áremelés

címke rss

Tovább drágulnak az üzemanyagok

Archívum2002.08.28, 12:07

Literenként 3 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj ára péntektől - közölte a Mol. Az olajtársaság az áremelést a kőolaj világpiaci árának drágulásával és a forint dollárhoz viszonyított árfolyamának csökkenésével indokolja.

Gázáremelés a nagyfogyasztóknak hétfőn

Archívum2002.06.30, 10:23

Az ipari nagyfogyasztók szűk körének 5,2 százalékkal emelkedik a földgáz ára hétfőn. A lakosságot és a kedvezményezett fogyasztókat - iskolákat, kórházakat, közintézményeket -, valamint a távhőszolgáltatókat az áremelés nem érinti.

Megélénkül az üzemanyag-turizmus 

Gazdaság2002.07.01, 01:17

Hétfőtől megint drágábban tankolhatunk. A jövedéki adó emelése következtében ugyanis a benzin literenként 13,5 forinttal, a gázolaj pedig 6 forinttal kerül többe. A Mol az áremeléssel összefüggésben 4-5 százalékos forgalomcsökkenést vár a második félévben. A szakemberek szerint ismét fellendül az üzemanyag-turizmus, hiszen a szomszédos Romániában, illetve Ukrajnában literenként 118-128 forinttal tankolhatunk olcsóbban benzint, míg a gázolajat 104-110 forinttal kevesebbért vehetjük meg.

Öt százalékkal emelkedik a gáz ára

Gazdaság2002.06.25, 10:42

A nem kedvezményezett ipari nagyfogyasztók számára a gáz ára 5,2 százalékkal emelkedik július 1-jén - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter. A lakosságot és a kedvezményezett fogyasztókat (iskolákat, kórházakat, közintézményeket), valamint a távhőszolgáltatókat az áremelés nem érinti.

Gyógyszerárak: új egyezséget ajánl a kormány

Archívum2002.06.10, 08:09

Új, négyéves egyezséget ajánl a gyógyszergyártóknak a Medgyessy-kabinet, mert elfogadhatatlannak tartja a tavaly kötött megállapodást. Ez júliustól 5 százalékos áremelést tenne lehetővé. A Magyar Hírlap információi szerint csütörtökön tárgyal az érintett cégekkel az egészségügyi és a pénzügyminiszter.

A gáz-kérdés megoldásához nem szükséges áremelés

Archívum2002.04.23, 11:56

A választásokat követően a vélhetően felálló MSZP-SZDSZ koalíció egyik elsődleges feladata a gázár-kérdés megoldása lesz. A Világgazdaság által megkérdezett szakértők szerint ez nem kizárólag a lakossági árak megemelésével érhető el. A Mol számára fontos, hogy minél hamarabb megoldás szülessen a gázüzletágról, mert az olajár-növekedés miatt rövidesen jelentősen emelkedhet a földgáz beszerzési ára is.

Aligha lesz július elsején gyógyszeráremelés

Gazdaság2002.05.16, 08:26

Szinte bizonyos, hogy nem július elsején emelkednek idén a tb-támogatott gyógyszerek termelői árai, arra csak később lát lehetőséget a szocialista kormány. A gyártóknak a tárgyalások során arra kell felkészülniük, hogy az új kabinet a gyógyszerkassza finanszírozhatósága érdekében az áremelést az új termékek befogadásától teheti függővé.

Öt százalékos gyógyszerár-növekedés

Archívum2001.10.30, 09:58

A jövő év júliusában a gyógyszergyártók a tervezett 2,8 százalékos emelés helyett még 2,1 százalékkal növelhetik a társadalombiztosítás által támogatott készítményeik árát. Az áremelés így elérheti az 5 százalékot. A szakma szerint a gyógyszeriparnak jövőre legalább 30 milliárd forinttal nagyobb forrásra lesz szüksége, mint az idei év bevételei.

Az Apple áremelését megértéssel fogadták a felhasználók

Techbázis2002.03.22, 12:30

Japánban, a MacWorld Tokyo 2002 kiállítás megnyitásakor elmondott beszédében Steve Jobs, az Apple vezérigazgatója közölte, kénytelenek 100 dollárral megemelni a legújabb iMac gép árát a komponensek árának drámai megugrása miatt.

Csehországban drágul a sör

Archívum2002.01.23, 13:51

Csehországban februártól átlagban 5-15 százalékkal drágulnak a legkeresettebb sörök, így a Pilsner Urquell és a Staropramen is. A gyártók az áram és a nyersanyagok drágulásával indokolják az áremeléseket.

Egyelőre nem drágul a sertéshús

Archívum2002.01.11, 08:30

Nem befolyásolja lényegesen a sertéshús fogyasztói árát a minimálbér és az elektromos áram árának emelése. A tavalyi 30-40 százalékos drágulás is csak átmenetileg vetette vissza a keresletet. Év végére már a forgalom enyhe növekedését figyelték meg a szakemberek, és várakozásaik szerint 2002-ben ez a tendencia folytatódhat.

Árat emelnek a vezető memóriagyártók

Techbázis2002.01.02, 14:11

A legnagyobb félvezetőgyártók áremeléseikkel a tavalyi év során példatlanul lecsökkent bevételeiket kívánják növelni.

Áremelkedések január elsejétől

Gazdaság2001.12.28, 13:00

Január elsejétől eltérő mértékben, de az infláció mértéke alatt emelkednek a szolgáltatások árai. A legjelentősebb mértékben a szennyvíz-szippantás és az iskolai étkeztetés ára nő, az üzemanyagok árának emelése azonban csak a jövő év közepén lesz esedékes.

Öt százalék emelés várható az autópályákon

Archívum2001.11.05, 12:51

Az autópálya-használati díjak 5 százalékos emelése várható a jövő év elején. Az áremelés csakúgy, mint tavaly januárban szelektív lesz: a teherautók tarifái várhatóan nem változnak. A Népszava által megkérdezett szakértők szerint ugyanis a díjrendszer nem ösztönzi eléggé a kamionosokat az autópályák használatára.

Emelik az autópályadíjakat jövőre

Archívum2001.12.27, 12:36

Januárban átlagosan 4,2 százalékkal nőnek M5-ös sztráda, és 3,8 százalékkal az M1-es és M3-as autópálya díjai. Az áremelés, csakúgy mint tavaly januárban, szelektív lesz.

Ötszázalékos energiaár-emelés jövőre

Archívum2001.12.06, 15:58

Átlagosan öt százalékkal emelkedik január 1-jén a villamos energia ára - mondta Kaderják Péter, a Magyar Energia Hivatal főigazgatója csütörtökön. A gáz ára viszont legközelebb csak jövő júliusban változik. Az energiahivatal úgy tudja, hogy a jegybank a jövő évi inflációs célkitűzéseiben 12 százalékos áremeléssel számol 2002. július elsejével.

Áremelést tervez a kis- és középvállalkozók kétharmada

Archívum2001.11.29, 08:25

A nyári mélypont után a kis- és középvállalkozók úgy gondolják, hogy helyzetüket a fejlett világban tapasztalható recesszió nem igazán befolyásolja. Várakozásaik szerint a globális dekonjunktúrának jobban kiszolgáltatott nagyvállalatok importbeszerzéseik egy részét az olcsóbb hazai termékekkel váltják majd ki - derül ki az Ecostat konjunktúrafelméréséből.

Tovább tart a memóriaárak szárnyalása

Techbázis2001.11.19, 13:36

A múlt heti drasztikus áremelés óta nem változtak jelentősen az SDRAM árai, azonban jellemző, hogy a kiskereskedők nem szívesen rendelnek a "drága" lapkából.

Közlekedési társaságok: 4-5 százalékos emelés

Gazdaság2001.10.24, 10:24

A Pénzügyminisztériumnak (PM) az önkormányzatok felé megfogalmazott kérése szerint jövőre 4-5 százalékos áremelés várható a szektorban. A várható emelés tehát megint 2-3 százalékkal alacsonyabb lesz, mint az szakmailag indokolt volna.

Az energia drágulása emelte az ipari termelői árakat

Archívum2001.10.01, 11:15

A Központi Statisztikai Hivatal végleges adatai szerint idén augusztusban az ipari termelői árak 0,1 százalékkal haladták meg a júliusban regisztrált értéket, éves összehasonlításban pedig 3,3 százalékkal nőttek. Az augusztusi áremelkedést elsősorban az energiatermelő ágazatokban érvényesített hatósági áremelések határozták meg. 

Vendégriasztó áremelések

Archívum2001.07.21, 15:52

A turisztikai ágazat vállalkozói egyre kevésbé érzik úgy, hogy kitűnő évnek néznek elébe. Jó, ha a tavalyi szintet teljesíteni tudják - állította a Magyar Hírlapnak több szakmai szervezet vezetője. Sokan attól tartanak, a forint erősödése nem csak várható nyereségeiket küldi padlóra: a rájuk kényszerített áremelésekkel a magyar idegenforgalom sírját is kénytelenek lesznek megásni.

Áremelésre kényszerülhetnek az utazási irodák a forint erősödése miatt

Archívum2001.08.24, 10:23

Komoly veszteséget okozhat az idegenforgalomnak a forint erősödése, az árfolyambiztosítás feltételei pedig rendkívül bonyolultak. A Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke szerint a veszteségek kiegyenlítése tíz százalék körüli áremeléssel volna lehetséges.

Szerdától 2 forinttal emelkedik a motorbenzin és a gázolaj ára

Gazdaság2001.08.13, 13:02

A Mol Rt. augusztus 15-től, szerdától literenként két forinttal emeli az üzemanyagok árát. Az áremelésre a kőolaj és a kőolajtermékek világpiaci árának emelkedése miatt van szükség. A 95-ös ólmozatlan benzin 223,50 forintba, a gázolaj pedig 210 forintba kerül majd literenként.

Az év végéig nem drágul a kenyér

Gazdaság2001.08.09, 14:46

A pékek december végéig nem terveznek termelői áremelést, miután a malmok az év hátralevő részében a lisztárak szinten tartására törekszenek - hangzott el a Magyar Pékek Ipartestülete és a Sütőipari Egyesülés közös, csütörtöki sajtótájékoztatóján. Jelenleg a termelői kenyérár kilónként 95-130 forint.

Drágulnak a tarifák az árampiac megnyitása miatt

Archívum2001.07.24, 10:18

Várhatóan augusztus elején kerül a kormány el az új villamosenergia-törvény. A lakossági áramdíjakat a tervek szerint még a 2003 elejére tervezett piacnyitás előtt a tényleges áramellátási költségekhez igazítaná, vagyis "költségalapúvá" tenné a kormány. Az áremelések miatt nehéz helyzetbe kerülő több százezer kisfogyasztó támogatására évente hozzávetőleg 2,5 milliárd forintot költene a kormányzat. Az új rendelkezés lehetővé teszi, hogy 2003 januárjától az évi kilenc gigawattóránál több áramot felhasználó nagyfogyasztók bárhonnan beszerezhessék a számukra szükséges elektromos energiát.

Vasárnaptól emelkednek a gázárak

Gazdaság2001.06.30, 10:19

Átlagosan 12 százalékkal többet kell fizetni a földgázért vasárnaptól, a villamos energia fogyasztói ára változatlan marad. A távfűtés ez év szeptemberétől várhatóan 15,2 százalékkal drágul, amennyiben a Fővárosi Közgyűlés augusztusi határozatában így dönt. Az áremelést egy új díjmechanizmus alapján számolták ki, amelynek elfogadásáról csütörtökön születik döntés.

Előző
Következő