átverés

címke rss

Bódi Gusztiék fotóival csalnak ki pénzt a család rajongóiból

Life.hu2022.11.24, 16:35

Évek óta szenvednek a netes csalók miatt Bódiék, a hatóságoktól is kértek már segítséget, ám nem tudták kideríteni, kik húzódnak meg a kamuprofilok mögött.

Kerekesszékes idős férfit vertek át román csalók

Itthon2022.11.23, 14:06

A rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két románt, akik tetőjavítás ürügyével csaltak ki egy idős férfitól 300 ezer forintot és még a megtakarítását is ellopták. A pénz nagyobb részét visszakapta a becsapott áldozat.

Vádat emeltek Lagzi Lajcsi zsarolói ellen

Itthon2022.11.23, 14:42

Egy vállalkozó azzal kereste meg Lagzi Lajcsit az ellene indított eljárás alatt, hogy több százmillió forintért cserébe a kapcsolatain keresztül el tudja intézni, hogy ne kerüljenek börtönbe a feleségével. A Központi Nyomozó Főügyészség vesztegetésre hivatkozva, hivatalos személy jelleg színlelésével elkövetett üzérkedés miatt öt ember ellen emelt vádat.

Nőnek adta ki magát egy férfi Nyergesújfalun, így csalt ki 43 férfitől intim fotókat

Life.hu2022.11.16, 20:23

A Nyergesújfalui Rendőrőrs nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 27 éves férfit, aki a közösségi hálón szedte áldozatait.

Vigyázat: bajba kerülhet, ha erről a telefonszámról hívják

Gazdaság2022.11.11, 12:50

Mutatjuk, milyen újabb módszerrel próbálkoznak csalók, hogy megszerezzék az érzékeny adatainkat.

Megint áldozatokra vadásznak unokázós csalók

Itthon2022.11.07, 13:53

A múlt héten telefonon kerestek fel két idős, szekszárdi asszonyt unokázós csalók. Ezúttal is az egyik ismert trükkjükkel próbálkoztak, amikor azzal akartak pénzt szerezni tőlük, hogy valamelyik rokonuk bajba került és csak ők segíthetnek rajta.

Az exem folyton átvert, de az új pasim már nem vehet hülyére!

She2022.11.04, 01:01

Ha valakit átvernek, akkor nagyon nehezen tud utána bárkiben is megbízni. Főként, ha sorozatosan történik. Hiába, hogy ugyanaz az ember teszi, akkor is iszonyú mély sebeket tud okozni. Kata is nyakig ül ebben a problémában.

Időseket vertek át és fosztottak ki Budapesten - több millió forintot emeltek el a tettesek

Life.hu2022.10.23, 14:44

Különböző fals indokokra hivatkozva jutott be három csaló budapesti nyugdíjasok otthonaiba, ahonnan aztán nagy értékű zsákmánnyal távoztak. A fővárosi nyomozók a feltételezett elkövetőket azonosították, majd közülük hármat 2022. október 5-én, 9 óra 38 perckor Budapesten, a Nagyvárad téren elfogtak.

A börtönből szervezték a végrehajtós csalásokat

Itthon2022.10.20, 10:40

A vádirat szerint a banda tagjai közül négyen a jogerős büntetésüket töltötték az egyik börtönben. Néhány hónapig egy cellában voltak. Ezalatt az idő alatt kitalálták, hogy magukat bírósági végrehajtónak kiadva fognak átverni embereket, és megszerezni a pénzüket.

Lemásolta az SMA-val küzdő Tomika szüleinek profilját, úgy gyűjtött pénzt magának a csaló

Life.hu2022.10.15, 23:10

"SMA Gyűjtés Tomikáért" - ezen a néven indított el egy oldalt a közösségi médiában egy ismeretlen, aki egy az egyben lemásolta képekkel és posztokkal együtt a gerincvelői izomsorvadásban szenvedő kisfiú, Tomika szüleinek a profilját, mellyel az anya és az apa gyermeke génterápiájára gyűjti a pénzt.

Figyelmeztetést adott ki a magyar rendőrség: csalók akarják megszerezni a pénzünket

Life.hu2022.09.30, 21:12

A csalók a legkülönfélébb eszközökkel és trükkökkel próbálják kicsalni a gyanútlan emberek pénzét, ezért a rendőrség egy friss eset kapcsán szeretné felhívni a lakosság figyelmét arra, hogy senkinek se adjuk meg saját, személyes adatainkat!

Pornókarriert ígértek egy traktorosnak csalók

Itthon2022.09.29, 16:47

Egy traktorvezetőként dolgozó férfinak az egyik közösségi oldalon pornókarriert ajánlott egy csaló banda. A férfi kapott a lehetőségen, de végül pórul jár, mert több százezer forintot csaltak ki tőle.

Közel félmillió embert vertek át Curtis nevével

Tévé2022.09.23, 14:41

Curtis nevével verte át az embereket egy csaló, aki hamis profillal a rappernek adta ki magát. 

"Még egy ember, aki átb*szott" - Bibi úgy érzi, Zsolt gazda átverte

Life.hu2022.09.16, 11:04

Zsolt gazda döntött: Lídiát viszi magával az álomrandira, amit egy hatalmas smárolással meg is pecsételtek. Ám nem mindenki repesett ennyire a boldogságtól, Bibi teljesen kiborult, hogy nem ő lett a kiválasztott. 

Leveszem a jegygyűrűm, hogy zavartalanul becserkészhesselek...

She2022.09.11, 22:27

Laura dühösen meredt a telefonjára. Luigi már több napja nem jelentkezett, pedig arról volt szó, hogy szombaton Magyarországra utazik hozzá. Pár holmiját még nála is hagyta, ezzel is bizonyítva, hogy nem csak a levegőbe beszél, igenis komoly tervei vannak vele.

Kamu kiscsajok, akik szórakozásból szívatják a férfiakat

She2022.09.05, 18:09

Többnyire olyan sztorikkal találkozunk, amik arról szólnak, hogy: "Azok a szemét pasik! Ennek is csak egy numera voltam, a másik sem keres hetek óta, pedig randit ígért."

Rengeteg pénzt bukott Molnár Anikó

Tévé2022.08.24, 14:55

Molnár Anikó egykori realitysztár ma már sminktetoválóként dolgozik, ami azt jelenti, hogy annyi pénze van, amennyi vendéget vállal. Most egy egész heti bevételétől esett el, mivel szerinte átverték egy másik munkalehetőséggel.

Figyelmeztet a rendőrség! Aki ilyen levelet kap semmiképpen ne nyissa meg a csatolmányt

Life.hu2022.08.23, 17:07

Rosszindulatú csatolmánnyal küldenek emailt a VII. kerületi rendőrkapitányság nevében - közölte a rendőrség hétfőn a honlapján.

Hihetetlen! Csúnyán átverték Korda György és Balázs Klári rajongóit

Life.hu2022.08.21, 18:39

Augusztus 19-én pénteken meglepő poszt jelent meg Korda György és Balázs Klári Facebook-oldalán, és kiderült: óriási átverés történt.

Több mint 20 millió forintot csalt ki áldozataitól, akiket egy társkereső oldalon ismert meg

Itthon2022.07.25, 17:23

Tíz nőt csapott be, és lopott meg egy férfi a gyanú szerint. Mindegyiküket az interneten ismerte meg, egy társkereső oldalon, aztán addig hazudozott nekik, amíg milliókat nem kapott. Az egyik nőtől több, mint tíz és fél millió forintot csalt ki.

Fegyveres rablók támadták meg az RTL sztárját, majd szerelme is kegyetlenül átverte

Life.hu2022.07.12, 23:13

Rábai Roxána, a Mestercukrász egyik versenyzője húsz évig élt Venezuelában. Miután fegyveres rablók támadtak rá egy nyaralás alkalmával, úgy érezte, vissza kell térnie Magyarországra. 

Többmillió forintot csalt ki ismerősétől egy máriapócsi férfi

Life.hu2022.07.10, 22:00

A szabolcsi nyomozók őrizetbe vették a gyanúsítottakat.

Börtönbe kerülhet két notórius internetes csaló

Itthon2022.07.05, 15:06

A pár 2020 végén egy népszerű internetes oldalon kínált eladásra olyan termékeket, amikkel valójában nem is rendelkeztek. Közel 140 embert sikerült megtéveszteniük.

Veszélyes átverés terjed a Facebook-on

Itthon2022.07.04, 23:33

A Magyar Posta nevében próbálják becsapni az embereket - írta meg az ATV.

Nagy divat, de óriási átverés is lehet a hordozható projektor

Techbázis2022.06.16, 10:49

A technológiai piac kisebb-nagyobb szereplői régóta kísérleteznek azzal, hogy használható, viszonylag egyszerűen hordozható mobil projektorokkal rukkoljanak elő. Az erőfeszítéseik teljesen érthetőek, hiszen egy jól sikerült készülék óriási sikert arathat, ugyanis e termékcsalád számos előnnyel kecsegtethet.

Milliókat csalt ki vendégétől Frabato: börtönre ítélték a sztármágust

Life.hu2022.06.13, 07:37

A neves mágus több millió forintra megkárosította egyik kuncsaftját, aki évek óta fut a pénze után. Megpróbálta visszaszerezni tetemes összegű vagyonát, ám a végén még őt jelentették fel zaklatás miatt.

Átverés volt az Amber Heard megsegítésére indult adománygyűjtés

Life.hu2022.06.07, 09:38

Amber Heardnek több mint 8 millió dollár kártérítést kell kifizetnie, azonban egyelőre kérdéses, hogy miből fogja. 

Megdöbbentő módszerrel akarnak átverni minket egyes webáruházak

Gazdaság2022.06.01, 14:33

A szépséghibásként hirdetett termékekhez kapcsolódó megtévesztő, tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatra hívta fel a figyelmet a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (Feosz).

Majdnem két tucat embert vert át egy balatonfüredi csaló

Itthon2022.05.27, 11:37

A veszprémi rendőrök befejeték a nyomozást azzal a 25 éves, balatonfüredi férfival szemben, aki kevesebb, mint egy év alatt 22 embert tévesztett meg azzal, hogy könnyen és gyorsan segít nekik jogosítványt szerezni. Miután a több százezer forintot átutalták neki, a csaló elérhetetlenné vált.

Lufi pasik - ha túl szép, hogy igaz legyen, akkor nem is az

She2022.05.23, 17:11

Hogy milyen a lufi pali? Egy csokor ígéret, várakozással teli légüres tér, aztán hirtelen: pukk, kidurran, nincs többé. A hős szerelmesnek se híre, se hamva.

Tíz embert vert át hamis hirdetésekkel egy internetes csaló

Itthon2022.05.13, 14:18

Bűnügyi felügyeletet rendeltek el azzal a 21 éves, visontai férfival szemben, aki fiktív hirdetéseket adott fel az interneten, mellyel 10 embert is sikerült megtévesztenie, százezer forintos kárt okozva ezzel.

Rács mögé kerülhet egy notórius csaló

Itthon2022.05.12, 19:10

Kedvező befektetési ajánlatokkal tévesztett meg több személyt egy 69 éves nő Egerben, akinek korábban már többször kellett bíróság előtt állnia csalások miatt. Eddig megúszta felfüggesztett büntetéssel, most azonban valóban börtönbe kerülhet.

Elég volt! Nem leszek többé a lábtörlőd

She2022.05.01, 19:53

Mesebeli találkozás volt a miénk, az első pillanattól kezdve egy igazi lovagként viselkedtél, egy percet sem szerettél volna nélkülem tölteni. Bókoltál, csodáltál, izzott a tekinteted, amikor rám néztél. Ha éppen nem voltunk együtt, folyamatosan üzentél, tudtomra adtad, mennyire hiányzom neked. Aztán szépen lassan lehullt a rózsaszín köd és kiderült, nem az vagy, akinek először hittelek.

Veszélyes honlap terjed: aki ott belép, elveszítheti minden pénzét

Life.hu2022.04.27, 07:59

Adathalász csalók hozták létre azt a weboldalt, ami súlyosan megkárosíthatja a gyanútlan és óvatlan számlatulajdonosokat. Az egyik vezető bankszolgáltató ezért közleményt adott ki az ügyben.

Milliókat csalt ki nőktől a hazug férfi: nem ússza meg szárazon

Life.hu2022.04.22, 20:18

Vádat emeltek egy férfi ellen, aki három nőtől közel 28 millió forintot csalt ki 2015 szeptembere és 2018 augusztusa között. 

Késő bánat: hátba szúrtál, elárultál, és erre nincs bocsánat!

She2022.04.19, 21:45

Az úgy történt, hogy megláttalak. Igaz, sok idő után, de végül megtörtént. Addig csak a kínzó kétely volt és a bizonyíthatatlan megérzések. Az, hogy valami nem stimmel.

Egy nyugdíjasé lett a 3 milliárd forint, de a lottózóban ellopták tőle a nyertes szelvényt

Life.hu2022.04.15, 20:20

Egy hatvanéves férfi nyerte meg pár évvel ezelőtt a brit lottó főnyereményét, de nem sikerült beváltania a szelvényt, mivel állítása szerint azt a lottózóban ellopták tőle. Mivel évek óta nem tud érvényt szerezni az igazának, most ismét bíróság elé viszi az ügyet.

Beperelték az átverős videókat készítő youtubert, miután halálra rémített pár embert

Tévé2022.04.12, 20:46

A dél-kaliforniai egyetem beperelte Eric Kanevsky youtubert, miután félbeszakított ott pár órát, pánikot okozva a diákok között.

A Vegán szökevény átverte a világot, vagy tényleg áldozat volt?

She2022.04.09, 20:56

Felocsúdni sem volt időnk A Tinder-csaló botrányos történetéből, máris megérkezett az újabb sokkoló sztori, ami ismét bebizonyította, mennyire könnyen lehet befolyásolni azt, aki kétségbeesetten vágyik a szeretetre. A Netflix újdonságának, a Vegán szökevénynek a főszereplőjéről azonban nem egyszerű eldönteni, valóban áldozat volt-e.

Majdnem 200 embert vert át hamis hirdetésekkel egy internetes csaló

Itthon2022.04.07, 16:15

Hosszú évekre börtönbe keülhet az a debreceni nő, aki 2019 novemberétől 2020 júliusáig összesen 197 embert tévesztett meg az interneten keresztül azzal, hogy olyan termékeket kínált eladásra, amelyekkel nem is rendelkezett.

Felújítás ürügyén milliókat csalt egy szerencsi férfi

Itthon2022.04.07, 15:51

A büntetőeljárás sem tartott vissza az újabb bűncselekményektől azt a notórius csalót, aki tavaly milliókkal verte át megyaszói megrendelőjét, felújítási munkákat ígérve neki. A rendőrök a férfit őrizetbe vették, és javasolták a letartóztatását.

Fogadás tárgya voltál, nyertem, ég veled!

She2022.04.02, 23:06

A mai napig gyötör a bűntudat, akárhányszor eszembe jut, milyen orvul átvágtam Zsigmondot, még az egyetemi éveink alatt.

A hazugság 10 jele: ha ezeket tapasztalod, szinte biztos, hogy át akarnak verni

Life.hu2022.03.26, 11:00

A profik könnyen leplezik a hazugságaikat, azonban egy átlagember könnyen lebuktathatja magát. Vannak olyan mozdulatok, amelyet nem tudunk befolyásolni, és ezek a legárulkodóbb jelei annak, hogy átvernek minket.

Többszáz embert vert át egy internetes csalóbanda

Itthon2022.03.10, 17:03

Csalás miatt emeltek vádat egy férfi és egy nő ellen, mert interneten keresztül többszáz embert megtévesztettek, nyolc társuk pedig a pénz tisztársa mosásában segített nekik.

Egy internetes társkeresőn ismerte meg áldozatait egy férfi – 13 millió forintot csalt ki tőlük

Itthon2022.03.08, 16:54

Öt nőt ismert meg egy férfi az interneten, egy társkereső oldalakon. Mindegyiküket átverte, és meglopta.

Nem létező maszkokkal és kézfertőtlenítőkkel verte át vevőit két internetes csaló

Itthon2022.03.04, 14:37

Majdnem száz embert sikerült átvernie néhány hét alatt két csalónak, akik a járványhelyzet kezdetekor kihasználták a maszkok és kézfertőtlenítők iránti fokozott keresletet.

Százezrekkel verte át a társkeresőn megismert nőket egy notórius csaló

Itthon2022.02.28, 18:22

Továbbra is börtönben maradhat az a férfi aki öt nőt is megismert tavaly egy társkereső oldalon, majd több százezer foronttal verte át őket.

Én mindenemet neked adtam, te pedig cserébe jól átvertél

She2022.02.26, 18:16

Amikor megismertem Karcsit, nem hittem, hogy tényleg létezik annyira odaadó és szeretetteljes férfi, mint ő. Elég hamar belehabarodtam, habár az első pár randinkon a munkahelyén találkoztunk. Egy bárban dolgozott, én pedig gyakran megfordultam ott a barátnőimmel.

18 nőt vett feleségül az indiai "Tinder-csaló", aki megszökött feleségei pénzével

Life.hu2022.02.24, 17:51

Döbbenetes átverésről számolt be nemrég az indiai sajtó. Egy magát orvosnak hazudó férfi évtizedeken át ugyanazzal a módszerrel csalt ki pénzt gyanútlan nőktől. Mindegyik áldozatát feleségül vette, majd pár nappal az esküvő után lelépett a nők pénzével.

Minden eddiginél veszélyesebb módszerrel próbálják csalók kifosztani a bankszámlákat

Gazdaság2022.02.24, 15:55

Új adathalász módszerrel próbálkoznak csalók, webkeresős hirdetés segítségével tévesztik meg az ügyfeleket és viszik el őket a hamis banki oldalra, ahol megszerzik az adataikat – figyelmeztette levélben ügyfeleit az Erste Bank. A pénzintézet arra kéri ügyfeleit, hogy közvetlenül a bank oldalát keressék fel, annak címét írják a böngészőbe, és mindig járjanak el körültekintően, mielőtt azonosító adatokat, jelszót, kódot adnának meg - derül ki az Erste Bank közleményéből.