autópálya-építés

címke rss
Minden autópálya a határig fog érni

Minden autópálya a határig fog érni

A fejlesztések két legfontosabb célja, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt – közölte Palkovics László innovációs és technológiai miniszter Berettyóújfaluban, az M35-ös autópálya befejező, és az M4-es autópálya első szakaszának átadásán.

A Strabag épít gyorsforgalmi utat az M2-esből

Gazdaság2017.02.08, 12:56

A Strabag Építő Kft. és a Strabag AG-ből álló STR+S-M2 Konzorcium nyerte az M2-es Budapest-Vác déli csomópont közötti szakaszának gyorsforgalmi úttá fejlesztésére kiírt nyílt közbeszerzési eljárást, a kivitelezés nettó értéke 32,975 milliárd forint.

Több mint 70 milliárdot költenek az M4-es Pest megyei szakaszára

Gazdaság2016.11.17, 15:21

A Duna Aszfalt, az EuroAszfalt és a Colas építheti az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd közötti szakaszát, közölte honlapján a NIF. A 44 kilométer hosszú szakasz több mint 70 milliárd forintból épülhet meg, és várhatóan 2019-ben fejezik be. Jövő tavasszal az M44 gyorsforgalmi út 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti szakaszának építése is megkezdődhet.

Épül az autópálya a debreceni repülőtérhez

Itthon2016.07.06, 15:47

Megkezdődött Debrecen határában az M35-ös autópálya Berettyóújfaluig tartó szakaszának építése, a beruházás alapkövét szerdán helyezték el a munkák kezdetének helyszínén.

Fontos utak maradnak ki a fejlesztési programból

Gazdaság2015.04.25, 07:34

A 2014 és 2020 közötti ciklusban háromszáz milliárd forintnyi európai uniós pénz jut útfelújításra és -építésre - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára.

Újabb autópálya-építést jelentett be Orbán

Gazdaság2015.04.21, 12:25

Autópálya-építést, strandfürdő-, és várrekonstrukciót, valamint más, Miskolc fejlődését ígérő beruházásokat jelentett be Orbán Viktor Magyarország negyedik legnépesebb városában.

Közelebb vinnék Zalaegerszeget a határhoz

Gazdaság2015.04.16, 12:06

A Zalaegerszeg és Vasvár közötti szakasz építésével kezdődik az M9-es gyorsforgalmi út építése, közölte Lázár János a Zalai Hírlap csütörtöki számában megjelent interjúban.

Itt a bejelentés az M4-es kartellgyanújáról

Gazdaság2015.04.13, 16:54

Bejelentés érkezett a Gazdasági Versenyhivatalhoz kartellgyanú miatt az m4-es autópálya ügyében. A sztráda építését a múlt héten állította le a kormány, mert az Európai Bizottság elutasította a projekt támogatását, a költségvetésben pedig nincs pénz a befejezésre. Ennek a Közgép is a kárvalllottja lehet.

Hatsávos sztráda a nappali ablaka alatt

Auto2014.11.22, 13:04

Negyven éve Budapest nemet mondott az emeleti ablakok szintjén száguldó kocsikra, de addigra világszerte gombamód elszaporodtak a városi autópályák. Mára több metropoliszban bontani kezdték a városrészeket kettévágó sztrádákat, másutt alagutakba terelik a forgalmat, de van, ahol évről évre egyre több betoncsík tekereg gigantikus spagettiként a toronyházak között. 

Előző
Következő