Zsigmond Vilmos

címke rss

Tíz magyar, akik naggyá tették Hollywoodot

Film2023.08.21, 19:45

Ezek a magyar alkotók a tehetségükkel és a munkabírásukkal építették fel és tették naggyá Hollywoodot, ahová magukkal vitték a magyar kultúrát: a magyar színházi hagyományokat, az irodalmat és zenét is. Összeállításunkban tíz olyan híres magyar – stúdióalapítók, producerek, Oscar-díjas rendezők, operatőrök és díszlettervezők –, szerepel, akik Magyarországon születtek, majd Hollywoodba érkezve kitörölhetetlen nyomot hagytak az amerikai filmgyártáson.

Közel 400 alkotást neveztek az idei Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztiválra

Film2023.04.19, 01:54

Az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba helyező szegedi nemzetközi filmfesztivált október végén rendezik meg.

Gyilkosság, aljasság - és becsület

Film2023.03.26, 18:05

Ötven évvel ezelőtt mutatták be Robert Altman rendhagyó bűnfilmjét, a Raymond Chandler azonos című regényéből készült A hosszú búcsút. A remekművet az Oscar-díjas magyar operatőr, Zsigmond Vilmos fényképezte.

Idén három operatőr kap Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjat

Film2023.03.24, 15:58

Idén három operatőr, Balog Gábor, Buglya Sándor és Lugossy István kapja meg a Kovács László-Zsigmond Vilmos Életműdíjat - közölték a szervezők.

Félidióta bűnözők megerőszakoltak egy férfit az erdőben

Film2022.07.05, 11:34

Ötven évvel ezelőtt, 1972 júliusában mutatták be az amerikai mozik John Boorman brutális, kalandfilmbe bújtatott thrillerét a – későbbiekben az ún. backwoods horrornak (a vadonban játszódó horrorfilmeknek) is megalapozó –Gyilkos túrá-t. A természetbe visszatérő négy városi férfi egész életét megváltoztató kegyetlen kalandját nyers és felkavaró módon ábrázoló, három Oscar-díjra jelölt filmet a Harmadik típusú találkozások (1977) Oscar-díjas operatőre, Zsigmond Vilmos fényképezte.

Magyar operatőrök előtt tisztelegnek a Zsigmond Vilmosról elnevezett fesztiválon

Film2022.05.23, 15:12

Negyvennyolc alkotás szerepel az Oscar-díjas Zsigmond Vilmos emlékét őrző, az operatőri munkát fókuszba állító szegedi nemzetközi filmfesztivál kedden kezdődő versenyprogramjában - közölte a rendezvény művészeti vezetője hétfőn.

Átadták a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőri díjakat

Film2022.05.02, 09:49

A magyar film napjának előestéjén ötödik alkalommal adták át a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőr díjakat pénteken, a Pesti Vigadóban.

Elindult a nevezés a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőr versenyre

Film2022.02.22, 09:39

Elindult a nevezés a Kovács László-Zsigmond Vilmos operatőr versenyre; a jelentkezők hat kategóriában adhatják be a nevezésüket.

Elátkozott bordélyház a jégbe fagyott bányászvárosban

Film2021.07.12, 21:29

Robert Altman zsánert idézőjelbe helyező western-átiratában a kopár délvidéket havas hegyek váltják fel, a fegyverforgató legendák helyét pitiáner kisemberek veszik át, a feszült párbajjelenetet pedig mihaszna bújócskázás helyettesíti, aminek még csak közönsége sincs, mert közben mindenki az égő templomot oltja. 50 éves a Vadnyugat mítoszát élveboncoló McCabe és Mrs. Miller. A remekművet az Oscar-díjas, nagy magyar operatőr, Zsigmond Vilmos fényképezte.

Kiállítják Gaál István, Kósa Ferenc, Sára Sándor és Zsigmond Vilmos klasszikus fotóit

Film2021.05.07, 15:28

Filmkészítők fotográfiáiból válogat a Műcsarnok Képekben gondolkodnak - Filmesek fotói címmel péntektől megtekinthető kiállítása.

Ők kapják a legjobb operatőröknek járó Kovács László-Zsigmond Vilmos életműdíjakat

Film2021.03.05, 15:59

A magyar filmgyártást évtizedekig meghatározó operatőröket elismerő Kovács László-Zsigmond Vilmos életműdíjat kap Szilágyi Virgil, Lukács Lóránt, Kovács Gyula és Rák József - közölték a Kovács László-Zsigmond Vilmos Operatőr Verseny szervezői.

Zsigmond Vilmosra emlékeznek: a Berlinale 1979-es botrányát idézik fel

Film2020.02.11, 13:11

Zsigmond Vilmosnak szenteli az idei Berlinaléhoz kapcsolódó programját a berlini Collegium Hungaricum; februárban fotókiállítással, filmvetítéssel és beszélgetéssel idézik fel a magyar származású operatőr munkásságát.

Zsigmond Vilmos fotóiból nyílt kiállítás a Párizsi Magyar Intézetben

Kultúra2019.11.08, 19:16

Fényképezte Zsigmond Vilmos címmel nyílt az Oscar-díjas operatőr fotóiból kiállítás a Párizsi Magyar Intézetben. Korábban az Origo is megírta, hogy óriási sikerrel mutatták be a világ talán legfontosabb operatőrfesztiválján, a Camerimage-on a Zsigmond Vilmosról készült dokumentumfilmet. Zsigmond Vilmos a világ valaha élt egyik legnagyobb operatőre volt, négyszer jelölték Oscar-díjra, a Harmadik típusú találkozások című Spielberg-filmért meg is kapta.

Káel Csaba, az új filmügyi kormánybiztos

Film2019.08.23, 18:46

Andy Vajna januári halálával "árván maradt" a magyar filmipar. A világhírű, az egész világon tisztelt producer a magyar film nagy korszakát hozta el: két Oscar-díj, egy Oscar-jelölés, Golden Globe-díj, cannes-i nagydíj, berlini Arany Medve, két Karlovy Vary-nagydíj, velencei különdíj - és az évek során a mozikban magyar filmeket ismét néző emberek milliói. Szeptember 1-jétől azonban ismét lesz irányítója a magyar mozgóképszakmának: Káel Csaba, Nádasdy Kálmán-díjas magyar filmrendező, érdemes művész, a Művészetek Palotája (Müpa) vezérigazgatója lesz az új filmügyi kormánybiztos. Káel Csaba kinevezése két szempontból is teljesen logikkus: ...

Szelíd motorosok: nagy magyar művészek barátja halt meg

Film2019.08.17, 16:43

Ahogy megírtuk, 79 éves korában meghalt a legendás hollywoodi színész, író és producer, Peter Fonda. Apja a valaha volt egyik legnagyobb amerikai színész volt, Henry Fonda, nővére a kétszeres Oscar-díjas Jane Fonda, lánya pedig egy szintén nagyszerű színésznő, Bridget Fonda. Életműve két nagy magyar operatőrhöz szorosan kapcsolódik: Kovács Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz.

Kedvezményes áron térnek vissza a mozikba az év legjobb magyar filmjei

Film2019.04.11, 10:12

2019. április 22-én a budapesti Corvin moziban díjátadó gálával nyílik az 5. Magyar Filmhét. Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera az az öt művész, akinek pályáját a Magyar Filmakadémia Egyesület idén először életműdíjjal méltatja. Az ünnepélyes esemény után a Zsigmond Vilmosról készült utolsó portréfilm, a Fényképezte Zsigmond Vilmos című alkotást láthatja a közönség. 

Hamarosan kiderül, kik a legjobb magyar operatőrök

Film2019.01.14, 11:47

A Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája együttműködésében, a Sparks kamera és lámpakölcsönző céggel közösen idén második alkalommal rendezik meg a Kovács László és Zsigmond Vilmos Operatőr Versenyt. Január 31-én, csütörtökön este 19 órakor a Pesti Vigadó nagytermében tartják a díjátadó rendezvényt. Azt már most nyilvánosságra hozták, hogy Vagyóczky Tibor, Gyurikó László és Pap Ferenc életműdíjban részesül. Idén első alkalommal a Bojkovszky Béláról elnevezett díjat kiemelkedő életművéért Marton József fővilágosító kapja. A diák kategória mellett - amelyet Zsigmond Vilmos 2005-től kezdve támogatott - idén öt kateegóriában ...

A kommunista filmcenzorok leggyűlöltebb filmje

Film2018.12.10, 08:57

Negyven évvel ezelőtt mutatták be az egyik legszebb, egyúttal legnyomasztóbb háborús filmet. Michael Cimino második rendezése, A szarvasvadász egy évvel később tarolt az Oscar-gálán: öt díj, köztük a legjobb film, a legjobb rendezés és a legjobb mellékszereplő elismerése. A díjátadón azonban kisebb botrány is volt. Jane Fonda, a legfontosabb kategóriákban szintén jelölt, három Oscarral jutalmazott másik poszt-Vietnám-film, a hagyományosan hollywoodi, didaktikus-baloldali Hazatérés főszereplőnője, amikor átvette a legjobb színésznőnek járó szobrot Hal Ashby filmjében nyújtott alakításáért, kritikusan beszélt Cimino filmjéről. Lerasszzistázta. ...

Fényképezte Zsigmond Vilmos

Kultúra2018.11.13, 18:21

Óriási sikerrel mutatták be a világ talán legfontosabb operatőrfesztiválján, a Camerimage-on a Zsigmond Vilmosról készült dokumentumfilmet. Zsigmond Vilmos a világ valaha élt egyik legnagyobb operatőre volt, négyszer jelölték Oscar-díjra, a Harmadik típusú találkozások című Spielberg-filmért meg is kapta. A legnagyobb rendezőkkel dolgozott - Spielbergen kívül például Brian De Palma, Michael Cimino, Robert Altman, Woody Allen, kamerája előtt a legnagyobb színészek álltak: Jack Nicholson, Robert De Niro, Al Pacino, Gene Hackman, Anthony Hopkins, Sean Connery, Meryl Streep, Michelle Pfeiffer, Tom Hanks, Gena Rowlands, Jon Voight, Juliee ...

Megalapították a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr díjat

Film2017.12.27, 11:47

A Sparks kamera és lámpakölcsönző cég, a Magyar Operatőrök Társasága és a Magyar Operatőrök Iskolája megalapította a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr díjat. A magyar operatőr iskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a 2004-ben, Novák Emil alapította Aranyszem operatőr verseny helyét veszi át és folytatja annak hagyományait. A díjakat minden év januárban adják majd át. A szervezők reményei szerint a jövőben a Camerimage nemzetközi operatőr rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr verseny. Az első díjátadót 2018.január 30-án a Vigadóban tartják.

A magyar csodagyerek Al Pacinóval csinál botrányfilmet

Film2017.06.20, 18:48

Rév Marcell először az Itt vagyok című rövidfilmmel keltett feltűnést. Hét év telt el csak azóta, de már megtanulták a nevét Cannes-ban, és másodjára hívják forgatni Amerikába. A Jupiter holdja és a Fehér Isten 32 éves operatőre most az Esőember Oscar-díjas rendezőjével fog együtt dolgozni, és Al Pacinónak mondja majd meg, hová álljon a képben.

Zsigmond Vilmosról díjat neveztek el Amerikában

Film2016.09.16, 18:00

Két Oscar-díjas operatőr, Zsigmond Vilmos és Haskell Wexler nevét fogja viselni idén az amerikai operatőrök társasága (ASC) diákoknak szánt elismerése, amelyeket minden évben átkeresztelnek a testület egy-egy volt tagjára emlékezve.

Miskolcra jön a nő, aki örömét leli a nemi erőszakban

Film2016.08.03, 17:22

Az idei CineFest programjának a bejelentése még várat magának, de az a pár filmcím, amit megtudtunk a felhozatalból, már most egyértelművé teszi, hogy a hazai filmőrülteknek ismét Miskolcon lesz a helyük szeptember közepén. Daniel Radcliffe fingó hullaként nevel az élet szeretetére, Isabelle Huppert a legmagasabb fokon űzi a polgárpukkasztást, és az év eddigi legnagyobb magyar fesztiválsikerét szállító Ernelláék Farkaséknál is a borsodi megyeszékhelyen lesz először látható. 

Meghalt Michael Cimino, A szarvasvadász Oscar-díjas rendezője

Film2016.07.03, 08:17

Hetvenhét éves korában meghalt Michael Cimino Oscar-díjas amerikai filmrendező, A szarvasvadász, A mennyország kapuja és A sárkány éve alkotója. A hírt a cannes-i filmfesztivál művészeti igazgatója, Thierry Frémaux közölte először a Twitteren, később a Variety is megerősítette. A halál oka egyelőre nem ismert.

Francia portréfilm készült Zsigmond Vilmos operatőrről

Life.hu2016.05.14, 17:38

Nagy érdeklődés mellett mutatták be a közelmúltban elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőrről szóló francia portréfilmet a 69. cannes-i fesztivál Cannes Classics elnevezésű programjában.

Zsigmond Vilmos butuska gyerekmesének hitte a Cápát

Archívum2016.04.21, 18:22

A januárban elhunyt Zsigmond Vilmos művészete előtt is hódolnak az idei cannes-i filmfesztiválon. A Cannes Classics szekcióban vetítik az Oscar-díjas magyar operatőrről szóló Close Encounters with Vilmos Zsigmond című dokumentumfilmet, amelyben kollégái és pályatársai sztorizgatnak a közös munkáról, illetve harsogják Zsigmond nagyszerűségét.  

Zsigmond Vilmos miatt máshogy látjuk a világot

Film2016.01.04, 21:10

Könnyű dolga van annak, aki képernyő előtt akar megemlékezni a január elsején elhunyt Zsigmond Vilmosról. Újból megnézheti a Harmadik típusú találkozásokat, amiért Oscar-díjjal jutalmazták a magyar operatőrt, vagy berakhatja a lejátszóba az egyik legjobb vietnámi háborús drámát, A szarvasvadászt. Ezekkel a filmekkel nem lehet tévedni. Nem árt tudni azonban, hogy Zsigmond Vilmos akkora zseni volt, hogy még a kevésbé ismert, megosztó filmjei között is több fantasztikusan erős alkotás van. A hosszú búcsúval megszületett A nagy Lebowski előképe, a Madárijesztővel Amerika elfeledett, rozsdamarta vidékeit fedezhetjük fel, A mennyország kaapujában ...

Meghalt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas magyar operatőr

Life.hu2016.01.04, 09:19

86 éves korában elhunyt Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőr - jelentette honlapján a Variety című amerikai filmes szakfolyóirat.

Meghalt Zsigmond Vilmos

Film2016.01.04, 08:07

Zsigmond Vilmos egy bevásárlószatyorba bújtatott kamerával rögzítette az '56-os forradalom budapesti eseményeit, Hollywoodban szemétszedéssel kezdte a karrierjét, 1978-ban viszont már Oscar-díjat kapott a Harmadik típusú találkozásokért. Még háromszor jelölték a díjra, többek között kedvenc filmjéért, A szarvasvadász című vietnami háborús drámáért.

Lakosztályt neveztek el Zsigmond Vilmosról a Gellértben

Travelo2017.10.19, 10:27

Lakosztályt neveztek el Zsigmond Vilmosról a Gellértben

Zsigmond Vilmos szobát kapott születésnapjára

Life.hu2015.06.22, 19:55

Habsburg Ottó, Richard Nixon és Andrew Lloyd Webber után immár a magyar származású, Oscar-díjas operatőrről, Zsigmond Vilmosról is lakosztályt neveztek el egy patinás budapesti szállodában.

Disznóság volt, hogy csak én kaptam érte Oscart

Film2015.04.18, 20:24

A Ludwig Múzeumban nyílt fotókiállítása kapcsán az ’56-os szerepvállalásáról és Hollywood legizgalmasabb korszakában készült filmjeiről kérdeztük Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrt. Megtudtuk, mi volt a legrázósabb pillanat, miközben a forradalom eseményeit rögzítette. Elmesélte, hogyan járt pórul a nagy mellénnyel érkező munkatársa a Gyilkos túra forgatásán. Felelevenítettük a botrányt kavaró Oscar-köszönőbeszédét, A szarvasvadász kapcsán pedig a rendező és az operatőr közti ideális kapcsolatról beszéltünk. Ha magyar film, akkor szerinte a múltban történtek az igazán nagy dolgok.  

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan kapta a CineFest nagydíját

Film2014.09.20, 23:18

Forrás: CineFest middle A CineFesten idén először közönségdíjat is kiosztottak. A nézők Patrick Alexander Parador Húngaro című dokumentumfilmjét találták a legjobbnak, amely egy Kolumbiában élő magyar férfi és a magyarokhoz vonzódó amerikai rendező kapcsolatát mutatja be. A FIPRESCI, azaz a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége tagjaiból álló zsűri díját a kanadai Xavier Dolan ötödik nagyjátékfilmje, a Cannes-ban is díjazott Mommy (kritikánk) nyerte el. Ezt a filmet nevezte Kanada a jövő évi Oscar-díjra.

Zsigmond Vilmos fénnyel jelzi, ha jönnek az ufók

Film2014.09.20, 21:10

Zsigmond Vilmos egy bevásárlószatyorba bújtatott kamerával rögzítette az '56-os forradalom budapesti eseményeit, Hollywoodban szemétszedéssel kezdte a karrierjét, 1978-ban viszont már Oscar-díjat kapott a Harmadik típusú találkozásokért. Fényképezte Jack Nicholsont, Mel Gibsont, Angelina Jolie-t, Scarlett Johanssont és Bruce Willist is, 2003-ban a filmtörténelem tíz legnagyobb hatású operatőre közé választották. Szombaton életműdíjjal tüntetik ki a miskolci CineFest filmfesztiválon, ezért kiválasztottuk az öt szerintünk legjobb munkáját káprázatos életművéből. Nem volt könnyű feladat.  

Zsigmond Vilmos életműdíjat kap Miskolcon

Archívum2014.09.15, 12:37

Forrás: AFP middle Az idén 84 éves operatőr pénteken 18 órakor mesterkurzust tart a miskolci Művészetek Házában. Az 1956-os emigráns Zsigmond Vilmos azután lett keresett operatőr Hollywoodban, hogy a hetvenes évek elején fellépő fiatal rendezőgeneráció nyitott az európai szemléletű alkotók felé. Karrierje során olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Michael Cimino, Robert Altman, Woody Allen, Brian De Palma vagy Steven Spielberg. Az elnyert Oscar-díja mellett még háromszor jelölték, legutóbb 2006-ban A fekete Dália című filmért. Az Egyesült Államokban élő művésznek 1999-ben az Amerikai Filmoperatőrök Társasága (ASC) életmű-kitünntetést ...

Zsigmond Vilmost kitüntetik Cannes-ban

Life.hu2014.05.23, 16:43

Az Oscar-díjas magyar operatőr kiváló munkáját Pierre Angenieux Excellence in Cinematography-díjjal ismerik el.

Ruttkai Éváról is neveztek el kisbolygót

Tudomány2012.08.01, 21:18

Huszonöt magyar felfedezésű kisbolygó névjavaslatát fogadta el a Nemzetközi Csillagászati Unió, kapott aszteroidát többek közt Bay Zoltán, Ruttkai Éva, Apáczai Csere János, Hajós Alfréd és Farkas Bertalan.

Bombanőt sminkeltem Mickey Rourke-ból

Film2012.07.16, 13:24

Véletlenül került a filmszakmába, és bár eleinte kínlódott a bajuszokkal, végül meg sem állt Hollywoodig és az Oscar-díjig. Évekig sminkelte Jean-Claude Van Damme-ot, meggyűlt a baja Mickey Rourke-kal és Sylvester Stallonéval, Cher viszont annyira megszerette, hogy át is keresztelte. Elek Zoltán, a Harcosok klubja, A Grincs és A függetlenség napja maszkmestere a hetvenes években hagyta el Magyarországot, most a Die Hard 5 forgatása kedvéért tartózkodik itthon. Így tudtuk elcsípni Budapesten, ahol a sminkes szobában kitárulkozó színészekről, a jól kidolgozott Oscar-díj köszönőbeszédekről, a szép öregítésről, és arról mesélt nekünk, hhogy ...

A halálra kínzott közönség - A halálba táncoltatott leány kritikája

Film2011.05.10, 07:33

Az első perctől az utolsóig szégyelli magát az ember, miközben Hules Endre A halálba táncoltatott leány című filmjét nézi. Tananyagnak lehetne használni filmes iskolákban, olyan szépen felsorakoztatja a legelcsépeltebb filmes közhelyeket, olyan gyönyörű példája a hiteltelen, hamis párbeszédeknek és kidolgozatlan viszonyoknak. Ed Wood megérkezett Magyarországra.

Pados Gyula: Egy hideg, barátságtalan helyet akartunk

Film2010.08.19, 19:23

Pados Gyula fényképezte Antal Nimród első nagyjátékfilmjét, a Kontrollt, utána dolgozott Koltai Lajossal (Sorstalanság, Este), fényképezte az Elemi ösztön 2-t és A hercegnő című Keira Knightley-filmet, most pedig újra Antal operatőre volt a jövő héten mozikba kerülő Ragadozókon. Telefonon értük utol az éppen Miamiba készülő operatőrt, aki mesélt nekünk a dzsungelbeli forgatás nehézségeiről, elárulta, hogy az európai mozizók néha gyengébb vizuális trükköket kapnak, mint az amerikaiak, elmagyarázta, hogy miért nem az Oscar-díj a cél, és nem rejtette véka alá a véleményét a magyar film hiányosságairól sem.

Zsigmond Vilmos halálba táncoltat egy lányt

Archívum2010.05.27, 17:23

Magyarországi és szlovéniai etap után jelenleg Ottawában forog Hules Endre kanadai-magyar-szlovén koprodukcióban megvalósuló, A halálba táncoltatott leány című táncos drámája. Az Amerikában élő Hules ismerős lehet hollywoodi filmek epizódszerepeiből (pl. Apollo 13, Hetedik, Peacemaker), emellett társírója volt Edelényi János Príma Primavérá-jának és társrendezője A lyukas zászló-nak. Hules Endre, Melkvi Beáta és László Zsolt a filmben A halálba táncoltatott leány a híres ballada modernizált, szimbolikus adaptációja. Hules egy Steve nevű, húsz év távollét után Magyarországra visszatérő táncimpresszáriót alakít a filmben, aki újra tallálkozik ...

A Corvin-lánc várományosai

Szórakozás2001.11.28, 17:05

Újabb hat fő veheti át a Corvin-láncot: Oláh György kémikus, Lovász László matematikus, Nemeskürty István irodalomtörténész, Kallós Zoltán néprajzkutató, Zsigmond Vilmos operatőr és szokolay Sándor zeneszerző.

Előző
  • 1
Következő