árverseny
címke rss- kapcsolódó címkék:
- utazás
- Ryanair
- fapados
- Magyarország
- Netrisk
Engedné a dömpingárat a GVH
Megszüntetné a beszerzési ár alatti értékesítés jelenlegi tilalmát a Gazdasági Versenyhivatal. A szakemberek szerint a tilalom csak látszatmegoldás, csökkenti az árversenyt, így a fogyasztók rosszul járnak - írja a Világgazdaság.
- legfrissebb
- legrégebbi
Már elérhető a Groupama jövő évi kgfb díja
A Groupama Biztosító Rt. nem akar egy erős árverseny részese lenni a kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) piacon, ez ugyanis nem tesz jót, sem a társaságnak, sem a piacnak. A cég egyébként elsőként, már most közli sms-ben a jövő évi kötelező díjat azoknak, aki regisztrálják magukat a cég honlapján. A Groupama várhatóan az idén lesz utoljára veszteséges.
Gyurcsány: árverseny kell a bankoknak
A banki szolgáltatások néhány területén gyenge az árverseny és nem megfelelő a magánszemélyek tájékoztatása - derült ki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a lakossági pénzügyi szolgáltatásokról rendezett kétnapos konferenciát megnyitó beszédéből.
Megszorongatták a Volánt a fapadosok
A Volánbusz nemzetközi utasforgalma 2003 óta folyamatosan csökken, a forgalmi és kereskedelmi változások nyomán a kereslet és kínálat mára kiegyenlítődött. A fapadosok okozta árverseny miatt a cég az ezer kilométernél közelebbi célállomásokra koncentrál.
Nem csak az ár számít a kötelezőváltásnál
Még bő egy hét áll rendelkezésre, hogy akinek megéri, biztosítót válthasson. Az óriási árverseny mellett azonban érdemes lehet a szolgáltatásokra is figyelni, hiszen ennek alacsony színvonala nemcsak a károsultra, hanem a szerződőre is visszaüthet.
- címkék:
- Magyarország
- kgfb
- biztosító
- árverseny
- Címkefelhő »
Erős kgfb-kampány várható
Lehet, hogy az idei lesz az utolsó kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, ennek ellenére most lesz a legerősebb az árverseny - állítja a Netrisk.hu az MTI-hez eljuttatott közleményében.
- címkék:
- árverseny
- kötelező gépjármű
- MTI
- Netrisk
- Címkefelhő »
Háború, amin csak nyerhetünk
Továbbra is éles árverseny jellemzi a fapados légitársaságokat, amelyek szeretnék betölteni a Malév megszűnése után keletkezett űrt. A két legnagyobb szereplő közül a Ryanair igyekszik alákínálni a Wizz Airnek, aminek az utazók lehetnek a legnagyobb nyertesei. Összehasonlítottuk az árakat.
Elégedetlen a reptéri díjakkal a Ryanair
Újabb szenzációs jegyárakat ezúttal nem jelentett be a Ryanair vezérigagatója a társaság téli menetrendjének ismertetésekor. Michael O'Leary főként a Budapest Airport tervezett díjemelését kritizálta.
Még egy napelemgyártó csődben
Újabb áldozatot követelt a napelemek világpiacán dúló árharc Németországban, pénteken csődöt jelentett a napelemrendszerek gyártásával és installálásával foglalkozó, 1200 főt foglalkoztató hamburgi Conergy AG.
- címkék:
- csőd
- napelem
- árverseny
- Címkefelhő »
Miért hajlandó többet fizetni a vevőd?
A költségeid emelkednek, a vevőid száma viszont sehogy nem akar. Azt kell tehát elérned, hogy a meglévő vevőid hagyjanak nálad lehetőleg minél többet.