Zsanett-ügy

címke rss

Felmentették a rendőröket a Zsanett-perben

A bíróság minden vádpontban felmentette azokat a rendőröket, akiket egy fiatal nő, E. Zsanett azzal vádolt, hogy 2007 májusában megerőszakolták. A bíróság azzal indokolta a döntést, hogy a vád egyes részei nem történhettek úgy, ahogy azt a nő állította, más elemei pedig nem bizonyíthatók. A bíróság első fokon hozott döntést, E. Zsanett fellebbez.

Kimondhatják az utolsó szót a Zsanett-ügyben

Itthon2010.03.07, 15:33

Hétfőn hirdet elsőfokú ítéletet a bíróság az öt rendőrt erőszakos közösüléssel vádoló E. Zsanett ügyében. Az egyik rendőr védője azt jósolja, védencét és társait fel fogják menteni, a lány ügyvédje szerint viszont sikerült bebizonyítaniuk igazukat a bíróság előtt. A 2007 májusa óta húzódó eljárás még tartogathat fordulatokat, mert az ítélet ellen még lehet fellebbezni, de még az is előfordulhat, hogy a lányt vádolják meg.

Március 8-án várható ítélet a Zsanett-ügyben

Itthon2010.02.19, 10:19

Betegség miatt elmaradtak a perbeszédek az E. Zsanett állítólagos megerőszakolása ügyében folyó tárgyaláson, így az ítélethozatal várhatóan március 8-ára csúszik. A fiatal nő azt állítja, hogy rendőrök 2007-ben megerőszakolták.

Folytatódik a Zsanett-ügy pótmagánvádas tárgyalása

Itthon2009.10.07, 06:29

Pszichológus meghallatásával folytatódik szerdán a Zsanett-ügy. A rendőröket nemi erőszakkal vádoló lány pótmagánvádas eljárást kezdeményezett, miután a hatóságok nem tartották megalapozottnak a rendőrök elleni gyanút.

E. Zsanett sérüléseiről volt szó a bíróságon

Itthon2009.03.06, 17:12

Hosszasan kérdezgették az orvos szakértőket arról, hogy E. Zsanett combján egykor levő sérülések hogyan és mikor keletkezhettek. Az orvos szakértők nem értettek egyet a kérdésben. E. Zsanett 2 évvel ezelőtt állította, hogy öt rendőr egy sötét utcába vitte, és ketten megerőszakolták. Az eljárást azonban megszüntették, de pótmagánváddal új tárgyalás kezdődött.

Hihető volt E. Zsanett sztorija az egyik rendőr szerint

Itthon2009.03.04, 15:55

Folytatódott szerdán az a per, amelyet E. Zsanett kezdeményezett, mert állítása szerint két évvel ezelőtt két rendőr megerőszakolta. Tanúként hallgatták meg többek közt azt a rendőrt, akinél feljelentést tett erőszakos közösülés miatt, és ő úgy emlékezett: a lány története élményszerű volt. Más tanúk viszont arra hivatkoztak, két év távlatából már nem tudnak felidézni minden részletet.

Súlyosbították a Zsanett-ügy rendőreinek büntetését

Itthon2009.01.14, 15:08

Másodfokon súlyosbították a Zsanett-ügyben érintett rendőrök szolgálati kötelezettségük ellátásával kapcsolatos büntetését. A bíróság szerint nem csak szolgálati kötelességszegést követtek el, hanem hivatali visszaélést is, amikor 2007 májusában hazakísérték E. Zsanettet egy igazoltatás után. A másodfokú bíróság magasabb pénzbüntetést rótt ki rájuk, és csak később számíthatnak előléptetésre.

Néma maradt a Zsanett-ügy elsőrendű vádlottja

Itthon2008.11.17, 12:09

Megkezdődött E. Zsanett rendőrök elleni pótmagánvádas pere hétfőn a Fővárosi Bíróságon. A lány továbbra is azt állítja, hogy az őt igazoltató rendőrök megerőszakolták, ezért bíróság elé vitte az ügyet. A hétfői tárgyaláson az elsőrendű vádlott egyetlen kérdésre sem válaszolt.

Novemberben folytatódik a Zsanett-ügy

Itthon2008.10.27, 14:38

November közepétől december elejéig tárgyalja a bíróság az állítása szerint rendőrök által megerőszakolt lány, E. Zsanett ügyét. Az ügyészség nem emelt vádat, a lány viszont pótmagánvád benyújtásával elérte, hogy bíróság elé kelljen állniuk a rendőröknek.

Zsarolással bővült a vád a Zsanett-ügyben

Itthon2008.05.06, 09:05

Korábban erőszakos közösülés és vesztegetés gyanúja miatt nyomoztak az E. Zsanett által feljelentett rendőrök ellen, a hamarosan induló bírósági eljárásban viszont két másik súlyos bűncselekmény, zsarolás és személyi szabadság megsértése miatt is előveszik őket. Több mint ötven ember - köztük főrendőrök - kihallgatását indítványozza a lány ügyvédje. Hetekig, vagy akár hónapokig elhúzódó perre lehet számítani.

Előző
Következő