zenés műsor

címke rss

Ötöst kapott nézettségből Az ének iskolája

Tévé2013.04.22, 12:34

Elindult Az ének iskolája című tehetséggondozó műsor a TV2-n: az első adás a csatorna legnézettebb műsora lett az év 16. hetében.

Amikor csokit vesz, odaszúrok neki

Tévé2013.04.19, 22:56

Szulák Andrea szerint az őszinteség a legfontosabb, Hajós András viszont azt szeretné, hogy a gyerekek jól érezzék magukat a szombaton induló Az ének iskolája című műsorban. Király Viktornak a tisztelet kivívása a legfőbb gondja, Szandi pedig azt próbálja átadni, amit Fenyő Miklóstól tanult annak idején - a műsorvezető-osztályfőnök, Friderikusz Sándor mindeközben megvédené a gyerekeket a szerinte néha túl szigorú tanároktól tanári karával beszélgettünk a műsorról.

Olyasmin ügyködik az NBC, mint a TV2

Tévé2013.04.15, 21:37

Miközben a TV2 itthon Az ének iskolája beindításán dolgozik, az NBC a The Voice gyerekkiadását tervezgeti.

Nem lesz alázás az új tévéshow-ban

Tévé2013.04.15, 08:46

A gyermek tehetséggondozó műsor, mely alig hasonlít a magyar nézők által megszokott tehetségkutatókhoz, április 20-án rajtol a TV2-n . Az ének iskolájá-ban nem lehet megbukni, azaz nincs kiszavazás és kiesés, a  nyolc és tizennégy év közti gyerekek pedig nem pontszámot kapnak a zsűritől, hanem osztályozzák produkciójukat. A tanárok és az osztályfőnök remekül dolgoznak együtt, a gyerekek pedig szemlátomást jól érzik magukat a színpadon- az [origo] az első forgatáson járt.

Ötmilliós bírság a TV2-nek a megasztáros reklámokért

Tévé2013.04.05, 15:10

A Gazdasági Versenyhivatal szerint 2012 januárjában a TV2 a MegaPlusz miniprogramjában sugárzott reklámjaival a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott, ezért ötmillió forint bírság megfizetésére kötelezte a tévétársaságot.

Most még lazább a show - mesélnek A Nagy Duett volt szereplői

Tévé2013.03.30, 08:39

Döntőjéhez érkezett A Nagy Duett, vasárnap kiderül, hogy melyik páros nyeri meg a műsort. Három duó van még versenyben, az [origo] pedig az első szezon három versenyzőjét kérdezte arról, hogyan látják a mostani szériát, a verseny állását. Rákóczi Ferenc és Harsányi Levente Király Lindának és Szabó Győzőnek szurkol, SP azt sajnálja, hogy Erdélyi Mónika már kiesett.

Nem vesz lakást, de költözik a Voice győztese

Tévé2013.03.28, 09:33

Eddig ingázott Miskolc és a főváros közt, de most Budapestre költözik. A nyereménye megvan még.

Margit és Márk egy fura páros - Bereczki Zoltán A Nagy Duettről

Tévé2013.03.24, 10:00

Bereczki Zoltán az első A Nagy Duett-ben még versenyzőként indult - Peller Mariannal második is lett -, a mostani szériának pedig zenei producere, főként a dalok kiválasztásában és a színpadi megvalósításban segít a pároknak. Bangó Margit és Lakatos Márk duóját izgalmasnak tartja, Szabó Győzőt le kellett beszélnie az alternatív dalokról, Kökény Attilával viszont nagyon könnyű dolga van.

Somló és Malek Andrea nem kell a TV2-nek

Tévé2013.03.23, 13:25

Caramel és Mező Misi valószínűleg marad a Voice-ban, Somló és Malek Andrea viszont alighanem távozik a műsorból, nem lesz ott a második évadban.

Megasztár-győztes is tanárkodik a TV2 új műsorában

Tévé2013.03.19, 10:42

Király Viktor is szerepel Az ének iskolájá-ban Szandi, Szulák Andrea és Hajós András mellett.

Szétment Agárdi Szilvia és Pál Dénes párosa

Tévé2013.03.08, 12:51

A Voice-ban is duettező páros a Szíveddel láss című dallal nevezett az Eurovíziós Dalfesztivál válogatójára, a legjobb nyolcban végzett. A páros fel is bomlott a műsor után.

Novodomszky Évának jót tett A Dal

Tévé2013.03.06, 12:30

Az Ipsos újabb kutatása alapján a televíziós személyiségek közül az egyik legkedveltebb Novodomszky Éva lett, aki a többi között A Dal című hatrészes műsor háziasszonya volt.

Egyszerűségével elvarázsol - külföldi vélemények ByeAlexről

Tévé2013.03.04, 12:53

Az Eurovíziós Dalverseny honlapjára is hamar kikerült a hír, miszerint ByeAlex képviseli Magyarországot a 2013-as megmérettetésen. A hír alatti kommentekből szemezgettünk.

ByeAlex magyarul énekel az Eurovíziós Dalversenyen

Tévé2013.03.03, 09:58

Egy cseppet sem érdekli semmiféle elvárás, nyomás, vagy konvenció, ami eddig jellemző volt - írta Facebook-oldalán.

Itt van ByeAlex szakáll és szemüveg nélkül

Tévé2013.03.04, 11:19

2013-ban sokak meglepetésére a nézők szavazataival ByeAlex nyerte A Dal-t, a nagy vesztes pedig Kállay-Saunders András lett, mert a zsűri őt küldte volna az Eurovíziós Dalversenyre. A nyertest a tévézők zöme szemüveges-szakállas emberként ismeri, de a zenész korábban gyakrabban használta a borotváját.

ByeAlex és a Kedvesem megy az Eurovíziós Dalversenyre

Tévé2013.03.02, 23:41

Kisebb-nagyobb botrányok és öt, szép nézettséget szállító középdöntő és elődöntő után március 2-án eldőlt, kit nevez az MTV a 2013-as Eurovíziós Dalversenyre. A zsűri döntése értelmében a négybe ByeAlex, Vastag Tamás, Radics Gigi és Kállay-Saunders András jutottak be, csak rájuk lehetett szavazni. Rácz Gergő és Pál Dénesék duettje egyik zsűritagnál sem volt nyerő, ők nulla ponttal zártak. 244 dal érkezett az MTV-hez, vasárnap este pedig 244 ezer voks után eldőlt, hipsztert küldünk Malmőbe. Itt megnézheti őt szakáll és szemüveg nélkül!

Legfeljebb az EBU zárhatja ki Radics Gigit, a magyarok nem

Tévé2013.02.28, 14:29

Az MTVA által felkért zenei szakértő, Victor Máté állásfoglalása és a román énekesnő menedzsmentjének véleménye alapján az MTVA és A Dal zsűrije azt a döntést hozta, hogy a Radics Gigi által előadott Úgy fáj című dal továbbra is versenyben marad.

Ki megy Radics helyére, ha kizárják az eurovíziós selejtezőből?

Tévé2013.02.28, 12:35

Elvileg ma válaszol az Eurovíziós Dalfesztivált megrendező EBU, azaz az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége arra, hogy eredeti-e Radics Gigi dala. Ha túl sok a hasonlóság Paula Seling számával, akkor egy kiesett előadó kap még egy esélyt A Dal szombati fináléjában.

Csak a baj van Radics Gigi eurovíziós dalával

Tévé2013.02.28, 14:34

Először az volt a probléma, hogy állítólag felkérték A Dal-on való indulásra, most egy hasonló román popdal okoz bonyodalmat.

Keresztes Ildikó tudja, kik szavaznak a tévéshow-knál

Tévé2013.02.25, 09:27

A volt x-faktoros mentor két fordulót ment A Dal-ban, pedig tudja, hogy az ilyesféle tévéshow-k alkalmával főleg nők szavaznak a férfielőadókra.

Eurovíziós indulás küszöbén a csodabogár és az érzelmes páros

Tévé2013.02.25, 11:11

Radics Gigi és Vastag Tamás a zsűri támogatásával jutott be a fináléba A Dal második középdöntőjéből, a tévézőknek viszont a korábban ufónak, marslakónak hívott ByeAlex jött be, és továbbra is szeretnének elérzékenyülve, könnycseppeket törölgetve tévézni, mert Agárdi Szilvi és Pál Dénes is nézői voksokkal ment tovább. Kiesett Mohamed Fatima, Janicsák Veca, többek közt.

Keresztes Ildikót a nézők mentették meg az eurovíziós selejtezőn

Tévé2013.02.24, 10:46

A Dal zsűrije Kállay-Saunders Andrást és Rácz Gergőt küldte tovább a hazai válogató döntőjébe, a nézőknél pedig Keresztes Ildikó és Cserpes Laura volt a nyerő. Négy adás lement már a hazai eurovíziós válogatóból, még kettő van hátra.

Két tévének is kell Pál Dénes és Agárdi Szilvia

Tévé2013.02.23, 08:37

Az M1-en A Dal című műsorban versenyzenek, de A Nagy Duett-be is hívták őket - ugyanarra az estére.

Egy csoportba került Janicsák Veca, Mohamed Fatima, Radics Gigi

Tévé2013.02.19, 13:25

A Dal-ból kihozza a maximot az MTV azzal, hogy hat adásra bontja a válogatást - de a két csatornán (Duna World, M1) elért egymilliós nézettség láttán ez még érthető is. Megvannak a hétvégi csoportok.

Egymillió néző fölött zárt A Dal újabb adása

Tévé2013.02.18, 12:50

A 2013-as eurovíziós dalválasztó show, A Dal 2013 az M1-en és a Duna Worldön megy, a harmadik elődöntő közönségaránya a show eddigi legjobb eredményét hozta.

Megasztár-győztes is továbbjutott A Dalban

Tévé2013.02.16, 22:34

Az 58. Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének harmadik elődöntőjében újabb három énekest küldött tovább a zsűri, másik hármat pedig a közönség juttatott be a középdöntőbe.

Húgával lép fel A Dalban induló svéd megasztáros lány

Tévé2013.02.14, 10:11

Hoffmann Mónika Malmöben született, épp ott, ahol az idei Eurovíziós Dalversenyt rendezik - és épp oda térne vissza, ezúttal húgával együtt.

Geszti Péter beszólt A Dal zsűrijének

Tévé2013.02.13, 10:32

Kiesett Éliás Gyula és Fehér Zoltán is a magyar eurovíziós válogatóról, és mivel mindkét énekesnek Geszti Péter írt dalt, nem volt boldog az eddigi két show után: kritizálta is A Dal zsűrijét.

A TV2 szerint Tolvai Renáta nem nyert Megasztárt

Tévé2013.02.09, 14:34

Az Aktív riportjában Megasztár-győztesnek nevezik Kökény Attilát, aki azonban a 2010-es fináléban Tolvai Renátától kikapott.

Tizenkét szépség az Eurovízió környékéről

Tévé2013.02.09, 22:57

Több országban zajlik még a zenés válogató, amelynek győztese utazhat a 2013-as Eurovíziós Dalfesztiválra. Logikusan jobb eséllyel indul egy humoros, szellemes, eredeti produkció, mint egy középtempós dallal altató, átlagos diszkócsapat, de mivel a látvány sem mellékes, a vonzóbb női indulók közül válogattunk egy csokorral. Akad köztük olyan, aki biztosan bejutott már, mint a spanyol lány vagy a francia nő, mások még a kvalifikációs szakaszban vannak.

Telítődtem az egésszel - interjú Görög Zitával

Tévé2013.02.07, 19:59

Görög Zita több év kihagyás után a február 10-én induló A Nagy Duett-tel tér vissza a képernyőre. Első énekpróbája után beszélgettünk vele, ahol elmondta, miért kapott össze műsorbeli partnerével, Pataky Attilával, és miért szeretne legalább az ötödik adásig eljutni. Kiderült az is, hogy kamaszkorában Eddára lassúzott először, Kirsten Dunst helyett is jelent már meg plakáton, az első megasztáros napjára viszont nem szívesen emlékszik vissza.

A svéd Kormos Anett vezeti az idei eurovíziós döntőt

Tévé2013.02.07, 17:42

Petra Mede lesz a műsorvezetője az Eurovíziós Dalfesztiválnak 2013 májusában. Az 1970-es születésű Mede ismert svéd humorista és tévés személyiség, stand-up comedyvel is próbálkozott. 2009-ben pedig ő vezetette a svéd válogatót, ugyanabban az évben pedig megválasztották az ország legjobb női humoristájának. Magyarország a második nemzetközi elődöntőben lesz, hat - komoly eurovíziós múlttal bíró - ország automatikusan benn van a fináléban. A magyar fellépő ellenfele lesz Bulgária, Románia, Görögország, Izland, Finnország, Norvégia, Svájc küldöttje, többek közt. A hazai válogatási rendszerről itt írtunk kritikát, itt pedig a dán győzttes ...

Galambos Dorina: Szembementünk az árral

Tévé2013.02.04, 14:24

A volt megasztáros a Mrs. Columbo zenekarral indult A Dal című műsorban, de kiesett az első adásban, nem jutott be a középdöntőbe.

A nézők döntöttek az X-faktorosok eurovízós szerepléséről

Tévé2013.02.03, 10:53

A zsűri döntése alapján Agárdi Szilvi és Pál Dénes duettje, Keresztes Ildikó, Rácz Gergő, a tévénézők szavazatai alapján Baricz Gergő, Gyurcsík Tibor, valamint Palcsó Tamás jutott tovább a szombati első elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című műsorban.

Épp a döntőre unják meg a magyar eurovíziós dalt

Tévé2013.02.01, 11:48

Indokolt hat estét rászánni a magyar eurovíziós selejtezőre? A legjobbakat háromszor kell végighallgatni hangról hangra ugyanazzal a produkcióval, háromszor kell megnézni ugyanazon színpadképpel - de legalább az időzítés jó, nincs már se X-Faktor, se Voice, és még nem indultak el a kereskedelmi tévék tavaszi show-i.

Nem kellett Keresztes Ildikó az Eurovízióra

Tévé2013.01.31, 08:45

Az X-Faktor mentora idén újra próbálkozik, fellép A Dal című műsorban, de 2009-ben egyszer már visszautasította a köztévé.

Somló Tamás faxon ad tanácsot

Tévé2013.01.30, 14:35

A Voice mestere szerint nem kell hosszan apáskodni a tehetségkutatók énekesei fölött, ő pedig Weisz Viktor negyedik helyével is boldog.

Győri diszkóhaknival kezdett a Voice győztese

Tévé2013.01.28, 08:56

Egy győri fellépéssel nyitotta előadásai sorát Pál Dénes, aki elmondta, hogy hosszabb távon nem szeretne diszkókban énekelni.

10 ok, amiért csalódtunk a Voice-ban

Tévé2013.01.28, 10:00

Ígéretesen, lendületesen kezdett a TV2 tehetségkutatója, de a nagyobb izgalmakat, feszült perceket ígérő első szakaszt is tönkrevágták a mesterek azzal, hogy két másodperc után már mohón fordultak is, hogy elvigyék az adott fellépőt. A párbajszakasz rendben volt, ott legfelebb az igazságtalannak tűnő döntések idegesítették a tévézőt, de annak végétől már lehetett sejteni, hogy Pál Dénes nyeri a versenyt - akárcsak a hatodik Megasztár-nál, ott is mindenki tudta két hónappal előre, hogy Radics Gigi lesz a Befutó. Olvasóink sok levéllel bombázták az [origo] tévérovatát, az ő véleményeik közül mazsoláztunk. Miért nem lett az első Voice ...

Szabó Győző: Nekem csak megmondták, hogy ő lesz a párom

Tévé2013.01.25, 10:32

A SuperTV2-n február 10-én indul A Nagy Duett második évadja, amelyben Szabó Győző is az amatőr versenyzők között van, a zenés darabok közönsége után ugyanis a tévénézőknek is szeretné megmutatni, hogyan énekel. Partnerét nem választhatta meg, a producer által kijelölt párját azonban régóta ismeri - bár már tíz éve nem találkoztak.

Ki nyeri a Voice-döntőt?

Tévé2013.01.25, 11:19

A fórumozók és egy korábbi, [origo]-s, tévérovatos szavazás szerint Pál Dénes nyeri a versenyt, de Wágner Tamás, a műsor kreatív producere szerint azonban erre egyáltalán nem lehet következtetni, hisz a fiúk még nem mérettek meg egymással, csak csapataikon belül.

Nem okozott meglepetést a Voice döntője

Tévé2013.01.26, 20:56

Döntőjéhez érkezett a Voice - Magyarország hangja, az utolsó adásra négy énekes, Gájer Bálint, Nádor Dávid, Pál Dénes és Weisz Viktor maradt versenyben. Ahogyan arra számítani lehetett, a tehetségkutató műsort végül Mező Misi tanítványa, Pál Dénes nyerte meg, a szavazatok 55 százalékát ő kapta a nézőktől.

Husnullina Regina: Somlónak bejöttem, Malek Andinak nem

Tévé2013.01.23, 14:29

A Tatárföldről származó énekesnő a Voice pénteki fináléjában Gájer Bálintnak drukkol. A lány hangjára a válogatáson három mester fordult meg, de végül egy héttel a döntő előtt bukott el: az [origo]-nak elmesélte, hogy miért érkezett Magyarországra, és milyen volt amatőrként bekerülni a TV2 show-jába.

Megvan a Voice döntőjének négy sztárvendége

Tévé2013.01.22, 07:59

Weisz Viktor Szulák Andreával énekel duettet, Pál Dénes Szinetár Dórával párban lép fel a TV2 tehetségkutatójának pénteki fináléjában.

Kialakult A Dal, az eurovíziós selejtező három csoportja

Tévé2013.01.22, 14:40

Megvan A Dal című show, a hazai eurovíziós selejtező három csoportja. A műsor elődöntői három szombat estén leszek képernyőn.

Veres Mónika: Megbántott pár felszínes kritika

Tévé2013.01.22, 08:01

Veres Mónika az építő jellegű kritikáknak örült volna, de szerinte sokszor csak szubjektív véleményeket hallott, amelyekből nem lehet tanulni. Titkos favoritja Gájer Bálint, aki nagyon nagy utat járt be, és ezért megérdemelné a győzelmet. A Nika néven ismert énekesnő az [origo]-nak mesélt zenei karrierjének kezdetéről és a TV2 tehetségkutatójáról.

Pataky Attila: Volt egy lelki elkötelezettségem

Tévé2013.01.18, 15:01

A SuperTV2-n februárban indul A Nagy Duett második évadja, amelyben Pataky Attila is a profi énekesek között van. Az első szezonba még zsűritagnak hívták, de nem tudta vállalni, most csak azt reméli, jó játék lesz az egész - különösen, hogy énektanításban semmi tapasztalata nincsen.

Megváltozott a Voice továbbjutási rendszere

Tévé2013.01.18, 21:38

Január 18-én duetteket énekelnek a versenyben maradottak, és egyik mester sem tud biztosan továbbvinni valakit a döntőbe.

Görög Zita is visszatér a tévébe

Tévé2013.01.18, 14:25

Az első három Megasztár műsorvezetője, Görög Zita is megy A Nagy Duett-be.

Nők szavaztak férfiakra - célegyenesben a Voice

Tévé2013.01.19, 15:06

Lement a Voice elődöntője, a show után négyen maradtak, kiesett Husnullina Regina és Veres Mónika is. Somló megint elgondolkodtatóakat mondott, Mező egyszerűen nem bírt ülve maradni, Caramel pedig eleinte a fajsúlyos előadásokat követelte, majd letett ezekről. Minden mester egy versenyzővel van a döntőben, és bebizonyosodott, hogy főleg nők szavaznak - férfiakra.

A TV2-re megy a Heti hetes arca

Tévé2013.01.17, 09:30

Hernádi Judit a Voice-ban lép fel, lányával együtt. A színésznő éveken át az RTL Klub arca volt, akkor nem lett volna lehetősége a rivális tévé képernyőjén feltűnni.

Pál Dénes: A hobbiból szenvedély lett

Tévé2013.01.17, 17:25

Harmadik hete juttatja tovább a közönség Pál Dénest a Voice-ban. A színpadon magabiztosan mozog és énekel, szép szemekkel néz, miközben mélyen búg, vélhetően nagy női tábor szavaz rá. A színfalak mögött azonban nagyon izgul az élő adások előtt: az [origo]-nak arról mesélt, hogy miért jelentkezett a tehetségkutatóba és mit vár a versenytől.

Meghökkentő ruhát adnak a Voice énekesnőjére

Tévé2013.01.17, 14:26

Veres Mónika a Voice következő élő show-jában egy 140 négyzetméternyi helyet elfoglaló, uszályos ruhában lép majd fel.

Tatárföldre hívják a Voice szépségét

Tévé2013.01.16, 09:08

Husnullina Regina Tatárföldön lép majd fel, Weisz Viktor pedig egyre idegesebb, ahogy közeledik a TV2 tehetségkutatójának fináléja.

Ausztriába viszi versenyzőjét Malek Andrea

Tévé2013.01.16, 08:29

Schwartz Dávid és Malek Andrea együtt lépnek fel vasárnap Bécsben, a Szent István székesegyházban.

Mezőnél van a Voice nyertese?

Tévé2013.01.15, 20:19

A TV2 oldalán lévő szavazás szerint Mező Misi kétfősre redukálódott csapatából kerül ki a tehetségkutató nyertese.

Kiestek a Szécsi ikrek a Voice-ból

Tévé2013.01.12, 10:43

Már csak nyolcan maradtak a TV tehetségkutató műsorában, kiestek a Szécsi ikrek, Böbe és Saci, Schrott Péter és Henderson Dávid. A show-ban fellépett még Falusi Mariann, és a legutóbbi Megasztár győztese, az eurovíziós selejtezőn is induló Radics Gigi.

Nincs kieső a TV2 legújabb tehetségkutatójában

Tévé2013.01.12, 13:27

Az ének iskolája az új műsor címe, tavasszal lesz a csatornán, főszerepben gyerekekkel és ismert zenészekkel.

Visszalépett egy énekesnő a magyar eurovíziós selejtezőtől

Tévé2013.01.11, 15:50

Visszalépett Szirtes Edina az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyének elődöntőjében való szerepléstől, mert az általa írt dalt nem végleges formában már előadta koncerten is.

A Voice is felfedezte Zámbó Jimmyt

Tévé2013.01.10, 11:06

Zámbó Krisztián az X-Faktor-ban kétszer is énekelte apja dalait, pénteken a Voice-ban is elhangzik egy Zámbó Jimmy-nóta.

Keresztes Ildikó és a fél X-Faktor is indul az eurovíziós selejtezőn

Tévé2013.01.10, 20:59

Kiválasztotta A Dal című produkció zsűrije azt a harminc produkciót, amely részt vesz az Eurovíziós Dalfesztivál február 2-án, az M1-en induló magyar előválogató show-jában.

Profi vagyok, nem nagyképű

Tévé2013.01.09, 12:54

A Voice-ban tűnt fel a nagyközönség előtt Czerovszky Heni, aki számos magyar előadó mögött vokálozott az elmúlt két évtizedben. Január elején ugyan kiesett a show-ból, marad a pályán, és sajnálja, hogy túlzott magabiztosságát félreértették a tévézők.

Szulák Andrea mégis kell a TV2-nek

Tévé2013.01.09, 09:05

Szulák évekig a TV2-n volt, átigazolt a Story4-hez, de hamarosan a SuperTV2-n énekel majd A Nagy Duett-ben.

Három műsorvezetője is lesz A Dalnak az MTV-n

Tévé2013.01.09, 17:35

Kialakult a nemzetközi Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi válogatójának műsorvezető gárdája. Gundel Takács Gábor mellé Novodomszky Éva és Buda Márton csatlakozott.

Zsűrit kell cserélni a Voice-ban?

Tévé2013.01.08, 14:08

Egymillió néző alá esett a Voice nézettsége a múlt héten: mivel az énekesek nagy átlagban jól teljesítenek, a tévézők vagy a zsűritagokkal nem elégedettek, késői a kezdés, vagy a formátumot nem tudják megszokni.

Régi megasztáros ül be a magyar eurovíziós zsűribe

Tévé2013.01.04, 09:02

Rúzsa Magdi zsűrizizik A dal című kvalifikációs műsorfolyamban Rakonczai Imre, Walkó Csaba, Rákay Philip és Csiszár Jenő mellett.

Megmentették a halovány ikreket, négyen kiestek

Tévé2013.01.05, 10:25

A Voice harmadik élő show-jában fellépett mind a tizenhat énekes: Mező volt a legkritikusabb, a fulladozó Caramel szétköhögött egy értékelést, Somló szóviccekkel próbálkozott, a táncosnők pedig nem mutogatták meztelen keblüket, noha a Blikk ezzel kecsegtette az olvasóit. Kiesett Torzsa Gabi, Czerovszky Heni, Quan és Bűdi Szilárd, az ikreket megmentették felkészítőik, noha egyáltalán nem voltak meggyőzőek.

Caramelnek kiesett pár perc a TV2 show-jából

Tévé2012.12.29, 00:41

Lement a Voice második élő adása: az egyik legemlékezetesebb jelenet az volt, amikor Caramelnek kellett választania két énekese közül. A show után az egykori Megasztár-győztes elmondta, hogy roppant nehéz dolga volt.

Radics Gigi nem tudta, hogy indul az Eurovízión

Tévé2012.12.29, 19:11

A Megasztár hatodik sorozatának győztesét menedzsere és kiadója nevezte be A Dal című műsorba. A Blikk szerint a szakma háborog, állítólag több induló szerint le van osztva, hogy Radics utazik majd a dalversenyre.

Caramel hazaküldte Karai Annát a Voice-ból

Tévé2012.12.29, 00:46

Lement a TV2 tehetségkutatójának második élő adása is, négyen kiestek. Karai Anna ugyan itt-ott hamis volt, de a tánckarral együtt látványos műsorral lépett fel: a nézők azonban ezt nem díjazták, és felkészítője is inkább riválisát vitte tovább.

Nem tesz jót a Voice-nak a késői zárás

Tévé2012.12.27, 14:07

Az első élő show csak 1 millió 22 ezres nézettséggel ment a teljes lakosságban: péntek este fél 12-kor van vége, akkor sokan már nem bírnak a tévé előtt lenni.

Rendőrök vitték be a Voice énekesét

Tévé2012.12.27, 10:11

Gájer Bálintot 21 évesen a német hatóságok toloncolták ki, lejárt vízummal, megfelelő papírok nélkül dolgozott az országban.

A megtört Fatima és a szétcsúszott Gyöngyösi Tamás is kiesett a Voice-ból

Tévé2012.12.22, 00:08

Nika mestere döntésével ment tovább, nézői szavazatokkal a következő körbe jutottak az ikrek. Tartalmas, erős estét hozott az első élő Voice.

Nem ellenfelek, ellenségek vagyunk - lezárult a Voice második szakasza

Tévé2012.12.15, 13:11

Két-három élvezhető és pár felejthető párbajjal lezárult egy újabb etap a TV2 műsorában, innen már élőben mennek az események, és elfelejthetjük a Malek Andrea nyakába dobott sárgás, szőrös rémet. A 24-be a negyedik menetben bejutott egy rocker, egy tapasztalt, rutinos énekesnő, egy tévéshow-kban már látott vokalista, Caramel pedig egyszer konkrétan elborzadt.

Ma este jön az utolsó Voice-párbaj

Tévé2012.12.14, 17:11

Ma este negyedik, azaz utolsó párbajához ér a TV2 tehetségkutatója. A mesterek döntése alapján a mai hat továbbjutóval összeáll a top 24-es mezőny, és jövő héttől a versenyzők élő adásban küzdhetnek a bennmaradásért.

Gyerek-Megasztár jön a TV2-n

Tévé2012.12.10, 14:31

Gyerekeknek készít dalversenyt a TV2, a szereplőválogatásra felhívó szpot már látható a csatornán. A világ televíziózásában nem újdonság egy ilyen műsor, de itthoni nagy tévén még nem volt hasonló.

Menetrend: így megy tovább a Voice

Tévé2012.12.07, 19:22

A TV2 tehetségkutatójából még van két párbajadás: és mi lesz utána?

Caramel kiejtette barátját, Somlónak felszántották a fülét

Tévé2012.12.08, 10:36

A Voice-ban az ikerpár mindkét tagja továbbment az élő show-ba, Caramelnek pedig haza kellett küldenie korábbi vokalistáját, régi cimboráját. Nagyjából minden kiesett jó képet vágott, csak a vége felé sértődött meg Szolnoki Dóra.

Caramel meglátta a zenét, mások szétestek az izgalomtól

Tévé2012.12.01, 14:20

Lement a Voice második párbajadása, egy-két felejthető duettel, erőteljes, masszív párosokkal, és röhejesen türelmetlen műsorvezetővel, aki dramaturgiai szempontból nem mindig jókor sürgette meg a döntéskényszerben lévő, amúgy is tépelődő mestereket. Az este tanulságai: Heaven Street Sevent nem lehet nővel duettben énekelni, náthásan is lehet nyerni, és hiába veszünk fel meleg kabátot, ha egy hang felszalad a gerincünkön.

Zámbó a kapocs az X-Faktor és a Voice között

Tévé2012.11.30, 16:00

A ma este a Voice-ban induló Burai Krisztián az X-Faktor-ból kiesett Fehér Zoltánnal dolgozik - közölte a TV2. Előbbi állítólag Jimmy fiának régi ismerőse, az ifjabb Zámbó volt a közvetítő.

Érthetetlen döntést hozott a Voice mestere

Tévé2012.11.23, 22:39

Mező a Voice első, péntek este 20.30-kor induló párbajadására összepárosította Veres Mónikát és Fehér Adriennt, az általa  legerősebbnek, legkarakteresebbnek vélt két hang tulajdonosát - csak az a kérdés, miért tette ezt.

Így festett évtizedekkel ezelőtt az énekes

Life.hu2012.11.23, 22:21

A napokban ünnepli hetvenötödik születésnapját Koós János magyar énekes, színművész és humorista.

Hat énekest már hazaküldtek a Voice-ból

Tévé2012.11.23, 23:12

Lement az első párbajadás a hat Megasztár-évad utáni éra első TV2-es tehetségkutatójából. Szabó Kimmel Tamás néha pattogós és harsány volt, mint egy őrmester, siettette a zsűritagokat, de felmenti, ha ezt főszerkesztői utasításra tette. A mesterek túl nagy harmóniában töltötték az estét, kritika kevés volt, összeszólalkozás még annyi sem. Pár erős, karakteres hang tulajdonosa továbbment, és akadt igazán nagyot robbanó produkció is.

Ilyen a TV2-es show új díszlete

Tévé2012.11.20, 16:53

Péntektől párbajadások jönnek a TV2-n, vége a castingot bemutató etapnak. Négy párbajadás következik, ekkor feleződik a mezőny, 24-en maradnak. A mestereknek azért lesz nehéz dolguk, mert hat énekesük marad a végére - és nekik kell dönteniük, melyik hat megy haza.

Ők lesznek a Voice magyar táncosai

Tévé2012.11.19, 11:21

Véget ért a hazai The Voice válogatásszakasza a tévében, a castingadások során kiderült, mely negyvennyolc énekesben látnak fantáziát Caramelék. A következő etapban több izgalom és sok kieső (így sok könny) várható, ugyanis párbajok jönnek, azaz hamar feleződik a mezőny. Az élő show-kra már táncosok is kellenek majd, őket próbálta fellelni a produkció november 18-án, vasárnap. Nézze meg a helyszínen készült fotókat!

Nagy Feró munka nélkül maradt

Tévé2012.11.18, 08:47

Elhullott az X-Faktor legjobb csapata, a november 17-i adásban ugyanis a Like-nak kellett távoznia. Szabó Dávidnál rezgett még a léc, ő párbajozott a lányokkal, de csak a csapat mentora, Nagy Feró vélte úgy, hogy neki kéne távoznia - három ellenszavazattal végül a Like búcsúzott.   

Csobot Adélt meg kell enni - Kocsis Tibor az X-Faktor versenyzőiről

Tévé2012.11.17, 15:25

Zámbó Krisztián újra és újra a saját szintje alatt teljesít, Csobot Adélt meg kell zabálni, Szabó Dávid a jeget is eladná az eszkimóknak, Oláh Gergő pedig született tehetség - az X-Faktor még versenyben lévő énekeseiről mondta el véleményét az [origo]-nak a tavalyi széria nyertese, Kocsis Tibor.

Egy elfeledett magyar popsztár megy a TV2-re

Tévé2012.11.16, 12:45

Egy szerencsésen elfeledett formáció, a ShyGys volt tagja próbál szerencsét a ma este képernyőre kerülő Voice-meghallgatáson.

Somló és Malek is megszegett egy szabályt

Tévé2012.11.14, 23:39

A Voice-ban már az utolsó meghallgatás jön pénteken, Malek Andrea és Somló Tamás egy-egy, Mező Misi két, Caramel három embert tud még bevenni a csapatába.

Beszólnak az MTV-nek a videoklipek hiánya miatt

Tévé2012.11.13, 22:47

Egy humoristapáros kisfilmet készített arról, hogy miért nem sugároz már zenét az egykor Music Televisionnek hívott MTV - mint minden jó paródiában, ebben is van igazság.

Halottként fotózták a nevet váltó Tolvai Renit

Tévé2012.11.11, 12:01

Meglehetősen szerencsétlen az új neve: Tolvai Reny lett a Megasztár korábbi győztese.

Bekeményítettek a Voice mesterei

Tévé2012.11.09, 22:33

A Voice ötödik castingadásában a mesterek érezhetően keményebbek voltak, az igazán tehetséges versenyzőknek tartogatták a megmaradt helyeket - Malek Andrea és Somló Tamás csapata azonban így is majdnem megtelt. 

Somló néha eltűnik a Voice stúdiójában

Tévé2012.11.08, 14:35

Sokat adomázik, de néha eltűnik a forgatási szünetekben a Voice legidősebb zsűritagja. Pressert gyakran hívja, akkor is, ha épp nincs semmi különleges megbeszélnivalójuk.

Mester Tamással viccelődtek, és kiszórták Fenyő Iván húgát a Voice-ban

Tévé2012.11.02, 23:23

A TV2-es tehetségkutató negyedik adása után Somló Tamás csapata majdnem összeállt, de Mező Misinek is kilenc énekese van. Még két castingadás, és jönnek a párbajok.

Caramel tépelődött, Mező Misi ordibált - a Voice képekben

Tévé2012.10.27, 09:01

Somló Tamásnak és Mező Misinek hét-hét énekese van már a Voice-ban, Malek Andrea és Caramel hatnál tart. Ha megvan mindenkinek a tizenkét versenyzője, akkor indul igazán a műsor. Nézze meg a harmadik castingadás képeit!

Új szakaszhoz ért a Duna tévé tehetségkutatója

Tévé2012.10.27, 09:51

Miskolc és Gödöllő érintésével érkezik vissza a fővárosba a Fölszállott a páva. A produkció szerint előbbiben sok tehetséges énekes állt színpadra, Gödöllőn pedig, ahol csaknem négyszázan mutatkoztak be, a táncospárok és az együttesek remekeltek. A két utolsó összefoglaló adás szombat este lesz a Dunán.

26 énekes már benn a Voice-ban

Tévé2012.10.27, 09:19

Somló Tamásnak és Mező Misinek hét-hét versenyzője van a Voice-ban, Malek Andrea és Caramel csapata hat-hat tagot számlál. A harmadik válogatón is olyan gyorsan és gyakran forgolódtak az engedékeny mesterek, mint kiskamaszok a Miss Universe záróbuliján, de újfent bekerült pár ígéretes ember.

Nem adta fel a Való Világ-szereplő, ment a TV2-re

Tévé2012.10.26, 12:25

Péntek este folytatódik a Voice, újabb szereplők, próbálkozók közül válogatnak a mesterek: lesz köztük olyan, aki VV-beszavazón is próbálkozott már 2003-ban.

Megsértették Malek Andreát a Voice-ban

Tévé2012.10.20, 10:56

Egy ígéretes fiú és szintén továbbjutó anyja, egy rutinos előadó, akinél a túlzott magabiztosság nagyképűségbe csapott át, egy vietnami legényke, egy középszerű rocker és négy engedékeny, néha túl gyorsan döntő mester - lement a Voice második adása.

Egymás ellen küzdenek a Voice ikerlányai

Tévé2012.10.18, 12:49

A Voice-ban látott Szécsi Böbe és Saci zenekedvelő családból jönnek, két testvérük van, mindkettő zenél. Kiskoruk óta másképp öltöznek, más iskolába járnak, és szeretik, ha külön személyiségnek tartják őket - ezért is mentek más-más zsűritag mellé.

Előző
Következő