Zimbabwe

címke rss

A zimbabwei elnök szerint a volt alelnök boszorkánysággal tört a helyére

Nagyvilág2017.11.08, 17:32

Egyebek mellett "boszorkánydoktorok" bevonásával próbálkozott hatalomra törni Emmerson Mnangagwa zimbabwei volt alelnök – jelentette be Robert Mugabe, a dél-afrikai állam 93 éves államfője szerdán, ezzel indokolva, hogy két nappal korábban eltávolította őt posztjáról.

Négy kerék meghajtással repeszthetnek az ősi földeken

Gazdaság2017.10.31, 07:36

Zimbabwében kormányzati programmá emelték az autóvásárlást mint státuszszimbólumot, legalábbis a törzsi vezetők helyzetének javítása érdekében. A Robert Mugabe elnök irányította ország kormánya így próbálja a helyi közösségeket informálisan irányító főnökök szimpátiáját elnyerni a 2018-as választások előtt, noha azok politikai szerepvállalását az ország alkotmánya tiltja.

Megölték Cecil, a zimbabwei oroszlán egyik kölykét is

Nagyvilág2017.07.21, 13:31

Egy trófeavadász lőtte le Xandát, a 2015-ben botrányos körülmények között elpusztított híres zimbabwei hímoroszlán kölykét.

Eddig nem is gondoltál rá? Ezért vedd fel Zimbabwét a bakancslistádra

Archívum2017.02.08, 23:34

Ha Afrikába utazunk, többnyire az északi országok azok, különösen Egyiptom, Tunézia (nincs túl messze, nem túl drága), amelyeket szívesen és gyakran látogatunk. Ha azonban igazi kalandvágyó vagy, legalább egyszer érdemes délebbre is eljutni: például Zimbabwébe. Azt azonban tudnod kell, mielőtt nekivágsz, hogy a különféle fertőzések megelőzése érdekében mindenképpen szükséged lesz néhány védőoltásra is, a csodás természeti környezet azonban kárpótol majd mindenért. Íme, néhány olyan látnivaló, amitől a lélegzeted is eláll majd! 

Évtizedek óta nem látott békafaj egyedeire bukkantak

Tudomány2017.02.06, 13:46

Évtizedek óta nem látott ritka békafaj négy egyedére bukkant egy helyi kutatócsoport Zimbabwében.

Repülőre szálltak az elefántok

Környezet2017.01.04, 13:47

Zimbabwe repülőn szállít elefántokat kínai vadasparkokba. Több mint harminc vadon élő elefántot készítettek elő a transzportra, ám a vadvilág támogatói tiltakoznak.

Vannak még véres gyémántok

Gazdaság2016.11.07, 16:52

Kevés hírt kapunk arról, hogy mennyire hatékony az a kezdeményezés, ami a konfliktuszónákból érkező, fegyveres mozgalmaknak bevételt hozó gyémántok kiszűrését célozza. A közelmúltban azonban érkeztek adatok.

Medencében támadt egy fürdőző párra egy krokodil

[origo] utazás2016.11.02, 15:51

Zimbabwében nagy a szárazság, és az állatok keresik a vizet.

Leselejtezett férfidresszben fociztak a zimbabwei munkásnők

Sport2016.08.09, 10:19

Nyomorúságos körülmények közül jutott ki a riói olimpiára a zimbabwei női labdarúgó-válogatott.

Rémálommá vált az édesanya élete: fej nélkül született a gyermeke

Life.hu2016.04.14, 15:46

A masvingoi kórház személyzetét sokkolták a történtek: egy nő ikreknek adott életet, de az egyik pici fej nélkül, halva született, míg testvére makrokefáliával, azaz a normálisnál nagyobb fejjel jött a világra.

Zimbabwéban is elsütötték a legurítós tizenegyest

Sport2016.02.25, 17:06

Azok után, hogy Lionel Messi és Luis Suárez sikeresen végrehajtották a Johan Cruyffék által híressé tett legurítós tizenegyest, várható volt, hogy mások is kedvet kapnak majd a próbálkozáshoz.

Újabb 22 elefántot mérgeztek meg ciánnal

Nagyvilág2015.10.26, 20:09

Újabb 22 elefántot öltek meg ciánnal a zimbabwei Hwange Nemzeti Park területén.

Hatalmas elefántot lőtt ki egy német vadász

Nagyvilág2015.10.16, 17:05

17 millió forintnyi fontot fizetett egy német vadász, hogy kilőhesse Afrika elmúlt harminc évének legnagyobb elefántját. A fotó, amelyen a megölt állattal pózol a férfi, legalább akkora felháborodást váltott ki, mint az a kép, amelyen Cecil, az oroszlán és elejtője volt látható.

Hatalmas felháborodás! Lelőtték Zimbabwe egyik legnagyobb elefántját

Life.hu2015.10.16, 11:02

Nem sokkal az afrikai ország sztároroszlánja, Cecil halála után egy német vadász orvul ejtette Zimbabwe körülbelül 50 kilós agyarral rendelkező elefántját.

Nem emelnek vádat Cecil gyilkosa ellen

Nagyvilág2015.10.12, 19:48

Nem emel vádat Zimbabwe az ellen az amerikai fogorvos ellen, aki júliusban egy vadászaton megölte az ország híres oroszlánját, Cecilt. Walter Palmernek hivatalos engedélye volt, két zimbabwei segítője azonban bajba kerülhet.

Celebjeink sötétebbek, mint azt gondolnánk: Íme az Ezek megőrültek! válogatott butaságai

Life.hu2015.10.01, 21:51

Egy újabb nap, egy újabb adás a TV2 Ezek megőrültek! műsorából. Íme a bizonyíték, hogy bizony rengeteg baromság belefér a műsoridőbe.

Így néz ki a világ legfélelmetesebb fürdőhelye - Te megmártóznál?

Archívum2015.09.08, 16:04

A Viktória vízesésnél található Ördög medencéje kétségkívül az egyik leglátványosabb, és legijesztőbb pancsoló hely a Földön. 

Felhúzta magát az elefánt

[origo] utazás2015.09.08, 17:37

A turisták nyugodtan viselkedtek, de aztán ráfáztak.

Először adott interjút a kegyetlenül megölt Cecil oroszlán gyilkosa

Life.hu2015.09.07, 13:50

Néhány héttel ezelőtt az amerikai Walter Palmer a Hwange Nemzeti Parkban végzett Zimbabwe ikonikus oroszlánjával, Cecillel, tettével pedig hatalmas közfelháborodást keltett. A fogorvos most tisztázni szeretné magát a világ előtt. 

Ismét rendel az oroszlánvadász fogorvos

Nagyvilág2015.09.07, 13:04

Hamarosan újra munkába áll a Zimbabwe híres oroszlánját, Cecilt kilövő amerikai fogorvos, aki több mint egy hónap hallgatás után egy vasárnapi interjúban igyekezett tisztázni a júliusi vadászat részleteit és hangot adott feldúltságának a hozzá közel állókkal szembeni gyűlölködés miatt.

A kegyetlenül megölt Cecil megihlette az Oroszlánkirály grafikusát - Lenyűgöző videó

Archívum2015.08.05, 14:26

Az egész világon hatalmas port kavart Zimbabwe híres oroszlánja, Cecil brutális halála. Az Oroszlánkirály című rajzfilm egyik alkotóját, Aaron Blaise-t is mélyen érintette az állat megölése.

Életben van Jericho, a megölt zimbabwei oroszlán, Cecil társa

Archívum2015.08.02, 17:49

Az állat műholdas jeladója újra rendszeresen küldi a jeleket - tudta meg Brent Stapelkamp oroszlánkutató, aki csapatával kilenc éven át tanulmányozta az állatokat.

Él és virul a levadászott oroszlán testvére

Nagyvilág2015.08.02, 09:55

Az amerikai fogorvos által egy hónapja levadászott zimbabwei oroszlán, Cecil testvére mégsem halott, bár korábbi hírek arról szóltak, hogy Jerikót is megölték.

Az oroszlángyilkos fogorvos kiadatását kéri Zimbabwe

Nagyvilág2015.07.31, 13:28

Az oroszlánölő amerikai fogorvos kiadatását kéri a zimbabwei környezetvédelmi miniszter, Oppah Muchinguri. A politikus szerint a férfit felelősségre kell vonni törvénybe ütköző cselekedete miatt.

Szexuális zaklatással is vádolták a gyilkos fogorvost

Itthon2015.07.30, 09:19

Szexuális zaklatást is elkövetett az az amerikai férfi, aki a megölte Cecilt, az oroszlánt, a Hwange Nemzeti Park közönségkedvencét. A vadász fogorvos, a közfelháborodás miatt praxisát bezárta.

Kiakadtak a sztárok a fogorvoson, aki végzett Afrika leghíresebb oroszlánjával

Life.hu2015.07.29, 15:41

Nem éppen kedves sorokat intézett közösségi oldalán Cara Delevingne és Candice Swanepoel Dr. Walter Palmer fogorvosnak, aki brutális módon végzett a zimbabwe-i oroszlánnal, Cecillel.

Megbánta tettét az oroszlánölő fogorvos

Nagyvilág2015.07.29, 15:05

Azt hitte az amerikai vadász, hogy zimbabwei vezetői elintézték a szükséges engedélyeket, amikor megölte Cecilt, az oroszlánt, a Hwange Nemzeti Park közönségkedvencét. Vezetői bíróság elé állnak az engedély hiánya miatt, őt még egy hatóság sem kereste, de áll a rendelkezésükre. A vadász fogorvos, a közfelháborodás miatt praxisát bezárta.

Meztelen képei miatt vették el a szépségkirálynő koronáját

Life.hu2015.06.12, 10:55

„Bizalmi" és „erkölcsileg vitatható" okokra való hivatkozással megfosztották címétől a 2015-ös Miss Zimbabwe nyertesét, Emily Kachotét.

Beindította a mémgyárat a zimbabwei diktátor orra bukása

Nagyvilág2015.02.05, 12:20

Államfő ritkán tesz olyasmit, amitől felizzik az internet – Robert Mugabe zimbabwei elnöknek azonban sikerült.

Vitatott elnöke lett az Afrikai Uniónak

Nagyvilág2015.01.30, 15:59

Új elnöke lett az Afrikai Uniónak. Robert Mugabe zimbabwei elnök 35 éve van hatalmon, most 90 évesen kapta meg a tisztséget. Az afrikai ásványkincseket és földműveseket óvná imperialistáktól és gyarmatosítóktól.

Családi diktatúra készül Zimbabwében

Nagyvilág2014.12.09, 15:21

Családi diktatúrává züllesztheti Zimbabwét az ország „örökös” elnöke Robert Mugabe, aki nemrég kulcspozícióba emelte saját feleségét. A világ egyik utolsó tőről metszett diktátorának életútját a körkörösség jellemzi: időről időre igyekszik leszámolni a vetélytársaival, de ahányszor megpróbálta, mindig baj lett belőle.

Az elefánt találkozása a GoPro kamerával

[origo] utazás2014.11.05, 13:47

Mike és Marian Myers a zimbabwei Hwange Nemzeti Parkban két hiénakutyát szeretett volna lefilmezni, ezért egy itatónál hagyták a GoPro kamerájukat. A kutyák helyett azonban egy elefántbikákból álló csapat érkezett, és elkezdetek vele játszani. Egyikük még a szájába is vette, majd kiköpte a készüléket. Az eredmény alább látható.

Zimbabwei koncertje miatt bírálják Bryan Adamset

Kultúra2014.01.22, 09:53

A kanadai zenész pénteken játszik az afrikai országban, ám emberi jogi szervezetek arra kérik, mondja le a koncertet, mert ezzel is a Mugabe-rezsimet legalizálná.

Puszta kézzel harcolt a fiáért egy krokodillal

Nagyvilág2013.12.28, 08:20

Puszta kézzel harcolt a fiára támadó krokodillal egy férfi Zimbabwéban. A The Herald című helyi lap szerint Tafadzwa Kachere és 11 éves fia karácsony este át akart kelni egy folyón, amikor egy krokodil elkapta a gyereket. Az apa rávetette magát a hüllő hátára, ököllel verni kezdte fejét, szemeit pedig náddal próbálta szurkálni, így kényszerítve az állatot, hogy kinyissa száját és elengedje a fiút.  A krokodil végül eleresztette zsákmányát, helyette inkább a férfira támadt, akinek azonban sikerült kiszabadulnia a hüllő karmai közül.  Az újság szerint a gyerek elvesztette az egyik lábát, az apa pedig a karján szerzett súlyos sebekett, ...

Napi sokk: saját fiától terhes egy nő

Life.hu2013.11.18, 15:11

Fiától vár gyereket egy 40 éves zimbabwei asszony. Össze is akarnak házasodni.

Ciánnal mérgeztek meg nyolcvan elefántot

Tudomány2013.09.25, 10:54

Ciánt öntöttek az elefántok itatójába egy nemzeti parkban Zimbabwéban.

Afrikában épít erőművet Kína

Gazdaság2013.09.05, 16:04

A zimbabwei beruházás értéke két milliárd dollár. Szénbánya is lesz a közelben.

Mugabe nem bírja abbahagyni

Nagyvilág2013.08.22, 13:56

A 89 éves zimbabwei elnököt hetedik alkalommal iktatták be a hivatalába. Az ország függetlenné válása, 1980 óta irányítja Zimbabwét. A mostani beiktatási ünnepséget a nemzeti stadionban tartották.

Valóra vált egy igaz szerelem a Szigeten - videó

Life.hu2013.08.10, 14:46

Sírós videó két fiatalról, akik anno a Szigeten ismerkedtek meg, de elszakadtak egymástól. Most ismét találkozhattak...

Csalást sejtenek Mugabe győzelme mögött

Nagyvilág2013.08.02, 10:46

Az eddig feldolgozott eredmények szerint az államfő pártja kétharmados többséget szerezhet a zimbabwei parlamentben. Az ellenzék és választási megfigyelők csalásról beszélnek.

Ellenfele asszonyai menthetik meg az utolsó diktátort

Nagyvilág2013.07.30, 17:56

A megvénült afrikai vezér, a különös vonalbajszáról ismert Robert Mugabe 89 évesen is nekifut, hogy 33 hatalomban töltött év után ő maradjon Zimbabwe ura. Az Európával harcban álló politikust nemrég egy gyorsétterem tévéreklámja is az utolsó diktátornak gúnyolta, mégis úgy tűnik, van esélye a maradásra. És nemcsak azért, mert ellenfelei szerint szégyenletes választási csalásra készül. Lehet, hogy Zimbabwe sorsa Mugabe vetélytársának hálószobájában dőlt el. 

Szexelő nőt ölt az oroszlán

Nagyvilág2013.03.07, 11:44

Bokrok közt szeretkező párra támadt egy oroszlán Zimbabwéban, és halálra marta a nőt. A férfi pucéran rohant ki a közeli útra segítségért.

Milliárdos gyémántrablással vádolják a zimbabwei rezsimet

Nagyvilág2012.11.13, 12:30

Saját gyémántbányáinak bevételét sikkasztotta el a zimbabwei kormány egy jelentés szerint. A pénz állítólag az elnök, Robert Mugabe szövetségeseinél kötött ki, a legtöbbet pedig a bányákért felelős miniszter nyert a pénzen, amelyből iskolákat kellett volna építeni.

Ilyen lesz a világ legnagyobb nemzeti parkja

Tudomány2012.03.29, 16:46

Magyarországnál háromszor nagyobb természetvédelmi területet hoztak létre Afrika déli részén, mely öt ország nemzeti parkjait és rezervátumait olvasztja egybe.

Mugabe: Jobb vagyok Jézusnál

Nagyvilág2012.02.21, 12:43

Ötórai kelés, tornagyakorlatok és bőséges táplálkozás - ezek Rubert Mugabe egészségmegörző javaslatai. A zimbabwei elnök születésnapi interjújában arról győzködött mindenkit, hogy nincs halálos betegsége.

Kiverte a biztosítékot Zimbabwében a Kadhafival vízipisztolyozó ál-Mugabe

Nagyvilág2011.12.02, 15:40

Kadhafival vízipisztolyozik, Mao Ce-tunggal karaokézik egy dél-afrikai étteremlánc Afrika-szerte sugárzott tévéreklámjában egy Robert Mugabe zimbabwei elnököt megszemélyesítő színész. A hirdetés miatt felháborodtak Mugabe hívei, akik megfenyegették a céget. A társaság visszavonta a reklámot.

Kapcsolatba léptek Kadhafi fiával a nemzetközi ügyészek

Nagyvilág2011.10.28, 16:48

A Nemzetközi Büntetőbíróság pénteki közleménye szerint a múlt héten megölt volt líbiai vezető fiának felajánlották, hogy ha feladja magát, mindaddig ártatlannak tekintik, amíg a vádak ellenkezője nem bizonyosodik be.

Hősként gyászolják Kadhafit a megölt vezér utolsó barátai

Nagyvilág2011.10.23, 14:28

A venezuelai elnök mártírnak tartja, Zimbabwe vezetői szerint pedig igazi afrikai hősként halt meg Moammer Kadhafi, Líbia bukott vezére. A diktátor halálával új korszak kezdődhet Líbia történetében, de néhány régi barátja szerint ez a korszak az imperialisták hatalomátvételét hozza, amely ellen Kadhafi bátran harcolt a haláláig. Kadhafit siratja ukrán ápolónője is, a kínaiak viszont gyorsan továbbléptek rajta: ők gyászolják a megölt diktátort.

WikiLeaks: Mugabe rákos és két éven belül meghalhat

Nagyvilág2011.09.04, 23:30

A Zimbabwét diktatórikus módszerekkel irányító Robert Mugabének áttételes prosztatarákja van a WikiLeaks által kiszivárogtatott egyik irat szerint. A zimbabwei központi bank vezetője 2008-ban azt mondta az amerikai nagykövetnek, hogy Mugabének 3-4 évet adnak az orvosai.

Sorban állnak az önfényező gyilkosok a zimbabwei hóhér posztjáért

Nagyvilág2011.07.28, 15:08

Jelentkezők százai kezdtek versengésbe Zimbabwében, hogy hóhérként állhassanak az állam szolgálatába, miután elterjedt a pletyka, hogy a kormány hat éve nem talál megfelelő munkaerőt az akasztások elvégzésére. Volt, aki életrajzában azzal érvelt, hogy profi gyilkosként ő a legmegfelelőbb a posztra, de végül kiderült, hogy a hóhér posztja mégsem üresedett meg.

"Elvisznek azzal, hogy kihallgatnak, de verést kapsz" - interjú egy zimbabwei ellenzéki aktivistával

Nagyvilág2011.03.28, 07:54

A börtönökben embertelen körülmények uralkodnak. Az elnök tíz éve nem nyert választást, mégis hatalomban van. A rezsim annyira fél saját állampolgáraitól, hogy csak azért is letartóztatnak valakit, ha megvitatják az arab országokban történt eseményeket. McDonald Lewanika zimbabwei ellenzéki aktivista a két évvel ezelőtti választásokat kísérő erőszakról szóló fotókiállítás alkalmából járt Magyarországon. Interjú.

Károly herceg barátkozik

Life.hu2011.02.10, 16:32

Károly herceget mindig érdekes emberekkel hozza össze az élet - legutóbb egy jótékonysági rendezvényen találkozott a zimbabwei kormányfő helyettesével.

Oroszlánok öltek meg egy turistát Zimbamwében

Nagyvilág2010.11.04, 18:33

Oroszlánok végeztek egy turistával egy zimbabwei nemzeti parkban. A férfi a tábothelyen kívül fürdött, amikor az állatok rátámadtak, társai pedig már későn érkeztek.

Mugabe rúzsokat nézegetett egy New York-i drogériában

Nagyvilág2010.09.27, 11:41

A zimbabwei elnököt egy New York-i drogériában vette észre egy vásárló, aki szerint Robert Mugabe rúzsokat nézegetett.

Szexmentes hónapot ajánlanak kutatók az AIDS lassítására

Nagyvilág2010.07.04, 22:57

Egy önmegtartóztató hónap beiktatásával majdnem felére lehetne csökkenteni az új HIV-fertőzések számát - állítják londoni kutatók, akik szerint különösen az erősen fertőzött afrikai országok számára jelentene nagy segítséget a szexmentes hónap. Arra hivatkoznak, hogy a muszlim országokban, ahol megtartják a ramadám havi böjtöt, jóval kisebb a HIV-fertőzöttek aránya.

Veszélyeztetett vadállatokkal üzletel Zimbabwe és Észak-Korea

Nagyvilág2010.05.20, 12:13

Védett vadállatokat gyűjtet össze a szavannán Robert Mugabe zimbabwei államfő, hogy eladja őket Észak-Koreának. A vadvédelmi szervezetek tiltakoznak, mert szerintük sok állat - például egy 18 hónapos elefántpár - nem élné túl a több ezer kilométeres utat, vagy ha mégis, elpusztulnának a phenjani állatkertben.

Kidobták Zimbabwéből az ENSZ-megbízottat

Nagyvilág2009.10.30, 01:11

Nem fogadták tárt karokkal Zimbabwében az ENSZ kínzásügyi megbízottját, sőt vissza is fordították a Dél-afrikai Köztársaságba. Manfred Nowak ezért úgy döntött, bepanaszolja Zimbabwét az ENSZ-nél. Eközben fokozódik az erőszak az országban, a jogvédő szervezetek attól félnek, az afrikai ország visszazuhan a kegyetlenkedésekbe.

Békülne Mugabe a nyugati országokkal

Nagyvilág2009.10.06, 18:20

Baráti viszonyt szeretne Robert Mugabe zimbabwei elnök a szerinte korábban ellenséges nyugati országokkal. Az elnök erről a parlamenti ülésnyitón beszélt.

A fehérgyűlölő Mugabe tárt karokkal várja az EU-missziót

Nagyvilág2009.09.12, 13:31

Robert Mugabe, Zimbabwe elnöke igen nyájasan nyilatkozott az Európai Unió küldöttségének várható fogadásáról. Azonban komoly ellentmondásba keveredett, hisz pénteken még mocskosnak nevezte a fehéreket, akik beleszólnak országa belügyeibe.

Kikelt a "mocskos fehérek" ellen a zimbabwei elnök

Nagyvilág2009.09.11, 17:55

A fehérek elleni rasszista megnyilatkozást tett pénteken Robert Mugabe zimbabwei elnök, aki "mocskos fehéreknek" nevezet az angolokat és az amerikaiakat. Mugabe az országa elleni szankciókat kritizálta az EU-val kezdődő tárgyalásokra készülve.

Gyerekrabszolgák termelik a gyémántot Zimbabwében

Nagyvilág2009.08.09, 09:22

Tarthatatlanná vált a bányászok, és helyi lakosok helyzete a zimbabwei Marangban, ahol 2006-ban nyitottak gyémántbányát. A kormány által odavezényelt katonák az alapvető emberi jogokat megsértve csempésznek maguknak gyémántot.

Méhinvázió miatt fújták le a meccset

Archívum2009.06.17, 13:22

Méhraj felbukkanása és tartós berendezkedése miatt kellett idő előtt véget vetni egy labdarúgó-mérkőzésnek Zimbabwében.

Felesége után unokáját is elvesztette Zimbabwe kormányfője

Nagyvilág2009.04.07, 09:06

Házuk medencéjébe fulladt Zimbabwe ellenzéki vezérének és kormányfőjének, Morgan Tsvangirainak az unokája. A miniszterelnök második közeli hozzátartozóját veszíti el egy hónap alatt. Felesége egy februári autóbalesetben halt meg.

Rejtett oázisra leltek a Google Földdel Dél-Afrikában

Tudomány2009.03.27, 17:14

A Google Föld segítségével bukkantak rejtett oázisra Afrikában. Egy nemzetközi kutatócsoport már évek óta tanulmányozta az interneten keresztül bárki által elérhető műholdképeket, hogy eddig ismeretlen élőhelyeket térképezzen fel. 2005-ben figyeltek fel a Mozambikban található Mount Mabura, amelynek élővilága eddig javarészt ismeretlen volt. 2008-ban indított expedíciójuk hihetetlen fajgazdagságot talált a területen, amelyet elkerült a több évtizedes polgárháború.

Önbizalomból nincs hiány a nyomorgó Zimbabwéban

Archívum2009.03.20, 12:00

Első hallásra nagyon ambíciózus gazdaságélénkítő programot fogadott el a zimbabwei kormány, az egyik cél ugyanis az infláció 10 százalékra szorítása. A nehézség abból adódik, hogy a pénzromlás üteme jelenleg 230 millió százalékos, így nem is meglepő, hogy sokan kételkednek a sikerben.

Szándékosságot sejt autóbalesete mögött a zimbabwei miniszterelnök

Nagyvilág2009.03.07, 23:50

Szándékos merényletet sejt pénteki autóbalesete mögött a zimbabwei miniszterelnök, aki szombaton elhagyta a kórházat, és Botswanába távozott. Morgan Tsvangirai kocsiját pénteken egy teherautó tarolta le a főváros közelében, a balesetben a kormányfő felesége meghalt. Tsvangirai pártja, amely idén februárban sikeres hatalommegosztási alkut kötött Robert Mugabe elnökkel, korábban nem beszélt merényletről.

Fényűző partin ünnepelteti magát Mugabe

Nagyvilág2009.02.28, 16:50

Szombaton ünneplik meg Robert Mugabe zimbabwei elnök 85. születésnapját az ország fővárosában, Hararéban. Támogatói fényűző partit szerveztek az elnöknek, akinek országlása során Zimbabwe mély nyomorba jutott. Miközben Mugabe magát ünnepelteti, alig minden 10. zimbabweinek van rendes munkája, a lakosság fele élelmiszersegélyre szorul, és ezrek vesztik életüket a kolerajárványban.

Közel 3700 halottja van a zimbabwei kolerajárványnak

Nagyvilág2009.02.17, 21:09

Közel 80 ezer ember fertőződött meg kolerával Zimbabwében, a betegségbe már 3688-an belehaltak. A WHO szerint 12 millió embert fenyeget a betegség.

Letette a kormányfői esküt a zimbabwei ellenzék vezére

Nagyvilág2009.02.11, 12:05

Letette szerdán a kormányfői esküt Zimbabwéban Morgan Tsvangirai, az ellenzék vezére. A politikus nemzeti egységkormány élére kerül, amelyet ellenfelével, az országot közel három évtizede vezető Robert Mugabe elnökkel fog irányítani.

Dühöng a kolerajárvány Zimbabwében

Nagyvilág2009.02.02, 14:46

Egy hétvége alatt 2500 ember fertőződött meg kolerával Zimbabwéban, ahol tavaly augusztus óta nem tudják útját állni a betegségnek. A helyzetet rontja, hogy az egészségügyi dolgozók nem kapnak fizetést.

Koalíciót köt Mugabe a zimbabwei ellenzékkel

Nagyvilág2009.01.31, 02:21

Koalícióra lép Robert Mugabe zimbabwei elnökkel az ország ellenzéke: a véglegesített alku értelmében Morgan Tsvangirai ellenzéki vezető lesz a miniszterelnök, és Mugabe elnök maradhat. A felek majd egy éve viszálykodnak, mert a tavalyi elnökválasztás eredményét Mugabe sokáig eltitkolta, és az ellenzék szerint meghamisította: eredetileg az ellenzék nyert volna, de Mugabe erővel magánál tartotta a hatalmat.

Vége a zimbabwei dollárnak

Archívum2009.01.30, 01:31

Hosszas vergődés és világcsúcs tempójú infláció közepette beadta a kulcsot a zimbabwei fizetőeszköz, a dollár. A kormányzat hivatalosan is lehetővé tette, hogy az országban bármilyen valutát lehessen használni a helyi mellett - amit már teljesen szétzilált a hiperinfláció.

WHO: Semmi nem vet gátat a zimbabwei kolerának

Nagyvilág2009.01.27, 20:22

Csaknem háromezer halálos áldozata van már a tavaly augusztus óta pusztító kolerajárványnak Zimbabwéban - közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO). Eddig mintegy 56 ezren betegedtek meg, és a járvány terjedésének még mindig semmi nem vet gátat.

Nem tartanak a kolerától a focivébé szervezői

Archívum2009.01.26, 20:57

A 2010-es dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság szervezői szerint a szomszédos Zimbabwéban kitört kolerajárvány nem fenyegeti a torna zavartalan lebonyolítását. A Dél-afrikai Köztársaságban eddig ötezren kapták el a fertőzést és 36-an haltak meg a betegség következtében.

Ötvenmilliárd dolláros bankjegy

Archívum2009.01.12, 21:44

A zimbabwei hiperinfláció újabb bankjegyet "termett": három napilapot immár egy új ötvenmilliárd zimbabwei dolláros bankjeggyel lehet kifizetni. Az afrikai ország központi bankja hétfőn bocsátotta ki a bankót, amely az aktuális helyi feketepiaci árfolyam szerint 1,25 amerikai dollárt (264 forint) ért. Egy héttel ezelőtt 50 milliárd zimbabwei dollárt még 2,2 amerikaira (465 forint) váltottak.

Tízmilliárd dolláros bankó Zimbabwében

Gazdaság2008.12.19, 15:04

Minden eddiginél magasabb, 10 milliárd dollár címletű bankjegy került forgalomba pénteken, igaz, csak Zimbabwéban, és nem ér többet 20 amerikai dollárnál.

Katasztrófával fenyeget a dél-afrikai kolera

Nagyvilág2008.12.12, 15:48

Robert Mugabe zimbabwei államfő szerint sikerült megfékezni az országban dúló kolerajárványt, ennek ellentmond azonban, hogy katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánították a dél-afrikai-zimbabwei határt a kolera miatt. Az ENSZ egészségügyi szervezete szerint legalább 16 ezer embert fenyeget közvetlenül a betegség.

Félezren haltak meg kolerajárványban Zimbabwében

Nagyvilág2008.12.05, 01:54

Nemzetközi segítséget kért Zimbabwe, eddig ugyanis 565-en haltak meg az országban tomboló kolerajárványban. Az egészségügy-miniszter gyógyszereket, gyógyászati eszközöket és élelmiszert kér.

Elfelejtettük az éhezőket

Nagyvilág2008.11.30, 12:59

Éhen halt gyerekek Haitin, élelmiszersegélyért sorban álló tanárok Zimbabwében: nem sokat javult az élelmiszerválság által sújtott országok helyzete tavasz óta, csak a pénzügyi krízis miatt a figyelem elterelődött róluk. Ennél is nagyobb baj, hogy a pénzügyi problémák miatt a segélyezés is elakadni látszik, pedig az előrejelzések szerint nem kell sokat várni az élelmezési válság következő, az eddiginél is nagyobb hullámára.

Zimbabwe nem engedte be Cartert és Kofi Annant

Nagyvilág2008.11.22, 23:15

A zimbabwei hatóságok megtagadták a beutazást Kofi Annan korábbi ENSZ-főtitkártól, Jimmy Carter egykori amerikai elnöktől és több más neves közéleti személyiségtől, akik a fekete-afrikai országot sújtó humanitárius válságról szerettek volna tájékozódni a helyszínen.

Lemondott a dél-afrikai államfő

Nagyvilág2008.09.21, 00:05

A dél-afrikai kormánypárt felszólítására lemondott a köztársasági elnök, Thabo Mbeki. Jacob Zuma pártelnök hívei előre hozott választásokat szeretnének.

Megint rekordinfláció Zimbabwében

Gazdaság2008.08.19, 14:49

Ismét rekordot döntött Zimbabwe. Az elmúlt 3 hónapban 11,2 millió százalékra ugrott az infáció. A hivatalos adatok szerint az infláció a kormány árvisszafogó intézkedései ellenére, a májusi 2,2 millió százalékról folyamatosan növekedett.

Mugabe megállapodott az ellenzékkel

Nagyvilág2008.07.21, 23:30

Keretmegállapodást írt alá hétfőn Robert Mugabe zimbabwei elnök az ellenzék vezetőjével arról, hogy pártjaik együttműködnek a belpolitikai válság megoldása érdekében. Az egyeztetés menetrendjét elfogadták, de a keretszerződés nem sokat mond arról, hogyan fognak együttműködni az ország irányításában.

Mugabe megállapodhat az ellenzékkel

Nagyvilág2008.07.21, 14:07

Megállapodást kötne a Robert Mugabe vezette zimbabwei kormánypárt az ellenzékkel az együttműködés kereteiről, az álláspontok ugyanakkor továbbra sem közeledtek egymáshoz. Morgan Tsvangirai pártja az erőszak beszüntetését követeli, miközben a kormány magát az erőszakot sem ismeri el.

Megvétózták a BT-ben a Zimbabwe elleni szankciókat

Nagyvilág2008.07.12, 02:00

Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) a Zimbabwe elleni szankciókról szóló határozati javaslatot pénteken. Az Egyesült Államok javaslat szerint fegyvereladási embargót léptetett volna életbe Zimbabwe, és utazási, valamint pénzügyi szankciókat Robert Mugabe elnök és a vezetés 13 másik tagja ellen.

A Tesco hátat fordított Zimbabwénak

Gazdaság2008.07.08, 10:00

A Tesco brit szupermarketlánc addig nem vásárol termékeket Zimbabwétól, amíg a politikai válság tart - idézi a társaság közleményét a BBC. A kiskereskedelmi óriás évente úgy 1,9 millió dollár értékben szerez be különféle áruféleségeket az afrikai országból, nagyrészt zöldségféléket.

Simlisek és taktikázók asszisztálnak Mugabénak

Nagyvilág2008.07.08, 18:15

Az afrikai vezetők vagy homokba dugták a fejüket, vagy asszisztáltak Robert Mugabe zimbabwei elnök vitatott újraválasztásához. Mugabe támogatóinak tétlensége néhány esetben érthető: többüknek vaj van a fején. Zimbabwe legfejlettebb szomszédja, Dél-Afrika a saját kezét kötötte meg azzal, hogy jóformán felvásárolta szomszédját. Az EU pedig az afrikai államokra mutogat, és csak szavakban kemény. Állítólag azért, hogy ne forduljon még rosszabbra a helyzet.

Kalandozás bolygónk múltjában - 1. rész: földtörténeti ős- és előidő, a prekambrium

Tudomány2008.07.06, 08:39

A földtörténeti ősidő és előidő közel 4 milliárd évet ölel fel, s ezzel a leghosszabb fejezet a Föld történetében. Az összevontan prekambriumnak nevezett időszak 4,6 milliárd évvel ezelőtt, a Föld kialakulásával kezdődött. Földtörténeti sorozatunk első részében bemutatjuk a prekambrium legfontosabb eseményeit: az ősi földkéreg és a kontinensek, illetve az őslégkör és az ősóceán létrejöttét. Megismerhetik a legfontosabb kőzeteket és az ősi élővilágot is. 

Hatalma elismerését várja Mugabe az ellenzéktől

Nagyvilág2008.07.04, 18:59

"Én vagyok az elnök. Ezt mindenkinek el kell fogadnia, aki párbeszédet akar" - mondta Robert Mugabe újraválasztott zimbabwei elnök. Mugabe vitatott körülmények között őrizte meg hatalmát, újraválasztását az ellenzékkel szembeni erőszakos akciók kísérték.

A bankjegyekre sincs pénz Zimbabwéban

Archívum2008.07.02, 13:15

Lassan minden nyugati cég elhagyja az erőszak és válság sujtotta Zimbabwét. Az utolsók között az a német cég is megszakítja a kapcsolatokat az afrikai országgal, amelyik bankjegyekkel látta el Robert Mugabe államát. Teszi mindezt akkor, amikor az óriási pénzromlás miatt rendre rekord címletű új bankjegyeket kell kibocsátani.

Mugabe nem hajlandó a nagykoalícióra

Nagyvilág2008.07.01, 14:21

Nem hajlandó nagykoalíciót kötni az ellenzékkel Rober Mugabe. A hatodjára is újraválasztott zimbabwei elnök szóvivője szerint csak annyit ígérhet, hogy tárgyalni fog az ellenzékkel, de a Dél-Afrika által szorgalmazott, kenyai mintájú nagykoalíciót kizárta.

Megnyerte az egyszemélyes választást Mugabe

Nagyvilág2008.06.29, 20:50

Hajlandó tárgyalni az ellenzékkel Robert Mugabe, miután győztesnek kiáltotta ki magát a választáson, amelyen egyedül ő indult. A zimbabwei ellenzék vezetője vasárnapi nyilatkozatában nem zárta ki a hatalommegosztást Mugabe pártjával. Desmond Tutu dél-afrikai érsek ugyanakkor katonai beavatkozásra szólította fel a nemzetközi közösséget.

Szombatra választási eredményt ígérnek Zimbabwében

Nagyvilág2008.06.28, 10:53

Megfigyelők szerint erőszakkal kényszerítették az embereket szavazni, egy kormányközeli lap szerint viszont önként és nagy számban voksoltak a zimbabweiek az elnökválasztás második fordulójában. A szavazást több állam és az ENSZ is kritizálta, az első fordulóban nyertes ellenzéki jelölt erőszakra hivatkozva bojkottálta. A szavazási bizottság szombatra eredményeket ígért, holott a márciusi első forduló után napokig bíbelődtek a szavazólapokkal.

Csak Mugabéra szavazhatnak a zimbabweiek

Nagyvilág2008.06.27, 17:44

Pénteken tartják az elnökválasztás második fordulóját Zimbabwéban. Mivel az ellenzéki jelölt visszalépett, csak egyvalakire szavazhatnak a helyiek: az 1980 óta hatalomban lévő Robert Mugabe elnökre.

Az ENSZ BT elítélte a zimbabwei ellenzék elleni erőszakot

Nagyvilág2008.06.25, 13:43

Egyhangúlag elítélte az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) a zimbabwei ellenzékkel szembeni erőszakos cselekményeket és korlátozásokat. Ezek a testület megítélése szerint lehetetlenné teszik, hogy az elnökválasztás pénteki második fordulója szabad és pártatlan legyen. Zimbabwe a BT álláspontjával dacolva máris jelezte: a terveknek megfelelően megrendezik a második elnökválasztási fordulót.

Zimbabwéban megtartják az elnökválasztás második fordulóját

Nagyvilág2008.06.24, 22:46

Zimbabwéban megtartják az elnökválasztás ezen a héten esedékes második fordulóját - derült ki Robert Mugabe elnök keddi nyilatkozatából.