Zuschlag-per

címke rss

Másodfokú ítéletet hirdetnek a Zuschlag-perben

Jogerős ítélet születhet a negyven hónapja előzetes letartóztatásban lévő egykori szocialista képviselő, Zuschlag János ügyében. A volt politikust első fokon nyolc és fél év börtönre ítélték, mert társaival együtt 72 millió forintot szerzett fiktív pályázatokkal. Az elsőrendű vádlott jelentős enyhítést, a főügyész viszont szigorítást kért az ítélőtáblától.

Enyhítették Zuschlag büntetését - tudósítás percről percre

Archívum2011.01.31, 14:52

A korábbinál enyhébb, hatéves börtönbüntetést szabott ki másodfokon a Szegedi Ítélőtábla Zuschlag Jánosra, akinek vagyonát sem kell elkobozni a másodfokú ítélet szerint. A volt MSZP-s képviselőt első fokon nyolc és fél év börtönre ítélték 72 millió forint elsikkasztása miatt, de az ítélőtábla szerint a megyei bíróság több ponton tévedett, és túl szigorú volt.

"Nem bűnszervezetben követtük el a csalást" - Zuschlag az utolsó szó jogán beszélt

Archívum2011.01.14, 18:14

Az üzletszerűséget és a bűnszervezetben való elkövetést is tagadta perbeszédében Zuschlag János egykori szocialista politikus. Az első fokon nyolc és fél évre ítélt Zuschlag szerint az ítélet megalapozatlan, mert önkényesen válogatott a tanúvallomásokból, a bíró pedig nem objektíven, hanem moralizálva mérlegelte a tényeket. A bíróság január 31-én hirdet másodfokon ítéletet az ügyben. 

Zuschlag büntetésének enyhítését kéri a védő

Archívum2011.01.12, 11:16

Enyhébb büntetést kért Zuschlag Jánosra a büntetőügy másodfokú tárgyalásának második napján a nyolc és fél évre ítélt volt szocialista politikus védője. Az ügyvéd a bűnszervezeti minősítést és az üzletszerű elkövetést is vitatja.

Gyors tempó miatt panaszkodtak a lefogyott Zuschlag ügyvédei - tárgyalás percről percre

Archívum2011.01.11, 14:22

Zuschlag János és társai ügyvédjei túl gyorsnak találták a másodfokú tárgyalás tempóját, ezért sikerült elérniük, hogy a perbeszédekre csak szerdán kerüljön sor. A tárgyalás elején az egyik vádlott késése okozott felbolydulást. A főügyész a semlegesség nehézségeiről beszélt, és azt  mondta: értelmes társulat Zuschlagéké, de viselniük kell a következményeket, ha csaltak, loptak. Zuschlagot láthatóan megtörte a börtön, le is fogyott az elsőfokú tárgyalás óta. Tudósítás a tárgyalásról.

Zuschlag titkára szerint az állam tudott az ügyeikről

Archívum2010.04.06, 07:11

Minisztériumi döntéshozók, állmi szervek támogatása nélkül egy percig sem működhetett volna a Zuschlag János irányította pénzszerzési mechanizmus - állította Lados István, a múlt héten 8 és fél év börtönre ítélt Zuschlag egykori személyi titkára. Lados, akit két év börtönre ítéltek, a Hír Tv-nek nyilatkozott.

Nyolc év hat hónap börtönt kapott első fokon Zuschlag

Archívum2010.04.09, 16:40

Nyolc év hat hónap börtönt kapott első fokon, nem jogerősen Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő többek között több rendbeli csalás miatt. Zuschlag rezzenéstelen arccal hallgatta az ítéletet, ügyvédje szerint valószínűleg fellebbeznek. Csak a tizenhatodrendű vádlottat mentették fel.

Kizárják az MSZP-ből a börtönre ítélt Zuschlagot

Archívum2010.03.31, 14:38

Automatikusan megindul a bíróság által szerdán csalás miatt nyolc és fél év börtönre ítélt Zuschlag János kizárása az MSZP-ből - közölte a párt szóvivője. Az egykor a szocialisták ifjú reménységeként számon tartott Zuschlag a szóvivő szerint hibázott, ezért nem állnak ki mellette.

Zuschlag: Sem jelenem, sem jövőm nincsen Magyarországon

Archívum2010.03.17, 21:25

Elfogultsággal vádolta az ügyészséget, ártatlanságát hangsúlyozta és azt állította, hogy egy rossz rendszer áldozata az utolsó szó jogán mondott beszédében Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő, akit csalással vádolnak. Zuschlag azt mondta, nehezen boldogul a börtönben és sem jelene, sem jövője nincs Magyarországon. Zuschlag szerint, ha nem lenne köze az MSZP-hez, senkit nem érdekelne ez az egész ügy.

MSZP-s vezetőket is okol egy védő a Zuschlag-perben

Archívum2010.03.01, 14:03

A baloldali politikai vezetés tudta és beleegyezése nélkül nem lehetett volna elkövetni a Zuschlag János és társai által elkövetett bűncselekményeket - állította az egyik védő a Zuschlag-ügy hétfői tárgyalásán. Szerinte a vádlottak padjáról többen hiányoznak, az ügy jóval többről szól, mint Zuschlagékról.

Bűnöző, de nem maffiózó Zuschlag védője szerint

Archívum2010.02.17, 15:22

Nem épített ki bűnszervezetet, bár bűncselekményt elkövetett védője szerint Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő, akit különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalással és más bűncselekmények elkövetésével vádolnak. Zuschlag ügyvédje szerdán mondta el védőbeszédét, amelyben a "politikai közeget" okolta Zuschlag bűneiért, és enyhítő körülményeket ajánlott a bíróság figyelmébe.

Több mint tíz évre fegyházba küldené Zuschlagot az ügyész

Archívum2010.02.09, 17:03

Fegyházbüntetést kért az ügyész Zuschlag János egykori szocialista országgyűlési képviselőre kedden. Az ügyész szerint kilenc fiktív szervezet 72 pályázatáról bizonyosodott be, hogy az ezekkel elnyert pénzt törvénytelenül használták fel Zuschlag és társai. Szerinte a Zuschlagék által követett magatartást meg kell bélyegezni a büntetőjog eszközeivel.

Zuschlag apjának is utaltak pénzt a pályázatokból

Archívum2010.02.01, 16:13

Megalapozatlannak tartja az ellene felhozott vádakat Katus Ferenc egykori MSZP-s megyei önkormányzati képviselő, a Zuschlag-per harmadrendű vádlottja. A bíróságon az előzetesben ülő Katus azt mondta, szándékosan nem okozott kárt, de hiszékenysége és kényelmessége hozzájárulhatott a pályázati pénzekkel való csaláshoz. A negyedrendű vádlott a hétfői tárgyaláson elismerte, hogy pénzt utalt Zuschlag apjának.

Zuschlag szerint nem építettek civil hálózatot

Archívum2010.01.28, 10:33

Voltak civil szervezetek, amelyeknek a politikai ifjúsági mozgalom finanszírozásában volt szerepe, de nem építettek hálózatot - állította a bíróságon a korábbi vallomásokra reagálva Zuschlag János korábbi szocialista képviselő. Zuschlag szerint társai csak neki tettek szívességet.

2001-es figyelmeztetés került elő a Zuschlag-perben

Archívum2010.01.26, 15:13

Egy 2001-es parlamenti felszólalással emlékeztetett a Zuschlag-ügyet tárgyaló bíróság arra, hogy már akkor felmerült a Zuschlag Jánoshoz köthető szervezetek szabálytalan támogatása. Az ügyész indítványozta a kilenc évvel ezelőtt figyelmeztető Béki Gabriella SZDSZ-es képviselő meghallgatását, a bíró azonban elutasította ezt arra hivatkozva, hogy az akkori tevékenységeket elévülés miatt már nem lehet vizsgálni.

Hallgathat a Zuschlagnak ígért segítségről Lamperth embere

Archívum2010.01.18, 12:23

Nem kell tanúvallomást tennie a Zuschlag-ügyben játszott állítólagos szerepéről Lusztig Péternek, Lamperth Mónika MSZP-s politikus egykori munkatársának, aki államtitokra hivatkozva tagadta meg a tanúskodást. A Zuschlag-ügyben március végéig 21 tárgyalási napot tartanak, a végén ítéletet szeretne hirdetni a bíró.

Zuschlag-per: Topolánszky ellentmondott Mesterházynak

Archívum2009.12.02, 20:15

A Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Topolánszky Ákos egykori ifjúsági minisztériumi helyettes államtitkár megerősítette korábbi állítását, amely szerint a nemrég az MSZP kormányfőjelöltjeként megnevezett Mesterházy Attila államtitkárként érvényesítette a pályázatoknál a politika érdekeit. Szerdán egy a Zuschlag-üggyel összefüggő másik perben elutasították Szilvásy György munkatársainak keresetét Topolánszkyval szemben.

Marokkói hátterű cég pecsétjével is hamisíthattak Zuschlagék

Archívum2009.11.24, 16:47

Egy tanú szerint a Zuschlag-perben érintettek egy marokkói hátterű cég bélyegzőjét is felhasználták, hogy számlákat hamisítsanak. Zuschlag János egykori MSZP-s képviselőt és tizenöt társát nagy értékű csalással vádolják.

Mesterházy is hárít a Zuschlag-perben

Archívum2009.11.18, 12:41

Nem volt jogköre pályázatokról dönteni, és utasítást sem adott egyes pályázatok kedvező elbírálására - vallotta a Zuschlag-per szerdai tárgyalásán Mesterházy Attila, az MSZP lehetséges miniszterelnök-jelöltjeként is emlegetett politikus. Mesterházy az ifjúsági minisztérium politikai államtitkára volt abban az időben, amikor a gyanú szerint Zuschlag Jánosék fiktív szervezetek pályázatai révén szivattyúztak ki pénzt a minisztériumtól. Több korábbi tanúvallomás szerint Mesterházy dönthetett a pályázati pénzek odaítéléséről.

Beszólt az ügyésznek a Zuschlag-perben tanúskodó Szilvásy

Archívum2009.11.16, 12:30

Egy csípős megjegyzéssel fejezte be tanúskodását a Zuschlag-perben Szilvásy György, aki szerint az ügyészt a tévékamerák motiválták, amikor egy lehallgatásról kérdezte. A több kormányzati posztot is betöltő Szilvásyt szembesítették egy olyan vallomással, amely szerint a pályázati csalással vádolt Zuschlag János tőle értesült arról, hogy lehallgatják, Szilvásy azonban tagadta ezt. Az egykori ifjúsági minisztérium közigazgatási államtitkára azt mondta, nem értett az ifjúsági ügyekhez, és hozzá nem is fordult kérésekkel Zuschlag János. Kövesse az [origo] folyamatosan frissülő tudósítását a tárgyalásról!

Zuschlag-per: Hezitált a zuschlagos kérdésen Gyurcsány

Archívum2009.11.12, 20:23

Túl vehemens volt, sok időt emésztett fel a vele való egyeztetés - állította Zuschlag Jánosról csütörtöki tanúvallomásában Gyurcsány Ferenc. Gyurcsány tagadta, hogy akár az eljárásról, akár egyes pályázatok támogatásáról egyeztetett volna Zuschlaggal. Az egyik kérdésnél kicsit hezitált, majd közel két óra után távozott a bíróságról.

Felszáll a köd Gyurcsány dolgozószobájából

Archívum2009.11.11, 22:53

Egymásnak gyökeresen ellentmondó tanúvallomásokat tehet helyre Gyurcsány Ferenc, aki a Zuschlag-ügy miatt áll bíróság elé tanúként csütörtökön. Gyurcsányt korábban több tanú is összefüggésbe hozta a vád szerint Zuschlag és társai által csalással megszerzett milliókkal, egykori helyettes államtitkára pedig azt állította, sokszor személyesen ő döntött a Zuschlagéknak szánt pénzekről. Volt viszont olyan tanú is, aki védte Gyurcsányt, és ő maga is azt vallotta az ügyészeknek, hogy nem tudott visszaélésekről.

Utcán számolgatott milliókról volt szó a Zuschlag-perben

Archívum2009.11.10, 16:00

Egy több mint hatmillió forintos támogatás körüli bonyodalomról volt szó a Zuschlag-ügy keddi tárgyalásán. A pénzt tévesen utalták, az utcán fizették vissza, de kevesebb volt, ezért egy minisztériumi alkalmazottól kértek kölcsön egymilliót, amit Zuschlagék adtak meg neki egy tanú szerint.

Zuschlag-per: nem nézte meg a főváros, mire költ több tízmilliót

Archívum2009.11.02, 17:45

Csak papíron ellenőrizte a Fővárosi Önkormányzat városrendészeti bizottsága, hogy az általa évente pályázatokra kiosztott 80-100 millió forintból mi valósult meg. Erről Danielisz Béla, a Fővárosi Közgyűlés városrendészeti bizottságának szocialista elnöke beszélt tanúkihallgatásakor a Zuschlag-perben. A per hétfői tárgyalásán meghallgatták Zuschlag mobilos strómanját is.

Egy tanú szerint Zuschlag tudta,hogy lehallgatják

Archívum2009.10.27, 14:29

Zuschlag János tisztában volt vele, hogy lehallgatják, sőt, arról is kapott információkat, hogy mi hangzott el a lehallgatott telefonbeszélgetéseken - állította egy tanú a Zuschlag-ügy keddi tárgyalásán. A korábbi MSZP-s képviselő megkérte a tanút, hogy legyen erre tekintettel, amikor beszélnek. Zuschlag a vallomás után azt mondta, a tanú nem mond igazat, ő nem tudott a lehallgatásról.

Magánzsebekbe is folyhatott a Zuschlag-pénzből

Archívum2009.10.21, 13:55

Magánszemélyeknek is utaltak különböző összegeket azokból a pályázati pénzekből, amelyeket Zuschlag János társai jogtalanul vettek fel - vallotta egy tanú az egykori MSZP-s képviselő ügyének szerdai tárgyalásán. A tanú szerint a pénzt a vádlottak és családtagjaik kapták.

Zuschlag-per: novemberre idézték be tanúként Gyurcsányt

Archívum2009.10.19, 13:49

November közepén hallgatja ki a bíróság Gyurcsány Ferencet és az Ifjúsági- és Sportminisztérium korábbi vezetőit a Zuschlag-ügyben. Gyurcsány november 12-én tanúskodik, majd pár nap múlva Szilvásy György és Mesterházy Attila is elmondja, mit tud.

Egykori nemzetbiztonsági tiszttel szembesítették Zuschlagot

Archívum2009.10.19, 17:00

Tanúként hallgattak ki egy egykori NBH-s alkalmazottat a Zuschlag-perben hétfőn. A tanú, aki az MSZP önkormányzati és közbiztonsági munkacsoportjának a tagja is volt, azt vallotta, közbiztonsági szakmai anyagokat készített Zuschlagnak, de arról nem tudott, hogy ezek pályázatokhoz kellenek.

Zuschlag-ügy: Elrendelte a bíróság Gyurcsány meghallgatását

Archívum2009.10.15, 11:58

Az ügyész indítványa nyomán elrendelte a bíróság Gyurcsány Ferenc volt sportminiszter kihallgatását a Zuschlag-ügyben. A korábbi sportminisztérium több tisztviselőjét is kihallgatják: Mesterházy Attila, Szilvásy György, Benedek András, Jánosi György és Keszthelyi András is megjelenhet majd a bíróságon.

Gyurcsányékat hívta tanúnak a Zuschlag-perben az ügyész

Archívum2009.10.13, 16:59

A Zuschlag-per keddi tárgyalásán az ügyész azt indítványozta, hogy hallgassák ki tanúként többek között Gyurcsány Ferenc korábbi miniszterelnököt és sportminisztert is. A sportminisztérium és utódszervezeti két egykori alkalmazottját hallgatták meg tanúként meg kedden. Egyikük azt mondta, hogy a Zuschlaghoz tartozó szervezetek neve úgy volt megjelölve a bírálati listán mint amelyek valakinek fontosak, hogy nyerjenek.

Pumpálták a pénzt Zuschlagék alapítványaiba

Archívum2009.10.07, 20:31

Egy tanú szerint a sportminisztérium egykori helyettes államtitkára döntött azokról az egyedi kérelmekről, amelyek alapján pénzhez jutottak a csalással vádolt Zuschlag János egykori MSZP-s képviselőhöz köthető alapítványok. Zuschlagék gyakran kaptak az átlagnál magasabb támogatást - állította.

Zuschlag-ügy: Gyurcsány tudott a politikai pályázatokról egy tanú szerint

Archívum2009.10.05, 16:11

A civilek által elnyert támogatásból csíptek le annak idején a Gyurcsány Ferenc vezette sportminisztériumban, hogy a politikailag támogatandó szervezeteknek is jusson pénz - állította egy tanú a Zuschlag-per hétfői tárgyalásán. Azt állította, rendszeresen egyeztetett a minisztérium MSZP-s államtitkárával a politikai szervezetek támogatásáról, amelyekről Gyurcsány is tudott szerinte. Lados István, az ügy másodrendő váldottja hazugságnak nevezte a tanú állításait.

Bal-jobb közösködésről beszélt egy tanú a Zuschlag-perben

Archívum2009.10.01, 20:20

A Fiatal Baloldal vezetői tudtak arról, hogy mire fordították a civil szervezeteknek kiírt pályázatokon elnyert összegeket a Zuschlag Jánoshoz kötődő szervezetek - vallotta egy tanú a Zuschlag-per tárgyalásán. A Dél-Alföldi Regionális Ifjúsági Tanács korábbi tagja szerint a jobb- és baloldali szervezetek egyetértésben osztották a pénzt.

Az államkincstár is falazhatott Zuschlagnak

Archívum2009.09.29, 22:17

A Magyar Államkincstár delegáltja hátráltatta a Nemzeti Civil Alapprogram kollégiumában, hogy belső vizsgálat induljon a Zuschlag Jánoshoz kötődő egyesületek ellen - vallotta a bíróságon a kollégium egyik tagja. Emiatt a vizsgálat csak akkor indulhatott volna el, amikor már az ügyészség is nyomozott a jogtalanul felvett pályázati pénzek miatt.

A minisztérium is tudhatott a problémás Zuschlag-pénzekről

Archívum2009.09.23, 23:06

Az ifjúsági minisztériumnak is jelezte a pályázatokat felügyelő szervezet, hogy probléma volt a Zuschlag Jánoshoz köthető alapítványok pénzeivel - állította egy tanú a Zuschlag-per szerdai meghallgatásán. A minisztérium azonban a tanú szerint nem vette figyelembe a jelentést.

Bombariadó miatt csúszik a Zuschlag-per tárgyalása

Archívum2009.09.23, 11:11

Bombariadó volt a Bács-Kiskun Megyei Bíróság épületében, ezért félbe kellett szakítani Zuschlag János perének tárgyalását. A kecskeméti épületet kiürítették.

Minisztériumi utasításra kivételeztek Zuschlagékkal egy tanú szerint

Archívum2009.09.21, 17:22

Hiába adtak be hiányos pályázatot, még így is előnyt élveztek a Zuschlag János egykori szocialista képviselőhöz köthető szervezetek a per egyik tanúja szerint. A tanú hétfői vallomásában azt állította, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium adott utasítást arra, a hiányosságok ellenére is fogadják el ezeket a pályázatokat.

Zuschlag-per: Csiha és Baráth sem tudta, miből kampányol

Archívum2009.09.15, 16:01

A Zuschlag-perben tanúként meghallgatott szocialista képviselők állításuk szerint nem tudtak arról, hogy áttételesen az MSZP pártalapítványából finanszírozták volna a kampányukat. Baráth Etele és Csiha Judit szerint csupán a törvényben előírt egymillió forintot fordították a kampányra. A Táncsics Alapítvány annyi pályázatot írt ki, ahány választókörzet van, de a korábbi elnök, Baja Ferenc szerint ezek nem kampánycélt szolgáltak.

Képviselőkkel tér vissza Zuschlag

Archívum2009.09.15, 08:18

Szocialista politikusokat hallgatnak meg tanúként a Zuschlag-ügyben kedden. Baráth Etele, Csiha Judit és Baja Ferenc szocialista képviselő mondja el délelőtt a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon, hogy mit tudott Zuschlag ügyeiről.

Az MSZP alapítványáról vallottak a Zuschlag-perben

Archívum2009.07.07, 17:36

Egy újabb tanúvallomás szerint is a 2006-os választási kampányra fordították azt a pénzt, amelyet két, Zuschlag Jánoshoz kötődő egyesület nyert el az MSZP pártalapítványától. A vád szerint a két országgyűlési képviselő, Csiha Judit és Baráth Etele nem tudott a törvénytelen finanszírozásról, de Baráth kampányfőnöke vádlott lett a Zuschlag-perben.

Zuschlag-ügy: Ujhelyi nem emlékszik a pénzügyekre

Archívum2009.06.23, 16:35

Nem emlékszik semmire a szocialista ifjúsági szervezet pénzügyeiről Ujhelyi István, aki 2002-től a szervezet elnöke volt. A Zuschlag-perben tett tanúvallomásában az államtitkár azt mondta, mindent Zuschlag János elsőrendő vádlott intézett. Egy korábbi tárgyaláson egy tanú azt vallotta, Ujhelyi személyesen bíztatta egyesületek létrehozásra.

Hamis tanúzás gyanúja merült fel a Zuschlag-perben

Archívum2009.06.15, 21:34

Ellentmondanak egymásnak K.Krisztián, a Zuschlag-per tanújának 2007-es és mostani nyilatkozatai. Két évvel ezelőtt tényként mondott el olyan dolgokat, amiket most már csak feltételes módban vállalt. K. Krisztián szerint azért, mert "pályakezdő tanú", ráadásul személyes okokból rossz a viszonya Zuschlag Jánossal.

Ujhelyi ellen vallott a Zuschlag-per egyik tanúja

Archívum2009.06.11, 16:21

Az MSZP egyik alelnökére, Ujhelyi Istvánra tett terhelő vallomást egy tanú a Zuschlag-per csütörtöki tárgyalásán. A tanú korábban a Fiatal Baloldal megyei elnöke volt, és állítása szerint a szervezet országos vezetőjeként Ujhelyi tanácsolta neki, hogy civil szervezetek alapításával és pályázatokkal szerezzenek pénz. A politikus viszont visszautasítja a tanú állításait.

Nem nézték Zuschlag kollégái, honnan jön a pénz

Archívum2009.06.09, 16:46

Vagyontalan Fiatal Baloldalról, be sem jegyzett elnökökről vallottak a tanúk a Zuschlag-per keddi tárgyalásán. A baloldali ifjúsági szervezet egyik korábbi elnöke szerint Zuschlag János elsőrendű vádlott informálisan fogta össze a rendszert, a többiek pedig nem foglalkoztak azzal, honnan származik a pénz.

Magánszámlákra utalt pénzekről vallottak a Zuschlag-per tanúi

Archívum2009.06.03, 17:31

Magánszemélyeknek utaltak át különböző összegeket a Zuschlag Jánoshoz köthető alapítványok - derült ki a szocialista politikus ellen folyó perben. A szerdai tárgyaláson olyan tanúkat hallgattak meg, akik nem álltak hivatalosan kapcsolatban a szervezetekkel, mégis a bankszámlájukon landolt a pénz. Az egyik tanú azt állította, az egyik vádlott kérésére kellett felvennie és készpénzben átadnia a pénzt.

Ingerült lett az egyik tanú a Zuschlag-peren

Archívum2009.05.12, 16:15

Hangos vita alakult ki kedden a Zuschlag-perben Prácser László kilencedrendű vádlott védője és az egyik tanú között. A tárgyaláson az egyik tanú azt vallotta, hogy egy éjszakába nyúló buli után, hirtelen ötlettől vezérelve alapították Zuschlag János és társai az egyik szervezetüket. A tanú szerint a Fiatal Városért Egyesület csak azért jött létre, hogy azon keresztül pénzt szerezzenek.

Zseniális szélhámosnak nevezte Zuschlagot egy tanú

Archívum2009.05.06, 14:29

Zsebből fizetett, jó kapcsolatot ápolt fiatal fideszes politikusokkal, és "zseniális szélhámos volt" - mondta Zuschlag János csalással vádolt egykori MSZP-s képviselőről egykori segítője, akit tanúként hallgattak meg szerdán a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon. A korábban Zuschlagnak dolgozó férfi szerint a politikus országosnak nevezett ifjúsági szervezete csak néhány fővárosi fiatalt jelentett, akiket azonban a Fidesz-kormány idején a jobboldal is támogatott, hogy gyengítse a rivális Fiatal Baloldalt.

Arató állítja, nem tudott Zuschlag ügyeiről

Archívum2009.04.30, 13:45

Kihallgatták Arató Gergely MSZP-s oktatási államtitkárt a Zuschlag-ügyben. A politikus az ügy csütörtöki tárgyalásán azt mondta, nem tudott arról, hogy Zuschlag és társai számlákat hamisítottak volna. Arató és Zuschlag korábban közös képviselői irodában dolgoztak.

Zuschlag-per: begurult a bíróságon az egyik ügyvéd

Archívum2009.04.22, 15:59

A Zuschlag-per szerdai tárgyalásán zavaros felszólalásban támadt neki a bíróságnak és az ügyészségnek az ötödrendű vádlott védője, Sándor László. Az ügyvéd elfogultsággal vádolta meg a Bács-Kiskun Megyei Bíróságot, majd azt kérte: mentsék fel kirendelt védői tisztsége alól.

Előző
  • 1
  • 2
Következő