Zuschlag-ügy

címke rss

Olajozottan dőlt a pénz a Zuschlag-ügy gyanúsítottjaihoz

Olajozottan működő pénzszerző rendszert mozgatott a háttérből az ügyészség által nagy értékű csalással meggyanúsított Zuschlag János volt MSZP-s képviselő. A vallomásokból kiderül: a csalással gyanúsított politikusnak sok esetben már oda se kellett szólnia, hogy mikor melyik alapítvány nyerjen a pályázaton, az érintettek tudták, hogy mikor melyik fiktív szervezetet hozzák ki győztesnek. Az ügyben több mint száz tanút kihallgattak, köztük köztisztviselőket is. Az ügyészség szerint tovább nőhet a gyanúsítottak köre.

Baját is meghallgatták a Zuschlag-ügy nyomozói

Itthon2007.09.04, 17:13

Baja Ferenc államtitkárt, a szocialisták pártalapítványának egyik vezetőjét is meghallgatta a rendőrség a pályázati pénzek szabálytalan felhasználásával gyanúsított Zuschlag János egykori képviselő ügyében. Más államtitkárok neve is felmerült azok között, akiket tanúként akar kihallgatni a rendőrség.

Drogot találtak a Zuschlag-ügy egyik gyanúsítottjánál

Itthon2007.09.05, 13:57

Két újabb bűncselekmény gyanúja merült fel a Zuschlag János és társai ellen indított nyomozás során. A gyanúsítottaknál tartott házkutatások során ugyanis kábítószergyanús anyagot találtak, valamint egy videofelvételt, amelyen jogtalanul pályázati pénzeket ígérnek.

Nem kíváncsiak Gyurcsányra a Zuschlag-ügy nyomozói

Itthon2007.09.06, 17:08

A Bács-Kiskun megyei főügyész-helyettes szerint csak médiaspekuláció, hogy Gyurcsány Ferencet is ki akarnák hallgatni a Zuschlag-ügyben, és az [origo] kérdésére azt is cáfolta, hogy maffiaszerű összefonódást gyanítanának az ifjú szocialisták ügyében. A nyomozást hamarosan lezárják, ha a bíróság bűnösnek találja őket, Zuschlag János és társai nyolc év börtönt is kaphatnak.

Egyelőre csalás miatt nyomoznak a Zuschlag-ügyben

Itthon2007.09.07, 14:26

Változatlanul különösen nagy kárt okozó csalással gyanúsítja az ügyészség Zuschlag Jánost, az MSZP Bács-Kiskun megyei ügyvezető elnökét és társait. A pénteki Magyar Nemzetben megjelent az ifjúsági tárca egykori helyettes államtitkárának állítólagos vallomása, amivel kapcsolatban az ügyészség szóvivője közölte: azt csak a tanúként kihallgatott férfi hozhatta nyilvánosságra.

Bíznak még Jánosban a tartózkodó MSZP-sek

Itthon2007.09.12, 14:26

Nincs semmiféle támogatni valója az MSZP-nek a Zuschlag-ügyben - állítják a párt képviselői, akik szerint "ha lopott, csukják be" politikustársukat. Többségük azért még bízik az ex-képviselő ártatlanságában, mint mondják: nem maffiózónak ismerték meg a Jánost.

"Aki jégen jár, az megcsúszhat" - politikusok értékelése a Zuschlag-ügyről

Itthon2007.09.19, 16:40

Nyilván nem tesz jót a párt megítélésének, hogy a szocialista Zuschlag Jánost szerdán őrizetbe vette az ügyészség bűnszervezetben elkövetett csalás gyanúja miatt, viszont az igazságszolgáltatásnak működnie kell - ez volt az [origo] által megkérdezett kormánypárti politikusok véleménye Zuschlag szerdai letartóztatásáról. Szerintük az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, viszont tudomásul kell venni - egyik nyilatkozó képviselő szavai szerint -, hogy aki jégen jár, az elcsúszhat.

Gyurcsányt is meghallgathatják a Zuschlag-ügyben

Itthon2007.09.22, 09:45

Az egykori ifjúsági minisztereket, köztük Gyurcsány Ferenc jelenlegi miniszterelnököt is meghallgatná tanúként a Zuschlag-ügyben nyomozó ügyészség - írta meg nem nevezett forrásokra hivatkozva a Népszabadság. A lap szerint a volt miniszterek elsősorban a pályázatok rendszeréről - amelyekkel a gyanú szerint Zuschlag és társai visszaéltek - tudnának részleteket mondani.

Gyurcsány megy tanúskodni, ha kérik

Itthon2007.09.25, 16:37

Bár az ügyészség egyelőre nyilvánosan nem jelezte, hogy a Zuschlag-ügyben meg akarja hallgatni Gyurcsány Ferencet, a miniszterelnök jelezte, ha szükség van rá, áll a hatóságok rendelkezésére. A csalással gyanúsított Zuschlag János egyelőre nem tett vallomást, amivel az ügyész szerint elszalasztott egy lehetőséget arra, hogy megvédje magát.

Előző
Következő