terjesztette a kommunista rendszert leleplezõ röpiratokat, arra kötelez, hogy ne felejtsük el, a szabadság nem magától értetõdõ, mindenkinek meg kell érte harcolnia a maga idejében, a maga eszközeivel - mondta Schmidt Mária a békéssámsoni Szabadság Házának a megnyitóján. Balog Zoltán szerint 1956 bebizonyította, hogy nincsen a diktatúrának erõs hátországa.