AIDS

címke rss

Miért nincsen még mindig működő védőoltás a HIV ellen?

Tudomány2018.12.27, 18:43

Világszerte körülbelül 37 millió embert sújt az emberi immunhiány-előidéző vírus, vagy közismertebb nevén a HIV. Habár a betegség manapság már viszonylag hatékonyan kezelhető, jelenleg nem áll rendelkezésre olyan védőoltás, ami védelmet jelenthetne a kórokozóval szemben. Természetesen a megoldást továbbra is keresik a tudósok: egyes módszerek inkább preventív jellegűek, és azokat a csoportokat védenék, akik a legveszélyeztetettebbek közé tartoznak, más technikák viszont a sejtekben bujkáló vírusok eliminálását tűzték zászlójukra. De vajon miért nincs még mindig vakcina a HIV ellen?

Érdemes negyedévente AIDS-szűrésre járni

Tudomány2018.12.01, 17:24

December elsejét az az AIDS elleni küzdelem világnapjává nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet 1998-ban, hogy figyelmet szenteljen a halálos betegség elleni védekezés fontosságának, és hangsúlyozza a nemzetközi összefogás szükségességét. Magyarországon a legfrissebb adatok szerint 1985 óta 3728 HIV-fertőzöttet regisztráltak, ez a szám pedig évről évre rohamosan növekszik. Hogy milyen életkilátásai vannak ma annak, akinél diagnosztizálják a betegséget, és mit lehetne tenni a fertőzöttség csökkentése érdekében, arról Dr. Várkonyi Viktória, a Magyar STI Társaság elnöke, a Belvárosi Orvosi Centrum bőr- és nemigyógyász szakorvosa ...

Az infektológus szerint négyezer HIV-fertőzött nem tud a betegségéről hazánkban

Life.hu2018.12.01, 12:00

Még mindig fontos az AIDS-szűrés elvégzése, hiszen négyezer HIV-fertőzött nem tud a betegségéről Magyarországon, az új hordozók pedig ebből a körből kerülnek ki - hívta fel a figyelmet Szlávik János, a Dél-Pesti Centrum Kórház infektológus főorvosa a szombati AIDS elleni világnap alkalmából.

Négyből egy HIV-fertőzött nem is tud betegségéről

Tudomány2018.11.23, 13:35

A HIV elleni harcban elért előrelépések ellenére négyből egy fertőzött nem is tud betegségéről az ENSZ szakértői szerint.

Tápai Szabina várandósan ment HIV-szűrésre

Archívum2018.06.06, 13:01

Tápai Szabina kismamaként is elment HIV-szűrésre, mert nagyon fontosnak tartja saját maga és születendő gyermeke egészségét.

Világsztárok is felvonultak a 2018-as Life Ball rendezvényen: exkluzív felvételek

Archívum2018.06.05, 17:09

A 2018-as Life Ball rendezvényen olyan vilgásztárok vonultak fel mint Kelly Osbourne, Caitlyn Jenner vagy éppen Kim Petras. A világ legnagyobb AIDS és HIV-fertőzéssel kapcsolatos eseményét idén már 25. alkalommal rendezték meg. A Téma a The Sound of Music, azaz A muzsika hangja volt. A Life.hu pedig exkluzív felvételeket hozott a nem mindennapi rendezvényről.

Egy AIDS-es pakisztáni taxisofőr hat utasát erőszakolta meg Svájcban

Nagyvilág2018.06.01, 12:26

A nemierőszak-sorozat 2010 és 2016 között történt Luzernben. A migráns sofőr fiatal lányokra vadászott, akik bulikból akartak hazamenni. Az ügyészség szerint az AIDS-es pakisztáni férfi tudatosan fertőzte meg őket a halálos vírussal. 

Új nevet kapott a királyság, amit Svájccal kevertek össze

Gazdaság2018.04.21, 09:30

Megváltoztatta országa nevét a világ egyik utolsó királysága. A monarchia élén álló III. Mswati király úgy döntött, Szváziföldnek, függetlenségének 50. évfordulóján, föl kell vennie történelmi gyökerű nevét.

Több mint 500 milliárd dollárt költöttek a HIV/AIDS kezelésére

Tudomány2018.04.19, 13:44

2000 és 2015 között 562,6 milliárd dollárt költöttek globálisan a HIV/AIDS kezelésére, megelőzésére - mutatták ki a The Lancet című orvostudományi folyóirat aktuális számában megjelent tanulmány szerzői 188 ország adatainak elemzésével.

Conchita Wurst bevallotta: évek óta HIV-pozitív

Tévé2018.04.16, 13:40

Conchita Wurst, az Eurovíziós Dalfesztivál egykori osztrák győztese az Instagramon jelentette be vasárnap este, hogy évek óta HIV-pozitív.