zenekar
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koncert
- zene
- Magyarország
- Budapest
- énekes
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Viszkivel és cigivel fizettek az év lemezének felvételéért
Mi is az év egyik legjobb lemezének tartottuk Szabó Benedek és a Galaxisok 2013-as első albumát. Évek óta Cseh Tamáshoz hasonlítják a dalszerzőt, aki sok történetet idéz fel a bajai és a budapesti hétköznapokból. Most megjelent a második albuma, és úgy tűnik, hogy sikerült megugrania az előzőleg magasra tett lécet. Szabó Benedekkel beszélgettünk arról, hogy egy dalszerzőnek árt-e a boldogság, király dolog-e most késő húszasnak lenni, inspiráló hely-e Budapest, milyen személyes dalszövegeket írni, és hogy trógerek-e a zenészek. Az interjú végén hallgassa meg A legszebb éveink című lemezt is!
Magyar gitárzenével szaggassa a dobhártyáját!
Az előző magyar zenékkel foglalkozó cikkünkben még arra panaszkodtunk, hogy milyen kevés magyar gitárzene jelent meg idén. Erre tessék, egy-két héten belül jelent meg album is, és egy csomó kislemez, ami kiválóan szemlélteti a magyar rockzene világát. Van itt szomorúbb és önfeledtebb indie, stoner metál és király hardcore is. Volt, hogy lelkesedtünk, volt, hogy kicsit csalódottak voltunk. Mindenesetre, itt van most szinte minden, ami a magyar gitárzenében az elmúlt napokban történt, ráadásul keménységi sorrendben!
Hevesi Tamás egykori zenésztársa Az ének iskolája tanulójának édesapja
Nem esett messzire az alma a fájától! Az ének iskolája kis tanítványának édesapja a 80-as évek közismert zenekarának volt a gitárosa.
'90-es évek tinijei, figyelem! Újra összeáll a Shygys - Kozso kiakadt a híren
Újra összeáll a Hello című dallal befutott fiúbanda, a Shygys. Az őket a '90-es években összehozó Kozso viszont közel sem boldog.
- címkék:
- Kozso
- zenekar
- kiakadás
- Shygys
- Címkefelhő »
Paul McCartney is csatlakozott Johnny Deppék zenekarához
Alig pár hete adtunk hírt róla, hogy Johnny Depp, Alice Cooper és Joe Perry megalapították zenekarukat, a Hollywood Vampirest, máris megtalálták a basszusgitárost a csapatba. Csak nem egy negyedik világsztár? Éljen a szupercsapat!
Mi már tudjuk, ki nyeri A Dalt!
Egyre közeledik A Dal döntője, hamarosan eldől, melyik zenekar képviselheti hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Vajon ki lesz a kedvenc?
Margitsziget a Petőfi híd lábánál
Akár ez is lehetne jeligéje a holnap esti A38-as koncertnek, hiszen a rendkívül szerethető, akusztikus folk-popot játszó Margaret Island lép a hajó színpadára, amit az amerikai borongós cool rock egyik legnagyobb képviselője, a Spain koncertje követ.
- címkék:
- koncert
- zenekar
- Spain
- Margaret Island
- Címkefelhő »
Már hódít Scarlett Johansson új nyalókás dala
Mostanában egyre több színész és színésznő aktívkodik a zenei életben. Most éppen Scarlett Johansson állt össze a Haim egyik tagjával. Első daluk már hallható is.
Down-szindrómásokból és autistákból álló zenekar indul az Eurovíziós Dalfesztiválon
Egyelőre még 17 másik finn zenekarral áll versenyben a Pertti Kurikan Nimipaivat, hogy az országot képviselhessék a döntőben.
Együtt próbál a Tha Shudras és Tóth Gabi - Valami nagyon készül
A Tha Shudras próbájára látogathatott el Tóth Gabi, ahol rögtön szelfizett is néhányat a maszkos zenészekkel. Vajon mennyire szoros az énekesnő viszonya a zenekar frontemberével?