államadósság

címke rss

Elemzők szerint szükségtelenül alacsony a kormány adósságcélja

Gazdaság2011.03.15, 19:28

"Szükségtelenül alacsony" a kormány által célul kitűzött 50 százalékos államadósság-ráta egy londoni bankház elemzői szerint. A kormány az alkotmányba írná az eladósodás megengedett plafonját, a befektetői bizalom elnyeréséhez azonban elég lenne az Unió által előírt 60 százalékos szint is. Az elemzők elégedettek voltak a Széll Kálmán-tervvel, amely megvalósulását szerintük segíti a kormány támogatottsága.

Mozgásteret is kap nehéz feladata mellé a kormány

Gazdaság2011.03.29, 10:44

"Szinte lehetetlen" feladatot vállal a kormánypártok alkotmányterve azzal, hogy az államadósság újbóli megszaladását gátló intézkedést hoz. Az [origo]-nak nyilatkozó, az államadósság megugrásában szerepet játszó kormányokban dolgozó egykori pénzügyminiszterek szerint az alkotmányterv alapján a kormány kevésbé tud majd játszani az államadóssággal, mint elődei, ami problémát is okozhat. Maradtak ugyanakkor a javaslatban homályos részek, amelyek segíthetnek, ha a kormány szorult helyzetbe kerül.

GKI: Főként a hiány miatt ugrott meg az államadósság

Gazdaság2011.03.09, 09:49

A 2007-től 2010 végéig terjedő időszakban 66-ról 80 százalékra emelkedett a GDP-arányos államadósság Magyarországon. A GKI Gazdaságkutató Zrt. szerint az adósságnövekedés kétharmada az éves átlagban 4,1 százalékos államháztartási hiányból származott. A magyar államadóság 57 százalékát jelenleg a külföld finanszírozza.

Nem kér a vergődő euróból a gyenge magyar gazdaságot féltő kormány

Gazdaság2011.03.04, 13:06

Egymás után húzzák elő az érveket a kormány tagjai annak alátámasztására, hogy Magyarországnak nem szabad siettetni az euró bevezetését. A költségvetési bizottság egyik fideszes tagja és az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint a kormány félti a legyengült magyar gazdaságot és az európai versenyben hátrányból induló magyar cégeket. A gyors euróbevezetés ellen szólnak a szlovák, portugál és görög gazdaság nehézségei is.

Navracsics: 2006 miatt emberi jogi katalógus is lesz az új alkotmányban

Itthon2011.03.04, 16:00

Navracsics Tibor igazságügyminiszter szerint azért van szükség új alkotmányra, mert az elmúlt időszakban meggyengült a magyarok alkotmányba vetett hite. Ezt a 2006-os rendőri erőszakra és az eladósodásra vezette vissza.

Hatalmas adósságcsökkentés kell a magyar euróhoz Matolcsy szerint

Gazdaság2011.03.03, 10:08

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerint 2020 előtt nincs esély a magyar euróra, az államadósságot 50 százalékra kell levinni a közös pénz bevezetéséhez.

Orbán türelmet kér az elszámoltatáshoz az emberektől

Itthon2011.02.28, 09:55

"Az államadósság elleni küzdelmünkben kulcsszerepe lesz annak is, hogy számon kérjük azoknak a politikusoknak a felelősségét, akik ezt az elképesztő adósságot az ország nyakába varrták" - mondta a kormányfő. Az elszámoltatáshoz türelmet kért az emberektől Orbán Viktor, amikor újabb kérdésekre válaszolt a Facebookon.

Gyurcsányt kérdeznék az államadósságról a fideszesek

Itthon2011.02.25, 07:34

Hétfőn létrejön egy albizottság a parlamentben, amely az államadósság kialakulásának okait vizsgálja majd. Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő szerint Gyurcsány Ferencet is szívesen kikérdeznék véleményéről - írta a Népszabadság.

A nyugdíjforintok fele rögtön adósságcsökkentésre megy az ÁKK szerint

Gazdaság2011.02.22, 14:50

Az államhoz kerülő nyugdíjvagyonból 1500 milliárd forintnyi állampapírt bevon az állam, ami 5,5 százalékpontos adósságcsökkentést jelent - mondta az ÁKK vezérigazgató-helyettese.

Wall Street Journal: Portugália heteken belül megroggyanhat

Gazdaság2011.02.22, 21:28

Márciusban vagy áprilisban Portugália jó eséllyel pénzügyi mentőcsomagra szorul majd a brüsszeli várakozások szerint.

Navracsics: Adósságfékeket vezetne be a kormány

Gazdaság2011.02.23, 08:28

A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor kedden a Hír Tv Rájátszás című műsorában, ahol az új alkotmánytervezet közpénzügyi fejezetével is foglalkoztak.

MNB: Még mindig 80 százalék fölött az államadósság

Gazdaság2011.02.16, 10:33

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás 1277 milliárd forintos hiánnyal zárt 2010-ben, míg az államadósság mértéke elérte a GDP 80,1 százalékát.

Matolcsy 300 ezer új munkahelyet ígér 2014-ig

Gazdaság2011.02.04, 15:26

Az elkövetkező években 70 százalék alatti GDP-arányos államadósságot, 2014-ig 300 ezer új munkahelyet ígért Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter abban a levélben, amit az Európai Bizottság gazdasági biztosának küldött.

Egyiptom újabb hitelminősítőtől kapott rosszabb osztályzatot

Gazdaság2011.02.03, 17:31

A Moody's és a Standard & Poor's után csütörtökön a Fitch Ratings is lerontotta Egyiptom hitelminősítését az elhúzódó belpolitikai válság miatt.

IMF: Jobb az adósságra fordítani a nyugdíjpénzeket, mint elkölteni

Gazdaság2011.01.24, 18:52

A magyar kormány februárra ígért strukturális átalakítási terveit ígéretesnek tartja, az IMF azonban várja a további részleteket - mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Irina Ivascsenko. A Nemzetközi Valutaalap magyarországi képviselője szerint a magán-nyugdíjpénztári vagyon egy részét folyó kiadásokra fordítani "a jövő generációtól való kölcsönzés", de még mindig jobb a pénzt adósságcsökkentésre fordítani, mint elkölteni.

Megoldható, de ára is van Orbán adósságcsökkentésének

Gazdaság2011.01.20, 16:55

Könnyen összejöhet az Orbán Viktor miniszterelnök által bejelentett államadósság-csökkentés, a kormány ugyanis több olyan forrással is rendelkezik, amelyekből azt megoldhatja. Felhasználhatja erre a célra az állami rendszerbe irányított magán-nyugdíjpénztári vagyonokat és az IMF-hitel megmaradt részét is. A látványos adósságcsökkentésnek ugyanakkor van hátulütője is. Az erre a célra felhasznált nyugdíjpénzeket ugyanis később vissza kell majd pótolni a rendszerbe.

"A pénzpiacokat hatalmas meglepetés fogja érni" - Orbán-interjú az adósságcsökkentésről

Itthon2011.01.18, 14:59

Már februárban vagy márciusban jelentősen, a GDP 7-8 százalékával csökkenni fog a magyar államadósság - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a német Bild című lapnak adott interjújában. A miniszterelnök szerint hamarosan olyan befektetési hullám indul el Magyarországon, amit sokan fognak irigyelni Európában.

Lázadó gazdagok és szigorú hivatalnokok boríthatják a kormány terveit

Gazdaság2011.01.18, 14:29

Több éven át használná a magán-nyugdíjpénztári tagoktól beszedett pénzt a kormány, a terveket azonban több kiszámíthatatlan tényező is felboríthatja. Ha az EU statisztikai hivatala szigorúan áll a kérdéshez, akkor át kell írnia decemberben bemutatott középtávú költségvetési terveit. Ha pedig 50-60 ezer vagyonos magánpénztári tag lemond az állami nyugdíjról, akkor több százmilliárddal kevesebb pénzhez jut az állam.

A kormány az állam eladósodásának okait vizsgálná

Gazdaság2010.12.28, 19:18

Az államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság létrehozását kezdeményezi Szijjártó Péter - derül ki a Miniszterelnökség által kiadott keddi közleményből. Az albizottság kilenc tagjából ötre a Fidesz tenne előterjesztést.

Újabb pofont kaphat az adósságban úszó Görögország

Gazdaság2010.12.16, 19:25

Újabb, akár többfokozatú leminősítést is kaphat Görögország egyes papírjaira a Moody's hitelminősítőtől, pedig a kötvények már most is bóvlinak számítanak.

Orbán szomorúan ért egyet a távolodó eurócéldátumról írókkal

Gazdaság2010.12.16, 08:07

Orbán Viktor miniszterelnök szerint Európa-bajnok teljesítmény lenne, ha ebben a ciklusban 70 százalékra sikerülne leszorítani a jelenleg 80 százalék feletti államadósság-rátát. A miniszterelnök Londonban azt nyilatkozta, hogy szomorú szívvel, de egyetért azokkal a véleményekkel, miszerint nem az eurózónához csatlakozás a legsürgetőbb feladat. Orbán szerint akkor lesz céldátum, ha betartható számot tudnak majd mondani, külföldi elemzések szerint pedig 2019-nél előbb nem lesz magyar euró.

Simor: Az államadósság kamatának esetleges növekedése százmilliárdokban mérhető

Gazdaság2010.12.15, 16:19

Simor András jegybankelnök szerint nincs indoka a monetáris lazításnak, a jegybankelnök a Magyar Narancsnak adott interjújában azt mondta, hogy nem számít lényegi vitákra a monetáris tanács új tagjaival. Az MNB elnöke arról is beszélt, hogy az államadósság kamatainak emelkedése és a befektetők értékítélete közvetlen kihatással van minden magyar állampolgár életére.

Spanyolországot is leminősítheti a Moody's

Gazdaság2010.12.15, 10:10

Leminősítést valószínűsítő felülvizsgálat alá vette szerdán az euróövezeti tag Spanyolország egyébként magasan elsőrendű adósosztályzatait a Moody's.

Orbán: Jelentősen csökken az adósság 2011 első felében

Gazdaság2010.12.15, 07:47

Orbán Viktor miniszterelnök Pozsonyban azt nyilatkozta, hogy a kormány jelentősen csökkenti az államadósságot már a jövő év első felében.

Kockázatos magyar adópolitikáról beszélt Simor a Wall Street Journalnak

Gazdaság2010.12.14, 10:28

Kockázatos a kormányzó párt adó- és nyugdíjpolitikája - mondta Simor András, az MNB elnöke a Wall Street Journal üzleti napilapnak. Simor szerint a költségvetés rövid távú megszilárdítását célzó politika inflációhoz vezethet, és keresztbe tehet a hitelezésnek.

A külföldiek pénzére hagyatkozik Magyarország a nyugdíjlépésekkel

Gazdaság2010.12.11, 10:30

A kormány által beharangozott új nyugdíjrendszerben nincs helye a magánnyugdíjpénztáraknak, amelyek eltűnésével az állampapírpiacról is kieshet egy jelentős vásárló. A pénztárak és az MNB szerint ez megnehezítheti és drágíthatja az államadósság finanszírozását, az ÁKK elnöke szerint azonban egyelőre nem lehet megmondani, milyen hatása lesz a lépéseknek. Az biztosnak tűnik, hogy a magyar állampénzügyek az eddiginél is jobban függnek majd a külföldi befektetőktől.

A kubai gazdaság összeomlásával számoltak Amerikában egy WikiLeaks-irat szerint

Nagyvilág2010.12.11, 08:01

A kubai gazdaság 2-3 éven belüli összeomlásával számolt az amerikai diplomácia egy pénteken nyilvánosságra hozott WikiLeaks-dokumentum szerint.

"Nevetségesen durva" lépés lenne Magyarország bóvlivá minősítése egy nagybank szerint

Gazdaság2010.12.10, 16:51

Az RBC Capital elemzője szerint semmi nem indokolja, hogy Magyarországot a bóvli kategóriába sorolják a nemzetközi hitelminősítők.

Martonyi a BBC-ben: Alapvető hiba a Moody's-leminősítés

Gazdaság2010.12.09, 07:26

Martonyi János szerint hatalmas hiba volt a Moody's leminősítése, melyet a hitelminősítőnek újra kell gondolnia. A BBC-nek adott interjújában a külügyminiszter beszélt arról is, hogy Magyarország "rendkívül hálás" az IMF-nek és az EU-nak a 2008 októberében nyújtott pénzügyi segítségért, azóta azonban már könnyedén tudja finanszírozni magát a piacokról.

Simor szerint ki kellene tűzni az euróbevezetés időpontját

Gazdaság2010.12.07, 11:05

Simor András jegybankelnök nem tartja kevésbé kívánatosnak az eurót annak válsága miatt, szerinte a kormánynak elő kellene rukkolnia egy hiteles csatlakozási dátummal. A jegybankelnök szerint a magas államadósság miatt Magyarország sebezhetősége ebben az évtizedben fennmarad.

MNB: A nyugdíjvisszalépések növelhetik a rejtett államadósságot

Gazdaság2010.12.01, 14:18

A jegybank szerint hosszabb távon a magán-nyugdíjpénztári tagok közel teljes visszalépése az állami rendszerbe a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából kedvezőtlen fejlemény lenne, ugyanis megdobja a rejtett államadósságot.

Rosszul sikerült a magyar állampapírok aukciója

Gazdaság2010.11.30, 12:47

A visszafogott befektetői érdeklődés miatt a tervezettnél 10 milliárd forinttal kevesebb kincstárjegy kelt el kedden. A papírok hozama jelentősen emelkedett.

Londoni elemzők: A befektetők zöme euróövezeti törlesztési leállásra számít

Gazdaság2010.11.19, 16:11

A nemzetközi befektetői közösség tagjainak több mint a háromnegyede biztosra veszi, hogy valamelyik euróövezeti tagállam belátható időn belül adósságtörlesztésének átstrukturálására kényszerül, arra ugyanakkor csak viszonylag kevesen számítanak, hogy egy vagy több ország kilép a valutaunióból. A megkérdezettek között voltak olyanok, akik Németország kilépését sem zárták ki.

Simor: Tíz év alatt lehet kezelhető szintre hozni az államadósságot

Archívum2010.11.16, 22:05

Simor András jegybankelnök szerint 8-10 év szigorú fiskális politika és évi közel négy százalékos GDP-arányos külkereskedelmi többlet kell ahhoz, hogy Magyarország külső államadóssága kezelhető szintre kerüljön.

Elkerülheti Magyarország a leminősítést a nemzetgazdasági államtitkár szerint

Gazdaság2010.11.09, 12:38

A Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára szerint Magyarország leminősítése elkerülhető, a versenyképesség javítása nélkül pedig nem lehet megoldani a magyar gazdaság problémáit.

Hadat üzentek a németek az amerikai gazdaságpolitikának

Archívum2010.11.09, 07:36

Éles kritikát fogalmazott meg az amerikai gazdaságpolitikával kapcsolatban Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter: szerinte az amerikaiak a pénznyomtatásukkal csak a dollárt akarják gyengíteni, miközben ezzel felborítják az egyensúlyt a fejlett és fejlődő országok között, és fokozzák a bizonytalanságot a globális gazdaságban.

Nem minősítette le az országot az S&P, de elégedetlen a hiánycsökkentés módjával

Gazdaság2010.11.03, 17:47

Megerősítette szerdán Magyarország adósosztályzatait a Standard & Poor's hitelminősítő, változatlan negatív kilátással. A cég közölte ugyanakkor, hogy a magyar államháztartási hiány csökkentésére tervezett kormányzati intézkedések - főleg a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos tervek - "nem javítják" a közfinanszírozási helyzet fenntarthatóságát.

Tolongtak a befektetők az állampapír-aukción

Gazdaság2010.11.02, 14:42

A múlt hetinél magasabb túljegyzés mellett a meghirdetettnek megfelelő összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján. Az aukción 5,24 százalékos átlaghozam alakult ki, egy bázisponttal alacsonyabb az előző, múlt keddi aukció 5,25 százalékos átlaghozamánál.

Morgan Stanley: Kockázatosak a magyar nyugdíjlépések

Gazdaság2010.11.01, 11:29

A Morgan Stanley nemzetközi bankcsoport szakértői szerint bár a magán-nyugdíjpénztári pénzekkel jelentősen lehetne csökkenteni az államadósságot, ennek ára a nyugdíjreform visszafordítása, ráadásul az átalakítás hosszú távon nem valószínű, hogy életképes lesz.

Vitáznak az elemzők a kormány növekedési előrejelzéséről

Archívum2010.10.30, 17:34

Nem egyeznek az elemzők a kormány 3 százalékos gazdaságnövekedési várakozásait illetően, van aki szerint inkább 2-2,5 százalék lesz, más úgy véli, akár még nagyobb is lehet, de más miatt, mint amit kormány vár. Abban viszont nagy az egyetértés, hogy akár lényegesen is csökkenhet a következő években az államadósság és a kamatteher a magán-nyugdíjpénztári befizetések és vagyon átirányításával.

Zöld út az uniós pénzügyi szigornak

Gazdaság2010.10.29, 09:52

Elfogadták az Európai Unió vezetői a pénzügyi fegyelem javítására szolgáló reformcsomagot csütörtök este. A jövőben csaknem automatikusan büntethetik a magas hiánnyal és adóssággal küzdő államokat. A németek  továbbra is azon az állásponton vannak, hogy az új intézkedésekhez szükség lenne az unió alapszerződésének módosítására is, de erről heves vita alakult ki. Egyes források szerint a találkozón a témába szorosan nem illeszkedő nyugdíjreformok költségeinek figyelembe vétele is szóba került magyar és lengyel és részről.

Bloomberg: Novemberben dönt Magyarország esetleges leminősítéséről a Moody's

Archívum2010.10.26, 10:14

Novemberben hozza meg döntését a magyar államadósság besorolásáról a Moody's, a nemzetközi hitelminősítő cég az IMF-tárgyalások nyári megakadásakor tette figyelőlistára Magyarországot.

Az államadósságot dobná meg a Mol-részvények megvásárlása

Gazdaság2010.10.22, 08:15

A fejlesztési minisztérium csütörtökön cáfolta, hogy Fellegi Tamás miniszter az orosz kézben levő Mol-részvények megvásárlásáról nyilatkozott volna, de a tárca azt is egyértelművé tette, hogy a kormány nem tett le a részvények megszerzéséről. Az [origo]-nak nyilatkozó elemzők szerint a szükséges pénz előteremtése lehet az egyik kritikus pont, a költségvetési hiány feltehetően nincs veszélyben, de az államadósság emelkedne, ha a piacról finanszíroznák az ügyletet.

Leminősítette Írországot az egyik hitelminősítő

Archívum2010.10.06, 14:18

A Fitch Ratings egy kategóriával lejjebb sorolta Írországot.  

A Moody's leminősítette Spanyolországot

Gazdaság2010.09.30, 09:11

A Moody's Investor Service csütörtökön leminősítette a apanyol államadósságot, a korábbi AAA-ról Aa1-re, stabil kilátással. A döntés nem meglepő, a piacok várták a lépésre.

Mindenki láthatja Varsóban, mennyivel nő az államadósság

Gazdaság2010.09.28, 17:51

Leszek Balcerowicz egykori jegybankelnök felvetésére államadósság-számlálót helyeztek el Varsó központjában.

Le Monde: Simor szerint sajnálatos, de indokolható az IMF-fel való szakítás

Gazdaság2010.09.24, 15:57

Simor András jegybankelnök a Le Monde-nak azt mondta, indokolható az Nemzetközi Valutaalappal való szakítás. Emiatt emelkedhetnek a hitelek költségei, ám Magyarország a saját útját járhatja.  

Magyarország csökkentené devizaadóssága részarányát

Gazdaság2010.09.23, 19:55

Magyarország az államadósságon belül a devizaadósság arányát 30-35 százalékra akarja csökkenteni néhány éven belül a jelenlegi 49 százalékról, és inkább a biztonságosabb belföldi finanszírozás felé akar elmozdulni - mondta el Pleschinger Gyula, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) vezérigazgatója a Reutersnek.

Rekord szintre nőtt kockázatot rejt a portugál és ír adósság

Archívum2010.09.20, 19:51

Írország és Portugália kockázatossága soha nem látott magasságba emelkedett, amelyet az államkötvények felára mutat: csütörtökön mindkét ország esetében rekord szintű többlethozamot kértek a piacon a papírjaikért. Írországot a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) hozták hírbe múlt pénteken, amit ugyan gyorsan cáfoltak, de egy elemző szerint egy ilyen hírt nehezen feled a piac.

A tervezettnél kevesebb hitel kell Németországnak

Archívum2010.09.20, 20:50

A tervezettnél várhatóan "jóval kevesebb" hitelt kell az idén felvennie a német kormánynak - mondta hétfőn a német pénzügyminiszter Wolfgang Schäuble.

Megint elkapkodták az állampapírokat

Gazdaság2010.09.14, 14:34

A közel háromszoros túljegyzés mellett lezajlott keddi kincstárjegy-aukción csökkent a hozam, augusztus óta először. A csökkenő hozam azért kedvező, mert az állampapírokon keresztül az országot finanszírozó befektetőknek a korábbinál alacsonyabb összeget kell kifizetni.

Leminősítéssel fenyegeti Magyarországot az S&P hitelminősítő

Gazdaság2010.09.12, 23:17

Magyarország a legnagyobb a Standard  & Poor's hitelminősítőnél azoknak az adósoknak a listáján, amelyeket a befektetésre ajánlott osztályzat elvesztése, a "bukott angyallá válás" fenyeget. A hitelminősítő a kormány konszolidációs terveinek bírálatával indokolta a leminősítéssel fenyegetést, amellyel Magyarország a bóvlikategóriába sorolás küszöbére került.

Orbán: Nehéz évek jönnek

Gazdaság2010.09.03, 18:03

Orbán Viktor miniszterelnök szerint "nehéz évek jönnek", többek között a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) felvett hitel visszafizetése miatt. Mindemellett a kormányfő szabadabb életről és kinyíló lehetőségekről is beszélt a Fejér Megyei Hírlapnak.

Heti Válasz: Pleschinger Gyula az ÁKK új vezérigazgatója

Archívum2010.09.02, 21:26

Pleschinger Gyula, a Morgan Stanley londoni devizapiaci stratégiai elemzője, a BKV Zrt. igazgatósági tagja lesz az Államadósság-kezelő Központ új vezérigazgatója, írta a Heti Válasz Online. Információjukat a Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya is megerősítette.

Csődbe engedné a túladósodott tagállamokat a szlovák kormányfő

Archívum2010.09.02, 07:53

Iveta Radicová szlovák miniszterelnök szerint csődbe kéne vinni az eladósodott országokat; az IMF figyelmeztet a magas adósságra, de a görög csődöt kizárja; 60 ország terjeszti be a nemzetközi devizaügyletek megadóztatásának tervét - külföldi gazdasági lapszemle.

Költségvetési Tanács: A kormány mondja ki, nem akarja növelni az államadósságot

Gazdaság2010.08.18, 12:07

A konvergenciaprogramban vállalt cél közelébe kerülhet a hiány, ha sikerül beszedni a pénzügyi különadót, írja legfrissebb elemzésében a Költségvetési Tanács. Amennyiben a költségvetési politika fenntartható pályára kerül és azon is marad, akkor a felépülő hitelesség néhány éven belül jelentősen csökkenti az állami és a lakossági kamatterheket is.

Az EU elé terjesztették a lengyel hiánytrükköt

Gazdaság2010.08.17, 11:38

Lengyel-magyar kezdeményezésre levélben fordult kilenc európai uniós tagállam Brüsszelhez az államadósság-számítási szabályok módosítása érdekében, írta keddi számában a Wirtschaftsblatt című osztrák gazdasági lap.

Nyolcvanhárom százalékon az államadósság

Archívum2010.08.16, 15:38

Az év második negyedévével záruló elmúlt egy évben 4,8 százalék volt az államháztartás nettó finanszírozási igénye, az államadósság pedig 83 százalékra kúszott, közölte hétfőn az MNB a legújabb statisztikájában.

ÁKK: 2012-ig finanszírozható a lejáró államadósság

Archívum2010.08.11, 13:07

A kormány biztos benne, hogy a következő két évben finanszírozható lesz a lejáró államadósság, jelentette ki  a Bloomberg hírügynökségnek Borbély András László, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgató-helyettese, aki szerint az idén már nem bocsát ki újabb devizakötvényt Magyarország.

A magánnyugdíjjal kozmetikázná ki a kormány a költségvetést

Gazdaság2010.08.05, 07:59

Jelentősen javítaná az államháztartási egyenleget és csökkentené az államadósságot is, ha valóra válna az a magyar-lengyel kezdeményezés, amely lehetővé tenné a magán-nyugdíjpénztári befizetések állami szintű beszámítását.

Wall Street Journal: Orbánnak nem kellene elragadtatnia magát

Gazdaság2010.07.29, 22:42

Orbán Viktornak nem szabad azt hinnie, hogy az utóbbi hetek viszonylag nyugodt piaci környezete és a sikeres csütörtöki államkötvény-aukció saját politikájának elismerése, az ugyanis sokkal inkább a viszonylag jó globális piaci hangulatnak köszönhető - írja a Wall Street Journal publicistája.

Újabb hitelminősítő vetette fel Magyarország leminősítését

Gazdaság2010.07.23, 16:42

Negatív kilátást adott a magyar adósosztályzatra az országot jelenleg a BBB mínusz kategóriába soroló Standard&Poor's. A hitelminősítő szerint a pénzintézekere kirótt adó negatív hatással lesz a hosszú távú gazdasági kilátásainkra. Péntek reggel már a Moody's is kilátásba helyezte a leminősítést.

Londoni elemz�k a bizalomveszt�st tartj�k aggaszt�nak

Gazdaság2010.07.20, 19:30

Londoni elemz�k szerint az Nemzetk�zi Valutaalap �s az Eur�pai Uni� k�pvisel�ivel folytatott t�rgyal�sok megszakad�sa miatt nem ker�lt vesz�lybe a Magyarorsz�g finansz�roz�sa, de a k�lf�ldi befektet�k bizalm�nak elveszt�se n�veli a hitelk�lts�geket.

Fejenként több mint kétmillió forint az államadósság

Archívum2010.07.16, 15:01

A magyar államadósság meghaladja a 20 ezer milliárd forintot, azaz minden egyes magyar állampolgárra több mint kétmillió forintnyi adósság jut.

Spanyolország cáfolja, hogy gondjai lennének az államadóssággal

Gazdaság2010.06.14, 19:38

Spanyolországnak nincsenek gondjai államadósságának refinanszírozásával és nem igazolható az ezzel kapcsolatos piaci turbulencia,  jelentette ki hétfőn a spanyol költségvetési államtitkár. Carlos Ocana hangsúlyozta: Spanyolországnak nincs szüksége pótlólagos finanszírozásra egyetlen nemzetközi intézménytől sem. Juncker és Barroso is cáfolta, hogy a spanyolok meghitelezését készítenék elő.

Bóvli szintre minősítette a Moody's Görögországot

Gazdaság2010.06.14, 21:53

Meredek visszaminősítéssel a befektetésre ajánlott fokozat alá sorolta vissza Görögország adósosztályzatait a Moody's Investors Service, az EU/IMF-program végrehajtását veszélyeztető kockázatokra hivatkozva. A bejelentés óta gyengül az euró a dollárhoz képest. A görögök nem értik a Moody's döntését.

Meglódult Japán

Archívum2010.06.10, 08:45

A vártnál jobban, 5 százalékkal, nőtt a japán gazdaság az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, miután a japán fogyasztók - a gazdasági fellendülésben bízva - nekibátorodtak és bőven fogyasztottak.  

Amerika fuldoklik az államadósságban

Archívum2010.06.03, 10:19

Az Egyesült Államok államadóssága - történetében először - meghaladta a 13 ezer milliárd dollárt, ami az amerikai GDP 88 százalékára rúg. Más vélemény szerint a 88 valójában 110 százalék.

Megérkeztek a görög milliárdok az MNB számlájára

Gazdaság2010.05.19, 17:29

Görögország visszafizette a szerdán lejáró tartozását, így a magyar jegybank hozzájutott a görög állampapírokban lévő milliárdjaihoz.

Visszaüthet a nagy görög megszorítás

Archívum2010.05.19, 14:33

Éppen a drasztikus megszorító intézkedések mellékhatása révén kerülhet két év múlva államcsődközeli helyzetbe Görögország - jósolja az egyik nagy nemzetközi gazdaságelemző intézet. A német kancellár szerint a tét immár az euró és az európai egység megőrzése, ehhez pedig fel kell adni azt a gyakorlatot, hogy az országok tartósan lehetőségeik fölött élnek.

Nekilátnak a spórolásnak a spanyolok

Archívum2010.05.12, 17:22

Kemény megoszorító intézkedéseket sürgős bevezetését jelentette be Spanyolország miniszterelnöke, a görög típusú krízis elkerülése végett. Koránt sem biztos azonban, hogy a megszorítás elegendőnek bizonyul.

All int mondott az EU a 750 milliárdos csomaggal

Gazdaság2010.05.11, 18:33

Az Európai Központi Bank korábbi munkatársa szerint a 750 milliárd eurós hitelkeret megszavazásával - pókerben használt kifejezéssel élve - "all int" mondott az IMF és az EU. A jelenlegi gazdasági helyzetben minden bizonnyal kötvénykibocsátásokra kényszerülnek a Európai Unió tagállamai abban az esetben, ha a 750 milliárdos hitelkeret rájuk eső részét ténylegesen elő kell teremteniük. Németország 123 milliárd euróra vállal garanciát, ami közel hatszorosa annak, mint amit eddig sikerült elfogadtatni a törvényhozással.

Fidesz: A 750 milliárdos csomag csak átmeneti nyugtató

Archívum2010.05.10, 13:14

A Fidesz szóvivője szerint a 750 milliárd eurós mentőcsomag nem gyógyítja meg az eurózónát, csak átmeneti nyugtatóként szolgál. A gondot a költségvetési fegyelmezetlenségben és az adatok elégtelen szolgáltatásában látja, s ebben összehasonlította a görög és a magyar költségvetést.

IMF: A spanyolok nem k�rtek seg�lyt

Gazdaság2010.05.04, 20:18

Spanyolorsz�g nem k�rt p�nz�gyi seg�ts�get a Nemzetk�zi Valutaalapt�l - k�z�lte a szervezet kedden. Zapatero spanyol minisztereln�k �r�lt h�resztel�snek nevezte a seg�lyk�relemr�l sz�l� piaci pletyk�kat.

Spanyolország Magyarországgal egy kalapban az adósságpiacon

Gazdaság2010.05.14, 15:09

Miközben jelentősen romlott Görögország adósságpiaci megítélése kedden, a spanyol államadósságra visszafizetésésére köthető biztosítások árfolyama elérte a magyar árazási szintet. Vagyis a befektetők ugyanannyira bíznak a spanyol és a magyar adósság törlesztésében.

A jó hírünkön múlhat, megússzuk-e a görög ragályt

Gazdaság2010.05.03, 11:09

Eddig nem terjedt át Magyarországra a görög válság, ami nem meglepő annak fényében, hogy a magyar gazdaság egészségesebb képet mutat, mint a görög, de hiba lenne hátradőlni, a mai számok ugyanis nem jelentenek garanciát a későbbiekre. Az új kormány intézkedései és kommunikációja is befolyásolhatja, hogy a piacok bizalma megmarad-e, és némi szerencsére is szükségünk lehet a stabilitás megtartásához.

A hétvégén fény derülhet a görög csomag részleteire

Archívum2010.04.30, 19:10

Szombaton zárulhatnak a görög mentőcsomagról és a görög gazdaság teljes átalakításáról szóló tárgyalások

ING: Magyarország érzékeny a görög válságra

Archívum2010.04.29, 12:04

Az ING pénzügyi szolgáltató társaság elemzése szerint az Európai Unió új tagállamai közül Magyarország a leginkább érzékeny a görög válság tovaterjedő hatásaira, mert az új tagok közül Magyarországnak legnagyobb az államadóssága.

Rekordmagasságba ért a görög csődkockázat

Archívum2010.04.19, 12:17

Az izlandi hamu miatt nem tudott elutazni a Nemzetközi Valutaalap és az eurózóna tárgyalódelegációja Athénba hétfőn, ezért videókonferencián szerdára halasztották az ülést. Közben a görög kötvényekért a piacon elvárt kamat rekord magasságba emelkedett, ami a befektetők bizalmának csökkenését mutatja.

Hétfőn látogat Athénba az IMF-delegáció

Archívum2010.04.15, 17:08

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója delegációt küld Athénba, hogy tárgyalásokat kezdjenek a görög kormány képviselőivel egy lehetséges, többéves IMF-hitelprogramról.

Hétéves mélységben a magyar kincstárjegy hozama

Gazdaság2010.04.13, 13:49

Az Államadósság Kezelő Központ keddi aukcióján 5 százalék alá süllyedt a három hónapos kincstárjegy hozama, erre legutóbb hét évvel ezelőtt volt példa.

A választások miatt javult Magyarország megítélése az adósságpiacon

Gazdaság2010.04.12, 18:26

A londoni piacon hétfőn csökkent   a magyar adósságtörlesztés-biztosítási tranzakciók árazása, ami azt jelzi, a piac kedvezően fogadja a választási eredményt.

Négyszázalékos volt a tavalyi hiány

Gazdaság2010.04.01, 11:26

A kormány által megcélzott 3,9 százalék helyett 4 százalékos volt tavaly a GDP-arányos államháztartási hiány a KSH adatai szerint. Az államadósság az éves GDP 78 százalékára rúg. A pénzügyminiszter szerint az eltérés "jelképes".

Rekord méretű új adósság a német költségvetésben

Gazdaság2010.03.19, 15:09

Rekord méretű, 80,2 milliárd euró új adósságot  irányoz elő a német parlament alsóháza, a Bundestag által pénteken jóváhagyott, 2010-re szóló költségvetés. A példátlan eladósodást tartalmazó büdzsét a kormánypárti képviselők szavazataival fogadták el, az ellenzéki honatyák többsége ellene szavazott. A 2010-es költségvetési évre előirányzott összkiadások 320 milliárd euróra rúgnak.

Kaszinót és repülőt is elad az eladósodott görög állam

Archívum2010.03.17, 14:10

Jelentős privatizációt indít el a görög kormány, hogy forrásokat szerezzen a tetemes államadósságának mérséklésére. Az állam megválik banki és egyéb vállalati részesedésétől, eladja a népszerű kaszinóját, de megválik repülőgépektől is.

Európai adósságközpont jöhet a hitelminősítő mellé

Gazdaság2010.03.05, 12:49

A belga kormányfő központi adósságkezelő szervezet létrehozását javosolja az euróövezet tagországainak. Pár nappal ezelőtt az eurózóna pénzügyminiszterei pedig egy saját hitelminősítő megalapítását vetették fel.

Magyarország nem nyúlt a görög trükkhöz az adósságkezelő szerint

Gazdaság2010.02.26, 10:59

Az ÁKK vezérhelyettese szerint Magyarország nem alkalmazott olyan devizacsere-ügyleteket, amilyenekkel Görögország elrejtette államadósságának valós mértékét az uniós intézmények elől.

Erste: Magyarország a pofonoktól lett éltanuló

Gazdaság2010.02.19, 11:30

A kelet-közép-európai országok jelentős mértékű költségvetési hiány lefaragása érdekében megtették az első lépéseket, így a jövőben kevésbé fájdalmas évekre számíthatnak, mint az euróövezet államai - derül ki az Erste Group legfrissebb elemzéséből, amely szerint Magyarország kiemelkedik a régiós mezőnyből. Az Erste szakértői hozzáteszik, költségvetési intézkedések miatt 2015-re, 2016-ra csúszhat az euró bevezetésének időpontja a térség több országában.

A Wall Street segített leplezni a görög adósságot

Gazdaság2010.02.15, 15:06

Több eurót használó ország is alkalmazhatott olyan könyvelési trükköket, amelyek Görögország jelenlegi, csődközeli helyzetéhez vezettek - írja a New York Times. A devizaügyleteknek álcázott hitelek elrejtésében a Wall Street nagybankjai közreműködtek.

Elkapkodták a jól fizető magyar kötvényeket

Archívum2010.01.27, 09:46

Komoly érdeklődés mellett adott el kedden Magyarország két milliárd dollárnyi kötvényt, amit ugyan olcsóbban sikerült kibocsátani az eredtileg tervezettnél, de így is viszonylag drága volt a forrásbevonás.

Magyarország többet fizetne a dollárért, mint a törökök

Gazdaság2010.01.26, 17:13

Magyarország magasabb kamatot kínál a dollárkötvényére, mint a bóvlikötvényeket kibocsátó Törökország egy amerikai hírügynökség szerint. Magyarország öt éve nem bocsátott ki dollárban jegyzett papírokat, most azért van erre szükség, mert a kormány úgy döntött, hogy nem hívja le az IMF és az EU 2008-as, 20 milliárd eurós hitelkeretének fennmaradó részét.

Kelet-Európa lekörözte Görögországot

Gazdaság2010.01.19, 18:59

A befektetők szemében az eurót bevezetését tervező kelet-európai állam, köztük Magyarország sokkal megbízhatóbb, mint a közös devizát már használó Görögország.

Bokros alkotmányba írná az adósságplafont

Gazdaság2010.01.16, 12:52

Alkotmányban rögzítené a magyar államadósság maximális mértékét Bokros Lajos, a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje. A megoldás nem példa nélküli: Lengyelország már több éve a legfelsőbb törvényben szabályozza főbb gazdasági adatait.

Amerikai adósságválság jöhet

Archívum2009.12.15, 17:34

Az óriásivá duzzadó államadósság az Egyesült Államokban gazdasági válságot idézhet elő; a törvényhozásnak és a Fehér Háznak egy-két éven belül ellenlépéseket kell tennie - figyelmeztetett egy kétpárti szakértői csoport, amelynek tanulmányát a keddi The Washington Times ismertette.

Nem tart a Fidesztől az EBRD

Archívum2009.11.25, 10:45

A 2010-es parlamenti választások nem fogják érinteni azt a pártok közötti konszenzsut, miszerint dolgozni kell az euró átvételén - fejtette ki Jeromin Zettelmeyer, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elemzési központjának igazgatója.

Tovább nőtt az államháztartás finanszírozási igénye

Archívum2009.11.16, 14:27

Az MNB statisztikái szerint a GDP 6 százalékára nőtt az államháztartás finanszírozási igénye, ami az államadósság növekedésével van összefüggésben.