Zoé Bárkája

címke rss

Hazudott a Csádban gyermekrablással vádolt szervezet

A Zoé Bárkája nevű francia civil szervezet, amelynek tagjait Csádban emberrablás vádjával letartóztatták, a helyi hatóságoknak korábban azt állította, hogy sürgősségi befogadó központot kíván létrehozni magukra maradt gyerekek számára - derül ki abból a dokumentumból, amelyet pénteken közölt a Le Parisien című francia napilap.

Elengedték a csádi gyerekrablás hét letartóztatottját

Archívum2007.11.04, 16:02

Miután Nicolas Sarkozy francia elnök Csádba utazott tárgyalni, az ottani hatóságok szabadon engedtek hét embert a gyerekrablási ügyben letartóztatottak közül. A Zoé Bárkája szervezet hat tagja továbbra is rács mögött marad.

Új vallomás a csádi gyerekrablás-ügyben

Archívum2007.12.22, 21:01

Egy szudáni menekült, aki az afrikai gyerekek elrablásának kísérletével vádolt  francia civil szervezet, a Zoé Bárkája munkatársaként dolgozott, azt mondta szombaton egy csádi bíróságon tett vallomásában, hogy a csoport tagjai félrevezették őt. Azt állította, elrejtették előle azt a tervüket, hogy Európába akarják vinni a gyerekeket. A szervezet tagjai korábban azt vallották, hogy senkit se tévesztettek meg.

Nyolc évet kaptak a csádban elfogott franciák

Archívum2007.12.26, 19:51

Nyolc év kényszermunkára ítélte egy csádi bíróság azt a hat franciát, akiket gyerekcsempészettel vádoltak. A Zoé Bárkája civil szervezet munkatársai 103 gyereket akartak Európába vinni az afrikai országból. Állításuk szerint dárfúri árvákon akartak segíteni, ezt azonban a gyermekekkel való beszélgetések és a tanúvallomások már korábban megcáfolták.

11 évet kaphatnak a Csádban elfogott franciák

Archívum2007.12.26, 12:33

Kényszermunkát és akár 11 év börtönt is kaphatnak azok a franciák, akiket gyerekcsempészettel vádolnak a csádi hatóságok. A Zoé Bárkája civil szervezet munkatársai 103 gyereket akartak Európába vinni az afrikai országból; állításuk szerint dárfúri árvákon akartak segíteni, ezt azonban a gyermekekkel való beszélgetések és a tanúvallomások már korábban megcáfolták.

Kegyelmet kaptak a csádi gyerekcsempészek

Archívum2008.03.31, 17:11

Megkegyelmezett a csádi elnök a Zoé Bárkája francia segélyszervezet tagjainak, akiket azért ítéltek el, mert csádi gyerekeket akartak kicsempészni az országból. Az elnök lépése annak köszönhető, hogy francia segítséggel tudott nemrég leverni egy lázadást.

Előző
  • 1
Következő