Ariel Saron
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Izrael
- Sáró
- Gázai övezet
- Jasszer Arafat
- Likud
- legfrissebb
- legrégebbi
Az izraeli kormány leszavazta a gázai kivonulást
Ariel Saron izraeli kormányfő benyújtotta a gázai övezeti egyoldalú kivonulási tervet. A Saron vezette Likud párt korábban belső "népszavazásán" elutasította a tervet, és vasárnap a 23 fős kabinet sem fogadta el a tervet. Az izraeliek nagy többsége viszont támogatja az elképzelést, amelynek értelmében megszüntetnék négy ciszjordániai mellett az összes gázai övezeti zsidó telepet. Az 1967-es háború során Izrael által elfoglalt Gázai övezetben mintegy 7500 zsidó telepes él 1,3 millió palesztin között.
Egyiptom közvetít a Közel-Keleten
Az izraeli és a palesztin vezetők elfogadtak egy egyiptomi kezdeményezést, amely előirányozza az erőszak beszüntetését, a béketárgyalások felújítását és a két kormányfő, a palesztin Ahmed Korei és az izraeli Ariel Saron találkozóját. Hoszni Mubarak egyiptomi elnök telefonbeszélgetést folytatott Ariel Saron izraeli kormányfővel, aki Kairóba küldi külügyminiszterét.
Arafat tárgyalna Saronnal
Kész kezet nyújtani Ariel Saron izraeli kormányfőnek Jasszer Arafat palesztin elnök, annak érdekében, hogy felélesszék a közel-keleti béketárgyalásokat. Arafat emellett arról is panaszkodott: káros hatással van az egészségére az, hogy a világtól elzárva rámalláhi főhadiszállásán kell élnie.
Saron leváltotta két szélsőjobboldali miniszterét
Ariel Saron izraeli miniszterelnök két szélsőjobboldali miniszterének menesztésével próbál többséget teremteni kormányában Gázai övezeti kivonulási tervének elfogadtatásához, ám a lemondatással fenyegetett miniszterek egyike nem hajlandó átvenni a felmondólevelét.
Az izraeli kormány elfogadta a gázai kivonulás tervét
Az izraeli kormány elvben elfogadta vasárnap Ariel Saron kormányfő gázai övezeti kivonulási tervét, de kikötötte, hogy minden egyes zsidó telep felszámolásáról külön-külön újabb szavazást kell tartani a kabineten belül.
A Saron-kormány visszavert két bizalmatlansági indítványt
Két bizalmatlansági szavazást is túlélt az izraeli kormánykoalíció hétfőn a parlamentben annak ellenére, hogy nagy politikai felfordulást okozott a kabinet előző napi döntése, amellyel Ariel Saron miniszterelnök Gázai kivonulási tervét támogatta.
Tiltakozásképp lemondott egy izraeli miniszter
Benyújtotta lemondását Efraim Eitam izraeli építésügyi miniszter és helyettese Ariel Saron kormányfőnek - a gázai kivonulás elfogadása miatti tiltakozás jeléül.
Saron túlélte a bizalmi szavazást
Ariel Saron izraeli kormányfő átvészelte hétfőn a telepesek pártján álló képviselők által kezdeményezett bizalmi szavazást a parlamentben.
Állítólag ejtik a Saron elleni korrupciós vádakat
Egy izraeli televízió híradása szerint bizonyítékok hiánya miatt ejtik az Ariel Saron elleni korrupciós vádakat. Az izraeli kormányfőt egy '90-es évek végi ingatlanügy kapcsán vádolták meg kenőpénz elfogadásával.
Nem emelnek vádat Saron ellen
Nem emelnek vádat az izraeli miniszterelnök, Ariel Saron ellen - jelentette be a főügyész. Saron ellen egy vesztegetési ügy kapcsán nyomoztak. A döntéssel megnőtt az esélye, hogy Saron keresztül tudja vinni a gázai kivonulással kapcsolatos tervét.