autópálya-építés

címke rss

Haladékot kapott a csőd alatt álló autópályaépítő

Gazdaság2010.07.22, 13:49

Tizenöt nap haladékot kapott az április 29-e óta csődvédelem alatt álló Szeviép Zrt. arra, hogy megegyezzen két biztosított követeléssel rendelkező pénzintézettel - közölte Baranyi Sándor, a cég igazgatósági elnöke pénteken.

Később adnák át az M43-as második szakaszát

Archívum2010.06.18, 14:18

Az M43 autópálya II. szakaszának kivitelezője, a Tisza M-43 Konzorcium a kivitelezés határidejének meghosszabbítását kérte - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Újra kihirdette az M3 autópálya építésének nyerteseit a NIF

Archívum2010.06.07, 18:09

Az M3 autópálya Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakaszának kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárást a C-S-K-K 2009 Konzorcium , míg a 49. sz. főút-Vásárosnamény közti szakasz kivitelezését a PT M3 Konzorcium nyerte, közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn. A nyertesek újra a korábban is annak nyilvánított konzorciumok lettek.

Megint bontásveszély van az M43 építésén

Gazdaság2010.05.18, 15:17

Lejárt az M43-as sztrádát építő konzorcium nyilatkozattételi hatérideje, és a konzorcium nem vállalt garanciát az egyik tagja által ki nem fizetett alvállalkozók követeléseinek megvásárlására. Az alvállalkozók erre az esetre azt ígérték, hogy újrakezdik a sztráda már elkészült szakaszának bontását, de egyelőre az állami megrendelő lépésére várnak.

Bontják az M43-as sztrádát a pénzüket követelő vállalkozók

Gazdaság2010.05.13, 16:17

Az M43-as sztráda építésében közreműködő vállalkozók csütörtökön bontani kezdték az autópálya töltését, mert eddig nem kaptak pénzt a munkájukért a kivitelezőtől. Az alvállalkozókat képviselő ügyvéd közölte, addig folytatják a demontsrációt, amíg nem születik megoldás. A megrendelő állami cég, a NIF közben arról tájékoztatott, megkezdik a kivitelezést végző konzorciummal kötött szerződés felmondását.

Az M6-ossal példálóznak Romániában

Archívum2010.04.27, 17:38

Romániában 2010-ben egyetlen kilométer autópályát sem adnak át, holott van pénz a költségvetésvben erre a célra - írja egy román gazdasági újság, és a magyarországi M6-ost hoza fel az olcsó építés példájaként.

Lánctartozások az M6-os építésénél

Gazdaság2010.03.26, 11:25

Fizetésképtelenné vált egy, az M6-os autópályán hidakat építő cég, alvállalkozói ezért felszámolási eljárást kezdeményeztek ellene. A kft. szerint a megrendelő 270 millió forinttal tartozik neki, az azonban tagadja ezt.

Megtámadták az M3-as tendert

Archívum2010.01.25, 18:34

A Nemzetközi Vegyépszer Zrt. által vezetett, érvénytelen ajánlatot adó konzorcium a Közbeszerzési Döntőbizottságnál megtámadta az M3 autópálya folytatására kiírt tender eredményét - közölte az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.