arány
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- Európai Unió
- Népszabadság
- MSZP
- munkanélküliség
- legfrissebb
- legrégebbi
Idén 286 ezer magyar üdült Horvátországban
Az idei évben 17 százalékkal több - 286 ezer - magyar nyaralóvendég látogatta meg a horvát tengerpartot, mint az elmúlt évben, a vendégek száma és a teljes forgalmon belüli aránya alapján azonban Magyarország a tavalyi listához hasonlóan idén is a hetedik helyen áll. A rangsort Németország vezeti, megelőzve Olaszországot és Szlovéniát - közölte a horvát statisztikai hivatal kedden.
Írország: Csökkent a bővítést támogatók aránya
Nem várt eredményt hozott a szombati írországi, a nizzai szerződéssel kapcsolatos népszavazás előtti kampány: csökkent a szerződést határozottan támogatók és az azt ellenzők aránya is. Hat százalékkal nőtt a bizonytalanok aránya az utóbbi napokban, a legfrissebb közvélemény-kutatási adatok szerint a megkérdezettek 31 százaléka nem tudja, hogyan voksoljon. A szombati népszavazáson gyakorlatilag arról döntenek, hogy hozzájárulnak-e az EU keleti kibővítéséhez, így Magyarország csatlakozásához. Az írek mellett azonban újabb veszélyt jelenthet a magyar uniós csatalakozásra, hogy Hollandiában kormányválsághoz vezetett a szervezet kibővítéésével ...
Dél-Alföld
A dél-alföldi régióba Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye tartozik. Ez a legnagyobb országrész. Bár tíz évvel ezelőtt Dél-Alföld még több területen is a legelmaradottabb térségnek számított, az utóbbi időszakban megindult fejlődésnek köszönhetően mára a legtöbb gazdasági és infrastrukturális mutatóban felzárkózott az országos középmezőnyhöz. A térségben magas a foglalkoztatottság és alacsony a munkanéküliség, ugyanakkor az országban itt élnek a legtöbben a mezőgazdaságból. További problémát jelent, hogy a népesség nagy arányban és folyamatosan fogy, mert az alacsony születésszámhoz magas halálozás járul.
30 európai ország közül Magyarország a legkevésbé toleráns
A lakosság közel 40 százaléka mondható idegenellenesnek az ENSZ menekültügyi főbiztossága által kedden nyilvánosságra hozott közvélemény-kutatási eredmények szerint. Egy 1998-ban készült, most nyilvánosságra hozott nemzetközi összehasonlító vizsgálatból pedig az derült ki, hogy a volt szocialista országok közül Magyarországon a legmagasabb a idegengyűlölet aránya. Ráadásul nálunk a legalacsonyabb 30 európai ország közül a toleracia mértéke.
Egyre több az EU-szkeptikus Magyarországon
Fél évvel ezelőtt még az emberek 62 százaléka gondolta alapvetően előnyösnek az Európai Unióhoz való csatlakozást, most már csak 45 százalékuk, miközben az inkább hátrányokra számítók aránya szinte megduplázódott: 20 százalékról 39-re nőtt - derül ki a Szonda Ipsos közvéleménykutatásából, amit a Népszabadság tett közzé. A baloldali szavazok inkább a pozitívumokat látják az integrációban, a jobboldaliak inkább a negatívumokat.
Bizonytalan a montenegrói elnökválasztás végeredménye
Az urnák bezárása előtt néhány órával ugrásszerűen megnőtt a részvételi arány Montenegróban a megismételt elnökválasztáson, így elképzelhető, hogy érvényes lesz a választás.
Nőtt az uniós tagság támogatottsága
Ismét kétharmad körüli a lakosság körében az uniós csatlakozás támogatottsága. A megkérdezettek 70 százaléka gondolja úgy, hogy elmegy az áprilisi szavazásra, 67 százalék igennel akar voksolni. A határozottan ellenzők aránya 8 százalék, míg a bizonytalanoké 21 százalék.
- címkék:
- Irak
- uniós tagság
- arány
- támogatottság
- Címkefelhő »
Szívesen látják a magyarokat az EU-ban
Magyarország EU-tagságát a nyugat-európai közvélemény közel kétharmada támogatja - állapította meg a GfK közvélemény-kutató. A bővítés kérdésében általában visszafogottabb osztrákok és németek is kimagasló arányban, 79 százalékban, illetve 60 százalékban pártolják a magyar belépést. A legkevésbé Portugáliában támogatják a bővítést, ahol a lakosság felénél is kisebb része fogadja el Magyarország csatlakozását.
Nő az EU-csatlakozás támogatottsága
Február utolsó hetében hirtelen megugrott az EU-csatlakozást támogatók aránya, így már a lakosság 56 százaléka áll hazánk uniós tagsága mellett - derül ki a Taylor Nelson Sofres piackutató cég felméréséből. A támogatottság ugyanakkor még így sem éri el a tavaly szeptemberi szintet, aminek a kutatás szerint nem az EU-val kapcsolatos félelmek, hanem az ellentmondó információk az okai.
Eldőlt a népszavazás, csatlakozunk az EU-hoz
A választók többsége - több mint 83 százaléka - úgy döntött: Magyarország csatlakozzon az Európai Unióhoz. Összesen 3 056 031 igen szavazatot számoltak 592 694 nem mellett. A részvételi arány viszont alacsony volt, mindössze 45 százalék. A legtöbben Budapesten, a legkevesebben Szabolcsban szavaztak.