zenekar

címke rss

Pécsre szeretnék hozni a U2-t

Kultúra2008.06.02, 11:22

Európa kulturális fővárosa szeretné a U2-t is felléptetni, de a világhírű ír zenekar turnéit szervező cég csak egy későbbi időpontban akar és tud tárgyalni az együttes esetleges 2010-es pécsi fellépéséről - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.

Készül az új Muse lemez

Archívum2008.05.30, 18:21

Dom Howard, a Muse dobosa a napokban árulta el, hogy már elkezdett új albumán dolgozni zenekara. Arról még semmit nem tudni, hogy mikorra számíthat a kész anyagra a közönség, bár most még ilyet nem is mernének ígérni, hiszen a nyár folyamán folyamatosan turnézik a trió.

"A Kaukázus egy üzenet"

Vendégszoba2008.05.30, 21:13

Az egyre népszerűbb Kaukázus együttes frontembere, Kardos-Horváth János járt a Vendégszobában az együttes képviseletében, és távolról sem "igen/nem" jellegű válaszokat adott az olvasók kérdéseire. Megtudhattuk, hogy a kollektív tudás ingyen letölthető, és azt is, hogy a "nyugati emberrendszer" fejjel rohan a falnak. Meg azért volt szó a zenekarról is.

Budapesten lép fel a Coldplay

Kultúra2008.05.28, 13:18

Szeptember 23-án a Budapest Sportarénában lép majd fel a rövidesen negyedik albumát megjelentető brit zenekar, a 30 milliónál is több lemezt eladó Coldplay.

Vissza az alapokhoz és az emo&bass születése

Kultúra2008.05.19, 16:26

A rendszerváltás éveinek egyik legnépszerűbb hazai alternatív zenekara, a Pál Utcai Fiúk új lemezzel jelentkezett, és hallhatóan szeretne visszanyúlni a dicsőség éveihez. Az emo-rock és a drum&bass összeházasítását a Pendulum új lemezének köszönhetjük, erős lemezzel szilárdítja meg a vezető amerikai indie rockzenekarok között a Death Cab For Cutie, míg öntudatos és szép lemezzel lép ki bátyja árnyékából Martha Wainwright. Lemezajánló.

Zenekarok csatája Szegeden

Kultúra2008.05.19, 15:31

A "zenekarok csatája"? Erről eszünkbe juthat a Beatles és a Rolling Stones, vagy újabban a Blur és az Oasis nagy nyilvánosságot kapó csatája, ám az együttesek párbaja idén nálunk is új jelentést kap. A Red Bull Soundclash elnevezésű sorozat pénteken indul Szegeden. 

Bankot robbantott a Scooter Angliában

Kultúra2008.05.15, 08:38

Szinte hihetetlen és megmagyarázhatatlan dolog történt az angol lemezeladási-listán a héten. A német techno-rave zenekar, a Scooter letaszította a trónról Madonnát, ami nem jelent mást, mint hogy az elmúlt hét napban megjelent albumok közül a Jumpin' All Over the World-ből adták el a legtöbbet a Temze mindkét oldalán.

Alternatív mainstream - a PANKKK újabb körének nyertesei

Kultúra2008.05.13, 14:17

A 2005-ben indult Program A Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért legnagyobb érdeklődéssel várt pályázata eddig az elsőlemezes zenekarok támogatásáról szóló volt, most azonban csatlakozott mellé egy másik is. Ebből az is kiderült, hogy piaci alapon nem eladható a Kiscsillag, a Neo, a Kistehén Tánczenekar és még jó pár népszerű hazai együttes sem.

Lüktető porcogó és zabkása - jegyeket sorsoltunk a Psyhic Tv koncertjére!

Partytár2008.05.08, 13:34

A Psychic Tv azon kevés zenekar egyike, amely tényleg megérdemli a legendás jelzőt. Úttörő videoművészek, az artpunk, az újhullám, az indusztriál és a techno atya-anyaistenei tavalyi lemondott turnéjuk után végre Budapestre jönnek.

Ingyen adja új dalát a Coldplay

Kultúra2008.05.05, 08:27

Új lemezének első dalát, valamint két koncertet kíván ajándékba adni rajongóinak a Coldplay. A Violent Hill című dal a zenekar hivatalos honlapjáról mától tölthető le ingyenesen. Mindezt egy hétig tudják megtenni az érdeklődők, utána már csak pénzért lehet megszerezni a hivatalos zeneáruházakból.

Utazó fesztivált indít a Mötley Crue

Kultúra2008.04.18, 17:20

Utazó hard rock fesztivált indít az amerikai Mötley Crue együttes a nyáron. A több mint negyedszázada alakult, hard rockot, heavy metált és glam rockot játszó zenekar több eredeti taggal vág neki a kalandnak és új lemezt is megjelentet hamarosan.

Zanzibar: "Megtanultuk kezelni egymás hülyeségét"

Vendégszoba2008.04.16, 14:26

Újra hallat magáról a Zanzibar, mely Őrangyal címmel adott ki új albumot. A lemezt a tagok a Vendégszobában az "új, kék és izgi" szavakkal jellemeztek. A zenekart képviseletében Rita és Sidi válaszolt az olvasók kérdéseire.

Fiúk és lányok gitárokkal

Kultúra2008.04.15, 11:09

A héten indie rockot és keresztény rap-metált kapunk, igazán nagy név most nem jelentetett meg lemezt, de ettől még van mit hallgatni. Hat év után tér vissza a Deal-nővérek kedvesen szétesett zenekara, a Breeders, két év és két szakítás után komolyabb és zűrösebb anyaggal jelentkezik a Long Blondes. A szokásost hozza a sztárvendégekkel megtámogatott P.O.D., tanári anyaggal ünnepli meg újjáalakulását a gitárpop-veterán James, és újabb trónkövetelő jelent meg a brit gitárszíntéren a Courteeners személyében. Lemezajánló.

Pereljük egymást, gyerekek!

Kultúra2008.04.14, 10:29

Szép dolog az is, mikor egyik zenekar a másikat perli amiatt, mert úgy vélik, hogy lenyúlták az egyik dalukat. A legszebb mégis az, mikor egy zenekaron belül megy a huzavona, hogy az adott szerzemény melyik tagnak a tollából származik. A napokban zárult le a Procol Harum tagjai közötti per, s a megszületett döntés akár precedens értékű is lehet. Az alábbi írásban összegyűjtöttünk néhány esetet, amikor a tagok egymás ellen fordultak a szerzői jogok miatt.

Jacked: Kipotyogtak a betűtésztából ezek a betűk

Vendégszoba2008.04.12, 17:23

A székesfehérvári fiatalokból álló Jacked nemrég jelentette meg debütáló nagylemezét Stop The Show címmel egy hazai multikiadónál. A Vendégszobában meséltek a megalakulásuk körülményeiről, a terveikről, arról, hogy két hét múlva érettségiznek, sőt még az is kiderül, hogy nem politizálnak.

Jamiroquai és még mások a Szigeten

Archívum2008.04.10, 13:23

Újabb fellépők névsorát hozta nyilvánosságra a Sziget szervezőirodája. Ennek alapján biztosra vehetjük, hogy augusztusban fellép majd az Óbudai-szigeten a Budapesten már sikerrel szereplő Jamiroquai, aztán a System Of A Down szólóban nyomuló énekese, Serj Tankian. Rajtuk kívül itt lesz még a liverpooli neo-posztpunk zenekar, a Wombats és a kelta-punk Flogging Molly is.

Régi kölykök fiúzenekarai

Kultúra2008.04.07, 16:23

Néhány napja hivatalosan is bejelentették, hogy visszatér a fiúzenekarok nagy úttörője, a New Kids On The Block, amit egyben minden idők egyik legsikeresebb boybandjeként is számon tartanak. Ennek apropóján most mi is összeszedtük a hasonszőrű zenekarok közül a legnépszerűbbeket, azt hogy honnan hova jutottak, és hogy miért álltak ismét össze, ha összeálltak.

Hallgasd meg az R.E.M. új lemezét!

Kultúra2008.04.03, 17:15

Az idei Sziget egyik fő fellépőjének új lemezére érthető okokból itthon ezúttal több figyelem irányul, mint az elmúlt időszakban kiadott lemezeikre. A zenekar közel négyévnyi hallgatás után (igaz közben volt válogatás- és koncertalbum is) jelentette meg új stúdiókorongját.  Az [origo]-n most meghallgatható az Accelerate teljes anyaga.

Kiadóját perli a Smashing Pumpkins

Kultúra2008.03.27, 07:46

Perre ment egykori kiadójával szemben a Smashing Pumpkins. A Virgin Records ugyanis a zenekar engedélye nélkül egy üdítőital reklámjához adta el a Pumpkins zenéjét, ami szerintük imidzsromoboló hatású volt, nem beszélve arról, hogy a kiadó és a zenekar közötti szerződés értelmében erre nem is lett volna joga.

Élet az énekes halála után

Kultúra2008.03.27, 07:43

A napokban kürtölte világgá a sajtó, hogy hamarosan új stúdiólemezzel jelentkezik a Queen együttes, annak ellenére, hogy a legendás énekesük, Freddie Mercury 1991-ben elhunyt. Az alábbi cikkben összeszedtük a leghíresebb olyan zenekarokat, amelyek egykori frontemberük halálát kiheverve egy új énekessel is sikeresek próbáltak maradni. Volt, akiknek sikerült, volt, akiknek nem.

Bryan Adams rehabilitálva a lemezajánlóban

Kultúra2008.03.21, 15:47

Bryan Adams nemcsak szorgalmas és megbízható rockiparos, de igazi Férfi is, akiért senkinek sem kell bocsánatot kérnie. A Danity Kane R&B helyett táncos és modern popslágerekben utazik, a bájos énekesnővel bíró Be Your Own Pet viszont ugyanolyan energikus és szórakoztató, mint első lemezén volt. Tovább lépdel saját, igényes art-rock világában az Elbow, megpróbál felnőni a We Are Scientists, zenekarrá alakul a Destroyer. Lemezajánló.

Budapestre is jön a Queen új lemezével

Archívum2008.03.20, 15:28

Hamarosan új stúdióalbumot dob piacra a Queen. A zenekar utoljára 1995-ben adott ki lemezt, akkor még eredeti énekesével, Freddie Mercuryval, akinek a helyét 2005 óta Paul Rodgers vette át. Az új korong megjelenésével egy időben turnéra is indul a zenekar, melynek honlapja szerint október 28-án lép fel Budapesten.

A Muse már nem albumokban gondolkodik

Kultúra2008.03.18, 14:24

A Muse meglepő lépésre szánhatja rá magát. A jövőben a brit zenekar ugyanis nem lemezekben gondolkodna, hanem dalonkénti megjelenésekben. Szerintük ugyanis az album formátum hamarosan el fog tűnni, így bőven elég egy-egy új dalt kiadni.

Becsapós egotrip és melankolikus diszkó

Kultúra2008.03.17, 10:38

Snoop Dogg az új Marvin Gaye-ként határozza meg magát, ami nem teljesen jön össze, de legalább végre megpróbál valami tényleg újat, a Hercules and Love Affair pedig egy sosemvolt zenekar, mely a New York-i melegklubok örökségéből gyúr okos diszkózenét. Továbbá Meshuggah, Get Cape. Wear Cape. Fly, Young Knives, The Kills és Vastrabant a lemezajánlóban.

Betegség miatt csúszik a Van Halen turnéja

Archívum2008.03.04, 17:34

Pár amerikai fellépését elhalasztani kényszerül a nemrégiben újra összeállt Van Halen csapata, mivel Eddie Van Halennél újabb egészségügyi problémák merültek fel, így sürgős orvosi vizsgálatot láttak szükségesnek nála, a zenekar pedig várni kénytelen.

These New Puritans: Amikor játszunk, ott varázslat történik

Brit hét2008.03.03, 12:45

A londoni klubok egyik legfiatalabb kedvenc zenekara hisz a varázslatban, szeretne a Közel-Keleten koncertezni, és Dániába költözni. Az Arctic Monkeys és a Franz Ferdinand kiadójához, a Domino Recordshoz szerződött These New Puritans frontemberével beszélgettünk.

Két dudás egy zenekarban

Archívum2008.02.29, 20:20

Két dudás nem fér meg egy csárdában, egy zenekarban pedig talán még ritkábban. Ha két karizmatikus, jókora egóval rendelkező zenészt hoz össze a sors egy együttesbe, annak a legtöbb esetben veszekedés, vita, majd előbb-utóbb szakítás a vége. Mióta popvilág a popvilág ez így megy, a Beatlestől a Libertinesig. Az alábbiakban néhány ismert példán keresztül mutatjuk be, hogy miért férnek meg nehezen egymás mellett a zenekarvezetőnek született muzsikusok.

Elhunyt a Dave Clark Five énekese

Archívum2008.02.29, 11:25

Meghalt Mike Smith, aki a hatvanas évek legendás együttesének, a Dave Clark Five-nak volt az énekese. Az ő hangján szólalt meg többek között a Glad All Over, a Bits and Pieces és a brit zenekar több más slágere. Smith 64 éves volt, tüdőgyulladás szövődménye következtében halt meg csütörtökön.

Elhunyt Jimi Hendrix dobosa

Kultúra2008.02.28, 15:40

Hatvanéves korában, szívelégtelenségben elhunyt Jimi Hendrix egykori zenésztársa, Buddy Miles. Buddy a Band of Gypsys nevű zenekarban dobolt sokáig, amely egyben Hendrix utolsó állandó bandája volt.

Csatlakozzunk a Feeling zenekarhoz - heti lemezajánló

Kultúra2008.02.26, 18:42

Mindössze két évet kellett várni a soft-rockban utazó The Feeling zenekar visszatérésére. A második korongjuk erőteljes, magával ragadó power-pop dalok gyűjteménye lett. Az angol zenekar mellett szintén a napokban jelentette meg régóta várt albumát Dolly Parton, aki már tíz éve nem készített tradicionális country lemezt. Az alábbiakban egy tehetséges readingi fiatal lány új lemezéről is írunk, aki bár nem tud úszni, énekelni annál inkább. Erre a hétre is jutott két indie zenekar: a szintén roppant fiatal I Was A Cub Scout és a szintén readingi Pete And The Pirates.

Diszciplínává válna Janet Jackson - heti lemezajánló

Kultúra2008.02.26, 18:33

Janet Jackson új kiadóhoz szerződött, s ez erősen rányomja a bélyegét legújabb korongjára is, mely frissebb, modernebb és ropogósabb lett, mint két évvel ezelőtti albuma. A festői angol vidéket választotta az elektrodiszkót folkra felcserélő Goldfrapp, míg Erykah Badu hosszabb szünet után villant egy jól sikerült új hiphop/neo-soul lemezzel, melynek ígérete szerint még az idén követni fogja a folytatás. A hazai indie-szcéna egyik vezető zenekara, az Amber Smith eddigi legerősebb lemezét készítette el, s ismét ajánlunk a nemzetközi szintérről is egy új zenekart, méghozzá a Los Campesinos! hetesfogatát.

Még mindig az Oasis lemezei a legnépszerűbbek Angliában

Kultúra2008.02.21, 15:08

Az Oasis két albummal is szerepel azon a listán, amit nemrégiben a brit Q magazin és a HMV üzletlánc közvéleménykutatása alapján állítottak össze. A britek a számukra legkedvesebb hazai lemezt nevezhették meg: az Oasis olyan zenekarokat előzött meg, mint a Beatles vagy a Pink Floyd.

Válogatós - jó és kevésbé jó válogatáslemezek

Kultúra2008.02.21, 14:32

Bár válogatáslemezek szempontjából a karácsony előtt időszak számít főszezonnak, az egyes előadók és zenekarok Greatest Hitsei és Best Ofjai egész évben stabil szereplői a listáknak. Az egy adott művész életművéből válogató albumtípus egyelőre jól tartja magát, ám a dalonkénti letöltés korában nem elképzelhetetlen, hogy lassan bealkonyul a gyűjteményes korongoknak. A napokban jelent meg a jeles angol énekes, Morrissey legújabb (sokadik) kompilációja, heves vitákat gerjesztve a válogatások aktuális létjogosultságáról.

Nézd meg a Rémember új klipjét az [origo]-n!

Kultúra2008.02.19, 11:05

A Rémember zenekarról nem sokat hallhattunk, mióta Londonba költöztek. Most elkészítették a legújabb klipjüket, mely az első, mióta elhagyták Magyarországot. Hazánkban először az [origo]-n látható a Riddler nevű zenekarral közösen készített New Shuuz, New Life című videó.

Oscar-díjas rendezővel dolgozik a Bon Jovi

Archívum2008.02.14, 20:42

A Bon Jovi zenekar Barbara Kopple Oscar-díjas rendezőt kérte fel negyedévszázados jubileumuk kapcsán egy dokumentumfilm rendezésére. Kopple a Harlan County, USA című alkotással 1976-ban nyerte el az amerikai filmakadémia elismerését, de könnyűzenei előadókkal is dolgozott már együtt. 2006-ban például a Dixie Chicks-nek készített hasonló dokumentumfilmet.