zsebszerződés

címke rss

Áder visszadobta a zsebszerződések elleni törvényt

A köztársasági elnök szerint a normaszöveg nem felel meg az alkotmányossági követelményeknek és a jogalkotói célkitűzéseknek.

Orbánt bírálja az osztrák külügy

Itthon2013.04.16, 20:26

Az osztrák külügyi államtitkár sajnálja, amiért Orbán Viktor egy interjúban arra utalt, hogy  az osztrák gazdák többsége nem törvényesen tevékenykedik Magyarországon.

Négymilliárdból védjük a magyar földet

Gazdaság2013.01.09, 14:12

A Nemzeti Földalapkezelő, ahol kell, élni fog elővásárlási jogával. Az idén 4 milliárd forintot költhet földvásárlásra.

Rosszabb lenne, mint a kommunizmus

Gazdaság2012.09.04, 11:23

Magyarországon letelepedett osztrák gazdák panaszkodnak arra, hogy egy törvény alapján az állam megfosztja őket a földjüktől, a hivatalok pedig packáznak velük. A szakminisztérium a zsebszerződések elleni harcra hivatkozik, és tagadja, hogy kipécézték volna az osztrákokat. Egy kormányhatározatból viszont kiderül, hogy a külföldiektől megszerzett földeket magyarok kezébe kell adni. Az osztrák kormányt is érdekli az ügy, bár Ausztriában is ritka vendég a külföldi gazda.

Börtönnel fenyegeti Budai a zsebszerződőket

Gazdaság2012.05.19, 01:22

Egy és öt év közötti börtönbüntetésre lesznek ítélhetők azok a vevők és eladók, ügyvédek és közjegyzők, akik közreműködtek külföldi állampolgárok illegális földtulajdon-szerzésében Magyarországon. A büntetésre lesz fél év moratórium - mondta Budai Gyula Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Nem találtak zsebszerződéseket

Gazdaság2003.10.14, 07:30

Október végétől megkezdi az Orbán-kormány idején felajánlott, mintegy 40 ezer hektárnyi termőföld megvásárlását a nemzeti földalap (nfa). Az előző kabinet eredetileg a külföldi zsebszerződések felderítése érdekében indította be az állami vételi akciót, de ilyen ügyletekre végül nem derült fény - írja a Világgazdaság.

EU-kompatibilis mezőgazdasági törvénytervezeteket fogadtak el

Gazdaság2002.12.13, 18:19

Jóváhagyott a kormány több EU-felkészülést segítő mezőgazdasági törvénytervezetet pénteken. A kormányszóvivői tájékoztatón elhangzott, hogy eredménytelen volt a zsebszerződések kivizsgálása, pedig az előző kormány 20 milliárd forintot költött rá.

Pert vesztett a zsebszerződéses nyugdíjas

Itthon2002.10.15, 11:49

A Zalaegerszegi Városi Bíróság elutasította annak a nyugdíjasnak a keresetét, aki azt állítja, hogy tudta nélkül játszották át osztrák kézre a földterületét. Ez az egyetlen peres eljárás, ami Orbán Viktor felhívására indult a zsebszerződések felszámolására.

Egy zsebszerződést találtak 114 terepjáróval

Archívum2002.07.17, 18:08

A zsebszerződések felderítésére az elmúlt egy évben csaknem kétmilliárd forintot költöttek a költségvetésből, amelynek eredményeként mindössze egy olyan ügyre derült fény, amelyet az ügyészség is vizsgálatra érdemesnek tartott - közölte Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára szerdán. A kétmilliárd forintból többek között 114 terepjárót vásároltak.

Harmincmilliárdos adókiesés a külföldi zsebszerződések miatt

Archívum2002.02.27, 08:56

Harmincmilliárd forint adókiesés érhette a költségvetést az illegális külföldi zsebszerződések miatt - írja a Világgazdaság. A Magyar Földbirtokosok Országos Szövetségének felmérései szerint ugyanis a külföldiek zsebszerződésekkel mintegy 500 ezer hektárt szerezhettek meg, amelyre 200 milliárd forintot fordíthattak.

Kétmilliárdért vizsgálták a zsebszerződéseket

Itthon2002.07.17, 17:59

Kétmilliárd forintot költött az Orbán-kormány a zsebszerződések kivizsgálására. Többek között 114 terepjárót és majdnem 40 ügyvédet vetettek be a külföldi földtulajdonosok kiszűrésére. Összesen 1500 ügyet ellenőriztek, de csak egy esetben indult ügyészségi eljárás.

Elfogadták a zsebszerződések elleni törvénycsomagot

Itthon2001.12.18, 17:33

Az Országgyűlés keddi ülésén elfogadták a Nemzeti Földalapról szóló törvényt, valamint módosították a termőföldről, valamint a földrendező és földkiadó bizottságokról szóló törvényt. A koncepciót a kormány a zsebszerződések felszámolása, az agrártermelők termőföldszükségleteinek kielégítése és a családi gazdaságok megszilárdítása érdekében dolgozta ki.

Eddig huszonhárom zsebszerződést fedtek fel

Itthon2001.11.19, 08:09

Eddig huszonhárman éltek azzal a lehetőséggel, hogy hátrányos jogkövetkezmények nélkül fölajánlhatják úgynevezett zsebszerződéssel külföldieknek átjátszott földjüket az államnak. A jelentkezők összesen 58 hektárt kínáltak föl a Nemzeti Földalap számára. Az első néhány ügyet már a megyei FM-hivatalokban a kijelölt ügyvédek vizsgálják.

Eddig egyetlenegy zsebszerződést találtak

Archívum2001.09.15, 01:41

Az agrártárca eddig egyetlen zsebszerződésről szerzett tudomást. Másik 254 "gyanús" esetben telefonon érdeklődtek névtelenségüket megőrző érintettek. Földet tegnapig 578-an ajánlottak fel megvételre az államnak. Az agrártárca egységes adatlapot dolgoz ki, amelyeken a tulajdonosok megvételre ajánlhatják földjeiket, akár zsebszerződéses földről, akár "tiszta" magántulajdonban lévő földekről van szó.

Elkészült a zsebszerződések elleni törvénycsomag

Itthon2001.09.06, 06:39

A jövőben termőföldre sem haszonélvezeti, sem pedig használati jogot nem szerezhet külföldi. Kiterjesztenék az ügyészség perindítási jogát is. A dátum nélküli szerződések kiszűrésére további formai követelményeket vezetnek be, hogy megakadályozzák a külföldiek földvásárlását - ezek az elképzelések szerepelnek a zsebszerződésekkel kapcsolatos törvényjavaslatban.

A KVI veszi meg a zsebszerződéses földeket

Itthon2001.08.01, 15:25

A kormány 5 milliárd forintot ad a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak arra, hogy földet vásároljon a zsebszerződéseiket felmondó gazdáktól. Jelentkezni az FVM falugazdász hálózatánál lehet.

Zsebszerződést köt a kormány?

Archívum2001.07.26, 08:40

A kormány nem várja meg az Országgyűlés Nemzeti Földalap felállításáról szóló döntését. Hamarosan ugyanis egy új gazdasági társaság fogja megvásárolni a zsebszerződésüket felmondani kívánó gazdák földjét. Az ellenzéki pártok szerint a megoldás sérti a földtörvényt, amely csak belföldi magánszemélyeknek engedélyezi a földvásárlást.

Ellentétes a jogállamisággal a zsebszerződés-politika

Archívum2001.07.19, 08:46

Törvényesen vehettek földet 1994-ig nálunk a külföldiek, ezért őket utólag elmarasztalni ellentétes a jogállamisággal - vélekednek egybehangzóan a Népszavának nyilatkozó jogászok és az osztrák gazdák érdekvédői. A megszólaltatottak a miniszterelnök azon kijelentésére reagálnak, miszerint büntetlenséget kapnak mindazok, akik felfedik a külföldiekkel kötött szerződésüket. A mezőgazdasági termőterületek elidegenítését megtiltó jogszabály életbelépése után kötött, úgynevezett zsebszerződések érvénytelenek. Semmis szerződést kötni azonban nem bűn, ezért büntetés sem járhat.

A kormány hadat üzent a zsebszerződéseknek

Itthon2001.07.22, 01:37

Hadat üzent a zsebszerződéseknek a kormány keddi kálócfai ülésén. Őszre létrehozzák a Nemzeti Földalapot, amelynek elővásárlási joga lesz a földekre, ha a helyi gazdák nem akarnak élni ezzel a lehetőséggel. A már megkötött zsebszerződéseket is felmondják.

A termőföld 2-5 százaléka került külföldi tulajdonba

Archívum2001.06.26, 08:40

Nem kis feladatot jelent az agrártárca kebelén belül megalakuló különleges kommandó számára a zsebszerződések felderítése. Óvatos becslések szerint az ország termőterületeinek már 2-5 százalékát játszották át a jogi kiskapuk kihasználásával külföldiek kezére. Szakértők szerint a kézizáloghoz, haszonbérleti joghoz és más, trükkös konstrukciókhoz kötődő földszerzési módszerek kifogásolhatóak ugyan, de felderítésük és felmondásuk nem sok sikerrel kecsegtet.

Zöldszám segíti a zsebszerződések feltárását

Gazdaság2001.06.26, 17:45

Az agrártárca feladata lesz a zsebszerződések feltárása, amit többek között egy zöldszám is segít, melyen bárki bejelentést tehet arról, hogy külföldiek a törvények megkerülésével szereztek földet Magyarországon - mondta kedden a kormányszóvivő. Korábban Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: az unió és Magyarország ideiglenes megállapodása a tőkejavak szabad áramlásáról nem legalizálja a zsebszerződéseket.

Előző
  • 1
Következő