zavargások
címke rss- kapcsolódó címkék:
- tüntetés
- rendőrség
- kékfény
- rendőr
- Franciaország
- legfrissebb
- legrégebbi
Előzetesbe került az állami kitüntetett
Harminc napra előzetes letartóztatásba került egy állami kitüntetéssel rendelkező szociológus és munkatársa, ellenük a vád csoportosan elkövetett garázdaság. Mindketten azt állították az [origo]-nak, hogy békésen hazafelé tartottak a belvárosi zavargások idején, amikor a rohamrendőrök ok nélkül megbilincselték, majd elszállították őket. Azt állítják, sokan mások is jártak így.
Hiába írtak a bezárt szociológus érdekében
Egyelőre nem foglalkoznak a címzettek a jogvédők pénteki nyílt levelével, amelyben a zavargásokkal kapcsolatos előzetes letartóztatások némelyikének indokolatlanságára hívták fel a figyelmet. Több letartóztatott - köztük egy államilag kitüntetett szociológus - is azt állítja: már őrizetbe vételük is igazságtalan volt, mert nem tettek semmi törvénybe ütközőt a tüntetéseken; nem dobálták a rendőröket, csak megpróbáltak hazajutni.
Lesújtó képet fest Magyarországról a Newsweek
Magyarország régebben példás kivétel volt, de már nem az, a látványos gazdasági növekedés pedig valójában éretlen politikát és pénzügyi alkalmatlanságot takar - egyebek mellett ilyen megállapításokat tesz a magyarországi tiltakozásokról és zavargásokról szóló cikkében a Newsweek amerikai hírmagazin. A lap szerint egyébként egész Közép-Európa bajban van.
Méltányosságból fizet az Allianz a rongálásra
Megtéríti kárait azoknak a casco-, lakás- és vállalkozásbiztosítással rendelkező ügyfeleinek az Allianz Hungária Biztosító, akik a múlt heti zavargások során vétlen károsultként szenvedtek károkat - közölte a társaság.
Áramkimaradás miatt dühödtek fel a bangladesiek
A folyamatos áramkimaradások és az emelkedő árak miatt zavargások törtek ki Banglades fővárosában. Dakkában 5 ezer ember tombolt az utcán.
Utánanéz a vitatott letartóztatásoknak az ügyészség
Kérés esetén felülvizsgálja a Legfőbb Ügyészség azoknak a személyeknek az előzetes letartóztatását, akiket jogvédők szerint alaptalanul vettek őrizetbe a múlt heti zavargások során. A Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért tíz esetben kér vizsgálatot.
Két év börtönt kapott egy férfi az ostromért
30 napos közmunkára ítélt egy férfit a Pesti Központi Kerületi Bíróság a zavargások során elkövetett hivatalos személy elleni erőszakért, egy másik gyanúsított több mint kétéves szabadságvesztést kapott. Még egyik ítélet sem jogerős, mindkettő ellen fellebbeztek. Pénteken további 33 előzetesen letartóztatott személyt szabadon engedtek.
Újabb zavargások robbannak ki
- címkék:
- zavargások
- belpolitika
- vigasz
- Címkefelhő »
Szigorú lenne a túlkapásokkal szemben a legfőbbügyész-jelölt
Meghallgatta Kovács Tamás legfőbbügyész-jelöltet az országgyűlés emberi jogi bizottsága. Az államfő által javasolt jelölt az utcai zavargásokkal kapcsolatban arról is beszélt, hogy nem engedhetők meg a rendőri túlkapások.