ZTE

címke rss

A Haladás nagy visszatérője máris magyarázkodhat a szurkolóknak

Sport2020.01.09, 09:13

A 29 esztendős szombathelyi születésű Devecseri Szilárd a Haladásban nevelkedett, a megyeszékhelyen lett profi futballista, majd 2015 nyarán Mezőkövesdre igazolt – ám egy év múlva visszatért Szombathelyre. Másfél évig zöld-fehérben futballozott, majd 2018 februárjában Zalaegerszegre igazolt. Devecseri közös megegyezéssel felbontotta nyárig érvényes szerződését és fél plusz két évre a Haladáshoz került. Most pedig már a szurkolóknak kénytelem magyarázkodni egy korábbi eset miatt. 

Otthon kapott ki a Fehérvár

Sport2019.12.08, 11:47

A labdarúgó OTP bank Liga 15. fordulójában a MOL Fehérvár FC 2-0-ra kikapott a Paksi FC-től a sóstói MOL Arénában, a DVSC 1-1-es döntetlent játszott a Budapest Honvéddal a Nagyerdei Stadionban, az Újpest FC 1-0-s győzelmet aratott a Kisvárda fölött az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban, míg az újoncok csatáján a Zalaegerszeg hazai pályán 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvár ellen.

Nehéz feladat előtt a Fehérvár új edzője, rossz sorozatot törne meg a Fradi

Sport2019.11.30, 11:41

Szombaton öt, vasárnap pedig egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójában. Joan Carillo, a MOL Fehérvár FC héten kinevezett vezetőedzője Miskolcon mutatkozik be régi-új csapata élén. A hét meccs óta veretlen Budapest Honvéd Kisvárdán vendégszerepel, míg a bajnoki címvédő Ferencváros Kaposvárra látogat. A forduló rangadóját Felcsúton rendezik, ahol a negyedik helyen álló Puskás Akadémia a második Mezőkövesdet fogadja.

Az NB I élére állt a címvédő Ferencváros

Sport2019.11.24, 20:11

A bajnoki címvédő Ferencváros az újonc ZTE csapatát fogadta az NB I 13. fordulójának utolsó meccsén. A Fradi kihasználta a Fehérvár botlását és győzelmével a tabella élére állt.

Megyei rangadó Székesfehérváron, a Fradi a Zalaegerszeget fogadja

Sport2019.11.22, 22:09

Szombat este öt, vasárnap este egy mérkőzést rendeznek a labdarúgó OTP Bank Liga 13. fordulójában. A játéknap rangadóján az első helyen álló MOL Fehérvár FC a negyedik Puskás Akadémiát fogadja, a második Mezőkövesd az utolsó Kaposvárt látja vendégül, míg a harmadik Ferencváros a 11. kiesőhelyen álló Zalaegerszeget fogadja a Groupama Arénában.

NB I: nyert a Honvéd, pontokat vesztett az Újpest

Sport2019.10.26, 19:12

A labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójában az Újpest FC 0-0-s döntetlent játszott az újonc Zalaegerszeggel az Illovszky Rudolf Stadionban, míg a szintén albérletben játszó Budapest Honvéd 2-0-ra nyert az utolsó helyen álló Kaposvári Rákóczi ellen az Új Hidegkuti Nándor Stadionban. A Paksi FC hazai pályán 2-1-re kikapott a Diósgyőrtől, míg a Puskás Akadémia továbbra is szányal. Ezúttal Kisvárdán győzött 1-0-ra. 

Nyomoz a rendőrség az egerszegi szurkolói tömegverekedés ügyében

Sport2019.10.21, 10:35

Ismeretlen tettesek ellen indult nyomozás Zalaegerszegen, ahol szombat délután 70-80 futballdrukker verekedett össze.

Könnyű Falco-győzelem a férfi kosárlabda NB I-ben

Sport2019.10.09, 19:56

A címvédő Falco a második negyed elején még tízpontos hátrányban volt, mégis magabiztos sikert aratott a vendég Zalaegerszeg felett a férfi kosárlabda NB I szerdai mérkőzésén.

Stieber első gólját lőtte az NB I-ben, Böde gólt lőtt, majd pirosat kapott

Sport2019.09.28, 20:28

Böde Dániel első gólját szerezte a Paks színeiben, mióta nyáron a Ferencvárostól visszaigazolt, de balszerencséjére Stieber Zoltán is meglőtte első gólját az NB I-ben. A Puskás Akadémia Debrecenben tudott nyerni Gyurcsó Ádám duplájával, a Kaposvár fontos meccset nyert a Diósgyőr ellen, a Mezőkövesd hazai pályán kapott ki a Budapest Honvédtól.

Simán továbbjutott a Fradi a Magyar Kupában

Sport2019.09.25, 18:54

A Zalaegerszeg és a Ferencváros is győzött a labdarúgó Magyar Kupa hatodik fordulójának szerdai játéknapján, ezzel a 64 közé jutott.

Szemétség, amit a Hertha vezetése csinált Dárdai Pállal

Sport2019.09.25, 19:21

Sarkos és olykor meghökkentő véleménye van a magyar labdarúgásban dolgozó edzőkről a ZTE sportigazgatójának, Sallói Istvánnak. Nem gondoljuk, hogy az általa megfogalmazott gondolatokkal sokan egyetértenek majd. Tény, hogy a magyar edzők közül jelenleg csak Dárdai Pál és Lőw Zsolt képviseli azt a szintet, amelyet a világfutball élvonalában hasznosítani lehet. Sallói lapunknak beszélt arról, amikor Puskás Ferenc volt a szövetségi kapitány, amikor Csank János nem volt hajlandó Izraelbe utazni, de felidézi azt is, amikor Mészöly Kálmán összeveszett egy kamionsofőrrel Reykjavíkban. Nagyinterjú a magyar futball egyik megosztó személyiségéével, ...

Európába is jön a dupla kijelzős Nubia

Techbázis2019.09.23, 15:35

Előlapi kamera helyett hátlapi megjelenítőt kapott a Z20.

A hajrában fordított a Ferencváros Zalaegerszegen

Sport2019.09.22, 20:27

Vasárnap délután a bajnoki címvédő Ferencváros a Zalaegerszeg otthonába látogatott az OTP Bank Liga második fordulójából elhalasztott mérkőzésen. Ikoba révén a ZTE az első félidő végén vezetést szerzett, a második játékrészben a Ferencváros többször is nagy helyzetbe került, kihagyott egy tizenegyest is, de végül a hajrában lőtt két góllal sikerült megnyernie a meccset.

Teltházas meccs vár a Fradira az újonc otthonában

Sport2019.09.22, 11:51

Vasárnap délután pótolják az OTP Bank liga második fordulójából elhalasztott ZTE-Ferencváros összecsapást. A Fradi egy bravúros barcelonai túra után utazik a zalai megyeszékhelyre, ahol biztosan nem lesz könnyű dolga a lelkes hazai közönség előtt.

Stieber Zoltán az NB I újoncához igazolt

Sport2019.08.22, 10:28

Az észak-amerikai profi labdarúgó-bajnokság (MLS) szereplő D. C. Unitedtől távozó Stieber Zoltán az NB I újoncához, a ZTE FC-hez szerződött. 

Botrányt okozott a ZTE fülbevalós játékosa - nyert a Debrecen

Sport2019.08.18, 09:44

Egészen elképesztő közjáték vezette fel a labdarúgó NB I 3. fordulójának nyitómeccsét Debrecenben. Kassai Viktor játékvezető nem engedte pályára lépni a ZTE játékosát, Barczi Dávdiot, akinek a fülében beültetett fülbevaló díszelgett. Mire a ZTE rendezni tudta a sorait, a Debrecen már 1-0-ra vezetett. A meccset végül nagy fordulatok után 3-2-re nyerte meg a DVSC, amely továbbra is 100 százalékos az NB I-ben.

NB I: a Puskás Akadémia legyőzte az Újpestet

Sport2019.08.03, 21:55

Szombat este három mérkőzést rendeztek a labdarúgó OTP Bank Liga nyitófordulójában. Az Újpest FC 3-1-re kikapott a Puskás Akadémiától az Illovszky Rudolf Stadionban, a Kisvárda hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Paksot, míg a Mezőkövesd szintén egygólos győzelmet aratott az újonc Zalaegerszeg fölött. 

NB I: elhalasztják a második fordulóban a ZTE-Fradi mérkőzést

Sport2019.08.02, 15:08

Elhalasztják a jövő szombatra tervezett Zalaegerszeg-Ferencváros labdarúgó bajnoki mérkőzést.

Óriáslábú csatárt igazolt az NB I újonca

Sport2019.07.30, 11:23

Az NB I egyik újonca, a Zalaegerszegi TE szerződtette Eduvie Ikubát.

Dzsudzsák a bombagólja után mezítláb távozott a ZTE stadionjából - videó

Sport2019.07.27, 20:27

Rendhagyó módon ért véget az élvonalba feljutó ZTE szombati szezonnyitó fiesztája, ahol a városra lecsapó ítéletidő alaposan átírta a délután forgatókönyvét.

Ilyen lehet a ZTE dupla kijelzős mobilja

Techbázis2019.07.22, 11:41

Valószínűleg a szelfik érdekében tenne a hátlapra is kijelzőt a ZTE.

Zalaegerszegen az a terv, hogy csak a Fradi előzze meg a csapatot

Sport2019.07.19, 05:56

Egy év alatt óriásit fordult a világ a ZTE csapatával, hiszen amíg a 2017-18-as NB II-es szezonban csupán az utolsó fordulóban tudta kivívni a bennmaradást, addig a legutóbbi bajnokságot magabiztosan, szinte végig vezetve nyerte meg, így hét év után újra feljutott az élvonalba. Ellátogattunk Zalaegerszegre, feltérképeztük a körülményeket, és természetesen Dobos Barna edzővel, valamint több játékossal is beszéltünk.

Dzsudzsákék ellen játszik felkészülési meccset az NB I újonca

Sport2019.07.11, 13:48

Július 27-én szombaton az NB I újonca, a ZTE felkészülési mérkőzést játszik hazai pályán Dzsudzsák Balázs csapata, az Al-Ittihad Kalba ellen.

Két lyukat is fúrhatnak a következő ZTE mobil kijelzőjébe

Techbázis2019.06.06, 12:39

A ZTE szabadalmi bejegyzése alapján legalábbis közeledik a duplán fúrt kijelzős okostelefon.

Európába érkezett a ZTE Axon 10 Pro 5G

Techbázis2019.06.02, 18:20

Észak-Európában, 899 eurós vételár mellett vált elérhetővé a ZTE 5G-s okostelefonja.

Nagyszerű áron érkezik a ZTE Axon 10 Pro csúcsmobil

Techbázis2019.05.07, 13:19

Kínában már 470 dollárért rendelhető, de Európába is megérkezik az új modell.

NB II: bajnok a ZTE, a Kaposvár egyre közelebb az élvonalhoz

Sport2019.05.05, 20:17

A feljutását már a múlt héten bebiztosító Zalaegerszeg vasárnap a bajnoki címet is megszerezte a labdarúgó NB II-ben azzal, hogy a 36. fordulóban hazai pályán 4-1-re legyőzte a Budafokot. A második helyen álló Kaposvár egy 93. percben szerzett góllal tett nagy lépést az NB I felé, ugyanis a legfőbb üldözői közül Gyirmót vereséget szenvedett az ETO FC Győr otthonában, míg a Vasas hazai pályán játszott döntetlent a Budaörssel. 

NB II: 93. percben lőtt góllal feljutott a ZTE az élvonalba

Sport2019.05.01, 20:54

Szerdán este tíz meccset rendeznek a labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II-ben: az első helyen álló Zalaegerszeg egy 93. percben szerzett gólnak köszönhetően 2-1-re nyert a 17. Cegléd vendégeként, sikerével pedig matematikailag is bebiztosította feljutását. A bombaformában lévő Vasasnak megszakadt a győzelmi sorozata. Az angyalföldiek hét megnyert meccs után 2-1-re kikaptak a 18. Mosonmagyaróvár otthonában.

Kikapott a ZTE, az NB II listavezetője

Sport2019.04.28, 20:18

Az éllovas Zalaegerszeg kétgólos vereséget szenvedett a vendég Budaörstől a labdarúgó NB II vasárnapi, 34. fordulójának zárómérkőzésén, így egyelőre nem biztosította feljutását az élvonalba.

NB II: a Vasas gálázott, és egyre közelebb a feljutáshoz

Sport2019.04.14, 19:52

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 32. fordulójában a listavezető Zalaegerszeg hazai pályán 1-0-ra legyőzte a Kazincbarcikát, így továbbra is magabiztosan menetel az első osztály felé. A szenzációs tavaszt produkáló Vasas ezúttal a Soroksárnak lőtt négy gólt, és már csak öt pont a hátránya a feljutást érő második helyen álló Gyirmóttól, amely a 91. percben bukta el a győzelmet az utolsó Monor otthonában.

NB II: 11 gólos meccset nyert a Vasas

Sport2019.03.31, 19:28

A labdarúgó Merkantil Bank Liga NB II 30. fordulójában a listavezető Zalaegerszeg hazai pályán 3-0-ra legyőzte a Lipcsei Péter vezette Soroksárt. A második feljutó helyen álló Gyirmót négygólos győzelmet aratott a Cegléd vendégeként, míg a Vasas hét gólt szerzett az ellen a Vác ellen, amely eddig a legkevesebb gólt kapta az NB II-ben.

Oldalra csúsztatható okostelefonban is gondolkozik a ZTE

Techbázis2019.03.18, 15:06

5G-s és tripla hátlapi kamerás lenne a ZTE Axon S csúcskészüléke.

Nagyon furcsa ötlettel állt elő a ZTE

Techbázis2019.03.18, 14:48

A ZTE Axon V koncepció nem használ szenzorsávot, az előlapi kamerák a ház oldalából állnak ki.

A Fradi 27 éve nem látott fiesztát mutatott be az Üllői úton - videó

Sport2019.03.04, 10:28

A Ferencváros a hétvégén magabiztosan nyert a Diósgyőr ellen az NB I 23. fordulójában, így visszaállította a hatpontos különbségét a Vidivel szemben a tabella élén. A Fradi 27 év után tudott újra 7-0-ra nyerni élvonalbeli bajnoki meccset az Üllői úton.

Tavasszal jön a ZTE Axon 10 Pro 5G

Techbázis2019.02.26, 13:08

A ZTE sem lóg ki a sorból: Barcelonában bemutatta az első 5G-s okostelefonját.

5G-s csúcsmobilt visz az MWC-re a ZTE

Techbázis2019.02.19, 13:34

Új Axon készülékkel és 5G-s csúcstelefonnal készül az MWC-re a ZTE.

Lovrencsics duplázott Újpesten

Sport2019.02.17, 20:09

A Zalaegerszeg néhány órára a tabella élére állt a labdarúgó NB II-ben, miután a 24. fordulóban, 2-1-re legyőzte a vendég Nyíregyházát. Azoban a vasárnap esti mérkőzésen a Gyirmót hazai pályán 3-1-re nyert a Dorog ellen, így több győzelmének köszönhetően újra a tabella élére állt. 

A Galaxy S10 ellen szállhat ringbe a ZTE Axon 10 Pro

Techbázis2019.01.31, 12:59

Előkerültek az új csúcsmobil mérési eredményei, amelyek szerint izmos okostelefonra számíthatunk.

NB II: beindult a Vasas, a listavezető vereségével előzött a Gyirmót

Sport2018.12.16, 19:33

A Vasas FC házigazdaként 4-2-re legyőzte a Budafok csapatát a labdarúgó NB II vasárnapi, 21. fordulójában, a Szusza Ferenc Stadionban. Kikapott a forduló előtt listavezető ZTE a Csákvár otthonában (2-1), míg a Gyirmót 4-3-ra nyert a Tiszakécske otthonában.

Keletről kapta az újabb pofont Kína

Gazdaság2018.12.07, 11:51

A Reuters hírügynökség értesülése szerint Japán betiltaná az állami beszerzéseket a kínai Huawei Technologies Co Ltd és a ZTE Corp távközlési berendezés gyártó vállalatoktól a hírszerzési tevékenység és a kibertámadások megnehezítése érdekében.

NB II: gólzáporos meccset nyert a Zalaegerszeg, fordított az éllovas Gyirmót

Sport2018.11.11, 19:57

A Budafok vendégeként 3-2-re győzött a ZTE, míg a Gyirmót hátrányból fordítva győzte le a megyei rivális, vendég Győrt a labdarúgórúgó NB II 17. fordulójában.

Két érintőkijelzőt kapott a Nubia X

Techbázis2018.10.31, 15:59

Az előlap 94 százalékát tölti ki a nagyobbik panel.

Késik a ZTE 5G-s okostelefonja

Techbázis2018.09.03, 11:09

A ZTE elcsúsztatta az első 5G-s mobilját, ami már csak 2019-ben jelenhet meg.

Trendkövető lesz a ZTE Axon 9 Pro

Techbázis2018.08.23, 12:44

Visszatér a ZTE, az új zászlóshajója a 2018-as IFA kiállításon mutatkozik be.

NB II: először vesztett pontokat a Vasas, fontos kaposvári siker

Sport2018.08.19, 20:57

A Kaposvári Rákóczi 3-2-re legyőzte a Budaörsi SC-t a labdarúgó NB II negyedik fordulójában, vasárnap Tatabányán. A ZTE 3-1-re nyerte a Békéscsaba elleni rangadót, a Vasas hatgólos meccsen ikszelt a Csákvárral.

A piszoárját sem képes javítani a ZTE

Techbázis2018.06.24, 12:32

Amerikai cégtől kellene cserealkatrészt rendelnie hozzá.

Megmenekült a csődtől a ZTE

Techbázis2018.06.07, 18:14

Újból vásárolhat amerikai technológiát a vállalat.

Megmenekülhetett a ZTE

Techbázis2018.05.14, 14:11

Donald Trump elnök közbenjárásával maradhat életben a vállalat.

Harmadosztályba zuhanhat a Manchester Unitedet verő magyar csapat

Sport2018.05.14, 10:08

2002. augusztus 14-én a magyar bajnok ZTE labdarúgócsapata 1-0-ra nyert a Bajnokok Ligája selejtezőjében a Manchester United ellen. Koplárovics Béla góljára azok is emlékezhetnek, akik nem követik naponta a sportág eseményeit. Az akkor bajnok ZTE azóta folyamatosan járja a hadak útját, most éppen az NB II-ből készül kiesni.

Felfüggesztette a működését a ZTE

Techbázis2018.05.10, 20:41

Nem világos, hogy mi lesz a vállalat sorsa.

Előző
Következő