Zsédenyi Adrienn

címke rss

Gwen Stefani az evolúció ellen

Kultúra2007.01.07, 19:34

A tengerentúl az R&B énekesnő Ciara második, The Evolution című korongja nyitott az élen Eminem és Gwen Stefani új kiadványai előtt. A briteknél továbbra is hódít a Take That, míg a kontinensen a kissé stagnáló albumlisták helyett a kislemezlisták szolgáltatnak több újdonságot.

Szellő és Kulka leverték a bokszolókat

Tévé2006.04.27, 08:21

Nagyon jól időzítette táncos műsorának rajtját az RTL Klub, hiszen a megasztárok múlt szombaton pihentették hangszálaikat - így a TV2 részéről nem túl neves ökölvívók álltak szemben Mónikával, Zsédával, Szellő Istvánnal és többi profi (vagy tanonc) táncossal. Csonttörő felbukkanásának időpontjában már üres volt a parkett. Az RTL a heti eredménynek is örülhetett.

Zséda: swingtől a platináig

Kultúra2005.09.12, 12:28

Platinalemez lett Zsédenyi Adrienn Zséda-Vue című második albuma. A húszezer eladott példány után járó platina korongot a művésznő nemrég a kecskeméti Hírös Hét Fesztiválon tartott koncertje után vette át, tízezer fős közönség előtt. A különböző szakmai és közönség díjak után immár a lemezeladási adatok is bizonyítják, hogy az énekesnő jól döntött, amikor szólókarrierbe kezdett.

Öt gömb kelt el a Comet-gálán

Kultúra2005.06.17, 12:20

Immáron ötödször találtak gazdára Magyarországon a VIVA Comet gömbök. A már hagyományosnak mondható díjkiosztót ezúttal is a Vasúttörténeti parkban rendezte a VIVA, és a várt érdeklődés sem maradt el. Idén a NOX lett az év együttese, de díjat kapott többek között Gáspár Laci és Zsédenyi Adrienn is.

Átadták az idei Fonogram-díjakat

Archívum2005.05.04, 16:33

Eddigi legrangosabb díját kapta a Heaven Street Seven, Zsédenyi Adrienn és Majka tegnap a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által megrendezett Fonogram-díj-kiosztón. Gáspár Lacit némiképpen kárpótolhatta a tavalyi Megasztár-kiesésért, hogy most az év felfedezettjének választották, míg az év dalát a Tankcsapdának köszönhetjük.

Zsédenyi Adrienn: Túlságosan megbízom az emberekben

Vendégszoba2004.09.24, 11:21

Zsédáról, azaz Zsédenyi Adriennről sokat megtudhattunk a Társalgóban folyt beszélgetés során: például, hogy április 18-án a New Orleans jazzklubban tart koncertet, hogy otthonában cseresznyeszín uralkodik, hogy régebben férfifaló volt, és azt is, hogy a visszafogottan magabiztos férfiak tudják levenni a lábáról.

Miss Balaton: mutatós, merész mezőny

Nyárigo 20042004.07.30, 11:23

Az idei Sió Miss Balaton Szépségverseny döntője Siófokon, a Szabadtéri Színpadon lesz augusztus 6-án, péntek este. A szervezők pompás show-műsort ígérnek a Fiesta együttessel, Zsédenyi Adrienn dalaival és a 16 gyönyörű királynőjelölt közreműködésével. Ezt már nem hagytuk annyiban, élőben, személyesen megnéztük őket.

Előző
Következő