abszurd történelem

címke rss

Felborult egy óriáshajó a norvég partoknál, 18-an meghaltak

Tudomány2023.05.10, 09:06

2004 januárjában a világ akkor legnagyobb kőrakodó teherhajója felborult a bergeni fjordban. A katasztrófát sokan látták, mert ekkora hajó még nem járt Bergenben, és az emberek a partról figyelték a manővereit. A kapitányi hídról csak a révkalauz tudott kimenekülni, ő a hasával felfelé lebegő roncs tetején állva várta a segítséget. A többi tengerész a jeges vízbe esett vagy a roncsba szorult. A mentők azonnal megkezdték a kutatást utánuk, de félő volt, hogy a hajó a mentőkkel együtt elsüllyed. Végül összesen 12 embert sikerült kimenteni. Az utolsó három embert 7 órával később, a csodával határos módon sikerült kivágni a gépházból. 118 ...

Kitiltották a királynét a koronázásról, felgyújtották Londont

Tudomány2023.05.06, 11:53

III. Károly a negyvenedik brit uralkodó, akit a Westminster apátságban megkoronáznak. Az elmúlt közel ezer évben számos különös vonatkozású ceremónia történt az apátságban. Volt, amikor felgyújtották a környéket, és olyan botrány is előfordult, hogy a király kitiltotta a királynét a szertartásról.

Elrabolták a milliomoslányt, majd ő maga is bűnöző lett

Tudomány2023.04.30, 19:58

Patty Hearst a ma is létező, hatalmas Hearst kiadóvállalat örököse volt. A nagyapjáról mintázta az Aranypolgár c. film fő karakterét a világhírű Orson Welles rendező. A lány 19 éves volt, amikor 1974-ben elrabolta terrirosták egy csoportja, akik magukat Szimbiotista Felszabadítási Hadseregnek nevezték. Ez volt akkor a világ legismertebb emberrablása. A terroristák először azt követelték, hogy a szülők és nagyszülők több millió dollár értékű élelmiszert osszanak szét a szegények között, utána pedig már váltságdíjra számítottak. A család két hónap múlva kapott egy magnókazettát, amelyen a lány bejelentette, hogy beállt a terroristák kközé, ...

Átlépte a hangsebességet a világ leggyorsabb autója

Tudomány2023.04.28, 21:34

1997-ben a Thrust SSC nevű brit autó beállította a jelenlegi sebességi világrekordot, amikor 1,236 km/ h sebességet ért el a nevadai sivatagban. Ez azt jelenti, hogy átlépte a hangsebességet, vagyis olyan gyorsan száguldott, mint egy vadászgép. A 110 ezer lóerős járművet két Rolls-Royce Spey hajtómű gyorsította, ezek eredetileg a brit Phantom vadászbombázókhoz készültek. A szuperszonikus autót Andy Green, a Királyi Légierő vadászpilótája vezette, akinek amúgy matematikusi végzettsége is volt. A projekt akkor kapott lendületet, amikor a brit kormány is beszállt a szponorációba. A kabinet a mérnöki és tudományos képzéseket szerette voolna ...

Mindkét hajtóművet leállították, egy forgalmas hídra zuhant a repülőgép

Tudomány2023.04.06, 09:49

2015 februárjában a tajvani TransAsia légitársaság járata felszállt Tajpejből, hogy a Csinmen-szigetekre repüljön. Két perccel a felszállás után az egyik hajtómű elromlott. A kapitány, akit korábban egy másik légitársaságtól eltanácsoltak és a TransAsiánál sem szerepelt jól a vizsgákon, megmagyarázhatatlan módon leállította a másik, még működő hajtóművet is. Amikor észrevette, hogy mit csinált, már nem volt idő újraindítani a hajtóművet. A gép először egy hídra zuhant, ahol kettévágott egy taxit, majd a hátára fordulva egy folyóba csapódott. A fedélzeten levő 58 emberből csak 15-en maradtak életben. A taxi két utasa megsérült.

Náci elmebaj: Göring parancsára önmagát üldözte a német légierő

Tudomány2023.04.03, 19:19

A náci katonai vezetők, Hitlerrel az élen, gyakran személyesen vették át a harcok irányítását, mert meg voltak győződve a saját nagyszerűségükről. Az ilyen beavatkozások a legtöbb esetben semmi jóval nem kecsegtettek, mert megakadályozták az alacsonyabb rangú, viszont tapasztalt tisztek munkáját. 1943 októberében Hermann Göring birodalmi marsall, a Luftwaffe főparancsnoka személyesen irányította a Németországot védő vadászokat, ami azzal járt, hogy az amerikai bombázók zavartalanul szórhatták a bombáikat a német városokra, míg a Messerschmittek több órán át önmagukat kergették az égen. A köpenicki légiharc és más katonai szerencsétllenkedések ...

Ember vezette torpedókkal támadták meg az amerikai hadihajókat

Tudomány2023.03.22, 10:06

A II. világháborúban a japánok nem csak repülőgépeket küldtek öngyilkos bevetésekre. 1942-re a japán haditengerészet is kifejlesztette a saját kamikaze járműveit: öngyilkos támadásra alakítottak ki motorcsónakok és torpedókat. Sőt, kitalálták az öngyilkos búvárakciókat is, ahol egy ember vitte az aknát az ellenséges hajó alá és ő maga robbantotta fel – persze, saját magával együtt. A haditengerészeti kamikazék közül a kaitennek nevezett, ember vezette torpedók voltak a leginkább sikeresnek nevezhetők, persze, borzalmas áron. Már a kiképzésen is sok kormányos halt meg, mert a torpedót nehéz volt irányítani. Ha a gyakorlótorpedó vélettlenül ...

Összeütközött egy amerikai és egy orosz atom-tengeralattjáró

Tudomány2023.02.24, 20:38

A hidegháború időszakában a legforróbb hadszíntérnek az óceánok és tengerek számítottak. A szárazföldön a két fél nem kockáztatott, és bár a levegőben a vadászpilóták gyakran hajmeresztő mutatványokkal zaklatták az ellenfél repülőit, sőt, előfordult, hogy le is lőtték egymást, ezek az esetek nem növelték a világháborús kockázatot. A tengeralattjárók egymás elleni akciói azonban óriási kockázatot jelentettek, mert mindkét fél stratégiai jelentőségűnek tartotta a tengeralattjáróit. A ballisztikus rakétahordozók a nukleáris elrettentés fontos eszközei ma is, és ezek fenyegetése az anyaország fenyegetésével egyenlő. A feszültséghez hozzzájárult, ...

Rejtélyes körülmények között halt meg a legsikeresebb szuperkém

Tudomány2023.02.23, 20:48

Asraf Marván, a milliárdos üzletember az egyiptomi politikai elithez tartozott. Nasszer elnök lányát vette feleségül, majd Nasszer utódának, Anvar Szadatnak lett a tanácsadója. Az üzletember az 1960-as évek végén ajánlotta fel a szolgálatait az izraeli titkosszolgálat, a Moszad számára. Marván legfényesebb tette az volt, amikor 1973-ban, 14 órával a jóm kippuri támadás előtt jelezte Izraelnek: ki fog törni a háború. Marvánról az egyiptomi kormány azt állítja, hogy csak cselből szegődött a Moszadhoz, és végig Egyiptomnak kémkedett. A Moszad volt vezetője szerint Marván nem volt kettős ügynök, ezt csak az egyiptomiak találták ki. Miuttán ...

Amikor az angol focisták is náci karlendítéssel köszöntek

Tudomány2023.02.11, 17:34

Adolf Hitler nem szerette a futballt, de mivel népszerűbb volt a foci a Harmadik Birodalomban, kihasználta a propaganda erejét. A náci hatalomátvétel után átszervezték a német bajnokságot és létrehozták az ún. Gauliga rendszerét. A kluboknak a szövetség utasítására el kellett küldeniük a zsidó játékosokat, edzőket, klubalkalmazottakat és ezt a legtöbb egyesület ellenkezés nélkül végre is hajtotta. A náci korszak nagy csapatai közé a Vfb Stuttgart, a Werder Bremen és az 1860 München tartozott. Ez utóbbi aktívan támogatta a nemzetiszocialista pártot és Hitler választási kampányait – már ameddig voltak választások Németországban. A Harrmadik ...