amfetamin
címke rss- kapcsolódó címkék:
- kábítószer
- krimi
- drog
- kokain
- drogdíler
- legfrissebb
- legrégebbi
Italozásba és pirulákba menekülnek a techfőnökök
Háromnegyedük szed valamilyen gyógyszert, orvosi felügyelettel vagy anélkül.
Brutálisan agyonverte szexpartnerét egy férfi Budapesten
Egy 48 éves férfit azzal vádolnak a Fővárosi Főügyészség ügyészei, hogy egy számára szexuális szolgáltatást nyújtó másik férfival összeveszett, halálra verte és kifosztotta.
Egy őrjöngő nő szex közben megfojtotta a párját, majd feldarabolta
Elképesztően brutálisan gyilkolta meg egy fiatal nő a párját: szex közben megfojtotta egy nyakörvvel, majd feldarabolta. A nő nem csak a gyilkosság alkalmával, hanem a tárgyalóteremben is megdöbbentően viselkedett, ott a saját ügyvédjére támadt rá – írja a Mirror.
Két utasa halálát okozta egy száguldozó sofőr Dunaújvárosban
Négy utast is magával vitt egy férfi, mégsem érezte magát felelősnek annyira, hogy betartsa a sebességhatárt, sőt, annak többszörösével hajtott végig Dunaújváros utcáin. Az esztelen száguldozás eredménye végül az lett, hogy a kocsi villanyoszlopnak csapódott, két utas pedig kiesett és a helyszínen meghalt.
Elfogták a szegedi bűnözőpárost, anyát és fiát
Egy szegedi férfi és anyja éveken át árultak kábítószert és pszichoaktív anyagot. A saját házukban szolgálták ki a vevőiket. Mindkettejük ellen eljárás indult.