alkotmányozás

címke rss

Már nyolcszázezren küldték vissza az alkotmányozási kérdőívet

Itthon2011.03.11, 13:28

Tizenkét kérdésből álló kérdőívet küldött ki a kormányzat, hogy az emberek elmondhassák a véleményüket az alaptörvényről. Eddig nyolcszázezren juttatták el a válaszukat.

Miért örülhet Schmitt és miért szomorkodhat Pozsgay? - Az alkotmányterv nyertesei és vesztesei

Itthon2011.03.11, 07:44

Sokan álltak elő különböző ötletekkel az alkotmányozási folyamatban, de végül még olyan javaslatok is a süllyesztőbe kerültek, amelyeket Orbán Viktorhoz közel álló emberek fogalmaztak meg. Pozsgay Imre alkotmányozó lendülete például hamar kifulladt, de szinte minden kívánsága teljesült Schmitt Pálnak, és egy kicsit még Szili Katalin is örülhet. Összegyűjtöttük az alkotmányozás legnagyobb nyerteseit és veszteseit.

Az Alkotmánybíróságról szóló rész "így aligha elfogadható" - Jakab András jogász az alkotmánytervről

Itthon2011.03.10, 18:53

Bár több javaslatát is megfogadták a kormánypártok, mégis vegyes érzelmekkel olvasta az elkészült alkotmánytervezetet Jakab András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense. A jogász az [origo]-nak adott interjúban azt mondta, a közpénzügyi fejezetet tartja a legjobbnak, azt azonban fölöslegesnek és károsnak gondolja, hogy a kormánypárti tervezet megtartaná az Alkotmánybíróság jogkörének tavaly novemberben elfogadott korlátozását. Szerinte ez abszurd helyzetekhez is vezethet.

Milyen nagyobb változásokat hozna az új alkotmány tervezete?

Itthon2011.03.10, 13:59

Bár a kormánypártok alkotmánytervezete sok elemében hasonlít a jelenleg hatályos alaptörvényre, vannak lényegi változtatások is. Mi lesz az ombudsmanokkal? Tényleg pluszszavazat jár-e a gyerekek után? Összeszedtük a legfontosabb újdonságokat.

"Nem azt állítjuk, hogy az állam nem működik" - interjú az alkotmányról Szájer Józseffel

Itthon2011.03.10, 10:15

Szájer József azt mondja, pozitív reakciókat kapott, amiért világgá kürtölte, hogy iPaden írja az új magyar alkotmány tervezetét, amelyet szerinte mindenki tisztelni fog, nemcsak a Fidesz hívei. Az alkotmányozásban meghatározó szerepet játszó fideszes EP-képviselő az EurActivnak adott interjút, amelynek során az [origo] kérdéseit is feltették neki.

Korlátozott maradhat az Alkotmánybíróság jogköre

Itthon2011.03.09, 19:08

Az új alkotmány tervezetében is szerepel az Alktománybíróság jogköreinek tavaly novemberben elfogadott korlátozása: a testület az új alaptörvény szerint sem semmisíthetne meg korlátlanul adókról vagy költségvetésről szóló jogszabályokat. A tervezetben szerepel egy új eljárás, amellyel a kormánytöbbség maga kérhetne kontrollt a törvények felett.

Orbán szűk csapatával dolgozik az alkotmányterv titkos részén

Itthon2011.03.09, 09:27

Már majdnem kész az új alkotmány fideszes tervezete, de még alig tudni valamit az emelkedett hangvételű bevezetőről, amelyen személyesen Orbán Viktor és kommunikációs csapata dolgozik. A Fidesz egyik vezetője szerint a preambulum megírása nem jogi munka, inkább a költészethez áll közel. Az eddig nyilvánosságra került információk szerint a "nemzeti hitvallásnak" keresztelt bevezetőben megjelenik majd Isten, a Szent Korona és az 1956-os forradalom is.

Így alakítanák át a kormánypártok az országot - Itt az új alkotmány tervezete

Itthon2011.03.10, 06:57

Elkészült a Fidesz és a KDNP alkotmánytervezete, amely átnevezné az országot, hitet tesz a házasság és a gyerekvállalás védelme mellett, és tiltja az államadósság növelését. A tervezetet csütörtökön tárgyalja meg a Fidesz és a KDNP frakciója, és várhatóan hétfőn terjeszti a parlament elé Lázár János és Harrach Péter. Ismerje meg a szöveget!

Szijjártó: Nem jelent pluszköltséget a Magyarország név

Itthon2011.03.08, 20:41

Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő cáfolta, hogy költségekkel járna az, hogy a Magyar Köztársaság elnevezés helyett Magyarország szerepel majd az új alkotmányban.

Ritkaságnak számít majd Magyarország az új nevével

Itthon2011.03.08, 11:27

Európában csak három másik ország - Románia, Ukrajna és Montenegró - esetében fordul elő, hogy a hivatalos elnevezéséből hiányzik az államforma. Most hasonló következhet itt is, miután a fideszes alkotmánytervezet átírná a Magyar Köztársaság elnevezést egyszerűen csak Magyarországgá.

Kizárnák a melegek házasságát a kormánypártok az új alkotmánnyal

Itthon2011.03.07, 17:45

A kormánypártok által készített új alkotmánytervezetben, az [origo] információi szerint szerepelni fog az, hogy a házasság "férfi és nő életközössége", ami kizárja annak lehetőségét, hogy a melegek is házasodhassanak. A kormánypárti frakciók hétfőn délelőtt tanácskoztak az alaptörvényről, és az ülés után a miniszterelnök közölte, hogy a Fidesz és a KDNP kompromisszumos megoldásra jutottak a magzati élet védelméről szóló vitás kérdésben.

Az ország nevét is átírná az új alkotmány

Itthon2011.03.07, 21:30

Magyar Köztársaság helyett a jövőben egyszerűen Magyarország lehet az ország hivatalos megnevezése, ha a parlament elfogadja a Fidesz hétvégi elnökségi ülésén véglegesített alkotmánytervezetet. A maratoni ülés egyik résztvevője szerint döntés született arról is, hogy állami felügyelet alá vonják az önkormányzatok hitelfelvételeit.

Szájer szerint soha nem volt ilyen széleskörű egyeztetés az alkotmányról

Itthon2011.03.04, 13:08

A fideszes Szájer József szerint Magyarország az egyetlen ország a közép-kelet-európai térségben, amely a több mint húsz éve bekövetkezett rendszerváltások óta nem alkotott új alkotmányt. Hozzátette, hogy az új magyar alkotmány emberi jogi katalógusának alapját az Európai Unió Alapjogi Chartája fogja képezni.

Navracsics: 2006 miatt emberi jogi katalógus is lesz az új alkotmányban

Itthon2011.03.04, 16:00

Navracsics Tibor igazságügyminiszter szerint azért van szükség új alkotmányra, mert az elmúlt időszakban meggyengült a magyarok alkotmányba vetett hite. Ezt a 2006-os rendőri erőszakra és az eladósodásra vezette vissza.

Több mint 115 ezren küldték vissza eddig az alkotmányozási kérdőívet

Itthon2011.03.04, 15:03

A közigazgatási hivatal vezetője szerint 90 forintba kerül egy állampolgár megkérdezése az új alkotmánnyal kapcsolatban. Az emberek egy 12 kérdésből álló kérdőíven mondhatják el a véleményüket.

Kövér szerint kiszínezte a vitájukat Semjén

Itthon2011.03.03, 11:27

A házelnök szerint hiba volt a nyilvánosság elé vinni a Fidesz és a KDNP alkotmányozásról szóló vitáját, amelyet szerinte amúgy is félreértés és túlérzékenység okozott. A Heti Válasznak adott interjúban Kövér ugyanakkor odaszúrt Semjén Zsolt KDNP-elnöknek, aki szerinte utólag színezte ki a történetet, hogy pártja erősebbnek tűnjön.

A technológiai vívmányokat is beleírja Szájer az alkotmányba

Itthon2011.03.02, 17:16

Az új technológiai vívmányok alkalmazását is beleírná az alkotmányba Szájer József, aki "csodának" nevezi és jó munkaeszköznek tartja az iPadet, amelyen az új alaptörvény szövegét is írja.

Egy újonc az alkotmány mögött - Gulyás Gergely gyors karrierje a Fideszben

Itthon2011.03.02, 10:52

Még nincs harmincéves, csak tavaly áprilisban lett képviselő, most mégis ő az alkotmányozás egyik kulcsszereplője. Gulyás Gergely gyors politikai karrierjét befolyásos fideszes politikusok egyengették, és hamar eljutott odáig, hogy még Orbán Viktorral is vitába szállt. Gulyás úgy emlékszik, hogy hétéves korában járt először tüntetésen, egy időben Torgyán József volt a kedvenc politikusa, a kormánypárt vezetői pedig akkor figyeltek fel rá, amikor cikket írt a fideszesek kordonbontásáról.

Kétkamarás parlamentben gondolkodik Szili Katalin pártja

Itthon2011.02.25, 13:45

Konszenzuális vagyis az egyeztetésekre építő demokráciát szeretne létrehozni az új alkotmánnyal Szili Katalin volt szocialista házelnök, aki vállalta, hogy részt vesz az alkotmányozásról szóló nemzeti konzultációban. A politikus pártja, a Szociális Unió, olyan alkotmánykoncepciót dolgozott ki, amely kétkamarás törvényhozásra tesz javaslatot.

Schmitt Pálnak is beszámol Orbán az alkotmányozásról

Itthon2011.02.23, 10:13

A köztársasági elnök "megkülönböztetett figyelemmel kíséri" az alkotmányozási folyamatot, ezért szerda délután a hivatalában fogadja Orbán Viktor kormányfőt - közölte a Köztársasági Hivatal.

Navracsics nem rendezne népszavazást az alkotmányról

Itthon2011.02.23, 13:52

Navracsics Tibor igazságügyi miniszter szerint a vizitdíjról lehetett igennel vagy nemmel szavazni, de az új alkotmány túlságosan összetett kérdés ahhoz, hogy népszavazásra bocsássák. Korábban a Fidesz frakcióvezetője még nem zárta ki teljesen a referendum lehetőségét.

Navracsics: Adósságfékeket vezetne be a kormány

Gazdaság2011.02.23, 08:28

A jövőben 55-60 százalék körüli államadósságszintnél lépnének életbe az úgynevezett adósságfékek a jelenlegi elképzelések szerint - mondta Navracsics Tibor kedden a Hír Tv Rájátszás című műsorában, ahol az új alkotmánytervezet közpénzügyi fejezetével is foglalkoztak.

Semjén: Garanciákat kaptunk a Fidesztől a magzati élet védelmével kapcsolatban

Itthon2011.02.19, 09:05

Garanciákat kaptunk a Fidesztől arra, hogy a magzati élet védelmének elve is szerepelni fog az új alkotmányban - mondta a KDNP elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Semjén Zsolt a lapnak beszélt arról is, hogy szerinte a határon túli állampolgároknak teljes értékű szavazati jogot kell kapniuk.

Lázár: A Fidesz hajlandó beszélni az alkotmányról szóló népszavazásról

Itthon2011.02.18, 08:36

Lázár János fideszes frakcióvezető szerint a párt hajlandó beszélni az alkotmányról szóló népszavazásról, amennyiben az LMP előáll saját javaslatával.

Egyszerre tárgyalhat az alkotmányjavaslatokról az országgyűlés

Itthon2011.02.18, 15:37

Megteremtődött az elvi lehetősége annak, hogy minden parlamenti képviselőcsoport alkotmánytervezetéről egyszerre tárgyaljon az országgyűlés, eddig ezt a házszabály kizárta.

A jövő nemzedékek jogai: egyharmados többség

Vélemény2011.02.17, 09:00

A Fidesz alkotmányozási országos kérdőívének 12 pontja közül 4 valamilyen mértékben a jelen és a jövő generációk közötti kapcsolat kérdéseit tárgyalja. Milyen káros következményei lehetnek annak, ha napjaink kétségkívül fontos kérdéseit nem a megfelelőképpen fogalmazzuk meg, tesszük fel?   

"Nem lehet egy ember ügye" - interjú az alkotmányozási fordulat vesztesével

Itthon2011.02.21, 08:38

Ha van vesztese az alkotmányozási menetrend felborulásának, akkor az Salamon László KDNP-s képviselő. A kormánypártok döntése miatt ugyanis veszített jelentőségéből az az alkotmánykoncepció, amely az ő vezetésével készült. Salamont az [origo] szerdán este kérdezte egy alkotmányozási fórumon:

Fideszesek is hüledeznek a gyerekek után járó szavazat ötletén

Itthon2011.02.16, 13:45

Bár a kormány által indított alkotmányozási körkérdésben is szerepel a gyermekek után járó pluszszavazat kérdése, még fideszes képviselők is azt mondják, hogy ennek az ötletnek alig van támogatottsága. "Annyira nem vagyunk populisták, hogy ezt megtegyük" - mondja egy kormánypárti képviselő, mások pedig azzal érvelnek, hogy e nélkül is kimutathatja a kormány, hogy fontosnak tartja a gyerekeket.

Orbán üzenetével csalogatják az LMP-t a kormánypártok

Itthon2011.02.15, 09:25

A szocialisták részvételében nem bíznak, de az LMP-t még meggyőzhetőnek tartják a kormánypártok, amelyek szeretnék visszacsalogatni az alkotmányozásba az ellenzéknek legalább egy részét. A cél érdekében a miniszterelnök személyesen üzent a legkisebb parlamenti pártnak, amely azonban láthatóan nem akarja elsietni a választ.

Három feltételt szabott az LMP az alkotmányozáshoz - percről percre

Itthon2011.02.15, 14:42

Kedden délelőtt négynapos vita kezdődött a parlamentben az új alkotmányt előkészítő határozati javaslatról. A kormánypártok már korábban elvetették a tavaly kidolgozott koncepciót, hogy ezzel is visszacsábítsák az alkotmányozásba az ellenzéki pártokat. Az MSZP kivonult az ülésről, amelyen az LMP frakcióvezetője három feltételhez kötötte a visszatérést. Tudósítás percről percre.

Tíz napon belül elkészülhet Egyiptom új alkotmánya

Nagyvilág2011.02.15, 22:11

Egyiptom egyik legnagyobb jogi szaktekintélyének tartott jogász vezeti azt a bizottságot, amely a katonai tanács szerint tíz napon belül elkészíti az észak-afrikai ország új alkotmányát, amelyet egy korábbi ígéret szerint népszavazással erősíttetnének meg.

Kivenné az alkotmányozó hatalmat a Fidesz kezéből az ellenzék

Itthon2011.02.14, 12:04

Komoly dilemma elé állította a kormánypártokat az MSZP és az LMP. A Fidesz szeretné visszacsábítani az alkotmányozásba az ellenzéki pártokat, de azok csak olyan feltételekkel lennének hajlandók visszatérni a folyamatba, amelyek teljesítésével a kormányoldal lemondana arról, hogy a saját elképzeléseinek megfelelő alaptörvényt fogadjon el.

Népszavazással módosítanák az alkotmányt Egyiptomban

Nagyvilág2011.02.15, 08:02

Ellenzéki civileket is bevonnak a még Mubarak által kinevezett kormányba - közölte a Google ellenzéki aktivistája. Azt is elmondta, a katonai tanács két hónapon belül népszavazást ír ki Egyiptomban az alkotmány módosításáról.

Az MSZP nem tér vissza a parlamenti alkotmányozásba

Itthon2011.02.13, 15:21

Nem tér vissza az alkotmányozási folyamatba az MSZP - jelentette be honlapján a párt elnöke. Mesterházy Attila azt írta, nem akar dísz lenni "Orbán alkotmányozó bocskaiján", pártja pedig saját alkotmánykoncepciót fog benyújtani.

Tizenkét kérdéssel kérik ki az emberek véleményét az új alkotmányról

Itthon2011.02.14, 09:59

Egy tizenkét eldöntendő kérdésből álló kérdőíven kéri ki az emberek véleményét az új alkotmányról az alaptörvényt előkészítő testület - jelentette be a testület elnöke. A fideszes Szájer József szerint az állampolgároktól megkérdezik például, hogy az alkotmány adjon-e szavazati jogot a gyerekek után, és engedélyezze-e a tényleges életfogytiglani börtönbüntetést. A kérdőíveket két héten belül kapják meg a választópolgárok, és két hetük van a visszaküldésre.

Négyötödös többséghez kötné az MSZP az új alkotmány elfogadását

Itthon2011.02.28, 10:10

Négyötödös parlamenti többséget írna elő az új alkotmány koncepciójának elfogadásához az MSZP. A legnagyobb ellenzéki párt képviselőcsoportja azt is kezdeményezi, hogy az alaptörvény csak akkor léphessen hatályba, ha annak tervezetét két egymást követő Országgyűlés is jóváhagyta. Ha e két feltételt teljesíti a Fidesz, a párt hajlandó visszatérni az alkotmányozásba. Mesterházy Attila pártelnök pár órával korábban még kizárta ezt.

Az "Orbán-alkotmány" bélyegétől félve változtattak tervükön a kormánypártok

Itthon2011.02.12, 17:43

Megpróbálja visszacsábítani az ellenzéket az alkotmányozásba kormányoldal, ahol attól tartanak, hogy az új alaptörvényre ráragad az, hogy ez a Fidesz vagy személyesen Orbán Viktor alkotmánya. A Fidesz több kérdésben is késznek mutatkozik a kompromisszumra, és próbál szimbolikus kérdésekben is gesztusokat gyakorolni, ezzel azonban épp a kormánypártok soraiban okoz konfliktusokat. A hirtelen váltást ugyanis sértődéssel fogadták az alkotmányozásban eddig komoly szerepet játszó KDNP-ben.

"Kőkemény" feltételekkel térne vissza az LMP az alkotmányozásba

Itthon2011.02.12, 19:40

"Kőkemény feltételekkel" hajlandó csak visszatérni az alkotmányozásba a Lehet Más a Politika, így döntött a párt országos tanácsa. Szerintük a Fidesznek garanciákat kell adnia, hogy "nem erőből" fogadják el az alkotmányt.

A politikamentes közszolgálat is szerepel az MSZP alkotmánykoncepciójában

Itthon2011.02.11, 07:56

Az MSZP alkotmánykoncepciója szerint kikötnék, hogy közhivatalt csak az tölthessen be, aki a megbízást megelőző öt évben nem vállalt politikai szerepet - ismerteti a pénteki Népszabadság a birtokába jutott dokumentumot. A lap cikke szerint az MSZP a hétvégén egész napos frakcióülésen vitatja meg és véglegesíti saját alkotmánykoncepcióját.

Orbán csitítgatta az egymásnak feszülő képviselőket a siófoki zárt ülésen

Itthon2011.02.11, 09:12

Több belső konfliktus is felszínre került a Fidesz és a KDNP háromnapos, zárt ajtók mögött zajló siófoki frakcióülésen, és az [origo] információi szerint a miniszterelnök személyesen próbálkozott meg ezek elsimításával. Ismét összecsapott az oktatási terveken vitázó Pokorni Zoltán és Hoffmann Rózsa, és vita támadt az alkotmányozás folytatásáról is, amelynek rendezésére Orbán egy "ellentmondást nem tűrő kompromisszummal" állt elő.

A Jobbik is beszáll az alkotmányozásba, de nem fogja megszavazni a törvényt

Itthon2011.02.11, 14:16

A Jobbiknak alapvető kifogásai vannak a készülő alkotmánnyal kapcsolatban, a párt mégis részt vesz a folyamatban. A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint az alaptörvénynek tartalmaznia kellene a történelmi magyar alkotmányosságot, és Ópusztaszeren kellene beiktatni.

Vissza akarja csábítani az ellenzéket az alkotmányozásba a Fidesz

Itthon2011.02.10, 14:39

A Fidesz legújabb elképzelései szerint nemcsak egy alkotmánytervezet kerülhetne márciusban a parlament elé, hanem minden ellenzéki párt benyújthatná a saját elképzeléseit. A kormánypártok Szájer József fideszes EP-képviselő szerint nyitottak lesznek, készek elfogadni az alkotmányozást jelenleg bojkottáló ellenzék javaslatait.

Domokos: A kockázatos önkormányzatokat ellenőrzi majd az ÁSZ

Gazdaság2011.02.07, 11:29

Megváltoztatja az önkormányzatok ellenőrzésének rendszerét az Állami Számvevőszék, a jövőben nem előre meghirdetett önkormányzatokhoz mennek majd ki a számvevők, hanem azokhoz, ahol a pénzügyi működés és vagyongazdálkodás kockázatokat mutat - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke egy szombati konferencián.

A Jobbik is népszavazást szeretne az új alkotmányról

Itthon2011.02.05, 14:16

A Jobbik arra kéri a kormánytöbbséget, hogy a párt szerint népámításnak tekinthető nemzeti konzultáció helyett népszavazással erősítse meg a tervezett új alkotmányt.

Szili Katalin is konzultál a kormány nevében az új alkotmányról

Itthon2011.02.04, 15:32

Minden magyar állampolgárt meg kíván kérdezni az új alkotmányról a  Szájer József EP-képviselő által vezetett nemzeti konzultációs testület, amelynek tagjai közt van Szili Katalin korábbi szocialista házelnök is. Szájer megerősítette, hogy az alkotmányról nem lesz népszavazás, és a kérdőíven sem lesz olyan kérdés, hogy akar-e valaki új alaptörvényt.

Mindenkit kérdőíven kérdez meg a kormány az új alkotmányról

Itthon2011.01.20, 18:05

Kérdőívet készít a kormány az alkotmányozással kapcsolatban, amivel megkeresik az állampolgárokat is. A kabinet ugyanis kíváncsi az állampolgárok véleményére az új alkotmány koncepciójáról.

Az MSZP nem vesz részt az alkotmányozásban

Itthon2011.01.16, 12:49

Hivatalosan is bejelentette az MSZP, hogy a parlamenti frakció nem vesz részt az alkotmány parlamenti vitájában. Bárándy Gergelynek egy korábbi nyilatkozata okozott félreértést, amelyet a szocialista képviselő szerint elferdítve adott közre pénteken a távirati iroda.

Feltételekkel térne vissza az LMP az alkotmányozáshoz

Itthon2011.01.15, 18:17

Csak azért nem térne vissza az alkotmányozáshoz az LMP, hogy részt vegyen "Orbán Viktor emlékművének felavatásán" - mondta Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes. Az ellenzéki párt csak akkor venne részt a parlamenti vitában, ha a Fidesz változtat álláspontját, például az Alkotmánybíróság jogkörével kapcsolatban.

Bárándy szerint az MSZP nem legitimálja az alkotmányozást

Itthon2011.01.15, 16:44

Az MTI egy egyhónapos interjút elferdítve írta azt pénteken, hogy az MSZP részt vesz az új alkotmány vitájában, azóta viszont a helyzet alapvetően megváltozott - közölte Bárándy Gergely szocialista képviselő. Akkor még nem volt szó alkotmányozó nemzetgyűlésről, amelyet a képviselő szerint az MSZP-nek nem szabad részvételével legitimálnia.

Bárándy Gergely: Részt vesz az MSZP az alkotmányozási vitában

Itthon2011.01.15, 09:51

Bárándy Gergely szerint az MSZP képviselőcsoportja részt vesz az új alkotmány parlamenti vitájában. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a múlt héten minden ellenzéki pártot arra szólított fel, hogy bojkottálja az alkotmányozási folyamat egészét, beleértve az országgyűlési munkát is.