Baja
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- baleset
- Magyarország
- rendőrség
- kékfény
- legfrissebb
- legrégebbi
Jogsértő volt az ellenzék szórólapja Baján
A helyi választási bizottság szerint valótlanságot állított a Teket Melindát népszerűsítő szórólap. Ezzel az Összefogás Bajáért: MSZP - Együtt2014-PM - Demokratikus Koalíció nevű szervezet megsértette a választási eljárási törvényt.
Vigyázzon! Épp lyukat próbálnak beszélni a hasába!
Vasárnap megtartják az újabb bajai választást, ami miatt már hetek óta lázban égnek a pártok, pedig lényegében semmi jelentősége sincs. A kis városrészt lerohanták a kampánystábok, a politikusok pedig jobbnál jobb aranyköpésekkel támadják egymást. Összeszedtük, mi és miért történik Baján.
Törvénysértőnek találták a Fidesz megafonos bajai kampányát
A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság határozata szerint a Fidesz-KDNP megsértette a választási eljárási törvényt azzal, hogy gyűlöletkeltőnek minősítette Teket Melindát, az ellenzék bajai jelöltjét. A testület ugyanakkor helyben hagyta azt a döntést, amely alapján az ellenzék valótlanul állította, hogy a Kecskeméti Törvényszék ítélete szerint a Fidesz követett el a választás megismétléséhez vezető kampánycsendsértést Baján. A területi választási bizottság az előbbi ügyben megváltoztatta, az utóbbi ügyben viszont helybenhagyta a helyi választási bizottság határozatát.
- címkék:
- Baja
- Bajai választás
- választás
- Címkefelhő »
Játékkal támadnak Bajnaiék Baján
Az Együtt 2014 a Facebook-oldalán olyan játékot ajánl, amelyben egy szavazót kell átkísérnie a fideszes figurának a bajai 32-es szavazókörbe anélkül, hogy lebukna.
- címkék:
- Baja
- Bajai választás
- választás
- Címkefelhő »
Feljelentést tett a Fidesz a bajai kampány miatt
Ismeretlen tettes ellen tett feljelentést a Fidesz Baján, az időközi helyi képviselőválasztás kampánya alatt történtek miatt. Az nem világos, konkrétan mi az, mi miatt a rendőrséghez fordult Zsigó Róbert helyi polgármester, aki aljas kampányeszközök bevetésével vádolja a baloldalt.
Bajnai majdnem átrúgta a szomszédba
Milyen egy hetekig csalásoktól, kőkemény politikai üzengetéstől hangos, egyébként nem olyan jelentős választást megelőző nap? Fideszes hadseregek csapnak össze ilyenkor az MSZP és az Együtt legelszántabb követőivel. Nem éppen. De azért a kampányközhelyeken kívül Bajnai Gordon így is elrontott egy cselt, és a Fidesz is hagyott egy apró emléket holnapra.
Sok rendőr Baján, elindult a választás
Megkezdődött a kampánycsend-sértés miatt megismételt választás Baja 32-es szavazókörzetében. Rengeteg a pártaktivista és a szavazókör környékét kamerás rendőrök is vigyázzák.
- címkék:
- Baja
- kampánycsendsértés
- választás
- Címkefelhő »
Újból kampánycsendsértés történt Baján
Tüntetést tart egy jóformán ismeretlen párt a bajai szavazókör előtt, a helyi választási bizottság szerint ezzel kampánycsendsértést követnek el. A párt vezetője mégsem állítja le a gulyásfőzéssel egybekötött tüntetést.
- címkék:
- Baja
- időközi választás
- Címkefelhő »
Nagy kedvvel szavaznak a bajaiak
Délután négyig többen mentek el Baján a megismételt választásra, mint három héttel ezelőtt az egész nap folyamán. A szavazókör előtt mindenki filmez mindent.
Gulyással torpedózták meg a bajai választást
Pártaktivisták figyeltek mindent, egy ittas férfi a MÉH-telepre akarta vinni a Fidesz plakátját, az ellenzéket pedig egy jóformán ismeretlen párt hozta zavarba egy kis gulyásfőzéssel. Az első szavazatot a Fidesz kapta, Bajnai imádója hoppon maradt, a fideszes polgármesterről kiderült, hogy valótlansággal kampányolt, ráadásul lehet, hogy megint elmeszelik az egész választást. Mi történt vasárnap Baján?