Zugló

címke rss

Karácsony Gergely őszödi beszéde: szétlopják a kerületet a zuglói MSZP-sek, Tóth Csaba MSZP-s képviselő meg többször megfenyegette a családját

Itthon2019.09.27, 10:30

Megdöbbentő hangfelvétel kapott nyilvánosságot: Karácsony Gergely - nyugodtan mondhatjuk - őszödi beszéde. Kiderül, hogy irgalmatlanul rossz viszonyban van az MSZP-vel, azzal az MSZP-vel, amely őt jelölte. Szerinte a zuglói MSZP-sek szét akarják lopni a kerületet, a helyi országgyűlési képviselő, Tóth Csaba egy bűnöző (többször megfenyegette Karácsony családját), Horváth Csaba erénye, hogy legalább azt tudja, miért jár börtön, saját magáról pedig voltaképpen elismeri, hogy nem alkalmas arra, hogy rendet tegyen Zuglóban. A felvételt egyébként ellenzéki médiumok jelentették meg - nem véletlenül: lemondtak róla, tudják, hogy kikap, és ...

Szemét, fecskendők és használt óvszerek - így néz ki Karácsony kerülete

Itthon2019.09.25, 09:59

A botrányos parkolási rendszer mellett lepusztult városrészek és romló közbiztonság Karácsony Gergely polgármesteri tevékenységének eredménye Zuglóban - írja a Magyar Nemzet, amelynek munkatársai egy civil bloggerrel járták végig a Francia utat, ahol hegyekben álló szemét, fecskendők és használt óvszerek fogadták őket.

A Karácsony vezette Zuglóban szintet lépett a Fidesz-jelöltek fenyegetése

Itthon2019.09.24, 09:10

Veréssel fenyegettek meg két kormánypárti képviselőjelöltet, ha elindulnak az önkormányzati választáson, és rendszeresek a rongálások is a városrészben — mondta el Rozgonyi Zoltán fideszes polgármesterjelölt. Az ügyben feljelentést tettek a rendőrségen.

Farkas Örs: Karácsony Gergely valódi programja Zugló elmúlt öt éve

Itthon2019.09.23, 06:49

Farkas Örs az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában Karácsony Gergely "programjáról" beszélt. A politikai elemző szerint Karácsony Gergely valódi programja Zugló elmúlt 5 éve. Ahogy az Origo is megírta, a kínosan alkalmatlan Karácsony, idén világcsúcsot jelentő, ötödik alkalommal próbálta meg bemutatni programnak nevezett mellébeszélését. A programszerűség kihirdetését megzavarták, nem véletlenül szólt cirkuszi zene egy motorcsónakból. Zugló romokban van, ez az alkalmatlan főpolgármester-jelölt valós programja.

Fidesz: Karácsony Gergely alkalmatlansága csődbe vitte Zuglót

Itthon2019.09.21, 18:54

Karácsony Gergely alkalmatlansága csődbe vitte Zuglót, ha pedig valaki kerületi polgármesternek ennyire alkalmatlan és megbízhatatlan, az főpolgármesternek is az lenne - mondta Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője szombaton Budapesten. A politikus szerint nem csak Zugló pénzügyeivel van probléma, hanem Karácsony semmilyen érdemi kerületi eredményről nem tud beszámolni.

Saját kerületében tévedt el Karácsony Gergely

Itthon2019.09.21, 09:53

Újra bizonyította alkalmatlanságát Karácsony Gergely, Zugló polgármestere. Ezúttal azt nem tudta, hogy a kerület egyik főtere a zuglói polgármesteri hivatal tulajdona.

Mutatjuk, hogyan verte át a zuglóiakat Karácsony Gergely

Itthon2019.09.20, 16:24

Egy kisebb csokrot készítettünk Karácsony Gergely zuglói polgármester nem teljesített vállalásaiból, a soha meg nem valósuló határozatokból, a nagy lufikból.

Fidelitas: Karácsony száz napja képtelen bevezetni a zuglóiak ingyenes parkolását

Itthon2019.09.20, 15:29

A Fidelitas Karácsony Gergely alkalmatlan zuglói polgármestert, az ellenzéki pártok közös főpolgármester-jelöltjét bírálta, mondván: már száz napja nem képes végrehajtani a zuglóiak ingyenes kerületi parkolásáról szóló határozatot.

Karácsony Gergely szerencsétlenkedései: mindenre alkalmatlan a zuglói polgármester

Itthon2019.09.19, 16:53

Egyre nyilvánvalóbb mindenki számára, hogy Karácsony Gergely, a baloldal főpolgármester-jelöltje teljesen alkalmatlan nemhogy a főváros, hanem egy kerület vezetésére is. Mint ismert, a Párbeszéd társelnöke 2014 óta irányítja a XIV. kerületet, ennek ellenére a kampányában egyetlen zuglói eredményével sem dicsekedett, nem véletlenül. Azok ugyanis nincsenek. Az Origo összegyűjtötte a hétről hétre szerencsétlenkedő baloldali főpolgármester-jelölt legismertebb ügyeit, amelyek bizonyítják, teljesen alkalmatlan bármilyen politikai tisztség betöltésére. 

Berki Krisztián: Karácsony emberségből megbukott

Itthon2019.09.18, 16:00

Az immár hivatalosan is főpolgármester-jelölt Berki Krisztián be nem jelentett látogatást tett a „környezetvédő" Karácsony Gergely kerületében, Zuglóban. A Ripost kérdésére összefoglalta az ottani állapotokat. Berki Krisztián szerint Karácsony emberségből 1-esre vizsgázott, megbukott, pótfelvételi 10 év múlva. Folytatódik a teljesen alkalmatlan ellenzéki főpolgármester-jelöltek kakasviadala.

Ilyen nincs: a múzeumok után a stadionokat is felcserélte Karácsony Gergely

Itthon2019.09.18, 12:08

Ismét kiderült: Karácsony Gergelynek fogalma nincs a földrajzról, nem ismeri Budapestet, de nem ismeri Magyarországot sem. Ezúttal a budapesti sportlétesítményeket a Fejér megyében található Pancho Arénával tévesztette össze - vette észre a Magyar Nemzet. Egy hónappal az főpolgármester-választás előtt már tényleg kijárna egy Budapest-térkép a baloldal budapesti jelöltjének. 

Fidesz: Karácsony mismásol, képtelen rendbe tenni a zuglói parkolást

Itthon2019.09.14, 16:51

Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt tavaly óta próbálja elmismásolni a zuglói parkolási botrányt, arra pedig alkalmatlan, hogy rendet tegyen - mondta a Fidesz budapesti szóvivője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón

Tehervonat gázolt el egy fiatal nőt Zuglóban: válságos állapotban van

Archívum2019.09.13, 12:28

Tehervonat gázolt el csütörtökön egy nőt Zuglóban. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

Elütött Zuglóban egy embert egy tehervonat

Itthon2019.09.12, 15:55

Zugló megállóhely mellett egy tehervonat elütött egy embert - hívta fel rá a figyelmet a közösségi oldalán a MÁVINFORM.

Kamion gázolta halálra egy motoros utasát Zuglóban

Itthon2019.09.11, 14:51

Halálos baleset történt szerda délben a Hungária körút és a Kerepesi út kereszteződésében - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Adóssághalom Zuglóban

Itthon2019.09.10, 10:55

A zuglói önkormányzatnak egyetlen forint hitele sincs, a fizetőparkolás pedig napi egymillió forintos nyereséggel működik – ezt közölte a XIV. kerület polgármesteri hivatala még vasárnap. Az önkormányzat tájékoztatása szerint az ezzel ellentétes állítások a zuglóiak hazug és kizárólag politikai haszonszerzésre irányuló megtévesztését szolgálhatják. Ehhez képest a Karácsony Gergely vezette önkormányzat arra az időt nem igénylő adatkérésre sem válaszol, hogy mennyi volt a zuglói önkormányzat folyószámlájának egyenlege augusztus 28-án – mondta a Magyar Hírlapnak az adatkérő, Kovács Balázs fideszes önkormányzati képviselő.

Kitört az ellenzéki belháború Karácsony Gergely kerületében

Itthon2019.09.09, 18:04

Tombol az ellenzéki belháború Zuglóban. A jelöltállítási statisztika alapján világosan kiderült, hogy azokban a körzetekben, ahol régi MSZP-sek indulnak, szinte egyáltalán nincsenek függetlenként induló ellenzéki jelöltek, míg azokban, ahol más ellenzéki párt jelöltje indul, ott megszaporodtak a függetlenek. Az Origo úgy tudja, hogy a Tóth Csaba vezette helyi MSZP célja, hogy kiszorítsa a többi ellenzéki pártot a kerületből. Zuglóban egyébként már a nyári hónapokban is egymásnak estek az ellenzéki erők, mivel a kisebb pártok nem akarták elfogadni a szocialisták diktátumát. 

Karácsony továbbra is titkolózik a katasztrofális zuglói gazdálkodást illetően

Itthon2019.09.07, 12:33

Négy hónapja nem ad választ Karácsony Gergely a zuglói önkormányzat kifizetetlen számláira vonatkozó kérdésekre. A Magyar Nemzet szombati cikkében Kovács Balázs (Fidesz—KDNP) önkormányzati képviselő beszámolt arról, hogy a baloldal főpolgármester-jelöltje a XIV. kerületi önkormányzati cégek átvilágításának eredményét, a kerület folyószámla-egyenlegét, de az önkormányzat kintlévőségét is titkolja előlük.

Karácsony Gergely törvényellenesen gyűjt adatokat a választókról

Itthon2019.09.04, 18:44

Péterfalvi Attila, a NAIH elnöke a Magyar Hírlapnak adott nyilatkozatában kifogásolta, hogy Karácsony Gergely, baloldali főpolgármester-jelölt stábja aránytalanul nagy mennyiségben vett fel ajánlóíveket. Meglátása szerint nemcsak ez gond, hanem az is, hogy miután leadták a jelöltté válásához szükséges mennyiséget, ezeken az íveken folytatták tovább az aláírások gyűjtését. "Ez ellentétes az ajánlások gyűjtését szabályozó törvények szellemével" - figyelmeztetett az adatvédelmi hatóság elnöke. 

Kigyulladt egy zuglói ikerház tetője - videó

Itthon2019.09.02, 13:41

Tűz ütött ki egy zuglói ikerházban hétfőn hajnalban - közölte Facebook-oldalán a Katasztrófavédelem. 

Tarlós István: Negatív kampányt folytat Karácsony Gergely

Itthon2019.09.02, 11:32

Negatív kampánnyal indított, és nyilvánvalóan azt is folytat az önkormányzati választásokig Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt - mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester hétfőn a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában, amelyben kiemelte: a következő ciklusban folytatnák a megkezdett programokat.

Ég egy ikerház Zuglóban

Itthon2019.09.02, 04:42

Kigyulladt egy ikerház Budapest XIV. kerületében, a Hejő utcában. A helyszínre több tűzoltóautót is riasztottak - írja a katasztrófavédelem. 

Karácsony Gergely hisztérikusan tagad, de nem válaszol a kilakoltatási botrányra

Itthon2019.09.02, 08:17

Az augusztus elhozta Karácsony Gergely, az alkalmatlan zuglói polgármester és főpolgármester-jelölt pályafutásának talán legképmutatóbb mozzanatát: áprilisban még arról írt közösségi oldalán, gondolni kell az autista gyermekekre, és az őket nevelő szülőkre, a napokban azonban kiderült, az általa vezetett önkormányzat éppen egy autista kisfiút és családját küldene utcára. 

Kocsis Máté: Ha Zugló sikertörténet, miért nem azzal kampányol Karácsony Gergely?

Itthon2019.08.31, 18:25

Ha Zugló sikertörténet, miért nem azzal kampányol a főpolgármesteri címre pályázó Karácsony Gergely? - vetette fel Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője budapesti sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely kilakoltatna egy autista kisfiút, akit korábban kampányeszközként használt

Itthon2019.08.29, 18:51

Karácsony Gergely kilakoltatna egy ötéves, autista kisfiút, akivel nem is olyan régen még saját népszerűsítése érdekében közösen fotózkodott - nyilatkozta az Origónak a beteg gyermek édesanyja. Váradi Józsefné, Marika felháborodottan mesélte portálunknak, hogy a zuglói önkormányzat jóvoltából másfél évig lakhattak egy szükséglakásban, de amikor másodszorra is meg szerette volna hosszabbítani az itt tartózkodásukat, Karácsony Gergely csak hitegette, Szabó Rebeka alpolgármester pedig lekezelően bánt vele, mondván, keressen albérletet. A kilakoltatás előtt álló asszony nem látja a hogyan továbbot, és nem tudja, mi lesz a sorsa autista ...

Karácsony Gergely a zuglói bérlakásokkal kapcsolatban is hazudott

Itthon2019.08.26, 15:04

A Karácsony-érában Zuglóban száz új önkormányzati bérlakás megépítését és ötven felújítását tervezték. Ezzel szemben egy sem épült, ráadásul a felújítások is akadoznak - írja a Magyar Hírlap. A balliberális pártok teljesen alkalmatlan főpolgármester-jelöltje megint megígért valamit, hogy aztán azt ne tartsa be.

Számok bizonyítják: Karácsony polgármesterként is megbukott

Itthon2019.08.23, 08:59

Miközben a budapesti kerületek az elmúlt években nagyot léptek előre a fejlesztések terén, a kerületvezetők túlnyomó többsége több milliárd forintos beruházást tudott végrehajtani, míg Zuglóban csupán hatmilliárdnyi fejlesztés történt, addig az ugyanakkora népességű XIII. kerületben közel harmincmilliárd forint. Karácsony Gergelyt nemcsak Angyalföld, hanem a jóval kisebb népességű és területű Ferencváros és Terézváros is messze lehagyta, nem is beszélve a budai kerületekről, vagy éppen Kőbányáról, vagy Rákosmentéről. A Berki Krisztiánhoz vagy Puzsér Róberthez hasonlóan teljesen alkalmatlan főpolgármester-jelölt kerületvezetőként is ...

Visszamenőlegesen tenné ingyenessé a parkolást a zuglói fideszes jelölt

Itthon2019.08.22, 11:15

Önkormányzati választási győzelme esetén visszamenőlegesen, június 13-i hatállyal tenné ingyenessé a parkolást Zuglóban Rozgonyi Zoltán, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje - írta a Magyar Nemzet

Két autó karambolozott Zuglóban

Itthon2019.08.13, 13:59

Karambolozott két autó Budapest XIV. kerületében, a Cinkotai úton.

Karácsony Gergely ismét lebukott, mutatjuk a titkos szerződést

Itthon2019.08.07, 10:32

Karácsony Gergely, az ellenzéki roncsderbi egyik főszereplője ismét nagyon csúnyán lebukott. Az Origo még július közepén számolt be arról, hogy a polgármester egy új parkolási szerződést kötött a zuglói képviselő-testület és a helyi bizottságok megkerülésével. Akkor Karácsony tagadta a szerződés létét. Most bemutatjuk a titkos dokumentum részleteit. Így többek között kiderült az is, hogy mivel a szerződés értékhatára egymillió forint felett van, ezért az illetékes bizottságot tájékoztatni kellett volna. 

Megrázta az országot a rettenetes zuglói légi katasztrófa

Tudomány2019.08.06, 21:23

1961. augusztus 6-án vasárnap délután nem sokkal háromnegyed négy után a zuglói Lumumba utca lakói erős repülőgépmotor-zúgásra lettek figyelmesek. Az utcán ácsorgók megdöbbenve szemlélték, amint a Malév egyik kétmotoros utasszállítója furcsa és hajmeresztő manőverekbe kezdett. A gép először úgy mozgott, mint a hullámvasút, majd megemelte orrát, a hátára fordult, és spirális zuhanórepülésben hatalmas csattanással a Lumumba utca 224. szám alatti kétemeletes házra zuhant. A sétarepülést végző HA-TSA lajstromjelű gép katasztrófáját kivizsgáló bizottság a személyzet döbbenetes, sorozatos szabályszegését állapította meg az összesen harminnc ...

Karácsony Gergely teljesen eltűnt, vizsgálat indulhat a parkolási botrány miatt

Itthon2019.08.01, 09:29

Az Állami Számvevőszék vizsgálatot indíthat Zugló átláthatatlan pénzügyi helyzete miatt - írta a Magyar Nemzet. A kerületben már egy hónapja ingyen kéne parkolniuk a helyi lakóknak, mégsem tesz semmit a hetek óta elérhetetlen alkalmatlan polgármester, Karácsony Gergely, aki egyébként az egyik résztvevője a szánalmas ellenzéki roncsderbinek Budapesten. 

Tarlós István: Karácsony Gergely járatlan a fővárosi ügyekben

Itthon2019.07.30, 12:24

Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje járatlan a fővárosi ügyekben, azokról alig van szó a kampányában, ugyanakkor zuglói modellről beszél, miközben az általa vezetett XIV. kerületben kaotikus állapotok vannak - mondta Tarlós István, a harmadik ciklusára készülő főpolgármester az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.

Állóháború alakult ki az ellenzéki pártok között Zuglóban

Itthon2019.07.27, 11:39

Teljesen megszűnt a párbeszéd a helyi MSZP-Párbeszéd és a többi párt között Zuglóban. Azért mérgesedett el ennyire a helyzet, mert nem tudtak megegyezni, hogy hány körzetet kapjon az eddig a kerületben domináló, azonban az EP-választáson csúnyán leszerepelt MSZP és hányat kapjanak a megerősödő, és egyre éhesebb DK illetve Momentum. De nem csak ezen megy a vita, hiszen ahogy arról korábban az Origo is beszámolt, már a közös polgármester-jelölt személyén is vitáznak az ellenzéki pártok, mivel a Momentum inkább Janicsák István zenészt indította volna a Karácsony Gergely által támogatott, egyébként II. kerületi Horváth Csaba helyett.

Megújul a zuglói vasútállomás is

Itthon2019.07.23, 17:01

A MÁV sajtóközleménye szerint az utasforgalmi terek komfortnövelését szolgáló „50 MEGÚJULÓ ÁLLOMÁS" elnevezésű komplex karbantartási program keretében megszépül Zugló megállóhely is. Az év végéig befejeződő felújításnak köszönhetően érezhetően javulni fog a megállóhely színvonala. Mindeközben Kőbánya alsó megállóhelyen befejeződött a felvételi épület régi burkolati elemeinek bontása, a felújítás a perontetők javításával folytatódik.

Karácsony Gergelyék bekapcsolták a virtuális iratmegsemmisítőt

Itthon2019.07.23, 13:21

Eltűntek a XIV. kerület honlapjáról a korábban ott lévő, bárki számára hozzáférhető szerződések, közbeszerzések és más közérdekű adatok - írja a Magyar Nemzet. Karácsony Gergely (Párbeszéd) polgármester, a baloldal főpolgármester-jelöltje nemcsak a korábbi évek ügyei kapcsán titkolózik, az önkormányzati kezelésbe vett kerületi fizetős parkolási rendszerrel kapcsolatos legfrissebb, általa aláírt szerződéseket sem hozza nyilvánosságra, bízva abban, hogy az őszi önkormányzati választásokig nem kell kényes kérdésekre válaszolnia.

Karácsony tapasztalatlansága Zugló után Budapestet is tönkretenné

Itthon2019.07.23, 11:26

A kifejezetten alacsony választói érdeklődés mellett zajló fővárosi előválasztásokból Karácsony Gergely került ki győztesen, aki ezáltal a budapesti baloldal régi-új kampányarcává vált.

Megérkezett a feljelentés az ügyészséghez Karácsony sportcentrumának ügyében

Itthon2019.07.19, 10:35

A Pesti Srácok korábban arról cikkezett, hogy hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tettek Karácsony Gergely zuglói hivatala és a kerület sportcentruma közötti több százmillió forintos irreális követelés és pénzmozgás miatt, a politikus azonban ezt tagadta. A Fővárosi Főügyészség megerősítette a portál értesülését, a rendőrség pedig vizsgálni kezdte az ügyet. 

Egyelőre nem kezdődött csődeljárás Zugló ellen

Itthon2019.07.17, 08:59

Karácsony Gergely, az alkalmatlan zuglói polgármester épphogy elkerülte a csődbiztos kirendelését, fél év késéssel, az utolsó pillanatban kifizette az önkormányzat azt a vállalkozót, aki eljárást kezdeményezett a kerület ellen - írja hivatali forrásokra hivatkozva szerdai számában a Magyar Nemzet.

Karácsony tagadni próbálta a titkos szerződést

Itthon2019.07.15, 13:30

Karácsony Gergely az Origo kérdésre nem tudta pontosan megmondani, hogy milyen újabb parkolási szerződést kötött még a múlt héten, de közölte, hogy ilyen szerinte nem létezik. Mint arról elsőként beszámoltunk, még a múlt héten egy újabb parkolási szerződést kötött titkokban a polgármester. Úgy tudjuk, a szerződés a korábbi parkolási rendszert üzemeltető SIS parking egyik alvállalkozójával köttetett. 

Farkas Örs: Karácsony alkalmatlansága miatt Zugló az elmúlt 15 év legnehezebb időszakában jár

Itthon2019.07.15, 10:51

Zugló lehet az első olyan budapesti kerület, amely csődeljárás alá kerül – mondta Farkas Örs, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.

Karácsonyék nagyon durva megszorításra készülhetnek

Itthon2019.07.15, 10:07

Magasabb árak a boltokban, költségesebb banki szolgáltatások, eltűnő családi adókedvezmények, magasabb adó a cégeknek és a legálisan dolgozó hazai munkavállalóknak, valamint az általános ingatlanadó rémképe — nagyjából így foglalhatók össze annak a javaslatnak a hatásai, amelyet a költségvetési törvény vitájában nyújtott be a Párbeszéd. Mindezt azért vezetné be az alkalmatlan zuglói polgármester, Karácsony Gergely politikai alakulata, hogy egy olyan ötletet finanszírozzon, amely kritikusai szerint nem más, mint a legdemagógabb szavazatvásárlási kísérlet, s amelynek megvalósítása államcsőddel is fenyegethet - írta a Magyar Nemzet. 

Karácsony Gergely nagy titokban kötött egy új parkolási szerződést

Itthon2019.07.15, 12:46

A teljes zuglói önkormányzatot megkerülve kötött új parkolási szerződést Karácsony Gergely – értesült az Origo önkormányzati forrásból. A szerződés kicsivel több mint három hónapra, tehát az önkormányzati ciklus végéig szól. Az önkormányzat a közismerten alkalmatlan zuglói polgármester javaslatára július 10-én vette saját kézbe a parkolás-ellenőrzési feladatokat, miután lejárt az egyik botrányos szerződés. Az új szerződésről múlt héten még egy szót sem ejtett a polgármester, amikor az új rendszer problémáiról kérdezték. 

A PS birtokában lévő okiratok bizonyítják, hogy Karácsony hazudott

Itthon2019.07.12, 11:35

Ahogy arról csütörtökön már beszámoltunk, a Pesti Srácok birtokába került egy panaszos levél, amiből egy egészen elképesztő, több százmillió forintos irreális követelés és pénzmozgás rajzolódik ki Karácsony Gergely zuglói polgármester hivatala és a kerület sportcentruma között. Ennek lényege, hogy a sportcentrum 320 millió forintját a hivatal végül nem adta vissza, vélhetően az önkormányzat a nyilvánosság előtt már jól ismert csődközeli állapotára tekintettel. A lépéssel a főpolgármesteri székbe vágyó Karácsony csaknem ellehetetlenítette a helyi sportéletet, a lap szerint azzal a hátsó szándékkal is, hogy privatizálhassák a létesítmmények ...

Karácsony Gergelyre ráomlott a káosz, és már ki se látszik belőle

Itthon2019.07.11, 12:50

Karácsony Gergely képtelen polgármesterként viselkedni, semmibe veszi a zuglóiakat és mindenkit, aki a kerületben parkol – állítja a Fidesz, ezért közérdekű adatigényléssel fordultak a zuglói városvezetőhöz. A kerület parkolási ügyeiben teljes a káosz, senki nem tudja pontosan, hogy kell-e egyáltalán fizetni. Karácsony mélyen hallgat a botrányról, pedig más témákban nagyon aktív a közösségi oldalán. 

Teljes a fejetlenség Zuglóban: Karácsony bújócskázik

Itthon2019.07.10, 09:35

Szerdától Zugló önkormányzatának kellene működtetnie az eddig napi egymillió forint veszteséget okozó, kerületi fizetős parkolási rendszert, de semmiféle tájékoztatást nem adott ki ezzel kapcsolatban Karácsony Gergely polgármester hivatala. A Fidesz visszaadná a zuglóiaknak a június 13. óta, a kerületi politikának hátat fordító Karácsony Gergely felelőtlensége miatt kiszabott parkolási bírságokat és beszedett díjakat. A baloldal főpolgármester-jelöltjeként kampányoló zuglói polgármester még városházi kollégái számára is elérhetetlen.

Újra csúcson az ellenzéki belháború Zuglóban

Itthon2019.07.09, 10:49

Zuglóban sem sikerült egyelőre megállapodni az ellenzéknek arról, hogy kit indítsanak a polgármesteri posztért. a polgármesterségre alkalmatlan Karácsony Gergely és az MSZP Horváth Csabát támogatja, míg a legfrissebb hírek szerint a Momentum Mozgalom Janicsák István zenészt indítaná. Janicsák 2010-ben már ringbe szállt a kerületben, akkor harmadik lett. 

Karácsony Gergely őszig csődbe viheti Zuglót

Itthon2019.07.06, 13:07

Az ellenzék főpolgármester-jelöltje, Karácsony Gergely többféleképpen is akadályozza a zuglói polgárok kedvezményes parkolását - számolt be róla a Magyar Nemzet szombati cikke. A zuglói képviselő-testület már 2017-ben, egy fideszes képviselő, Kovács Balázs javaslata alapján elfogadott egy rendeletet, amely szerint évi száz óra ingyenes parkolást biztosított volna a kerület a zuglói lakóhellyel rendelkezők számára. A kedvezmény bevezetésének határideje tavaly március 31-én lejárt, mégsem történt semmi, azóta sem. Karácsony jelenleg különböző módokon áll útjába annak, hogy a zuglóiak ingyen parkolhassanak a kerületükben. De furcsa móddon ...

A Momentum szétbombázná a zuglói ellenzéki megállapodást

Itthon2019.07.02, 11:10

Újabb budapesti kerületben látszanak komoly nézeteltérések az ellenzéki pártok között: lapértesülések szerint a Momentum politikai éhsége miatt előválasztást tarthatnak Zuglóban. A történet ugyanaz, mint Ferencvárosban, jól láthatóan beindultak a háttérküzdelmek az önkormányzati választáshoz közeledve. 

Fidesz: Karácsony engedje el az elmúlt két hét parkolási bírságait Zuglóban

Itthon2019.07.01, 15:48

A Fidesz arra szólította fel Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármestert hétfőn, engedje el a parkolási bírságot azoknak a zuglóiaknak, akiket az elmúlt két hétben megbírságoltak a kerületben.

Karácsony alkalmatlansága lassan csődbe viszi Zuglót

Itthon2019.06.19, 15:03

A fővárosi önkormányzat áprilisban 3,3 milliárd forintot utalt át Zuglónak az iparűzési adóból, de húsz nappal később már csak 2 milliárd volt a kerület folyószámláján – mondta Zsigmond Barna Pál. Erről is egy közérdekű adatigénylésből lehet tudni, mivel a képviselők nem férnek hozzá közvetlenül ilyen lényegi információkhoz. A Fidesz budapesti szóvivője megjegyezte, hogy ha ebben az ütemben költ a kerület, akkor rövidesen fizetésképtelen lesz.

Karácsony hazudott az adatigénylési kérés ügyében

Itthon2019.06.17, 17:10

A Fidesz elvárja Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármestertől, hogy kérjen bocsánatot, amiért hazudott a kerületi önkormányzat gazdálkodását érintő adatigénylésük ügyében – közölte Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Karácsony Gergely egyre több kínos ügyet söpör a szőnyeg alá

Itthon2019.06.15, 12:46

Sajtótájékoztatót tartott a Fidelitas budapesti elnöke, Borbély Ádám. Itt a Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzat zűrös pénzügyeiről beszélt.

Karácsony Gergely letagadta a Fidesztől kapott levelet, lebukott a hazugsággal

Itthon2019.06.15, 11:24

Egy jókora hazugsággal zárja a hetet Karácsony Gergely zuglói polgármester. Kiderült ugyanis, hogy a parkolási botránnyal csúnyán megégett, és még Gyurcsány Ferenc által is megalázott Karácsony csak szavakban az átláthatóság élharcosa, és amikor a saját maga által vezetett kerület gyalázatos pénzügyeiről kellene beszámolnia, akkor valahogy visszafogottá válik és kevésbé közlékeny. Zsigmond Barna Pál, a budapesti Fidesz szóvivője erre hívta fel a figyelmet mai sajtótájékoztatójában, és elmondta, hogy bírósághoz fordulnak, mivel a zuglói Fidesz több alkalommal is adatigénylést nyújtott be, például a kifizetetlen számlákról és a kintléévőségekről, ...

Fidesz: Növekszik a káosz a zuglói parkolási ügyben

Itthon2019.06.13, 15:25

Egyre nagyobb a káosz a zuglói parkolási szerződések ügyében, ami Karácsony Gergely polgármester alkalmatlanságát bizonyítja - mondta Kovács Balázs, a Fidesz-KDNP XIV. kerületi képviselője csütörtökön újságíróknak a helyi képviselő-testület rendkívüli ülését követően. A kormánypárt szerint, ha a városvezető nem tudja megoldani a helyi parkolási problémákat, akkor célszerű lenne ingyenessé tenni a parkolást mindaddig, amíg egy új, alkalmas kerületi vezetés megfelelően nem rendezi a kérdést.

Hétmilliós hallgatási pénzért távozott Karácsony jegyzője

Itthon2019.06.12, 10:41

A korábbi zuglói jegyző mintegy hétmillió forintot kapott távozásakor, valamint titoktartási nyilatkozatot kellett tennie volt munkaadója felé - tudta meg a Magyar Nemzet az elérhető önkormányzati jegyzőkönyvekből.

Fidesz: Karácsony Gergely ne sumákoljon a parkolási szerződések ügyében

Itthon2019.06.11, 12:50

A Fidesz budapesti szóvivője, Zsigmond Barna Pál felszólította Karácsony Gergely (Párbeszéd) zuglói polgármestert, ne sumákoljon a kerületi parkolási botrányban, fedje fel a parkolási szerződést előkészítő jegyző eltávolításának körülményeit.

Fidelitas: Zugló gazdálkodása romokban van

Itthon2019.06.07, 12:14

Zugló gazdálkodása romokban van Karácsony Gergely (Együtt-PM) polgármester alkalmatlansága miatt – mondta Borbély Ádám, a budapesti Fidelitas elnöke pénteken, a XIV. kerületi városháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.

Karácsonyék még az adóval sem tudtak normálisan elszámolni a botrányos parkolóbiznisz után

Itthon2019.06.05, 10:36

Tavaly év végén hónapokon át vizsgálódott a NAV a Karácsony Gergely vezette zuglói önkormányzatnál. Kiderült, hogy a 2017-es teljes évre és a 2018-as év első félévére vonatkozó adóbevallásukkal is komoly gondok vannak, ugyanis több százmillió forint értékű adóköteles bevétel hibádzott a bevallásban, az egyik ilyen éppen a botrányokat kiváltó parkolási üzletág – írta meg a Pesti Srácok.

Egyre nagyobb a botrány Karácsony Gergely kerületének gazdálkodása körül

Itthon2019.05.31, 16:48

Tarlós István Állami Számvevőszéki vizsgálatot javasolt Zuglóban, hogy tisztázzák a kerület zűrös pénzügyi helyzetét – írja a Demokrata. A főpolgármester az M1-en úgy fogalmazott, hogy „a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje vezette kerületben a tények és az onnan érkező iratok ellentmondanak a polgármester kommunikációjának”. Tarlós elmondta azt is, hogy törvényességi vizsgálatot rendelt el a fővárosi kormányhivatal Zuglóban. Pénteken sajtótájékoztatót tartott a zuglói Fidesz képviseletében Kovács Balázs (Fidesz-KDNP) XIV. kerületi önkormányzati képviselő. A képviselő a zuglói gazdálkodásáról elmondta, hogy csütörtökön szembesüültek ...

A Karácsony Gergely vezette önkormányzat nem tud fegyelmet tartani

Itthon2019.05.31, 12:54

Farkas Örs politikai elemző szerint a zuglóiak öt éve isszák a levét Karácsony Gergely felelőtlenségének.

Adósságba hajszolta Karácsony Gergely Zuglót

Itthon2019.05.30, 10:22

Karácsony Gergely úgy szerezné meg a főpolgármesteri posztot Tarlós Istvántól, hogy az általa vezetett Zuglóban súlyos pénzügyi gondok vannak. A kerület tavalyi zárszámadását még nem fogadták el, és Papp Imre jegyző szerint sanyarú állapotban van a költségvetés bevételi oldala – írja a Magyar Nemzet.

Gyurcsány emberei egymást segítik a zuglói ügyekben

Itthon2019.05.23, 13:34

A botrányos zuglói parkolási szerződések felmondását blokkoló XIV. kerületi jegyző korábban Karácsony Gergellyel együtt hű kiszolgálója volt a Gyurcsány-kormányoknak, majd az MSZP-nek adott tanácsokat – számolt be a Magyar Nemzet.

Elkeseredett harc az életben maradásért, egymást szidják a kisebb pártok

Itthon2019.05.23, 13:04

"Ujhelyi Istvánnal kapcsolatban nekem is vannak magvas gondolataim." - így vágott vissza egy csütörtöki lapinterjúban Vágó Gábor, az LMP EP-listavezetője Ujhelyi Istvánnak azért, mert a szocialista politikusa korábban arról beszélt, nincs értelme a zöldekre szavazni. Vágó az MSZP mellett a Momentumnak is odaszúrt, akiket a nagyvállalati érdekek képviselőinek nevezett. Négy nap van hátra az európai parlamenti választásig, az ellenzék továbbra is egymás szavazóinak az átállításával van elfoglalva. 

Karácsony Gergely kabinetje bebetonozta a zuglói parkolási mutyit

Itthon2019.05.19, 15:56

Az önkormányzat több parkolás-üzemeltetési szerződés esetében kizárta a felmondás lehetőségét - ez derül ki Karácsony Gergely zuglói polgármester jegyzőjének jelentésből, amely a Magyar Hírlaphoz került.

Karácsony Gergely arra is alkalmatlan, hogy egy szerződést megkössön

Itthon2019.05.19, 13:54

A Fidelitas felszólítja Karácsony Gergely XIV. kerületi polgármestert, hogy szabadítsa ki Zuglót a pazarló parkolási szerződésekből - közölte a szervezet budapesti elnöke a zuglói önkormányzat épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján vasárnap.

Parkolási botrány: Karácsony ne keressen további kifogást

Itthon2019.05.17, 16:17

A Fidesz zuglói választókerületi elnöke arra szólította fel Karácsony Gergelyt (Párbeszéd), a kerület polgármesterét, hogy ne keressen további kifogásokat a zuglói parkolási szerződések felmondására, hanem hajtsa végre az önkormányzat döntését.

Parkolási botrány: Felszólították Karácsonyt, fejezze be a trükközést

Itthon2019.05.15, 16:16

Karácsony Gergely ne bújjon a jegyzője mögé és ne trükközzön az előnytelen parkolási szerződésekkel, hanem mondja fel azokat - szólította fel Zsigmond Barna Pál, a Fidesz budapesti szóvivője Zugló polgármesterét.

Folytatódik a Karácsony-féle zuglói parkolási mutyi

Itthon2019.05.15, 10:57

Karácsony Gergely terjesztette elő és írta alá a Zuglónak két év alatt veszteséget termelő parkolási szerződést – írja a Mandiner. A parkolási mutyiban a jelek szerint nincs megállás: hiába szavazták meg a szerződés felbontását, természetesen a Fidesz javaslatára; Karácsony jegyzője megtorpedózta a lépést, így lehet, hogy mégis maradnak a szerződések.

Kiharcolta a Fidesz a botrányos zuglói szerződések azonnali felmondását

Itthon2019.05.13, 12:17

Azonnali hatállyal felmondja a zuglói önkormányzat a botrányos parkolási szerződéseket, miután a Fidesz erre vonatkozó javaslata megkapta a szükséges többséget a képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésén, írja a Magyar Nemzet. Ugyancsak fideszes javaslatra azt is elfogadták, hogy amíg nincs rend ezen a területen, addig ingyenes lesz a parkolás a kerületben élőknek Zugló teljes területén.

Pikáns üzenetet küldött egyik diákjának a pedofíliával vádolt, zuglói tanár

Itthon2019.05.23, 14:35

A pedofíliával vádolt zuglói tanár újabb tárgyalási napján három volt diákot hallgatott meg a bíróság. Volt, amelyik a tanárt védte, de olyan is, aki arról mesélt, hogy milyen perverz dolgokról beszélgettek kettesben a tanár úrral. A férfi az ügy kirobbanása óta is tanít, a tárgyalása a nyár közepén folytatódik. 

Karácsony Gergely mondja fel a botrányos parkolási szerződéseket

Itthon2019.05.08, 17:46

A zuglói Fidesz továbbra is arra szólítja fel Karácsony Gergely kerületi polgármestert, hogy mondja fel a „botrányos parkolási szerződéseket” – közölte Rozgonyi Zoltán, a Fidesz zuglói frakcióvezetője, alpolgármester mai sajtótájékoztatóján, ahol arra reagált, hogy Karácsony Gergely csütörtökre egyeztetést kezdeményezett a témában.

Fidesz: Karácsony legfeljebb tanulni mehetne a többi városvezetőhöz

Itthon2019.05.04, 19:42

Amíg Karácsony Gergely, Zugló polgármestere nem tesz rendet a kerületében, addig a Fidesz-KDNP budapesti polgármesterei nem fogadják őt. Ezt közölte a Fidesz budapesti szervezete szombaton az MTI-vel arra reagálva, hogy az MSZP és a Párbeszéd közös főpolgármester-jelöltje kampánya részeként „kerületjárásba” kezdett.

Két autó ütközött össze Zuglóban

Itthon2019.04.22, 14:44

Súlyos baleset történt Zuglóban – írja a police.hu.

Hiába a botrány, Karácsony kerülete megint 200 milliót költ parkolóórákra!

Itthon2019.04.17, 15:57

Folytatódik Zuglóban a parkolási övezetek bővítése, és ennek keretében több mint 157 millió forintért szereznének be parkolóórákat – mindez a csütörtöki testületi ülés napirendi pontjai között szerepel. Ha a képviselők elfogadják a szocialista javaslatot, akkor az a kerületnek újabb közel 200 milliós kiadást jelentene. Mint arról korábban beszámoltunk, a Karácsony Gergely vezette kerület az egyetlen a budapesti kerületek között, ahol a parkolási rendszer több száz millió forintos veszteséggel üzemel. Az alkalmatlan párbeszédes polgármester, Karácsony Gergely ennek ellenére egy televízióban azt hazudta, hogy nyereséges a rendszer. A ...

Tarlós István: A duzzogó Karácsony Gergely egy kerület vezetésére is alkalmatlan

Itthon2019.04.15, 16:42

„Karácsony Gergely a zuglói parkolási cirkuszt duzzogva, félve, fenyegetőzve, teljesen meggondolatlan kommunikációval kezeli” – mondta Tarlós István vasárnap este A nyolcas című műsorban G. Fodor Gábor kérdésére válaszolva, hozzátéve, hogy a baloldal jelöltje egy kerület vezetésére is alkalmatlan, nemhogy a fővároséra. 

Kocsis Máté: A zuglóiaknak naponta 1 millió forintjába kerül Karácsony Gergely alkalmatlansága

Itthon2019.04.14, 09:21

A Fidesz parlamenti frakcióvezetője kezdeményezi, hogy töröljék el a zuglói parkolási díjakat addig, amíg a rendszer ráfizetésesen működik, és egy „új, alkalmas polgármester” nem rendezi a helyzetet a kerületben. Kocsis Máté a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában arról is beszámolt, hogy a kormánypártok szombatig több mint félmillió támogató aláírást gyűjtöttek össze Orbán Viktor hétpontos programjához a bevándorlás megállítására.

Kocsis Máté: Karácsony Gergely viselje a felelősséget, és fizesse vissza a pénzt!

Itthon2019.04.12, 14:11

Kocsis Máté, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője pénteki Facebook-posztjában felszólította Karácsony Gergely zuglói polgármestert, hogy viselje a felelősséget a helyi önkormányzatot sújtó büntetésért, amelyet a parkolási közbeszerzés miatt szabtak ki. 

Karácsony Gergely és a régi baloldal seftel: részletek a több száz milliós parkolási botrányról

Itthon2019.04.12, 16:56

Jövő héten felállhat az a Fidesz kezdeményezte kerületi bizottság, amely a Karácsony Gergely polgármester nevéhez kapcsolódó zuglói parkolási botrányt vizsgálhatja ki. A kormánypárti képviselők által kezdeményezett rendkívüli testületi ülésen meg akarják vitatni a Közbeszerzési Döntőbizottság kerületi parkolási közbeszerzésekkel kapcsolatos határozatában foglaltakat is. Mint arról az Origo elsőként beszámolt, a magát tisztakezűnek hazudó, ugyanakkor korrupciós botrányokba keveredő és nyilvánvalóan alkalmatlan Karácsony Gergely által vezetett önkormányzat a botrányos és az egész sajtót bejárt előzmények után igyekezett egy újabb 412 ...

Egymillióra bírságolták Zuglót Karácsony Gergely parkolási botránya miatt

Itthon2019.04.10, 18:28

A Közbeszerzési Döntőbizottság az MTI-nek megerősítette az Origo hírét, hogy 2016-ban egymillió forintra büntette a Karácsony Gergely által vezetett zuglói önkormányzatot akkori parkolási közbeszerzése miatt, amelyet jogerősen meg is semmisített. 

Autóval követte áldozatait, aztán meztelenül rájuk támadt az utcán

Itthon2019.04.09, 12:33

Első fokon 8 évre ítélt a Pesti Központi Kerületi Bíróság egy férfit, aki 4 nőre támadt rá Zuglóban. Fizikailag és szexuálisan is bántotta őket.

Egy zuglói képviselő Karácsony alkalmatlanságáról ír

Itthon2019.04.08, 11:36

Várnai László, a CivilZugló Egyesület önkormányzati képviselője terjedelmes írásban fejtette ki a véleményét a városrészt sújtó "parkolási bizniszről". Nem ez volt az első posztja, amiben élesen kritizálta Karácsony Gergelyt, ezúttal úgy fogalmazott, hogy a XIV. kerületi városvezető az elhallgatást, a szemethunyást választotta. Újabb szereplő mutatott rá a Párbeszéd társelnökének alkalmatlanságára. 

A Fidesz kivizsgálná a zuglói botrányokat

Itthon2019.04.04, 13:15

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a zuglói Fidesz annak érdekében, hogy kiderüljön, miért veszteséges a XIV. kerületi fizetős parkolási rendszer. Az egyik kerületi önkormányzati képviselő szerint Karácsony Gergely ténykedése miatt nemcsak az előnytelen parkolás, hanem a parkfenntartással és útfelújítással kapcsolatos közbeszerzések is háttéralkukkal, a polgármester tartózkodása mellett mentek át a testületen.

Olcsóbb parkolási rendszert szeretne a zuglói Fidesz-frakció

Itthon2019.04.02, 12:37

A zuglói parkolási rendszer magas üzemeltetési költségének csökkentését várja el a polgármestertől a zuglói Fidesz-frakció - írja keddi számában a Magyar Nemzet.

Halálos vonatgázolás Zugló és a Nyugati pályaudvar között

Itthon2019.03.12, 11:21

A MÁV szerint egy személyvonat gázolt el egy embert a Nyugati és Zugló között. A férfi a helyszínen meghalt.

116 millió forintot csikartak ki a csalók a hiszékeny cégtől

Itthon2019.03.09, 10:37

A négy férfinek – akik a cég partnereinek adták ki magát – hamis papírokkal sikerült rávennie a kiszemelt vállalatot, hogy egy másik, új bankszámlaszámra utaljanak. 

Razzia Budapesten: 1 nap alatt 21 embert fogtak el

Itthon2019.03.07, 20:48

20 bűnözőt és egy eltűnt embert állítottak elő a rendőrök a szerdán egyetlen nap alatt.

Elfogták a házi őrizetből megszökött zuglói férfit

Itthon2019.03.01, 11:16

A 37 éves K. Sándor tavaly szeptemberben szökött meg a házi őrizetből, levágta a lábáról a nyomkövetőt. A rendőrség február 27-én elfogta a férfit.

Meghalt Rátonyi Gábor, Zugló volt polgármestere

Itthon2019.02.26, 17:12

Meghalt Rátonyi Gábor, Zugló egykori polgármestere, a Fővárosi Közgyűlés korábbi tagja.

Üzletet kötni ment a zuglói régiségkereskedő, de verést kapott

Itthon2019.02.21, 15:28

Brutálisan összevert két maszkos férfi egy budapesti régiségkereskedőt. Társuk, egy nő hívta találkozóra az üzletembert. Azt hazudta neki, hogy egy hagyatéki tárgyalás után több értékes dolgot is megvehet majd.

Elvágták egy férfi torkát Zuglóban, a kocsijában

Itthon2019.02.17, 20:09

A rendőrök egy bejelentés alapján mentek ki Budapest XIV. kerület, Nagy Lajos király útja és az Egressy út kereszteződéséhez, ahol egy autó első ülésén egy halott férfit találtak - olvasható a rendőrség honlapján.

Karácsony csődbe viszi Zuglót: a parkolás is milliárdos veszteséget hoz

Itthon2019.02.07, 15:33

Várnai László a Civilzugló Egyesület zuglói képviselője blogján pakolt ki arról, hogy durván ráfizetéses a zuglói önkormányzatnak Karácsony Gergely régi álma, a fizetős parkolás. Összesítéséből az derült ki, hogy a Párbeszéd politikusának projektje több mint hétszázmillió forintos veszteséget termelt – mindössze másfél év alatt. Újabb kellemetlen kérdések merültek fel a Jobbik-mentegetést követően a régi baloldal főpolgármester-jelöltjével kapcsolatban: mi az oka annak, hogy az általa vezetett városrészben ilyen drágán üzemeltetik a fizetős parkolást, az ebből beszedett pénz pedig hová tűnt?

Karácsony Gergely eljutott Gyurcsánytól Gyurcsányig, közben elárult mindenkit

Itthon2019.02.06, 11:01

A totális érdektelenségbe fulladt baloldali előválasztás után Karácsony Gergely úgy ünnepelte magát, mint aki az amerikai elnökválasztást nyerte meg. A - szó szerint - mérhetetlen támogatottságú Párbeszéd társelnökének öröme elsőre érthető is, mivel túl sok mindenre nem lehet büszke eddigi politikai pályafutásában. Karrierje a Gyurcsány-kormány közelében indult, majd elárulta korábbi főnökeit, és az LMP-ben próbálkozott. Ott Schiffer Andrást árulta el, majd pedig az Együtt-PM-ben szakított a nőverő Juhász Péterrel és Szigetvári Viktorral, aztán az MSZP-ben Botka Lászlónak is nekiment. Karácsony több mint négy éve vezeti Zuglót, ereddménye, ...

Gyalogost gázoltak Zuglóban, bedugult a Vezér út

Itthon2019.02.03, 17:38

A XIV. kerületi baleset miatt a rendőrség lezárta a Vezér út egy szakaszát. 

Bekokainozva gázolt halálra egy nő Zuglóban egy nyugdíjast

Itthon2019.01.16, 16:39

T. Klára Petra a budapesti Füredi úton gázolt halálra egy férfit, majd segítségnyújtás nélkül tovább hajtott. A nő bekokainozva vezetett. A bíróság most 5 és fél év börtönre ítélte.

Karambol Zuglóban, két ember megsérült

Itthon2018.12.11, 20:55

Összeütközött két autó Budapest XIV. kerületében, a Mexikói úton. Az érintett útszakaszt teljesen lezárták.

Ellenzéki bojkott: Karácsony nem tudja eladni a zuglói ingatlanokat

Itthon2018.11.27, 20:23

Határozatéptelenség miatt nem tudott dönteni a zuglói képviselő-testület rendkívüli ülése a kerületi ingatlanok Karácsony Gergely és a szocialista vezetés által szorgalmazott elkótyavetyéléséről - tudta meg az Origo. 

Az autójában szúrta le ismerősét egy budapesti férfi – videó

Itthon2018.11.05, 12:02

Két férfi összeveszett Zuglóban, majd az egyikük leszúrta az ismerősét. A rendőrség pár óra múlva elfogta a támadót.