zsarolás

címke rss

Zsarolót fogtak Csepelen

Itthon2021.01.08, 11:51

Egy 25 éves férfi megtudta, hogy ismerőse verekedett. Erre hivatkozva azt mondta neki, hogy 3 millió forintos vérdíjat tűztek ki rá és egymilliót kér, hogy elsimítsa neki az ügyet. A férfi nem akart fizetni. Zsarolással gyanúsítják a fiatalt.

Rendőrnek adta ki magát, így szerzett meg 4.800 forintot Baján

Itthon2020.12.18, 11:31

Kétszer is kirabolt egy koldust egy férfi Baján a vád szerint. Azt hazduta, hogy rendőr, és ha nem kap pénz, megbilincseli, és börtönbe viszi a kolduló férfi.

Megöli, ha nem adja meg a tartozását - ezzel fenyegette ismerősét a kaposvári férfi

Itthon2020.12.13, 15:50

Elfogtak a nagyatádi rendőrök egy kaposvári férfit, aki azzal fenyegette vitapartnerét egy elszámolási vita után, hogy megöli.

Zsarolásra használta a börtönben az illegálisan tartott telefont egy férfi

Itthon2020.12.09, 18:33

A börtönben lévő férfi úgy szerzett pénzt egy másik férfitól, hogy telefonon végrehajtónak adta ki magát, majd fenyegetéssel kényszerítette, hogy még aznap fizesse be az általa követelt összeget a megadott számlaszámra. A pénzt a számláról a vádlott nőismerőse vette fel.

Megzsarolták Péter Szabó Szilviát: erre kéri rajongóit

Life.hu2020.12.01, 15:57

Kajdi Csaba, Peller Mariann és Ónodi Eszter után Péter Szabó Szilvia is csalás áldozata lett.

Veréssel zsaroltak egy kisbéri fiút azért, hogy rendeljen pizzát

Itthon2020.11.24, 12:11

Egy kisbéri férfi többször is veréssel fenyegetett meg egy kisfiút, hogy rendeljen nekik a sportpályára pizzát és üdítőt.

Félmilliót zsarolt ki kuncsaftjától egy prosti az erdőben

Itthon2020.11.23, 16:01

Egy prostituáltként dolgozó nő fenyegetéssel zsarolta ki az egyik kuncsaftjától az értékeit.Az ügyészség a letartóztatását javasolta.

Nőtt az e-mailes támadások száma

Techbázis2020.11.21, 19:14

Folyamatosan nő az internetes levelezőrendszereken keresztüli támadások száma, a harmadik negyedévben főként a közismert csomagkézbesítő és logisztikai vállalatok nevével visszaélve küldték a kiberbűnözők a megtévesztő üzeneteket, amelyekben a melléklet vagy a hivatkozott link tartalmaz rosszindulatú programot.

Kovács Zoltán: Pénzügyi zsarolást és politikai büntetést alkalmaznak az uniós intézmények

Itthon2020.11.19, 16:10

Pénzügyi zsarolást és politikai büntetést alkalmaznak az európai uniós intézmények a "Soros-terv" hatására - közölte Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár csütörtökön a Twitter-oldalán.

Álprofilon keresztül kényszerítettek szkrexre egy lányt

Itthon2020.11.17, 16:21

Egy 34 éves férfi több profilt is feltört, majd egy egyiken keresztül megszerzett egy pornográf képet egy lányról, akit később ezzel zsarolt.

Zsarolással vették rá Diana hercegnőt, hogy felfedje titkait? Újabb fordulat az ügyben

Life.hu2020.11.14, 13:56

A nagy port kavart 1995-ös Diana-ineterjúról azt mondják, hogy a hercegné kényszerből vállalta el ugyanis megzsarolták, és csak ezért fedte fel titkait a kamerák előtt.

Rávette a párját, hogy készítsen videót amelyen maszturbál, aztán több embernek is elküldte a felvételt

Itthon2020.11.05, 16:03

Rengeteg ember láthatta azt a videót, amelyen egy férfi önkielégítést végez. A videó elvileg csak a férfi barátnőjéhez kellett volna, hogy eljusson, a nő azonban szakításuk után két ismerősének is elküldte. Egyikük pedig tovább másoknak. Végül rengetegen látták a felvételt.

Közel 600 ezer forintot csalt ki egy idős asztalostól egy 24 éves prostituált

Life.hu2020.11.04, 17:23

Közel egy éven keresztül zsarolt egy gyöngyösi pár egy helyi asztalost. A prosti és élettára különféle hazugságokkal vádolta meg a férfit, így közel 600 ezer forintot csaltak ki tőle.

Azzal zsarolta a 24 éves prostituált a gyöngyösi idős asztalost, hogy kiskorú és terhes tőle

Itthon2020.11.04, 10:37

Közel egy éven keresztül zsarolt egy gyöngyösi pár egy helyi asztalost. Előbb azt mondták neki, hogy amikor a nő lefeküdt a férfival, intim fotók készültek, amelyeket el fognak vinni a férfi feleségének. Aztán azt hazudták, hogy a 24 éves nő kiskorú, és teherbe esett a férfitól. Később meg is lopták. Több mint félmilliót csaltak ki így tőle, mielőtt elfogták őket.

Rendőrnek adta ki magát a madarasi férfi, így szerzett meg némi aprót

Itthon2020.11.02, 14:23

Egy férfi rendőrnek kiadva magát megszólított egy bajai férfit, és előállítással, börtönnel fenyegette amiért kéreget az utcán. Aztán elvette a kéregető férfi elől, a földre tett sapkáját, és az abban lévő pénzzel együtt elment. Nem sokkal később zsarolás miatt vették őrizetbe.

Mentális betegeket zsarol egy kiberbűnöző

Techbázis2020.10.27, 12:52

Két éve kerültek ki az adataik és az orvosi jegyzeteik egy magánklinikától.

Szexvideóval zsaroltak egy magyar nőt

Itthon2020.10.15, 13:58

Bíróság elé állították azt a férfit, aki két nőtől csalt ki pénzt. Az egyiket egy szexuális aktusról készített videóval zsarolta, ami feltehetően nem is létezett soha, a másik nőnek pedig egy nem létező székesfehérvári lakást ajánlott albérletbe és pénzért cserébe. Zsarolás és csalás miatt indult eljárás az ügyben.

Az utcán őrjöngött egy mezőkeresztesi fiatal

Itthon2020.10.12, 12:40

Egy 21 éves férfi részegen pénzt követelt a testvérétől a háza előtt. Annak ellenére, hogy megkapta, megrongálta sógora autóját. Egy 17 éves fiút pedig egy korábbi konfliktus miatt támadott meg a mezőkeresztesi utcán.

Nem hagyta, hogy zsarolják, inkább megosztotta a szexvideóját az angol reality-sztár

Life.hu2020.10.11, 16:43

Josie Cunningham megosztotta az egyik szexvideóját, ahol orálisan kényesztet egy férfit. Állítása szerint, ezzel azt akarta elérni, hogy leszálljanak róla a zaklatói.

Megoldhatatlan a japán csokigyári zsaroló rejtélye

Gazdaság2020.10.08, 06:14

Kevés olyan fordulatos történet van, mint amilyen a japán Ezaki Glico nevű édességgyártóé. Az 1922-ben alapított vállalat kezdetekben a karamella ízesítésű cukorkáival futott be, majd hamarosan Oszakában és Tokióban is építettek gyárat, hogy ki tudják elégíteni a megnövekedett keresletet. A Glico egy teljesen szokványos cég volt évtizedeken át, ám 1984-ben mindez megváltozott, amikor a " 21 arcú szörnyeteg" nevű szervezet elrabolta a Glico elnökét és kezdetét vette Japán egyik leghíresebb, máig megoldatlan ügye.

Megerőszakolhatták a magyar szépségkirálynőt, majd fotókkal zsarolták – Videó

Life.hu2020.09.04, 07:44

Vascsák Kitti, a Magyarok Világszépe verseny udvarhölgye 17 évesen úgy tért haza egy buliból, hogy semmire sem emlékezett, nem volt rajta a bugyija, fel volt vágva a harisnyája. Nem sokkal ezután fotókat küldtek neki erről az estéről, és zsarolni kezdték vele.

Szexvideókkal zsarolt meg több embert egy banda

Nagyvilág2020.08.15, 17:01

Három Lemberg megyei embert azzal gyanúsítanak, hogy szexvideóval zsaroltak meg több embert Ungváron. A 28 és 39 éves férfi, valamint  a 29 éves női társuk ellen eljárást indított az ukrán rendőrség - számolt be a Kárpátinfo.net .

Megerőszakoltak egy magyar rabot egy floridai börtönben

Nagyvilág2020.08.13, 16:57

A 35 éves Berki Viktor úgy érzi, ártatlan, így kapott 25 évet. Ha ki nem is engedik, legalább azt szeretné elérni, hogy Magyarországon tölthesse le büntetését, mert állítása szerint borzalmas körülmények között tartják fogva Amerikában.

Bezárta a házába a vevőit, mert nem vették meg az autóját

Itthon2020.07.30, 12:00

El akarta adni az autóját egy salgótarjáni férfi. Jelentkeztek a vevőjelöltek, akik a helyszínen meggondolták magukat. A férfi bezárta őket a házába, és csak pénz ellenében akarta elengedni őket. Ötezer forintot kapott.

Intim fotókat csalt ki egy nőtől, aztán milliókat kért azokért

Itthon2020.07.20, 14:54

Közel négy millió forintot csalt egy nőtől egy csaló. Egy társkereső oldalon ismerkedtek meg, ott kapott a nőről intim fotókat, azzal zsarolta. Egy másik nőtől is megpróbált így pénzt szerezni, ő azonban nem fizetett neki.

Rács mögött marad az ügyfelét zsaroló, budapesti ügyvéd

Itthon2020.07.16, 16:31

Évekig zsarolta és meglopta egyik megbízóját egy ügyvéd. A zsarolással és átverésekkel százezer eurót és több százmillió forintot szerzett a társaival együtt. A férfit letartóztatták, amit most szeptember 28-áig meghosszabbított a bíróság a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványára. 

GDPR-os bírsággal fenyegetnek az adattolvajok

Techbázis2020.07.06, 14:59

Nem ismer határokat a netes bűnözők kreativitása.

Öngyilkosságba kergettek egy vállalkozót zsarolók

Itthon2020.07.02, 16:17

A Hatvani Járási Ügyészség vádat emelt egy testvérpárral szemben. A két férfi hosszabb időn át zsarolt egy vállalkozót, aki nagyobb összeggel tartozott még néhai édesapjuknak. Halála után úgy gondolták, hogy uzsorakamattal kérik vissza a pénzt halálos fenyegetések kíséretében. 

Kozso vallott áramlopási ügyének tárgyalásán: állítja, zsarolták

Life.hu2020.06.18, 06:24

Kozso áramlopás vádjával került a bíróság elé, de tárgyalásán nem jelent meg. Írásban nyújtott be vallomást, melyben azt állítja, többször is megfenyegették.

Zsarolással és lopással gyanúsítanak egy békéscsabai férfit

Itthon2020.06.09, 16:07

Három helyről is lopott egy férfi Békéscsabán ősszel. Az egyik házból, ahonnan egy mobiltelefont vitt el, zsarolással több tízezer forintot is sikerült szereznie. Azzal zsarolta meg az idős asszonyt, hogy feljelenti a rendőrségen, ha nem ad neki pénzt.

Letartóztathatják a budapesti ügyvédet, aki zsarolta a saját ügyfelét

Itthon2020.05.28, 09:14

Bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolással és más bűncselekményekkel gyanúsítanak egy budapest ügyvédet és a két társát. A megalapozott gyanú szerint ugyanis évekig zsarolta és meg is lopta a megbízóját a jogász férfi, aki százezer eurót és több százmillió forintot szerzett a feltaláló üzletembertől. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványozta a három gyanúsított letartóztatását.

Évekig zsarolta és meglopta egyik ügyfelét egy budapesti ügyvéd

Itthon2020.05.27, 16:43

A megalapozott gyanú szerint évekig zsarolta és meglopta egy ügyvéd a megbízóját. A zsarolással és átverésekkel százezer eurót és több százmillió forintot szerzett társaival az ügyvéd.

Őrizetbe vettek egy ügyvédet, aki saját ügyfelét zsarolta meg

Life.hu2020.05.27, 11:12

Bűnszövetségben, súlyos fenyegetéssel elkövetett zsarolás miatt indított nyomozást a Fővárosi Nyomozó Főügyészség egy saját ügyfelét megkárosító budapesti ügyvéd és társai ellen; a gyanúsítottakat nagyszabású akció során a Terrorelhárítási Központ és a rendőrség segítségével fogták el - közölte az MTI-vel a főügyészség vezetője szerdán.

Hihetetlen összeget kért: szexvideóval zsarolta a kaposvári férfi egykori partnerét

Life.hu2020.05.10, 09:23

A kaposvári férfi egykori partnerét, közös szexvideójukkal zsarolta meg. A kompromittáló felvételek napvilágra hozásával fenyegetőzött, ha nem kap egymillió forintot.

Szexvideóval zsaroltak egy siófoki nőt – videó

Itthon2020.05.09, 15:20

Egy 41 éves kaposvári férfi azzal zsarolta a korábbi barátnőjét, hogy ha nem fizetni neki 1 millió forintot, akkor feltölti az internetre az együttlétükről készült videót.

Zsarolókat fogtak el a rendőrök Győrben - videó

Itthon2020.04.26, 13:12

A győri rendőrök négy férfit és két nőt fogtak el egy akcióban. Az egyik gyanúsított autóval akart elmenekülni a helyszínről, de balesetet szenvedett.

Félmillió forintot zsarolt ki ismerősétől egy oroszlányi férfi

Itthon2020.04.23, 14:58

Az ügyészség vádat emelt egy letartóztatás alatt álló oroszlányi férfival szemben, aki több ismerősét is megzsarolta, egyikőjüket addig fenyegette, mig félmillió forintot nem szerzett tőle.

Tizenegy éves kislányt zsarolt egy győri pedofil

Itthon2020.01.24, 14:53

Egy közösségi oldalon ismerkedtek meg néhány hónapja, ahol meztelen képeket kért a 11 éves kislánytól, majd további fotókért zsarolta.

Az RTL Klub felvételei bizonyítják: Gyurcsány párttársa, Póczik József 10 milliót akart kizsarolni a Borkai-videó kapcsán

Itthon2019.11.23, 18:50

Ahogy korábban megírtuk Póczik József, a volt válogatott labdarúgó és DK-s jelölt, hónapokkal ezelőtt kereshette meg Borkait a szexvideóval, amiért pénzt kért. Most több hangfelvétel is előkerült, amelyek azt bizonyítják, hogy Póczik József zsarolta Borkai Zsoltot.

Gyurcsány pártja áll a Borkai-ügy mögött

Itthon2019.11.21, 14:08

Az egykori válogatott labdarúgó és a Gyurcsány-párt korábbi önkormányzati képviselő-jelöltje, Póczik József elismerte, hogy ő vitte el Borkai Zsoltnak a róla készült kompromittáló képeket, de tagadja, hogy bármit is kért volna értük cserébe. A felvételek azonban nyilvánosságra kerültek, ezért erős a gyanú, hogy a kirobbantott botrány mögött a Demokratikus Koalíció áll, amit korábban a szivárványkoalícióból kilépett győri jobbikosok is hangoztattak. Póczik összefüggésbe hozható a horvátországi útra lányokat közvetítő férfivel - derül ki a 24 nevű ellenzéki oldal írásából.

Saját nagyanyját zsarolta a tiszaújvárosi férfi

Itthon2019.10.24, 12:12

Kizárta a saját lakásából a nagyanyját egy férfi, mert az nem adott neki pénzt. Előtte összetört egy fotelt, és azzal fenyegette, hogy mindkettőjüket megölik, ha az asszony nem fizeti ki a tartozásait. A férfit letartóztatták. 

VV Greget zsarolták: végül ő maga fedte fel, hogy transzvesztita prostituált volt

Life.hu2019.10.19, 16:22

Nagy valószínűséggel valaki zsarolta VV Greget, a Való Világ 9 játékosát, ezért úgy döntött, ő maga leplezi le múltját.

Olcsón megúszta a YouTube zsarolója

Techbázis2019.10.16, 15:17

Kisebb összegeket próbált kifenyegetni egyes videósokból.

Hónapokig tartotta rettegésben gyöngyösi iskolatársát egy fiatal

Itthon2019.10.13, 11:56

A vádirati szerint a 17 éves fiú januártól közel öt hónapon keresztül város belterületén személyesen és a Messengeren fenyegette iskolatársát. Volt, hogy 1.000, de olyan is, hogy 45.000 forintot kért. Azt mondta neki, ha nem kapja meg, akkor „ráfázik", őt megveri, eltöri az orrát, vagy megöli.

Letartóztattak egy középiskolás zsarolót

Life.hu2019.09.26, 09:56

Hónapokon keresztül zsarolta kiskorú tanulótársát egy 17 éves gyöngyösi középiskolás, aki jelenleg letartóztatásban várja a bíróság döntését - közölte a Heves Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.

Rettegésben tartotta iskolatársát egy gyönygösi fiatal - Minden pénzét elszedte

Itthon2019.09.26, 11:15

A középiskolás fiú idén négy hónapon keresztül tartotta rettegésben iskolatársát Gyöngyösön. Személyesen és sms-ben azzal fenyegette a nála fiatalabb fiút, hogy ha nem kap pénzt, „ráfázik", megveri, megöli, illetve eltöri az orrát. Azzal is zsarolta, hogy feltesz az internetre róla egy videót, amelyen látszik, hogy dohányzik, arról ugyanis az iskolatársa szülei nem tudtak.

Szexvideóval zsarolhatja saját lányát a tévésztár

Tévé2019.08.23, 22:28

Todd Chrisley lánya, Lindsie a rendőrséghez fordult, azt állítja, hogy az apja egy szexvideóval zsarolja.

Zsarolással érhette el a DK a polgármesterjelöltjük indulását

Itthon2019.08.14, 14:09

A volt szocialista Hunvald György és az LMP korábbi budapesti elnöke, Moldován László szerint zsarolással érhette el a Demokratikus Koalíció, hogy ők állíthassanak jelöltet Erzsébetvárosban. Az ellenzéki érdekharcok miatt a Munkáspárt is elzárkózik az együttműködéstől, de több városban és kerületben sem valósult meg eddig az összefogás terve, mert az ellenzéki pártok nem tudnak megegyezni – adta hírül a Híradó.hu.

Ezért kellett lemondania Észak-Macedónia Különleges Ügyészi Hivatala vezetőjének

Nagyvilág2019.08.09, 10:24

A La Veritá olasz országos napilap augusztus 8-i számában egy átfogó cikket közöl Észak-Macedónia Különleges Ügyészi Hivatala vezetőjének lemondásáról és annak hátteréről. Az újság állítása szerint birtokukba került egy olyan videó- és lehallgatási felvétel, amely egyértelműen bizonyíthatja Janeva ügyész érintettségét egy zsarolási ügyben.

Őrizetben a két lőrinci uzsorás

Itthon2019.06.26, 13:39

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya uzsora és zsarolás gyanúja miatt indított nyomozást két lőlinci férfi ellen, akiket időközben megtaláltak és őrizetbe vettek - írja a Police.hu oldala.