árvíz
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Áradnak a folyók a Dunántúlon
Több településen árvízvédelmi készültséget rendeltek el Nyugat-Magyarországon, van, ahol már a homokzsákokat is bevetették.
Utakat zártak le a Sajó áradása miatt
A Sajó áradása miatt két alsóbbrendű út egy-egy szakaszát zárták le Borsod-Abaúj-Zemplén megyében - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivője kedden az MTI-t.
A megáradt Ipoly elöntötte a házak udvarát
Nyolc ház udvarát öntötte el az áradó Ipoly Ipolytarnócon. Az épületekből már 2011-ben el akarták költöztetni a lakókat, de hiába különítettek el erre pénzt, ezt máig nem sikerült megoldani.
954 centiméter magas lesz a római-parti védmű
A római-parti árvízvédelmi mű továbbtervezéséről dönt pénteki ülésén a Fővárosi Közgyűlés. A most megjelent előterjesztés szerint három szakaszban építenék ki a védművet, amely 954 centiméter magas lenne. Arra a sajtóinformációra, hogy védett természeti területté nyilvánítanák a Római-partot, Tarlós István úgy reagált: beláthatatlan következményekkel járna a védmű építésének megakadályozása.
Évszázados árvíz pusztít Ausztráliában
Már négyen haltak meg a kelet-ausztráliai árvizekben. Két államban ezrek kényszerültek otthonuk elhagyására. Hétfőn 24 óra leforgása alatt 205 milliméter eső zúdult le Queensland és Új-Dél-Wales állam határán.
Elmossa a tengerár Facebookékat
Veszélyezteti a kaliforniai Szilícium-völgy épületeit az emelkedő tengerszint. Kérdés, hogy a jellemzően rövid távú üzleti terveket készítő high-tech cégek képesek-e hosszú távon gondolkodni a környezetükről.
Elűzi az elefántokat az ítéletidő Srí Lankán
Huszonöt ember meghalt és 20 ezren maradtak fedél nélkül az árvíz és a földcsuszamlások miatt Srí Lankán. Az elefántok a katasztrófa miatt nem jutnak vissza az erdőkbe, így a városokban kóborolnak.
- címkék:
- Srí Lanka
- elefánt
- árvíz
- földcsuszamlás
- Címkefelhő »
Kritikus a helyzet a Dráván
A folyó estére elérheti a valaha mért legmagasabb vízszintet, amely most egy vasútvonalat veszélyeztet.
- címkék:
- Dráva
- Rába
- árvíz
- árvízhelyzet
- Címkefelhő »
Elmarad a rekordárhullám a Dráván
Már apad a Dráva a magyarországi felső szakaszán, és várhatóan nem dönt rekordot az árhullám. A folyómenti települések nincsenek komoly veszélyben, Őrtilosból már a vízügyesek is hazamentek.
- címkék:
- Dráva
- árvíz
- Címkefelhő »
Magyarországra ért az árhullám a Rábán
Már harmadfokú az árvízvédelmi készültség a Rába szentgotthárdi szakaszán, a védelemben a tűzoltók is segítenek. A vízszint azonban volt már 80 centivel magasabb is a jeleneginél.
- címkék:
- Szentgotthárd
- Rába
- árvízvédelem
- árvíz
- Címkefelhő »