ápoló

címke rss

Lezárult a vizsgálat a szeretetotthonban szexet imitáló ápolók ügyében

Archívum2018.01.15, 18:57

Lezártul a vizsgálat azoknak az ápolóknak az ügyében, akik egy pécsi szeretetotthonban szexet imitáltak egy idős, beteg asszony ágya mellett.

Magatehetetlen asszony mellett imitálták a szexet a szeretetotthonban

Archívum2018.01.15, 12:53

A hétvégén kerültek nyilvánosságra azok a képek, amelyeken két ápoló egy idős és magatehetetlen asszony ágya mellett úgy tett, mintha szexelne. A fotókat, melyek később a Facebookra is kikerültek,  egy szintén az intézményben dolgozó ápoló készítette.

Orvosok és ápolók állnak bíróság elé

Archívum2017.11.27, 12:20

Hamis tanúzás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség két kórházi ápolóval szemben, akik hamis adatokkal adták át a rendőrségnek egy, a kórházban meghalt idős nő ápolási dokumentumait.

Több mint 100 beteget ölt meg egy kórházi ápoló

Archívum2017.11.10, 10:04

A német ápolót már 2015-ben életfogytiglanra ítélték. Akkor két gyilkossággal vádolták, de új bizonyítékok alapján több mint 100 ember haláláért lehet felelős - írja a Sky News.

Változás Törőcsik Mari állapotában: Így van most a nagybeteg színésznő

Archívum2017.09.04, 07:02

A 81 éves színésznő az év eleje óta kórházban van, de pár nap múlva végre hazatérhet otthonába. Törőcsik Marit egy ápoló fogja gondozni, aki minden percben mellette lesz.

Életfogytiglanit kapott a sorozatgyilkos ápoló

Archívum2017.08.28, 15:49

Az oldenburgi rendőrkapitányság nyomozói 34 hónapon keresztül vizsgálták Niels Högel ügyét, aki több mint száz embert meggyilkolt ápolói munkája során.

Ösztöndíjat kaphatnak az ápolói mesterképzésre jelentkezők

Archívum2017.07.18, 14:17

A szeptemberben induló, ápolóknak szóló egyetemi mesterképzésre jelentkezőknek is lehetősége lesz az állami ösztöndíjat igénybe venni – jelentette be az egészségügyért felelős államtitkár, Ónodi-Szűcs Zoltán.

Tizenegyszer ütötte meg betegápoló a páciensét

Archívum2017.07.05, 12:11

Kamera felvétele buktatta le a betegápolót, aki a szolgálata alatt 11-szer ütötte meg a 89 éves, ágyban fekvő betegét Ottawában. 

Életpálya modellt szeretnének az ápolók

Archívum2017.05.11, 16:03

Az ápolók megbecsültségét, a szakdolgozó-utánpótlás nehézségeit emelte ki, valamint az ápolói életpályamodell bevezetését sürgette a Magyar Ápolási Egyesület elnöke csütörtökön Budapesten, a magyar ápolók napján.

Négy évre ítélték a fiút, aki hasba szúrta a mentőst

Archívum2017.04.25, 16:53

Négy évet kapott a fiatal késelő, aki a mentőtisztet szúrta hasba az autóban. 

Megerőszakolt egy beteget az ápoló a pszichiátrián

Archívum2017.03.14, 15:04

Tizenöt év után került bíróság elé az az ápoló, aki még 2002-ben többször is megerőszakolta az egyik begyógyszerezett beteget. A szakértők szerint az eset nem egyedülálló, ugyanis gyakran történnek visszaélések a pszichiátriákon.

Meztelen betegeket videózott Pennsylvaniában az ápoló

Archívum2017.03.03, 19:18

Sugárkezelésre érkeztek a betegek, és a beavatkozások miatt vetkőztek meztelenre. Életük nehéz időszakában a tudtukon kívül még meg is alázta őket egy férfi ápoló Pennsylvaniában, ugyanis levideózta őket, meztelenül.

Meztelen betegeket videózott titokban egy ápoló

Archívum2017.03.02, 15:40

Amikor az egyik pennsylvaniai orvosi rendelőben a páciensek levetkőztek a sugárkezeléshez, az ott dolgozó férfi titokban videóra vette őket. Legalább 8 nőről, köztük egy 17 éves lányról készített több mint egy tucat videót. Akkor bukott le, amikor a 17 éves lány észrevette a lábánál a kamerát.

Az ápolók egyetemi képzésétől remélnek megoldást a szakemberhiányra

Archívum2017.03.02, 15:28

A diplomás ápolók mesterfokú (MSc) képzése megoldást jelenthet az egészségügyben tapasztalható szakemberhiányra, a szakápolói kompetenciák kiterjesztésével javulhat a betegellátás - mondta Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

12 embert akart megölni a kamaraerdei ápoló

Archívum2017.02.23, 21:09

A 33 éves férfi évekig dolgozott a Kamaraerdei Idősek Otthonának speciális részlegén, ahol csak magatehetetlen, demens asszonyokat ápolnak. Ő maga keresett fel egy pszichológust, akinek elmesélte, hogy a munkahelyén megölt egy asszonyt, és egy másikkal is megpróbált végezni. Mindez 2015 augusztusában történt. Még ma, az ítélethirdetésre kitűzött tárgyalásán sem tudták eldönteni, hogy a férfi beszámítható-e.

Majdnem százszázalékos lesz 2019-re az ápolók béremelése

Archívum2017.02.20, 09:42

Majdnem százszázalékos lesz 2019-re a 2012-ben kezdett bérfejlesztés. Ha valaki hiányterületen dolgozik, akkor körülbelül 103 ezer forinttal nő négy év alatt a fizetése.

Kossuth Zsuzsanna: a nő, aki megelőzte a saját korát

Archívum2017.01.16, 09:28

Viszonylag keveset foglalkozik a történelem Kossuth Lajos húgával, Zsuzsannával. Pedig mind itthon, mind világviszonylatban ő volt az első, aki letette annak a hivatásnak az alapjait, amit ma ápolásnak hívunk. Idén 200 éve, hogy megszületett Kossuth Zsuzsanna.

Érezte, ölnie kell: vádat emeltek a gyilkos ápoló ellen

Archívum2016.11.28, 11:15

Gyógyszeres kezelés alatt állt és rendszeresen ivott is az idősek otthonában dolgozó ápoló, aki a vád szerint párnával fojtotta meg az egyik lakót,  és egy másikat is próbált megyilkolni.

Idős emberek ékszereit csalta ki a kórházi ápoló

Archívum2016.11.15, 13:43

Az ápoló azt ígérte a kórházban fekvő betegeknek, hogy a széfbe teszi ékszereiket, de azokat soha nem adta vissza. Az ügyészség most vádat emelt ellene.

Ápolót loptak meg a kórházi szarkák Kőbányán

Archívum2016.10.14, 15:18

A nővérszoba öltözőszekrényét fosztogatták, aztán egy kisboltban vásároltak be a lopással gyanúsított fiatalok. A rendőrség kamerafelvételek alapján keresi az elkövetőket.

Álnővér lopott meg egy nyugdíjast Kőbányán

Archívum2016.08.01, 10:39

Idős asszonyt csapott be a huszonéves látogató, több tízezer forintot vitt el a sértett házából.

Több gyerekük van a férfi, mint a női főnököknek

Archívum2016.07.01, 13:39

Jelentős különbségeket állapított meg a KSH Népességtudományi Intézete az egyes szakmák és a gyermekvállalás között. Míg például az utcasepréssel foglalkozó nőknek majdnem három, addig az iparművész vagy ruhatervező nőknek csak 1,3 gyereke születik átlagosan. A gyerekvállalás azzal is összefüggésben van, hogy ki milyen pozíciót tölt be. A vezető pozícióban lévő férfiak több gyermeket nevelnek, mint a vezetői státuszban lévő nők.

Több tucat áldozata lehet még a sorozatgyilkos ápolónak

Archívum2016.06.22, 16:19

Szívgyógyszerrel gyilkolt az az ápoló, akit két ember megölése miatt életfogytilaglanra ítéltek Németországban tavaly februárban. Most kiderült, hogy több tucat, talán száznál is több áldozata lehet még. A nyomozók kétszáz halálesetet vizsgálnak. 

Emelik az orvosok és az ápolók fizetését, a technikai dolgozók még várnak

Archívum2016.06.17, 17:03

Komoly, 171 milliárdos pluszforrás kerül a 2017-es egészségügyi költségvetésbe, aminek nagy részét az orvosok, ápolók béremelése teszi ki - jelentette be Rétvári Bence államtitkár. Az emeléssel a szakorvosok átlagosan nettó 138 ezer, az ápolók 58 ezer forinttal kapnak többet, a technikai dolgozók béréről pedig továbbra sem döntött a kormány.

Idős házaspárt fojtogatott a mentőápoló

Archívum2016.05.23, 14:06

Először vérnyomást mért, majd megkötözte a kiszolgáltatott házaspárt: mentőápolót vádol rablással a Pest megyei főügyészség.

Megütötte az ápoló az agresszív beteget

Archívum2016.05.17, 11:46

Agresszíven viselkedő beteget ütött meg egy ápoló Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a páciens súlyosan megsérült, az ápoló ellen eljárás indult - közölte a megyei főügyészség. Sajtóértesülések szerint az eset a miskolci megyei kórházban történt.

A hivatástudat tart csak itt

Archívum2016.05.11, 19:10

Halálosan fáradt nővérekről, használhatatlan eszközökről írt a Facebookon egy anya, akinek kislányát kezelték a Szent László kórház gyermekosztályának fertőzőrészlegén. A kórház viszont cáfol.

Nyílt levelet írtak a pécsi ápolónők

Archívum2016.05.04, 10:58

A Pécsi Tudományegyetem klinikájának intenzív osztályán dolgozó ápolónők megrázó nyílt levelet írtak a közösségi oldalukra. Szerintük sokan el sem tudják képzelni, hogy miken kell keresztülmenniük mindennap. 

Már csak két hetet kell várni az ápolók béremelésére

Archívum2016.05.20, 09:56

A jövő évi költségvetésben 167 milliárd forint pluszforrás jut az egészségügyre. Már azt is tudni lehet, hogy a megalázóan alacsony orvosi és ápolói bérek emelésére ennek az összegnek a felét, vagyis 80-85 milliárd forintot szánnak. Akár két héten belül megállapodás születhet az egészségügyiek bérfejlesztéséről.

Ápolók százai öltöznének feketébe

Archívum2016.04.07, 12:12

Sokan követnék Sándor Mária felhívását, április 15-én több száz ápoló mehet dolgozni fekete ruhában, hogy tiltakozzon az egészségügy helyzete miatt. A tanárok eközben figyelmeztető sztrájkot terveznek.

Leépíti a betegeket a magyar egészségügy

Archívum2016.03.08, 10:59

Idén háromezer, másfél év alatt összesen tízezer ágy, illetve beteg kerül át az egészségügyi ellátórendszerből a szociálisba. Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár azt mondta, erre azért van szükség, mert a kettő együtt túl sokba kerül, kevés a szakápoló, és az átadni kívánt helyek nagy részén csupán szociális ellátást nyújtanak, sok beteg ugyanis csak megőrzést igényel. 

Igazán meglepő dolgot tett az ápoló az idős néniért

Archívum2016.02.27, 19:32

Épp anyósát látogatta meg egy nő a rehabilitációs központban, ekkor bukott le az idős asszony ápolója. A férfi ugyanis olyat tett, amit eddig kevesen. A történtekről pedig egy videó is készült.

Tízezer ápoló hiányzik a magyar egészségügyből

Archívum2016.02.23, 08:41

Tízezer ápolóra lenne szükség a magyar egészségügyben a biztonságos betegellátáshoz - ezt mondta a Magyar Ápolási Egyesület elnöke egy rendezvényen. Az egészségügyi államtitkár megígérte, hogy az ápolók napján tartott ünnepség végén válaszol a kérdésekre, de végül a rendezvény befejezése előtt távozott. 

Elílték a kórházi ápolóra támadó férfit

Archívum2016.02.19, 14:58

A Budapesti XX., XXI. és XXIII. Kerületi Bíróság felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte azt a 22 éves férfit, aki késsel támadt egy kórházi ápolóra.

Tolvajt kerestek, sorozatgyilkost találtak Japánban

Archívum2016.02.17, 11:31

Egy japán idősotthon három lakóját taszította a mélybe egy harmadik emeleti erkélyről egy túlterhelt ápoló.

Egyetlen fillér béremelést sem kaptak az ápolók

Archívum2016.02.15, 15:58

Nem kaptak egy fillér béremelést sem az egészségügyi dolgozók. A Független Egészségügyi Szakszervezet szerint az egészségügyi kormányzat nem tartotta be ígéretét. 

Csak 357 szakorvos kapott fizetésemelést

Archívum2016.02.05, 17:29

Elmaradt az szakorvosok fizetésemelése, pedig a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is hónapok óta a 270 ezer forintos minimálbér ígéretével csillapítja felháborodásukat. Nem kapták meg a beígért pluszt az ápolók sem. Emelésre ugyan van mód - csak kevesen tudják, hogy külön kell kérni. A szaktárca visszautasította a riogatást, de továbbra is csak lehetőségként említi a béremelést.

A beteget megalázza, az orvosnak szégyen

Archívum2016.01.12, 11:44

A legnagyobb szakmai tabut, a hálapénzt tagadják meg egy Facebookon szerveződő orvosközösség tagjai, akik átfogó egészségügyi reformot is kérnek. A rendszer léte már csak a dolgozók jóindulatán múlik, az pedig fogyóban van – figyelmeztet a csoportot szervező Álmos Péter és Lovas András. Az 1001 orvos hálapénz nélkül közösség alapítóival egy szegedi cukrászdában találkoztunk. A pszichiáter és az aneszteziológus régóta barátok, és a kezdeményezésük előtt maguk sem gondolták, hogy ennyien egyetértenek velük. 

Fogynak az ápolók a Szent István Kórházból

Archívum2015.12.15, 12:39

Tizenkét ápoló hagyja el a Szent István Kórházat, egy osztályról hatan is elmennek decemberben – az intézmény szerint ez nem kiugró adat. Korábban a Szent Imrében volt hasonló felmondási hullám, akkor orvosok hagyták el a kórházat. Az egészségügy összeomlását az ilyen döntések jelzik a legjobban.

Öt évig gyógyított az álorvos, mielőtt lebukott

Archívum2015.12.09, 15:58

Az ápoló több mint kétmillió forintot keresett havonta egy tengerjárón.

Otthon helyett bízza robotra a nagypapát

Archívum2015.12.04, 12:52

Elsősorban Japán áldoz hatalmas összegeket az idősöket gondozó, ápoló robotok fejlesztésére. Az első ápoló robotok most készülnek el. A jövőben világszerte nagy szükség lesz rájuk.

Több ezer ápoló nem kapott fizetést

Archívum2015.11.30, 14:59

Több ezer egészségügyi dolgozó, főként a részmunkaidőben, szerződéssel, nyugdíj mellett foglalkoztatott ápolók és mentős szakemberek nem kaptak időben fizetést. A bér minden hónap tizedikéig meg szokott érkezni, egy technikai gond miatt csúszik ezrek fizetése.

350 ezerrel többet keres a biztosítós, mint az ápoló

Archívum2015.11.20, 10:31

Szeptemberben 5,1 százalékkal nőttek a bruttó átlagkeresetek a nemzetgazdaságban, a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 5,3 százalékos volt a növekedés az egy évvel korábbihoz képest. A legjobban kereső pénzügyi szektor alkalmazottai havonta 350 ezerrel költhetnek többet, mint az egészségügyben dolgozók.

Szex helyett inkább sakkozna a 89 éves Hugh Hefner

Archívum2015.10.19, 12:46

Már a Playboy-pápa sem a régi: a hírek szerint mostanság nem fehérneműben sétálgató kebelcsodák veszik körbe Hugh Hefnert, és a világ egyik legunalmasabb helye lett az ikonikussá vált Playboy-villa.

Horror! Véletlenül összeragasztotta a nővér egy 6 éves kisfiú szemét

Archívum2015.10.16, 15:22

Clayton Cross fejsérülése miatt érkezett az angliai Blayton kórházba, ahonnan az ápoló figyelmetlensége miatt részleges vaksággal távozott.

Elképesztő tánccal ünnepelték a beteg kislány kezelésének utolsó napját

Archívum2015.09.16, 15:04

Mint minden 12 éves lány, úgy Sophia Petikas is imád táncolni. Jól tudták ezt az őt kezelő klinika dolgozói is, ezért egy különleges meglepetéssel kedveskedtek Sophia gyógykezelésének utolsó napján.

Nem lesz eljárás a fekete ruhás ápolónő ellen

Archívum2015.08.12, 11:28

Fenyegető leveleket is kapott, ezért lefújja az etikai vizsgálatot a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. 

Gyilkosság történt egy budai szociális otthonban: az ápoló szándékosan ölt

Archívum2015.08.12, 08:29

Döbbenetes gyilkosság történt a fővárosi kamaraerdei idősek otthonában. 

Sorozatgyilkosságra készült az ápoló

Archívum2015.08.12, 08:12

Legalább tíz emberrel akart végezni az az ápoló, aki megfojtott egy idős asszonyt egy fővárosi idősotthonban. A férfit elmegyógyintézetbe küldték. 

Bruttó 209 forintos bérpótlékot kapott az ápolónő

Archívum2015.08.03, 20:34

Tizenegy éve dolgozik a munkahelyén, mégis bruttó 209 forintos bérpótlékról kapott értesítést egy szociális gondozó. A szakszervezet szerint nem csoda, hogy egyre többen hagyják ott a szakmát. 

Ingyen ebédeltek a nehéz sorsú ápolók

Archívum2015.06.03, 12:19

Száz ápoló ehetett ingyen egy budapesti találkozóhelyen, az akcióval az egészségügyi dolgozók siralmas helyzetére figyelmeztettek.

Kereszttel pózolnak a sztárok az ápolókért

Archívum2015.06.02, 17:52

Egy szívecskébe rajzolt kereszttel pózolnak a sztárok, ezzel mutatva, hogy kiállnak az ápolókért, és respektálják áldozatos munkájukat.

Gondoskodó, szerény és lelkiismeretes volt a gyilkos ápoló

Archívum2015.05.18, 15:33

Két embert megölt, többeket pedig megmérgezett egy brit ápoló. Inzulint fecskendezett a betegek infúziójába.

Egy Big Mac sem jön ki az ápolói órabérből

Archívum2015.05.12, 13:47

Világviszonylatban is rendkívül alacsony az ápolók fizetése Magyarországon: nettó órabérükből egy Big Mac-et sem tudnak venni. Ugyanazért a munkáért másutt háromszor annyit kereshetnek.

Egy hétig tartott a halálos kínzás

Archívum2015.02.13, 17:03

Egy héten át módszeresen gyötörte, verte zárkatársát a budapesti fegyházban őrzött férfi, senki nem segített a megkínzott áldozaton. A férfi belehalt sérüléseibe, a tragédiáért felelős alkalmazottakat csak kötelességszegés vétségével vádolják.

30 beteget tett el láb alól az ápoló

Archívum2015.01.08, 19:45

Németországban 60 gyilkossági kísérletet és 30 beteg megölését ismerte be egy ápoló, akit eddig három ember halálával kapcsolatban vádoltak meg.

Ahol az orvos is pisztollyal jár

Archívum2014.12.22, 08:14

Különleges egészségügyi csapat kíséri a Terrorelhárítási Központ (TEK) minden bevetését. Orvosaik és mentőtisztjeik egy percen belül ellátják a sebesülteket, de harcolnak is, ha kell – ők kísérik hivatalos és magánútjaikon Orbán Viktort és Áder Jánost. Fegyveres doktorok meséltek munkájukról az Origónak.

Már Lipcsében is kezelnek ebolás beteget

Archívum2014.10.09, 12:14

A németországi Lipcsébe szállítottak és ott kezelnek egy Ebola-vírussal fertőzött beteget. Az első amerikai ebolás páciens közben életét vesztette.

Hetente 40 millió forintba kerül Schumacher gyógykezelése

Archívum2014.09.17, 21:34

15 klinikai szakértő és hetente negyven millió forintnál is nagyobb összeg - Schumacher gyógykezelése számokkal így írható le. A német pilóta egy ideje svájci otthonában gyógyul.

Megmentettek a haláltól egy édes kis medvebocsot

Archívum2014.02.20, 18:14

Az állat majdnem halálra fagyott, az utolsó pillanatban találtak rá Törökországban.

Kevesebb orvos ment külföldre

Archívum2013.07.15, 09:45

Jelentősen csökkent a külföldi munkavállaláshoz hatósági bizonyítványt kérő orvosok száma az előző év első félévéhez képest - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi államtitkársága hétfőn. Az egészségügyi szakdolgozók, vagyis főleg az ápolók közül viszont egyre többen hagyják itt az országot.

Öt évet kapott a kiskunhalasi pszichiátria ápolója

Archívum2013.03.13, 16:13

A vád szerint a férfi legalább háromszor követett el szemérem elleni erőszakot az osztályon ápolt egyik beteg ellen. Az ítélet nem jogerős.

Kevesebb orvos, több ápoló ment külföldre

Archívum2013.01.28, 12:13

Tavaly csaknem százzal csökkent azoknak az orvosoknak a száma, akik külföldi munkavállaláshoz kértek hatósági bizonyítványt. A külföldre távozni kívánó ápolók száma azonban emelkedett - tájékoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-t.

Hiába a béremelés, egyre több orvos akar külföldre menni

Archívum2012.08.01, 16:59

Az első fél évben közel annyi ápoló kért külföldi munkavállaláshoz szükséges igazolást, mint tavaly az egész évben. A külföldre távozni akaró orvosok száma is emelkedik.

Vér, szag nem számít - Így telt a siófoki mentősök egy napja

Archívum2012.02.21, 11:17

A világ legtermészetesebb dolga, hogy vannak, és ha baj történik, elsőként a mentőszolgálat száma ugrik be, ahogy azt is természetesnek érezzük, hogy perceken belül kiérnek az esethez. Ha kell, piros lámpákon keresztül, havas, jégbordás utakon is.

Csak ügyeleti ellátás van pénteken a kórházakban a Semmelweis-nap miatt

Archívum2011.07.01, 08:17

A Semmelweis-nap miatt csak ügyeletet tartanak pénteken a kórházakban, rendelőintézetekben, nem dolgoznak a köztisztviselők sem, de nyitva lesznek az ügyfélszolgálatok a közigazgatásban. Nem munkaszüneti nap a Semmelweis-nap a rendőrségen, és a rendészeti szerveknél dolgozó orvosoknak sem - írja a pénteki Népszabadság.

Kiégtek a pszichiátriai botrányt kirobbantó nő családtagjainak autói

Archívum2011.03.24, 11:39

A múlt heti bírósági tanúvallomás után kigyulladt a kiskunhalasi pszichiátriai botrány egyik koronatanúja édesanyjának és testvérének autója. A rendőrség és a tűzoltóság vizsgálja a tűz okát - írja a Délmagyar.

Zárt tárgyalást rendeltek el a betegek zaklatásával vádolt pszichiátriai ápolók perében

Archívum2011.01.10, 10:43

Az egyik védőügyvéd kérelmére zárt tárgyalást rendeltek el hétfőn annak a három ápolónak a perében, akik az ügyészség szerint vertek és szexuális játékokra kényszerítettek betegeket a kiskunhalasi pszichiátrián.

Nem lesz EU-s minimálbér egy darabig

Archívum2010.03.26, 08:34

Egy ideig még nem lesz egységes arányok szerint meghatározott EU-s minimálbér, sem Magyarországon, sem más tagállamban - írja a Világgazdaság Andor László a foglalkoztatásért felelős magyar EU-biztost idézve. A téma a hét elején egy belga lap cikke kapcsán lett aktuális, mely szerint a nyáron hivatalba lépő belga EU-elnökség ezen dolgozna. Mindeközben júliustól Németországban minimálbért vezetnek be az ápolók számára. A nyugati tartományokban 8,5 euró (2300 forint), a keletiekben 7,5 euró (2000 forint) lesz a minimális órabérük.

Mégis adhatnak be injekciót az ápolók

Archívum2010.02.23, 17:00

A kórházak tiltakozásának hatására az egészségügyi miniszter átmenetileg engedélyezi, hogy több ezer ápoló akkor is végezhessen bizonyos tevékenységeket, ha nem rendlekezik az uniós jogszabály által megkövetelt úgynevezett liszenszvizsgával. Székely Tamás szerint a licencvizsga szabályai még hiányoznak, emiatt kaptak felmentést az ápolók.

Képzetlen közmunkásokkal töltenék fel a kórházakat

Archívum2009.02.04, 08:44

900 képzetlen munkanélkülit vennének fel ápolónak a magyarországi kórházakba, hogy ezzel csökkentsék az ápolási területen tapasztalható munkaerőhiányt. A kórházak ápoló-kereslete még a kormány által indított, uniós finanszírozású közmunkaprogram kereteit is túllépné, mivel képzett ápoló alig kerül ki a szakképzési intézményekből - írja a Népszabadság. A kórházak ugyanakkor ígérik: alkalmatlan embert biztos nem vesznek fel az ápolási munkára.

Több ápoló kellene Ausztriába

Archívum2008.07.21, 08:55

Gondban lehetnek az osztrákok, ha a következő években nem tudnak ápolókat toborozni a környező országokból. A cseh, magyar és szlovák bérek emelkedésével egyre kevésbé vonzó a bruttó 160-200 ezer forintnak megfelelő fizetés - írja a Világgazdaság.

Kommandósok tettek ártalmatlanná egy dühöngőt

Archívum2008.01.10, 13:17

A férfi a nagykállói pszichiátrián rátámadt két ápolóra, majd tört-zúzott a mosdóban, végül bezárkózott egy WC-be, és senkivel sem volt hajlandó szóba állni.

Egy év felfüggesztett kapott a szegedi ápoló

Archívum2007.10.29, 13:18

Jogerősen egy év felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Szegedi Városi Bíróság hétfőn azt a szakápolót, aki nem megfelelő vércsoportú transzfúziót adott egy betegnek, aki ennek következtében másnap elhunyt, 2006-ban. Az ügy tárgyalása hétfőn kezdődött el a Szegedi Városi Bíróságon, amelynek kezdetén a vádlott részben bűnösnek vallotta magát.

Sarkozy feleségének a körmére néznek

Archívum2007.08.15, 16:45

Parlamenti vizsgálóbizottság elé idézhetik Cécilia Sarkozyt, a francia elnök feleségét. A líbiai alkuról faggatnák, amellyel állítólag hozzájárult a halálraítélt bolgár ápolók kiszabadításához. A francia ellenzék a jövő hónapban akarja meghallgatni Sarkozy feleségét arról, hogy mit ígért Líbiának a francia állam, és egyáltalán mire terjedt ki a férjétől kapott megbízása.

43-szor próbált ölni a cseh kórházi rém

Archívum2007.06.13, 10:51

Több mint negyven embert próbált megölni Petr Zelenka, aki egy cseh vidéki kórházban dolgozott ápolóként - derült ki a férfi közelmúltban előkerült jegyzetfüzetéből. A tavaly decemberben letartóztatott Zelenka feljegyzései szerint tavaly május és szeptember között 43 betegnek adott véralvadásgátló gyógyszert, amelyik beteg meghalt, annak neve mellé keresztet rajzolt. A férfira eddig kilenc gyilkosságot bizonyítottak rá a rendőrök.

Nyolc ember élete száradhat a cseh ápoló lelkén

Archívum2006.12.06, 12:54

A nyomozás újabb adatai szerint összesen nyolc ember haláláért felelős az a kórházi ápoló, akit szombaton vettek őrizetbe a cseh hatóságok. Az ápoló a gyanú szerint véralvadásgátlót adott be súlyos sebészeti beavatkozásokból lábadozó betegeknek. Indítékairól egyelőre nem nyilatkozik a rendőrség, a cseh sajtó szerint azonban a férfi ezzel akarta bebizonyítani, hogy ő a legjobb a kórházban.

Életfogytiglant kapott a sorozatgyilkos ápoló

Archívum2006.11.20, 11:56

Németország elmúlt évtizedeinek legkegyetlenebb sorozat- gyilkosaként emlegetik azt az ápolót, akit hétfőn ítéltek életfogytiglanra huszonnyolc ember megöléséért. A férfi többnyire idős betegekkel végzett méreginjekció segítségével.

Ausztria ápolókat és gondozókat vár

Archívum2006.09.05, 13:05

Várhatóan már novemberben engedélyezik Ausztriában az új EU-tagok munkavállalói számára, hogy kizárólag ápolóként és gondozóként, jogszerűen munkát vállalhassanak osztrák háztartásokban. Ezzel rés nyílik az osztrák munkapiaci zárlaton a kelet-európai munkavállalók előtt. A tilalom minden más területre vonatkozóan, még öt évig érvényben marad.

Életfogytiglant kapott a New Jersey-i sorozatgyilkos betegápoló

Archívum2006.03.03, 07:40

Tizenegyszeres életfogytiglani börtönre ítéltek csütörtökön egy sorozatgyilkos kórházi ápolót az egyesült államokbeli New Jersey államban.

Toborzásba kezdenek a mentősök

Archívum2005.11.04, 11:44

Feloldották a mentősöknél az évek óta tartó létszámstopot, ezért most ápolók, gépkocsivezetők, orvosok, mentőtisztek jelentkezését várják. Eddig közel ötven autó esett ki a napi szolgálatból, mert nem volt elég mentős.

Lecsapnak a baromfifeldolgozókra, de az olvasztároknak lőttek

Archívum2005.06.02, 15:25

Szakácsnak, asztalosnak és élelmiszerkereskedőnek akar tanulni a szakmát választó fiatalok többsége. Fonó, sújtólég- és robbanásbiztos villamosberendezés-kezelő vagy olvasztár viszont szinte senki sem akar lenni. Hiányszakma az ápoló mellett az antikvárius és a baromfifeldolgozó is. Állatifehérjetakarmány-előállító vagy tenyészállatteljesítmény-vizsgáló szakképesítésre még lehet jelentkezni, a paplanosoknak viszont befellegzett, már nincs ilyen képzés.

Tízszer gyilkolt a sonthofeni Fekete Angyal

Archívum2004.08.04, 21:50

Miután egy sonthofeni (Bajorország) klinika ápolója beismerte, hogy a maga összeállította méregkeverékkel tíz pácienst ölt meg, a kempteni ügyészség elrendelte hetven, a klinikán elhunyt páciens exhumálását, mivel felmerült a gyanú, hogy az ápoló több embert ölt meg a bevallottnál.

Kevés ápoló vállal külföldi munkát

Archívum2004.06.17, 07:47

Egyre több országba várnak magyar egészségügyi dolgozókat. Idén most már kétszer annyian kértek külföldi engedélyt mint tavaly, ám ez is csak ötven embert jelent. A szakdolgozók tömeges külföldi munkavállalása egyelőre a hiányos nyelvtudás miatt marad el - írja a Népszabadság.

Ki a legjobb ápoló?

Archívum2004.02.17, 16:44

Az ápoltak versenyt szerveztek az ápolóknak. Így megtudhatjuk, ki a legjobb ápoló. A verseny felelőse Leo.  

Betegeit gyilkolta meg egy amerikai ápoló

Archívum2003.12.15, 21:33

Több mint harminc betegének meggyilkolását ismerte be egy volt kórházi ápoló, akit hétfőn állítottak bíróság elé az Egyesült Államokban. A 43 éves férfi több egészségügyi intézményben segítette halálba a rábízott pácienseket.

Az ápolókat helyettesítik a hálós ágyak

Archívum2003.06.17, 15:05

A szociális otthonokban még mindig előforduló hálós ágyak használatát többek között azzal indokolják, hogy nincs elég ápoló, aki a betegekre figyelne - derül ki egy kutatásból, melyet Magyarországon és másik három, uniós csatlakozás előtt álló országban végzett egy jogvédő szervezet. A korlátozó eszközöket számos egyezmény és minisztériumi rendelet tiltja, az évtizedek alatt kialakult gyakorlat azonban alig változik.

Bezárkózott egy hongkongi tüdőgyulladásos

Archívum2003.04.08, 12:28

Bezárkózott lakásába egy hongkongi teherautósofőr, miután kiderült, hogy elkapta az új típusú fertőző tüdőgyulladást. Míg az ápolók és a rendőrök győzködték, hogy menjen kórházba, a vele egy házban lakók bőröndökkel menekültek a házból - jelentette pekingi tudósítónk. Hongkongban eddig 23 ember vesztette életét az új típusú tüdőgyulladás miatt, és összesen 883-an fertőződtek meg.

Tervek az ápolók helyzetének rendezésére

Archívum2002.05.18, 13:44

Jelentős, 50 százalékos alapbéremeléssel, egy éves alapbérnek megfelelő mértékű hűségjutalommal, önálló szakmai kamara és saját nyugdíjpénztár felállításával kívánja rendezni az ápolók helyzetét  a leendő szocialista kabinet. A kormány terveiről Kökény Mihály, az Egészségügyi és Szociális Minisztérium leendő politikai államtitkára szombaton, az ápolók nemzetközi napja alkalmából tartott konferencián beszélt.

Magyar orvosokat küldenek Afganisztánba

Archívum2001.12.14, 17:18

Félszáz magyar orvost és ápolót küldene a kormány Afganisztánba. A misszió 800-900 millió forintba kerülne.

Elkészült a vádirat a Fekete Angyal ügyében

Archívum2001.12.10, 20:24

A Fővárosi Főügyészség várhatóan kedden nyújtja be a vádiratot F. Tímea, a Nyírő Gyula Kórház volt ápolója ügyében, akit több emberen elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

Rave-party a pszichiátriai intézetben

Archívum2001.07.31, 16:57

A párizsi Szent Anna kórházban 350 ember hajnalig táncolt technozene hangjaira különböző drogok befolyása alatt. Sokan az utcáról tévedtek be, de az ápolók is jól szórakoztak.

Előző
  • 1
  • 2
Következő