atlétikai vb 2023

címke rss
A budapesti atlétikai-vb legszebb jelenete kapta az idei Fair Play-díjat

A budapesti atlétikai-vb legszebb jelenete kapta az idei Fair Play-díjat

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) Fair play-díját vehette át az augusztusi budapesti világbajnokságon tanúsított cselekedetéért az etióp Letesenbet Gidey, a női 10 ezer méter ezüstérmese.

A budapesti atlétikai vb-n készült fotó lett az év képe a nemzetközi szövetségnél

Sport2023.12.06, 15:55

Az augusztusi, budapesti atlétikai világbajnokságon készült fényképet választotta az év fotójának a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA), a legjobb 12-be pedig két magyar fotós alkotása is bekerült.

Nem beszél az apjával és az NBA-ben is kosarazhatna a Budapestet meghódító olasz sztár

Sport2023.10.01, 05:57

Aki eddig nem ismerte volna az olaszok magasugró klasszisát, Gianmarco Tamberit, az most biztosan megismerte a budapesti atlétikai világbajnokság kapcsán. A mindig félig borotvált arccal versenyző olasz fenomén éppen a magyar fővárosban tette teljessé az éremkollekcióját, ugyanis immáron olimpiai, világ- és Európa-bajnoknak is mondhatja magát. Az olasz közönségkedvenc alaposan megünnepelte, hogy végre megszerezte a világbajnoki címet is. Bejárta a világsajtót ahogy a vizesárokban fürdik, majd félmeztelenül ünnepel a magyar közönséggel az olasz atléta. Tamberi hosszú utat tett meg a világbajnoki címig. Súlyos sérülésből tért vissza éés ...

Visszavonult a világbajnok Márton Anita

Sport2023.09.21, 14:19

Bejelentette visszavonulását Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka.

Videón a budapesti atlétikai világbajnokság legcsodálatosabb pillanatai

Sport2023.09.19, 18:25

Pontosan egy hónapja, augusztus 19-én kezdődött Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, a budapesti atlétikai világbajnokság. A kilenc napon át tartó csúcsesemény hatalmas sikert aratott világszerte, a vb-re 120 országból érkeztek szurkolók, összesen több mint 400 ezer jegy talált gazdára. Az augusztus 27-én befejeződött világbajnokság az elejétől a végéig elképesztően magas színvonalon zajlott, a világ legjobb atlétái felejthetetlen élményekkel és csúcsteljesítménnyel ajándékozták meg a szurkolókat. A szervezőbizottság az egy hónappal ezelőtti kezdés apropóján megosztott egy fantasztikus összefoglaló videót, amely nagysszerűen ...

Fontos döntést hozott a pályafutásáról a háromszoros olimpiai bajnok sprinter

Sport2023.09.15, 15:51

A háromszoros olimpiai bajnok sprinter, Shelly-Ann Fraser Pryce közösségi oldalán jelentette be, hogy a 2024-es lesz pályafutása utolsó olimpiája.

Schmidt Ádám: Az atlétikai vb sikeréért kockáztatnunk is kellett

Sport2023.09.14, 11:20

Több mint két hete, hogy véget ért Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye, a budapesti atlétikai világbajnokság, amely hatalmas sikert aratott világszerte. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkárt tavaly augusztusban nevezték ki az esemény kormánybiztosának. Az Origónak adott interjúban végig mentünk a kételyekkel induló úton, amelyen át végül valóban csodát láthattunk a Nemzeti Atlétikai Központban. Ősszel pedig lendületből jöhet egy újabb, itthon korábban még nem teljesített kihívás.

Elképesztő rekord született: több mint 400 ezer jegy kelt el a budapesti atlétikai vb-re

Sport2023.09.13, 12:42

Összesen 404 088 jegy talált gazdára az elérhető 420 ezerből az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokságra, ami rekordnak számít Magyarországon.

Erőn felül teljesítettek az önkéntesek a budapesti atlétikai vb-n

Sport2023.09.12, 19:27

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint erőn felül teljesítettek az augusztusi budapesti atlétikai világbajnokság önkéntesei, ezért munkájuk elismerése jeléül ajándékcsomagot nyújtott át nekik kedden délután a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen (TF).

Elképesztő gesztust tettek a budapesti atlétikai világbajnokság szervezői

Sport2023.09.10, 12:52

44000 palack vizet és több kilométernyi dekorációs hálót ajánlanak fel jótékony célra az atlétikai világbajnokság szervezői. Az adományból rászorulók és állatmenhelyek részesülnek. Jótékonysági célra fordítják az ajándéktárgyakból befolyt összeg egy részét, a vb egyik szponzora pedig gyűjtést szervezett a siketek és nagyothallók számára.

Látni kell, hogyan dőlt meg 24 év után a 2000 méteres síkfutás világcsúcsa - videó

Sport2023.09.08, 21:38

Jakob Ingebrigtsen világcsúccsal nyerte pénteken a 2000 méteres síkfutást az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat brüsszeli állomásán.

Hihetetlenül látványos, 360 fokos panorámafotó készült a Nemzeti Atlétikai Stadionról

Sport2023.09.08, 17:47

Bár már véget ért a budapesti atlétikai világbajnokság, a világ idei legnagyobb sporteseményének otthont adó Nemzeti Atlétikai Központot most elképesztően látványos, 360 fokos panorámafotón keresztül is megcsodálhatjuk.

Szenzációs részletek derültek ki a budapesti atlétikai vb kabalafigurájáról - videó

Sport2023.09.06, 16:11

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság legmókásabb alakja volt az esemény kabalafigurája, Youhuu. Kiderült, hogy a népszerű rackajuh bőrébe hárman is belebújtak, ami kifejezetten kemény feladatnak bizonyult.

Gyulai Márton lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sportigazgatója

Sport2023.09.04, 11:38

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) Gyulai Mártont nevezte ki a szervezet sportigazgatójának.

A budapesti atlétikai-vb sztárja Zürichben is legyőzhetetlen volt

Sport2023.08.31, 22:30

A budapesti világbajnokságon három aranyérmet szerző Noah Lyles nyerte a 200 méteres síkfutást csütörtökön az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat zürichi versenyén.

A budapesti volt minden idők legjobb atlétikai világbajnoksága

Sport2023.08.31, 11:17

Nagy-Britannia legnépszerűbb atlétikával foglalkozó weboldala, az AthleticsWeekly.com szerint a budapesti atlétikai világbajnokság volt minden idők legjobb atlétikai vb-je.

Drámai esések, fékevesztett ünneplés, legendás bajnokok és Youhuu - ezek voltak az atlétikai-vb legemlékezetesebb pillanatai

Sport2023.08.30, 06:00

Óriási sikerrel zárult a budapesti atlétikai világbajnokság. A kilencnapos versenysorozat ugyan augusztus 27-én, vasárnap véget ért, de megannyi felejthetetlen pillanattal gazdagodhattunk a világ harmadik legnagyobb sporteseményének hála. Ebben a cikkben most azokat a pillanatokat és sportolókat próbáljuk összeszedni, amik miatt hosszú évek múlva is emlékezhetünk majd erre a nem mindennapi sportrendezvényre, természetesen a teljesség igénye nélkül.

Kiderült, ki szerezte a budapesti atlétikai vb zenéit

Sport2023.08.29, 14:12

A békéscsabai származású Cseh István Príma-díjas zeneszerző, gitárművész komponálta a nemrég véget ért budapesti atlétikai világbajnokság bemutatkozó, valamint a díjátadásokkor elhangzott zenéit.

Fantasztikus nézettsége volt a budapesti atlétikai világbajnokságnak

Sport2023.08.28, 18:24

Vasárnap véget ért a budapesti atlétikai világbajnokság, aminek minden pillanatát követhették a szurkolók az M4 Sporton, a Kossuth Rádióban és az m4sport.hu oldalon. Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye a közmédia sportcsatornáján is rekordokat döntött. A kilenc nap alatt több mint 2,9 millióan kapcsolódtak be a világbajnokság eseményeibe, négy napon is piacvezető volt a csatorna. Ezek voltak a csatorna indulása óta a legnézettebb atlétikai közvetítések hazánkban.

Várakozások felett szerepelt a magyar csapat a budapesti atlétikai vb-n

Sport2023.08.28, 14:47

A magyar csapat az összképet tekintve kiválóan szerepelt és talán minden idők legjobb teljesítményét nyújtotta Budapesten a szabadtéri atlétikai világbajnokságokat tekintve - Scheidler Géza, a magyar szövetség (MASZ) sportszakmai igazgatója szerint.

Elképesztő, lenyűgöző, kiváló, legjobb - ezt mondják mindenhol a magyarországi atlétikai vb-ről

Sport2023.08.28, 12:09

A budapesti atlétikai-világbajnokságot követő napon sajtótájékoztatót tartott Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár, a világbajnokság kormánybiztosa, valamint Németh Balázs, a világbajnokságot szervező Budapest 2023 NZrt. vezérigazgatója.

Az összefogás világsikere volt a budapesti atlétikai világbajnokság

Sport2023.08.28, 11:21

Az összefogás világsikerének nevezte a vasárnap zárult budapesti atlétikai világbajnokságot Fürjes Balázs, a vb szervezőbizottságának társelnöke.

Fürjes Balázs Nemzetközi Fair Play-díjra jelölte a budapesti atlétikai vb önkénteseit

Sport2023.08.28, 10:40

Sebastian Coe-val egyetértésben, a Budapest 2023 Atlétikai Világbajnokság szervezőbizottsága társelnökeként ma Nemzetközi Fair Play-díjra jelöltem a vb önkénteseit - írta Fürjes Balázs hétfőn közösségi oldalán.

Németh Balázs: Sokkal jobb volt, mint amit megálmodtunk

Sport2023.08.28, 08:33

Németh Balázs, a budapesti atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 NZrt. Vezérigazgatója volt a Sportrádió vendége, ahol elmondta az első tapasztalatait a világbajnokság vasárnapi esti zárását követően.

Drámai véget ért az atlétikai világbajnokság, Verstappen rekordot döntött, Szoboszlai megdöbbentő nyilatkozatot tett

Sport2023.08.28, 07:55

Ha lemaradt volna a legérdekesebb vasánapi sporthírekről, akkor gyorsan megmutatjuk őket egy helyen, hogy ne maradjon le semmiről.

Látványos ünnepséggel és a Nemzetközi Atlétikai Szövetség elnökének dicséretével zárult a budapesti vb

Sport2023.08.27, 22:57

A budapesti atlétikai világbajnokság zárónapjának utolsó döntőjét követően megtartották az esemény záróünnepségét. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke, Sebastian Coe és a vb-t szervező Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Németh Balázs tartott beszédet; majd hivatalosan is átadták a következő világbajnokság, Tokió képviselőinek a WA hivatalos zászlaját.

Ennél nagyobb drámával nem zárulhatott volna a budapesti atlétikai világbajnokság

Sport2023.08.27, 22:46

A budapesti atlétikai világbajnokság zárónapjának esti programjában hét versenyben, két ügyességi-, három egyéni futó- és két váltószámban avattak világbajnokot a Nemzeti Atlétikai Központban.

Az atlétikai vb kabalafigurája az utolsó este is elvarázsolta a közönséget

Sport2023.08.27, 21:13

A budapesti atlétikai világbajnokság racka juh kabalafigurája, Youhuu a zárónap esti programjában is szórakoztatott.

A WA elnöke nem emlékszik ennél jobb hangulatú atlétikai világbajnokságra, Budapest olimpiát is rendezhetne

Sport2023.08.27, 19:45

A budapesti atlétikai világbajnokság zárónapjának esti programja előtt Sebastian Coe, Németh Balázs és Schmidt Ádám értékelte Magyarország történetének legnagyobb sporteseményét a Nemzeti Atlétikai Központban tartott nemzetközi sajtótájékoztató során.

Óriási népünnepélyt hozott az atlétikai-vb zárása

Sport2023.08.27, 14:25

A hőség ellenére rendkívül sokan álltak rajthoz a Hősök futásán, amely közvetlenül az atlétikai világbajnokság férfi maraton versenyszáma után startolt a Hősök teréről. A szervezők a futók biztonsága érdekében, 5,7 km-re rövidítették a távot, amelyet a férfiak közül a leggyorsabban az ír David Mccarthy teljesített, a nők közül pedig a portugál Vanessa Carvalho szakította át elsőként a célszalagot. A Hősök futásán 70 országból, összesen 6000 versenyző vett részt, köztük egy igazi sportlegenda, az olimpiai-, világ- és többszörös Európa-bajnok Rosa Mota is.

Fantasztikus sikerek: íme, a magyar versenyzők eredményei a budapesti atlétikai vb-n

Sport2023.08.27, 10:26

A budapesti atlétikai világbajnokságon rekordszámú, 63 fős magyar csapat vett részt, amely a kalapácsvető Halász Bence révén egy bronzérmet szerzett.

Újabb büszkeség: történelmi eredményt ért el a magyar maratonfutó a budapesti atlétikai vb-n

Sport2023.08.27, 09:57

Az ugandai Victor Kiplangat diadalmaskodott a férfi maratonfutók versenyében vasárnap reggel a budapesti atlétikai világbajnokságon, melyen Szemerei Levente a 40. helyen ért célba.

Szenzációs magyar rekordok a budapesti atlétikai vb-n, balesetek az F1-ben, élre állt a DVTK az NB I-ben

Sport2023.08.27, 08:18

A budapesti atlétikai vb nyolcadik napja is látványos összecsapásokat és elképesztő izgalmakat hozott. A csúcsesemény történései mellett is számos érdekességet tartogatott a szombati nap a sportvilágban, így ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most bepótolhatja őket.

Nyolc döntőt rendeznek a budapesti atlétikai vb zárónapján

Sport2023.08.27, 07:39

Szemerei Levente a férfi maratonon áll rajthoz vasárnap, a budapesti atlétikai világbajnokság zárónapján, amelyen összesen nyolc döntőt rendeznek.

Óriási izgalmakkal zárulhat le az atlétikai vb, jönnek az utolsó döntők

Sport2023.08.27, 19:33

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság vasárnap délelőtti programjában utolsó magyar versenyzőként a 23 éves Szemerei Levente mutatkozott be férfi maratonfutásban, aki a vb-történelem első magyarjaként képviselte az országot ebben a számban és zárt a 40. helyen. Az esti zárószakaszban két ügyességi- és öt futódöntővel fejeződik be Magyarország történetének legnagyobb sporteseménye. Kövesse velünk a világbajnokság kilencedik napjának összes eseményét, hogy ne maradjon le egyetlen győzelemről vagy világcsúcsról sem!

Döbbenetes volt, amikor 35 ezer ember egyszerre hördült fel a vb legjobban várt sztárja miatt

Sport2023.08.26, 22:26

A budapesti atlétikai világbajnokság szombat esti programjában hét versenyszámban is világbajnokot avattak, emellett pedig a magyar egységek részvételével (és új országos csúcsával!) mindkét nem 4x400 méteres váltójának elődöntőit is megrendezték.

Nagyszerű futással búcsúzott Budapesttől a világ legszexibb sportolónője

Sport2023.08.26, 22:23

A világ legszexibb sportolónőjének tartott Alica Schmidt is rajthoz állt a 4x400 méteres női váltóban a budapesti atlétikai világbajnokság szombati napján, a német csapat második embere volt az elődöntőben.

Orbán Viktor: Örök szövetség áll fent a magyarság és a sport között

Sport2023.08.26, 13:25

Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Magyar Zene Házában az atlétikai világbajnokság tiszteletére rendezett műsoron és fogadáson vett részt, ahol a világ sportvezetőivel és sportdiplomatákkal találkozott - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Megsérült az atlétikai vb őrült hőse, történelmet ír a helyettese

Sport2023.08.26, 12:17

Visszalépett a női 5000 méteres síkfutás szombati döntőjétől a lett Agate Caune a budapesti atlétikai világbajnokságon.

Márton Anita drámai bejelentést tett a jövőjéről

Sport2023.08.26, 12:38

Márton Anita 17,85 méteres eredménnyel a huszadik helyen végzett a női súlylökés selejtezőjében, így nem jutott be a szombat esti fináléba a budapesti atlétikai világbajnokságon. A magyar atléta korábban elmondta, hogy egy vb-érem esetén folytatja a karrierjét a párizsi olimpiáig, ám miután ez nem sikerült, nagy várakozás övezte az újságírókat, hogy még szombaton bejelenti-e a visszavonulását. Az interjúzónában aztán elárulta, hogy még idén két versenyhez rajthoz áll, utána pedig végleg meghozza a döntését arról, hogy folytatja-e a pályafutását.

Schmidt Ádám: A maratoni verseny mérföldkő az atlétikai vb-n, van mire büszkének lennünk

Sport2023.08.26, 11:30

Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár szerint óriási sportdiplomáciai jelentőséggel bír a budapesti atlétikai világbajnokság.

Interjú közben lett rosszul a magyar atléta a budapesti vb-n

Sport2023.08.26, 11:45

Az etióp Amane Beriso Shankule nyerte meg címvédő honfitársa, Gotytom Gebreslase előtt a női maratonfutást a budapesti atlétikai világbajnokságon, melyen Szabó Nóra kiemelkedő versenyzéssel az előkelő 24. helyen ért célba, Kovács-Garami Katalin pedig a 57. lett.

Rendkívüli változás az atlétikai vb-n a hőség miatt

Sport2023.08.26, 11:00

Az előrejelzések alapján augusztus 27., vasárnap az év legmelegebb napja lehet Magyarországon, ezért a pénteken elrendelt hőségriasztás miatt, a résztvevők egészségének védelme érdekében a budapesti atlétikai világbajnokság szervezői az eredetileg 10 kilométeres amatőr verseny távját jelentősen lerövidítették.

Az évezred legjobb magyar szereplése női maratonban: Szabó Nóra emberfeletti teljesítménye az atlétikai vb-n

Sport2023.08.26, 11:09

Az etióp Amane Beriso Shankule nyerte meg címvédő honfitársa, Gotytom Gebreslase előtt a női maratonfutást a budapesti atlétikai világbajnokságon, melyen Szabó Nóra kiemelkedő versenyzéssel az előkelő 24. helyen ért célba, Kovács-Garami Katalin pedig a 57. lett.

A budapesti vb kabalafigurája ismét megdöbbentett mindenkit - képek, videó

Sport2023.08.26, 10:39

Minden idők második legjobb időeredményével, 21,41 másodperccel nyerte a női 200 méteres síkfutást a jamaicai Shericka Jackson péntek éjjel a budapesti atlétikai világbajnokságon. Az ünneplésből a vb kabalafigurája, Youhuu is kivette a részét, Shericka Jackson igencsak meglepődött, amikor a rackajuh ölbe kapta.

Ezeknek a magyar versenyzőknek szurkolhatunk szombaton a budapesti atlétikai vb-n

Sport2023.08.26, 08:08

A női maratonfutással reggel a Hősök terén kezdődött a budapesti atlétikai világbajnokság szombati programja, amely során bemutatkozik a sportág első magyar világbajnoka, Márton Anita is.

Elképesztő drámák Budapesten, meghalt a sztársportoló, kiderült, mi történt az eltűnt korábbi ZTE-focistával

Sport2023.08.26, 07:55

A budapesti atlétikai vb hetedik napja is látványos összecsapásokat és elképesztő izgalmakat hozott. A csúcsesemény történései mellett is számos érdekességet tartogatott a pénteki nap a sportvilágban, így ha lemaradt volna a legfontosabb hírekről, akkor most bepótolhatja őket.

Az atlétikai vb legnagyobb sztárja kegyetlenül belerúgott hazájába, az Egyesült Államokba

Sport2023.08.26, 07:34

Noah Lyles nyerte a 200 méteres férfi síkfutás döntőjét a budapesti atlétikai világbajnokságon, ezzel Usain Bolt mellett az egyetlen olyan atlétává vált, aki legalább háromszor győzött vb-n ebben a számban. A 26 éves amerikai a versenyt követő sajtótájékoztatón kiosztotta a hazáját azért, mert lekicsinylik az ő és a többi atléta sporteljesítményét az Egyesült Államokban.

Szenzációs magyar rekordokkal indult el a legjobban várt este

Sport2023.08.26, 20:29

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság szombat délelőtti programjában Kovács-Garami Katalinnak és Szabó Nórának női maratonfutásban, Márton Anitának pedig női súlylökésben lehetett szurkolni. Este következnek a 4x400 méteres váltók magyar szereplőkkel, valamint hét versenyszámban világbajnokot is avatnak. Kövesse velünk a vb nyolcadik napjának összes eseményét, hogy ne maradjon le egyetlen győzelemről vagy világcsúcsról sem!

Minden idők második leggyorsabb futása, óriási izgalmak Budapesten!

Sport2023.08.25, 22:03

A budapesti atlétikai világbajnokság péntek esti programjában női hármasugrásban és női gerelyhajításban is őrült fordulatok után avattak világbajnokot, majd mindkét nem 200 méteres versenyszámában rendezték meg a rendkívül emlékezetesre sikeredett döntőket. A magyar színeket a 800 méter elődöntőjében Kéri Bianka, valamint a 4x100 méteres elődöntőkben a női és a férfi magyar váltó képviselte – a női egység az 1-es pályán futva is országos csúcsot ért el.

Arccal tompította az esését, súlyosan megsérült az atléta a világbajnokságon

Sport2023.08.25, 21:40

Fel kellett adnia a negyedik szám után a versenyt Zachery Ziemek amerikai tízpróbázónak, miután balszerencsésen ért véget számára a magasugrás.

Vigyázat, csalók próbálják meg becsapni az atlétikai vb-re utazó szurkolókat

Sport2023.08.25, 20:40

Csalók próbálják meg becsapni azokat, akik nem tudtak hivatalos jegyértékesítési forrásból belépőt váltani a budapesti atlétikai világbajnokságra.

A Fradi magyar hőse az atlétikai vb-n is szenzációs bravúrra készült

Sport2023.08.25, 12:58

A budapesti atlétikai világbajnokság péntek délelőtti programjában a tízpróbázók kezdték meg a kétnapos versenyüket, valamint női magasugrásban és férfi gerelyhajításban a selejtezőkre került sor. Előbbiben Fekete Fédra az egyéni csúcsához közel teljesített, de lemaradt a döntőről; míg utóbbiban a nyáron óriási bravúrral országos csúcsot dobó és U20-as Európa-bajnokságot nyerő Herczeg György sem került be a vasárnap esti fináléba.

Németh Balázs: A hétvégén megmutatjuk Budapestet az egész világnak

Sport2023.08.25, 11:06

A hétvégi maratoni versenyek révén az egész világ láthatja majd Budapest szépségeit az atlétikai világbajnokságot szervező Budapest 2023 Nzrt. vezérigazgatója szerint.

Új szabályokat vezettek be a szervezők az atlétikai világbajnokságon a koccanásos baleset után

Sport2023.08.25, 08:44

Tovább szigorították a Nemzeti Atlétikai Központ területére vonatkozó közlekedési szabályokat a szervezők a budapesti atlétikai világbajnokságon történt csütörtöki koccanásos baleset után.

Magyar országos csúcs és hatalmas meglepetés, hamarosan megdőlhet Usain Bolt világrekordja

Sport2023.08.25, 20:42

A 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság péntek esti programjában Kéri Biankának, illetve férfi és női 4x100 méteren magyar versenyzőknek is szurkolhatunk, és négy versenyszámban rendeznek döntőt. Kövesse velünk a vb hetedik napjának összes eseményét percről percre, hogy ne maradjon le egyetlen győzelemről vagy világcsúcsról sem!

Felállt a drámai bukásból, de így is csalódást okozott a világbajnoki címével

Sport2023.08.25, 07:25

Ha a budapesti atlétikai világbajnokság előtt egyetlen olyan női számot kellett volna mondani, amelyben egyértelmű, ki nyeri az aranyérmet, jó eséllyel a 400 méteres gátfutás lett volna a befutó. Femke Bol be is váltotta a hozzá fűzött reményeket, de a szombati vegyes váltóban elszenvedett bukása és a döntőben elért időeredménye miatt nem minden holland zárta elégedetten a csütörtöki napot.

Ezeknek a magyar sportolóknak szurkolhatunk pénteken az atlétikai világbajnokságon

Sport2023.08.25, 07:22

Három egyéni számban, illetve férfi és női 4x100 méteren lesz magyar érdekeltje a budapesti atlétikai világbajnokság hetedik, pénteki versenynapjának, amelyen négy döntőt rendeznek.

Ez a következménye az atlétikai vb-n történt balesetnek

Sport2023.08.25, 08:14

Ahogy arról beszámoltunk, egy atlétákat szállító golfkocsi összeütközött egy másik járművel a Nemzeti Atlétikai Központ előtt, és a 200 m elődöntőjére készülő Andrew Hudson megsérült. Az eset után a világbajnokság szervezői közleményt adtak ki az esettel kapcsolatban, majd az is kiderült, hogy a jamaicaiak óvása után Hudsont bejuttatták a fináléba.

Utolsó pillanatos dráma után a budapesti vb eddigi legszorosabb döntői a teltházas Nemzeti Atlétikai Központban

Sport2023.08.24, 22:17

A budapesti atlétikai világbajnokság csütörtök esti programjában egyedüliként Kovács Ferenc Soma képviselte a magyar színeket, aki a férfi 5000 méteres előfutamokból nem jutott a döntőbe. Ezenkívül két futószámban rendezték meg az elődöntőket, valamint öt versenyszámban avattak világbajnokot a Nemzeti Atlétikai Központban – ezekben a 2 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzérmet szerző Jamaica örülhetett a leginkább.

Itt vannak a legújabb részletek az atlétikai vb-n történt balesetről

Sport2023.08.25, 08:13

Ahogy arról beszámoltunk, egy atlétákat szállító golfkocsi összeütközött a stadion előtt, és a 200 m elődöntőjére készülő jamaicai Andrew Hudson megsérült. Az estet után a világbajnokság szervezői közleményt adtak ki az esettel kapcsolatban.

Őrülten veszélyes jelenet: hatalmas hasast ugrott az atléta a budapesti vb-n - videó

Sport2023.08.24, 20:46

A férfi távolugrás döntőjének harmadik sorozatában a jamaicai Carey Mcleodnak megcsúszott a lába az elugrás pillanatában, így hassal érkezett a homokba.

A vb kabalafigurája halálra rémisztette a világ egyik leggyorsabb futóját - videó

Sport2023.08.25, 14:09

A bahamai Anthonique Strachanre a szívbajt hozta a budapesti atlétikai világbajnokság racka juh kabalafigurája, Youhuu, a női 200 méteres síkfutás elődöntői után.

Baleset az atlétikai vb-n

Sport2023.08.25, 08:12

Egy atlétákat szállító golfkocsi összeütközött a stadion előtt, és a 200 m elődöntőjére készülő jamaicai Andrew Hudson megsérült.

Erling Haalandnak üzent a budapesti atlétikai világbajnokság legszexibb sportolónője

Sport2023.08.24, 13:57

A világ legszexibb sportolónőjének tartott Alica Schmidt a budapesti atlétikai világbajnokságon versenyre hívta a Manchester City norvég sztárját, Erling Haalandot.

A budapesti atlétikai világbajnokság a félidőben nyerésre áll

Sport2023.08.24, 12:29

Féltávnál jár a budapesti atlétikai világbajnokság, az elmúlt napok után pedig a szervezőbizottság társelnöke, Fürjes Balázs értékelte a vb-t a Mandinernek adott interjújában.

Extázisban tört ki az olimpiai bajnok a budapesti atlétikai vb legnagyobb meglepetése után - videó

Sport2023.08.24, 11:36

A szerdai nap legnagyobb meglepetését a férfi 1500 méter szolgáltatta a budapesti atlétikai világbajnokságon, ugyanis a norvég Jakob Ingebrigtsen a tavalyi évhez hasonlóan ismét lemaradt az aranyéremről, miközben a brit Josh Kerr kiválóan hajrázott. A teljesen valószínűtlen sikert a BBC műsorvezetője, a 2000-es sydney-i olimpián aranyérmet nyert hétpróbázó, Denise Lewis is megünnepelte.

Szívszorító lánykérés a célban: így fogadta a barátnőjét az atléta a budapesti vb-n

Sport2023.08.24, 18:39

A budapesti atlétikai világbajnokság csütörtök reggeli programjában megtartott 35 kilométeres gyaloglás után az egyik szlovák atléta a Hősök terén megkérte a barátnője kezét, miután ő is beért a célba.

Csúcson a vb-láz: az egész világ a budapesti atlétikai világbajnokság bűvöletében él

Sport2023.08.24, 10:28

Világszerte kiemelkedő nézettségeket érnek el az atlétikai vb televíziós közvetítései: a nemzetközi és hazai adatok az egekben, az összesített számok szerint a budapesti vb elérte, a várakozások alapján pedig meg is fogja haladni a 2017-es londoni vb nézettségi eredményeit. Eközben olyan méreteket öltött a világ minden tájáról érkező látogatók érdeklődése a Nemzetközi Atlétikai Szövetség által működtetett vb-oldal iránt, hogy az extrém terhelés miatt többször rövid időre elérhetetlenné vált.

Drámai bukás az élről, elhamarkodott ünneplés és óriási magyar hajrázások a Hősök terén

Sport2023.08.24, 09:59

A nők és a férfiak 35 kilométeres gyaloglásával folytatódott a budapesti atlétikai világbajnokság, és a Hősök terén a spanyolok legnagyobb örömére mindkét számban ugyanaz az atléta nyerte meg az aranyérmet, mint a hétvégi 20 kilométeres versenyeken.

Magyar hősök és világsztárok varázsolták el a szurkolókat a budapesti atlétikai vb-n

Sport2023.08.24, 07:34

A budapesti atlétikai világbajnokság szerdai versenynapján remekül teljesítettek a magyarok, és a nemzetközi világsztárok szenzációs vb-győzelmei miatt is felrobbant a Nemzeti Atlétikai Központ. A hazai rendezésű világesemény érdekességei mellett is számos fontos történés volt a sportvilágban, így ha bármiről lemaradt volna, most bepótolhatja.

Ezeknek a magyar versenyzőknek szurkolhatunk csütörtökön az atlétikai vb-n

Sport2023.08.24, 07:28

Négy magyar versenyző lesz érdekelt a budapesti atlétikai világbajnokság hatodik napján, csütörtökön, amelyen öt döntőt rendeznek.

Egy érthetetlen szabály okozott történelmi drámát Budapesten

Sport2023.08.24, 18:40

Az atlétikai világbajnokságok történetében először szerdán este fordult elő, hogy egy egyéni versenyszámban két aranyérmet is kiosztottak. A női rúdugrás döntőjében ugyanis az ausztrál Nina Kennedy és az amerikai Katie Moon között holtverseny alakult ki, és úgy döntöttek mindketten, hogy az ezüstérem helyett megelégednek a világbajnoki címmel.

Furcsa baleset miatt változott meg az esti program az atlétikai vb-n

Sport2023.08.24, 21:05

A hatodik nappal folytatódik a budapesti atlétikai világbajnokság. Reggel a 35 kilométeres gyaloglókért izgulhattunk, délután ismét a Nemzeti Atlétikai Központban folytatódnak a versenyek. Kövesse velünk percről percre az eseményeket!

Döbbenetes dráma, megegyezéses holtverseny és a vb eddigi legjobb döntője

Sport2023.08.23, 23:57

Négy magyar sportolónak lehetett szurkolni a budapesti atlétikai világbajnokság szerda esti programjában. Wagner-Gyürkés Viktória 5000 méteren búcsúzott az előfutamok után, míg a kalapácsvető Gyurátz Réka és a hármasugró Szabó Beatrix sem jutott tovább a szám fináléjába. Magyar szemmel az est fénypontját Kozák Luca elődöntője jelentette 100 méteres gátfutásban, amelyben a tavalyi év női sportolója az új országos csúcsát megközeítve lemaradt a döntős helyekről. Összesen négy (nem is akármilyen) finálét is rendeztek szerdán: három futószám mellett női rúdugrásban avattak világbajnokot a Nemzeti Atlétikai Központban.

Mindenki őrültnek hitte, mégis az atlétikai vb legnagyobb harcosává vált a 19 éves sportoló

Sport2023.08.23, 19:52

A női 5000 méteres síkfutás első előfutamával kezdődött el a szerda esti program a budapesti atlétikai világbajnokságon. Az U20-as Európa-bajnok Agate Caune rögtön emlékezetessé tette az estét.

A taxis hiénák miatt a NAV fokozza az ellenőrzéseit az atlétikai világbajnokság alatt

Sport2023.08.23, 16:37

A Budapesten zajló atlétikai világbajnokság ideje alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fokozza helyszíni ellenőrzéseit, amelyek egyebek mellett a vendéglátóhelyekre és a taxisokra koncentrálnak - közölte a NAV szerdán az MTI-vel.

Az őrült hőségben óriási meglepetések és kiváló magyar szereplések az atlétikai vb-n

Sport2023.08.23, 12:59

Hét magyar atléta szerepelt a budapesti atlétikai világbajnokság szerda délelőtti programjában. A Nemzeti Atlétikai Központban Kéri Bianka 800 méteren továbbjutott az elődöntőbe, míg Németh Mátyás az egyéni legjobbját érte el a távolugrás selejtezőjében. A 200 méteres versenyszámokban Sulyán Alexa, Takács Boglárka és az egyéni csúcsot futó Wahl Zoltán is kevéssel maradt le az elődöntőről; ahogyan a két női gerelyhajító, Szilágyi Réka és Moravcsik Angéla sem jutott tovább a selejtezőből.

Afrika hőse újraértelmezte a 200 méteres síkfutást Budapesten

Sport2023.08.23, 14:58

A 100 méteren Afrika történetének első világbajnoki (ezüst)érmét szerző Letsile Tebogo magabiztosan nyerte meg az előfutamát a 200 méteres síkfutásban, majd lendületből továbbsprintelt, keresztül a vegyes zónán, egy légkondicionált helyre.

Fontos bejelentést tettek a belépőjegyekről az atlétikai vb szervezői

Sport2023.08.23, 11:02

Kiemelt vendégeknek szóló jegyeket szabadít fel a jegyvásárlók számára az atlétikai vb szervezőbizottsága. A vb hátralévő napjaira összesen csaknem 1500, a legjobb helyekre szóló belépőt terveznek értékesíteni - kizárólag online.

Ez volt az élő közvetítésünk a szerdai napról

Sport2023.08.23, 22:23

Szerdán délelőtti és délutáni prgram is volt a budapesti atlétikai világbajnokságon. A legfontosabb eseményeket itt olvashatja.

Megtalálták Usain Bolt utódját

Sport2023.08.23, 07:52

Az olasz Gianmarco Tamberi kedden este, a Nemzeti Atlétikai Központban megszerezte a számára még hiányzó címet, miután ő lett a férfi magasugrás aranyérmese a budapesti atlétikai világbajnokságon. Az atlétika jelenlegi korszakának legszórakoztatóbb alakja pedig nem akármilyen módon ünnepelte meg a győzelmét.

Ezeknek a magyar versenyzőknek szurkolhatunk szerdán az atlétikai vb-n

Sport2023.08.23, 07:34

Tizenegy magyar versenyző lesz érdekelt a budapesti atlétikai világbajnokság ötödik napján, szerdán, amikor négy döntőt rendeznek.

Egy doboló showman és egy hawaii csodanő miatt is felrobbant a Nemzeti Atlétikai Központ

Sport2023.08.22, 22:19

Kedden este három számban hat magyar atlétának szurkolhatott a több tízezer fős szurkolótábor a budapesti atlétikai világbajnokságon, emellett pedig négy versenyszámban világbajnokot is avattak a Nemzeti Atlétikai Központban.

Magyarországon vált hőssé az atlétika Eric Moussambanija

Sport2023.08.22, 20:21

A budapesti atlétikai világbajnokságon, a férfi 800 méteres síkfutás hatodik előfutamában Faustino Prieto Alfaro kapta a legnagyobb tapsot a közönségtől, noha abszolút utolsóként, hatalmas lemaradással ért célba.

Előző
Következő