zavargások

címke rss
Polgárháború szélén Franciaország, őrült gyújtogatások és rablások, rengeteg rendőr megsérült, az emberek rettegnek

Polgárháború szélén Franciaország, őrült gyújtogatások és rablások, rengeteg rendőr megsérült, az emberek rettegnek

Franciaországban egymás után negyedik éjszaka zajlottak erőszakos tüntetések. Eddig közel ezer embert, főképp fiatalokat tartóztattak le. A tiltakozók ruha-, elektronikai és fegyverüzleteket is kifosztottak, sőt Lyonban egy rendőrőrsöt is felgyújtottak. A francia káosszal szemben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő a lengyel városok nyugalmáról tett közzé egy videót, felhívva a figyelmet az európai határok védelmének a fontosságára.

Agyonlőtt egy bevándorló bűnöző fiút egy rendőr Párizsban, véres utcai háború következett - videó

Nagyvilág2023.06.28, 15:30

Elviselhetetlenné válnak a közállapotok Franciaországban. Kedd késő délután egy 17 éves, bevándorló fiú, Nahel, aki egyébként drogosan és jogosítvány nélkül vezetett és már többször büntették, a Párizs melletti közúti ellenőrzéskor nem akart megállni, majd megpróbálta elütni a rendőrt. A rendőr közvetlen közelről fejbe lőtte. Nahel azonnal meghalt, a rendőrt letartóztatták. Később egész Franciaországban - főleg persze Párizsban, de még a gazdag Bordeaux-ban és Dijonban is - egész éjszaka véres utcai háború alakult ki.

Macron parlamenti szavazás nélkül szigorította a nyugdíjrendszert, hatalmas tüntetések és zavargások Párizsban

Nagyvilág2023.03.17, 00:23

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön úgy döntött, hogy parlamenti szavazás nélkül hirdeti ki a vitatott nyugdíjreformot, miután a nemzetgyűlésben nincs biztosítva a többség a törvénytervezet elfogadásához. Ezután tüntetések és zavargások törtek ki Párizsban.

Machu Picchuban rekedt többszáz turista

Nagyvilág2023.01.21, 22:19

Bezárta szombaton Machu Picchu inka romvárost a perui kulturális minisztérium, a fővárosban, Limában továbbra is feszült volt a helyzet.

Zavargásokkal térne vissza a hatalomba a Gyurcsány-koalíció

Itthon2022.07.14, 20:16

Nem új keletű jelenség, hogy a baloldal tüntetésekkel próbál visszakapaszkodni a hatalomba. A jelenlegi demonstrációk több hasonlóságot mutatnak a 2018. decemberi, a munka törvénykönyvének módosítása elleni megmozdulásokkal, vagy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) 2020-as elfoglalásával. Ezekben közös, hogy a baloldal azonnal lehetőséget látott az eseményekben arra, hogy politikai tőkét kovácsoljon, és megpróbálja az anarchia eszközeivel kompenzálni a társadalmi támogatottság hiányát - írja a Magyar Nemzet

Ismét utcai zavargások törtek ki Belfastban - videó

Nagyvilág2021.04.08, 12:39

Egy 13 éves fiú egyike volt annak a kilenc embernek, akiket a hét elején és a hétvégén tartóztattak le.

Háborús állapotok Lyonban, erőszak és gyújtogatások most már minden éjjel - videó

Nagyvilág2021.03.08, 18:33

Csütörtök este óta zavargások vannak és erőszak tombol Lyon több városrészében, feldühödött fiatalok kukákat, parkoló autókat gyújtanak fel, békés járókelőket vernek meg, és egy rendőrautót is megtámadtak, ami a tűzben teljesen megsemmisült. Az erőszak állandósult, minden éjszaka ez van. Az egyik, elsősorban bevándorlók lakta előváros polgármesterét halálosan megfenyegették, Jérémie Bréaud-t azóta rendőrök őrzik. Túlságosan egyértelműen fogalmazott a tombolókkal kapcsolatban, ez a bűne.

Lángokban áll Olaszország nagy része, zavargások törtek ki a szigorítások után, tovább növelve a járványveszélyt

Nagyvilág2020.10.28, 15:24

Komoly politikai válság alakult ki Olaszországban, miután a Conte-kormány jelentős szigorításokat vezetett be a koronavírus-járvány miatt. Az ország több nagyvárosában is komoly zavargások robbantak ki az elmúlt napokban, amelyek során a tüntetők összecsaptak a rendőrökkel: füstbombák, repülő üvegek és petárdák az egyik oldalon, vízágyú és könnygáz a másikon. Kaotikus állapotok alakultak ki, részben a járvány első hullámát látványosan rosszul kezelő baloldali kormány következetlensége, részben a baloldal belső megosztottsága miatt. A szigorításokat ugyanis élesen bírálta az egyik baloldali kormánypárt elnöke, Matteo Renzi korábbi mi ...

Szélsőbaloldali zavargások voltak a hétvégén Lipcsében, több rendőr megsérült

Nagyvilág2020.09.06, 16:48

Zavargások törtek ki a hétvégén a németországi Lipcsében az önkényesen elfoglalt lakóházak kiürítése miatt. A Mitteldeutscher Rundfunk (MDR) regionális közszolgálati médiatársaság vasárnapi beszámolója szerint egymás után három éjjel csaptak össze tüntetők és rendőrök Lipcse Connewitz nevű városrészében.

Donald Trump belső terrorizmushoz hasonlította az erőszakos radikális baloldali zavargásokat Kenoshában

Nagyvilág2020.09.02, 00:56

Belső terrorizmushoz hasonlította az erőszakba torkolló tüntetéseket Donald Trump amerikai elnök, aki helyi idő szerint kedden a wisconsini Kenosha városban tett látogatást, ahol előző héten rendőri intézkedés közben hátba lőttek egy 29 éves afroamerikai férfit.

Zavargások törtek ki Hollandiában, miután a kormány teljesen elrontotta a járvány elleni védekezést- videók

Nagyvilág2020.08.22, 08:59

Három városban is tüntettek a holland kormány intézkedései ellen, melyekkel a koronavírus-járványt akarják megfékezni. A hágai demonstráció végül zavargásba torkollt, összecsaptak a rendőrök a tüntetőkkel, erről több videó is készült - írta a V4NA nemzetközi hírügynökség. Mark Rutte, a szélsőségesen liberális baloldali miniszterelnök rengeteget hibázott a koronavírus-járvány kezelésében és most nem tudja helyreállítani a rendet.

Erőszakos tiltakozások voltak több szerbiai városban is

Nagyvilág2020.07.09, 09:11

Erőszakos tiltakozásba torkollottak szerdán este is a koronavírus-járvány miatt meghozott intézkedések ürügyén kialakult demonstrációk Belgrádban, és Újvidéken is - számoltak be a Magyar Szó vajdasági hírportálon, ahol azt írták, hogy Krusevacon és Kragujevacon is történtek kisebb rendbontások.

Az amerikai zavargásokról készítettek sokkoló videót

Itthon2020.07.03, 14:06

Elkészült az Alapjogokért Központ legújabb KözpontInfó kisvideója, amelyben a jogi elemző- és kutatóintézet munkatársai az egyesült államokbeli zavargások hátterét mutatták be.

Még mindig nem állt helyre a rend Seattle-ben a radikális baloldal által elfoglalt területen

Nagyvilág2020.07.02, 20:41

Továbbra sem állt helyre a rend Seattle-ben, miután a demokrata polgármester rákényszerült, hogy engedélyt adjon a radikális baloldaliak által megszállt, úgynevezett "autonóm zóna" kiürítésére - írja a Fox News.

Kommandósok védenek két osztrák minisztert, mert iszlamisták halálosan megfenyegették őket

Nagyvilág2020.07.01, 19:43

Halálosan megfenyegették Karl Nehammer belügyminisztert és Susanne Raab integrációs minisztert a bécsi zavargásokat követően - erről a két tárcavezető beszélt egy bécsi sajtótájékoztatón.

Az osztályharcnak vége, a helyét átvette a fajok közötti háború

Nagyvilág2020.06.26, 19:25

Manuel Valls az egyik legérdekesebb figurája a francia belpolitikának. Szocialista politikusként kezdte, 2012-ben Francois Hollande köztársasági elnök kinevezte belügyminiszternek, és meglepően határozottan viselkedett. Nem ijedt meg a muszlimok alakította párhuzamos társadalom veszélyesen zárt világától, azaz távol állt tőle, hogy a rendőreinek azt mondja, hogy inkább ne is menjenek be a no-go zónákba, abból nem lehet baj. Mint ahogy Macron mostani, szintén szocialista belügyminisztere tette. Aztán miniszterelnök lett, majd (sikertelen) elnökjelölt. Mivel katalán származású, Barcelona polgármestere akart lenni, de ez sem sikerült nneki. ...

Kicsoda Adama Traoré, akinek négy évvel ezelőtti halálára hivatkozva a radikális baloldal az amerikai utcai háborúkat a héten Franciaországba is átvitte?

Nagyvilág2020.06.11, 17:19

Miután egy hete a radikális baloldal irányításával a legnagyobb amerikai városokban gyújtogatnak, fosztogatnak, járókelőket vernek össze szélsőséges csoportok, Párizsban is elkezdődtek a hasonló utcai háborúk. Természetesen nem véletlenül. Ahogy a kommunisták annak idején a forradalom exportjáról álmodoztak, a mai radikális baloldal (bizonyos tekintetben mai kommunistáknak is hívhatjuk őket) az amerikai eseményeket akarja Európába hozni. Amerikában a feketékre hivatkozik a radikális baloldal, Európában a migránsokra, mint állítólagos áldozatokra. De amíg Minnesotában George Floyd valóban úgy halt meg, hogy egy rendőr rátérdelt a nyaakára ...

Donald Trump kész bevetni a hadsereget a zavargások megszüntetésére

Nagyvilág2020.06.02, 09:12

Donald Trump amerikai elnök rendet ígért, ha szükséges, a hadsereg segítségével is, a Fehér Ház Rózsakertjében mondott rövid nyilatkozatában hétfőn. Mint megírtuk, napok óta erőszakos baloldali anarchisták akarnak káoszt okozni az Egyesült Államokban.

Szélsőbaloldali szervezetek legitimizálják a zavargásokat - videó

Nagyvilág2020.04.27, 18:38

Nyílt levélben próbálják legitimizálni francia radikális és szélsőbaloldali szervezetek az országban már több mint egy hete tartó zavargásokat. A levél aláírói között többek között feminista és kommunista, illetve migráns hátterűeket tömörítő szervezetek is találhatóak, akik a rendőrséget próbálják meg rossz színben feltüntetni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Leleplező videó: Így telepednek rá a szélsőbaloldali bandák a sárgamellényesekre

Nagyvilág2019.01.12, 10:45

Marlène Schiappa, Macron nemek közötti egyenlőségért felelős államtitkára megtalálta a Franciaországon végigsöprő erőszakhullám okát.

Elfogták a svédországi gyújtogatások egyik gyanúsítottját

Nagyvilág2018.08.15, 14:19

Török határrendészek őrizetbe vettek útlevél-ellenőrzés közben egy 19 éves férfit, akit a svéd hatóságok a hétfő esti gyújtogatásokkal gyanúsítanak - írja a Göteborgs-Posten című svéd napilap.

Zavargások, gyújtogatások a svéd városokban

Nagyvilág2018.08.14, 15:41

Fekete maszkos fiatalok randalíroztak svéd városokban hétfő este. A vandálok több tucat autót gyújtottak fel, és a hatóságok képviselőit megdobálták. Az eset kísértetiesen hasonlít a 2013-as stockholmi migránsok közötti összecsapásokhoz.

Izraeli erők zavargó palesztinokat távolítottak el az al-Aksza mecsettől

Nagyvilág2018.07.27, 22:15

Az izraeli rendfenntartó erők hangbombákkal, erőszakkal távolították el a palesztinokat az al-Aksza mecset melletti Mecsetek teréről, miután zavargások törtek ki a pénteki muzulmán ima után, és a palesztinok kövekkel dobálóztak - jelentette az izraeli katonai rádió. Az izraeli egyenruhások megrohamozták a muszlim vallás harmadik legszentebb helyét, az al-Aksza mecsetet, és behatolva az imaházba ott is letartóztattak több bemenekült palesztint.

A francia rendőrség és a külvárosok viszonya évek óta feszült

Nagyvilág2018.07.09, 11:41

Franciaországban a rendőrség és a külvárosok viszonya évek óta feszült, a rendőrök nem tudják, mit csináljanak a külvárosokkal, ahol magas a munkanélküliség, és problémás a közbiztonság - közölte Soós Eszter Petronella Franciaország-szakértő az M1 aktuális csatorna műsorában hétfőn.

Palesztin zavargásoktól tartanak Jeruzsálemben

Nagyvilág2017.07.20, 18:06

Izrael nem mondott le az al-Aksza mecsethez vezető utaknál a detektoros kapukról, és a palesztinok sem hajlandók elfogadni az új biztonsági intézkedést a pénteki imaidőre.

Zavargások a leszboszi menekülttáborban

Nagyvilág2017.07.18, 16:46

Zavargások törtek ki kedden a Leszbosz szigetén lévő móriai menekülttáborban. Mintegy 100 fiatal migránsból álló csoport sátrakat, kukákat és legalább egy konténerlakást felgyújtott, illetve kövekkel dobálta a rendőrség és a tűzoltóság alakulatait - jelentette a helyi Lesvosnews hírportál.

Zavargások voltak Szalonikiben Juncker látogatása alatt

Nagyvilág2017.07.13, 21:56

Zavargások voltak Szalonikiben Jean-Claude Junckernek, az Európai Bizottság elnökének a görög városban tett csütörtöki látogatása alatt.

Hamburg polgármestere bocsánatot kért a zavargásokért

Nagyvilág2017.07.12, 20:28

Olaf Scholz, Hamburg polgármestere bocsánatot kért a G20 csoport csúcstalálkozója alatt történt zavargásokért.

„Köszöntünk a pokolban” – lángokban áll Hamburg

Nagyvilág2017.07.07, 23:07

A városban zajló G20-as találkozó miatt ismét lángba borították az utcákat, amikor a csúcsvezetők találkozója megkezdődött. Szinte az egész várost blokád alá vették a tüntetők, lezárva a legfontosabb utcákat, hidakat és kereszteződéseket.

Zavargások törtek ki Stockholm migránsok lakta negyedében

Nagyvilág2017.02.21, 12:16

Zavargások kezdődtek a svéd főváros zömében bevándorlók lakta negyedében, miután letartóztattak egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfit.

Folytatódnak a zavargások a rendőri erőszak miatt

Nagyvilág2017.02.07, 13:22

Keddre virradóra harmadik éjjel voltak, immár egyre nagyobb mértékű zavargások Párizs egyik északkeleti elővárosában, Aulnay-sous-Bois-ban, ahol egy rendőr ellen eljárás indult, mert egy utcai igazoltatás közben gumibottal megerőszakolt egy fiatalembert.

Tíz év terrorcselekményért a röszkei zavargás szír irányítójának

Itthon2016.11.30, 14:34

Tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék szerdán, első fokon a röszkei közúti átkelőnél tavaly ősszel történt tömegzavargás miatt terrorcselekmény elkövetésével vádolt, Cipruson élő szír férfit.

Lángol a parlament épülete Gabonban

Nagyvilág2016.09.01, 00:19

Zavargások törtek ki Gabonban, miután mindössze 1,5 százalékos előnnyel újra Ali Bongó nyerte meg az elnökválasztást. A tiltakozók felgyújtották a parlementet és kifosztottak egy bankot is. A nemzetközi megfigyelők átláthatatlannak minősítették a választást.

Zavargás a menekülttáborban

Nagyvilág2015.11.09, 12:26

Az Ausztráliához tartozó Karácsony-szigeteken az korbácsolta fel az indulatokat, hogy holtan találtak rá arra a kurd menedékkérőre, aki megpróbált megszökni a létesítményből. 

Gergényi megrovást kapott 2006 miatt

Itthon2015.10.29, 12:37

Ítéletet hirdettek a 2006-os őszi zavargások miatt bíróság elé állított volt budapesti rendőrfőkapitány ügyében a Fővárosi Törvényszéken. Gergényi Péter enyhe büntetést, megrovást kapott. A Bene László volt országos főkapitány elleni eljárást megszüntette a bíróság. Az ítéletek nem jogerősek.

Lelőttek egy 13 éves palesztin fiút

Itthon2015.10.05, 16:01

Életét vesztette egy tizenhárom éves palesztin fiú izraeli katonákkal hétfőn Ciszjordániában vívott összecsapásokban.

Már ki lehet menni éjszaka Baltimore-ban

Nagyvilág2015.05.03, 17:44

Feloldotta az éjszakai kijárási tilalmat vasárnap Baltimore polgármestere, miután a városban lecsillapodtak a kedélyek a hét eleji zavargások óta.

Amerikában zenével csillapítják az erőszakhullámot

Kultúra2015.06.10, 12:13

Hétfőn robbantak ki a zavargások Baltimore-ban, amelyeket Freddie Gray halála váltott ki. Az afroamerikai fiatalember a rendőri őrizet során elszenvedett súlyos gerincsérülésbe halt bele. 

Többen meghaltak az egyiptomi zavargásokban

Nagyvilág2015.01.25, 18:47

Legkevesebb tizenegy ember vesztette életét és vagy harmincan sebesültek meg az egyiptomi forradalom negyedik évfordulója körüli megmozdulásokon vasárnap délután. 

Zavargások Brazíliában a közlekedési tarifák emelése miatt

Nagyvilág2015.01.10, 07:09

Zavargások törtek ki Brazília legnagyobb városában, Sao Paulóban péntek este a közlekedési tarifák emelése miatt.

Felakasztva találtak egy buszsofőrt

Nagyvilág2014.11.17, 15:25

Zavargások törtek ki Jeruzsálemben egy felakasztva talált palesztin autóbuszsofőr miatt hétfőn. A palesztinok elutasítják a rendőrség álláspontját, miszerint öngyilkosság történhetett.

Agyonlőttek még egy fekete férfit a rendőrök St. Louisban

Nagyvilág2014.08.20, 00:04

Lelőttek egy fekete férfit a St. Louis-i rendőrök nem messze Fergusontól, ahol egy hasonló emberölés miatt zajlanak zavargások már majdnem két hete. A férfi késsel hadonászott.

Tettek a kijárási tilalomra a zavargók St. Louisban

Nagyvilág2014.08.17, 18:40

Szombaton százak maradtak az utcán éjfél után az amerikai St. Louisban. ahol egy fekete tinédzser lelövése miatt áll a bál napok óta. A zavargások miatti kijárási tilalmat megszegő tömeget füstgránátokkal oszlatta a rendőrség, de vasárnapra újabb tüntetés szerveződik.

Rendkívüli állapotot hirdettek Missouriban a zavargások miatt

Nagyvilág2014.08.17, 09:10

Rendkívüli állapotot hirdetett és éjszakai kijárási tilalmat vezetett be Missouri állam kormányzója szombaton, hogy megfékezze a zavargásokat, amelyeket az váltott ki, hogy egy fegyvertelen fekete bőrű tinédzsert lelőtt egy fehér rendőr.

A szövetségi rendőrségtől várják, hogy rendet tesz St. Louisban

Nagyvilág2014.08.15, 08:38

Szövetségi hatáskörbe utalta a helyi kormányzó a hétvégén a fehér rendőr által lelőtt fekete tinédzser ügyét St. Louisban az USA-ban. Az ügy zavargásokat váltott ki, régóta lappangó feszültségek kerültek felszínre.

Egy fekete tinédzser lelövése miatt voltak zavargások St. Louisban

Nagyvilág2014.08.12, 11:26

Kővel dobálták meg a rendőröket, és lőfegyver is eldördült a tömegben. A tüntetések az után kezdődtek, hogy egy rendőr lelőtt egy fegyvertelen fekete tinédzsert.

Buenos Airesben nehezen viselték a vereséget

Sport2014.07.14, 09:03

Az argentin fővárosban zavargások törtek ki a vb-döntő után, többen megsebesültek.

Ezrével evakuálják a kínaiakat Vietnamból

Nagyvilág2014.05.18, 15:12

Egy vitatott olajfúró torony miatt Kína-ellenes lincshangulat alakult ki az országban. Ketten meghaltak és százan megsebesültek, Peking újabb öt hajót küld állampolgáraiért, és szankciókkal fenyegetőzik. 

Kik lobbantják lángra az ukrán utcákat?

Nagyvilág2014.02.20, 19:19

Az oroszbarát elnök, a Nyugat gázos kedvence és a kemény öklű pártvezér a tárgyalóasztalnál igyekeznek eredményre jutni, de kik segítik őket az utcán? A rendőrökön és katonákon kívül ősellenség futballhuligánok egy oldalon, harcosok klubját játszó kormánypárti kommandó, és egy nőverő harcművész tanítványai.

A véres kijevi valóság

Nagyvilág2014.02.20, 14:49

Az alábbi megrázó képsorokon vérző embereket, halottakat és egy újraélesztést is lehet látni. Brutális képsorok, de ez történik most a szomszédban. 

Tovább forrong Bosznia-Hercegovina

Nagyvilág2014.02.09, 23:17

Ezrek követeltek politikai forradalmat a hétvégén is Bosznia-Hercegovinában. Van, aki szerint előrehozott választásra lesz szükség, más az országban állomásozó EUFOR bevetését vizionálja.

Boszniában folytatódtak a tiltakozások

Nagyvilág2014.02.08, 20:40

A tegnapi zavargások után szombaton is folytatódtak a tiltakozások Boszniában, de ezeken sokkal kevesebben vettek részt és nagyobb rendontások sem voltak. A tüntetők közzétették követeléseiket. 

Boszniában kormányépületek égtek

Nagyvilág2014.02.07, 21:43

A boszniai rendőrség csak este tudott úrrá lenni a zavargásokon. A Tuzlából indult tiltakozás más városokra is átterjedt, és a tüntetők több kormányépületet megostormoltak illetve felgyújtottak. A szarajevói biztonsági miniszter a tüntetőknek adott igazat. A tűz martaléka lett az országos levéltár felbecsülhetetlen gyűjteménye.

Amnesztia-törvény miatt forrong Bangkok

Nagyvilág2013.12.02, 07:00

Rendőrökkel csap össze kormányzati épületeket támad a haragos tömeg Bangkokban A tiltakozók dühét egy törvénytervezet váltotta ki, amely amnesztiát biztosítana egy korábban elüldözött miniszterelnöknek.

Zavargások Párizs elővárosában

Nagyvilág2013.07.20, 16:21

Pénteken késő este zavargások törtek ki a franciaországi Trappes-ban, Párizs egyik, Versailles-hoz közel eső elővárosában - számolt be a Le Monde. A település rendőrörse előtt este kezdődtek tüntetések, majd az összegyűltek kövekkel kezdték dobálni az épületet. Szombat reggelre a rendőröknek mindenhol sikerült feloszlatni a tömeget.

Durvul a helyzet Egyiptomban, megint kilőtt az olajár

Archívum2013.07.05, 18:16

Hirtelen megugrott az olaj árfolyama a kora délutáni órákban és olyan hírek láttak napvilágot, hogy a Sínai-félszigeten szükségállapotot hirdetett a Morsi elnök hatalmát megdöntő hadsereg. Fordult a kocka, most éppen az ex-elnök iszlamista híve vonultak az utcára. Alapvetően még mindig arra lehet számítani, hogy az olaj árfolyama nem fog rövid távon visszakorrigálni az egyiptomi tüntetéseket megelőző szintekre. A helyzet idő közben tovább fokozódott és beszámolók szerint egyre komolyabb harcok folynak az utcákon. Az olaj árfolyama tovább emelkedett, és már nem csak az északi-tengeri Brent, hanem a WTI típus árfolyama is több mint máásfél ...

A török tengerpartra utazók nincsenek veszélyben

Archívum2013.06.05, 16:30

A csoportos, főleg tengerparti turistautakat nem érintik a török zavargások. Már lassan egy hete tüntetnek az emberek a török kormány politikája ellen. A rendőrség gyakran könnygázt és vízágyúkat vet be ellenük.

Több svéd városra is átterjedtek a stockholmi zavargások

Nagyvilág2013.05.25, 10:51

Habár a svéd rendőrség szerint Stocholmban lenyugodni látszanak a kedélyek, szombatra virradóra újabb incidensekről érkeztek hírek Linköpingből, Uppsalából, Malmőből és más svéd városokból is.

Sok halott a kínai zavargásokban

Nagyvilág2013.04.24, 08:45

Legalább 21 ember, köztük egy rendőr meghalt az északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm területen kirobbant zavargásokban - közölték szerdán a hatóságok.

Obama kormányzó lenne

Nagyvilág2013.03.01, 16:23

Indul a kenyai kormányzói választásokon Obama. Malik Obama, Barack féltestvére.

Halálos ítélet miatt törtek ki zavargások Egyiptomban

Nagyvilág2013.01.26, 21:09

Súlyos zavargások törtek ki szombaton az egyiptomi Port Szaídban, miután egy helyi bíróság halálra ítélt 21 vádlottat a 74 halálos áldozattal járó tavalyi futballkatasztrófa ügyében. Legalább harmincan meghaltak, köztük két rendőr.

Kaotikus zavargások a katolikus negyedben

Nagyvilág2013.01.12, 21:54

Tizenhat rendőr sérült meg szombaton a belfasti összecsapásokban, amelyek azután folytatódtak, hogy mintegy ezer protestáns a városházához vonult tiltakozni az Egyesült Királyság zászlajának használatát korlátozó döntés ellen.

Halálra ítélték a Mohamed-film készítőit

Nagyvilág2012.11.29, 07:48

A vádlottak távollétében ítélte el egy egyiptomi bíróság A muszlimok ártatlansága című film készítőit. A film miatt több muszlim országban erőszakos zavargások törtek ki.

Zavargásokba torkollt az egyiptomi elnök diktátori húzása

Nagyvilág2012.11.23, 23:52

Iszlamista irodákat gyújtottak fel és ellentüntetőkkel is megütköztek a demokráciát féltő egyiptomiak, miután az ország új elnöke szinte diktatórikus hatalommal ruházta fel magát. Mohamed Murszi úgy döntött, hogy határozatait mostantól se bíróság, se politikai erő nem kérdőjelezheti meg, az utcára vonulók szerint azonban ezzel lélekben visszatér a tavaly elűzött diktátor, Hoszni Mubarak.

Amerikai rádiókat kezdett zavarni Irán

Nagyvilág2012.10.05, 13:20

Nehezen fogható az Amerika Hangja és a BBC is. Iránban a héten zavargások törtek ki a 40 százalékos pénzromlás miatt.

Buddhista templomokat gyújtottak fel muszlimok Bangladesben

Nagyvilág2012.09.30, 15:10

Egy közösségi portálra feltett, a muszlimok szent könyvét állítólag megsértő fénykép miatt több ezer muszlim támadt buddhisták templomaira és lakóházaira vasárnap Bangladesben.

Egy szélhámostól kaptak vérszemet a muszlimok

Nagyvilág2012.09.13, 19:34

Líbiában megölték az amerikai nagykövetet, Egyiptomban, Jemenben és a Gázai-övezetben pedig véres tüntetések robbantak ki egy film miatt, amely pszichopataként ábrázolja Mohamed prófétát. Az igénytelen akciófilmekre emlékeztető Muszlimok ártatlansága című film miatt forronganak az iszlámhívők. A film ötletgazdája valószínűleg egy hétpróbás csaló, aki még a saját munkatársait is átvágta.

IPhone-on lehet levadászni a huligánokat

Techbázis2012.06.26, 14:21

Közel háromezer bűnelkövető fényképet töltötte fel a brit rendőrség egy olyan okostelefonos alkalmazásba, amelynek segítségével feljelentheti a lakosság a szabadlábon lévő bűnözőket.

Krumplival harcolnak a felbőszült spanyol bányászok

Nagyvilág2012.06.22, 18:58

PVC-csövekből lövöldöznek házi készítésű rakétákat, csúzlival, kövekkel, golflabdákkal kergetik a rohamrendőröket, és égő barikádokon próbálnak érvényt szerezni követeléseiknek a közel egy hónapja lázongó spanyol bányászok. Spanyolország északi részén lejárt a békés tiltakozás ideje, a megszorítások miatt vesztüket érző, markos munkásemberek pénteken menetet indítottak Madridba, hogy szembenézzenek a pénzüket megvonó politikusokkal.

Macedónia: lobbanáspont

Vélemény2012.05.07, 14:25

Áprilisban öt, horgászásból hazatérő macedónt mészároltak le, feltehetően "iszlamisták"; másfél hónappal korábban egy szolgálaton kívüli rendőr lőtt le két albánt. Macedóniában folyamatosak a zavargások, a nacionalista retorikát sem mellőző kormány pedig óvatosan kerüli az etnikai hovatartozás felemlegetését, mert nem tudja, mitől robban be az ország lőporos hordója. Vége lesz-e Macedóniának 2012-ben?

A parlamentbe is beszivárgott a könnygáz Athénban

Nagyvilág2012.02.13, 16:01

Utcai zavargások csatazaja és könnygáz orrfacsaró bűze mellett szavazta meg vasárnap a görög parlament az újabb gazdasági megszorítócsomagot. Miközben a képviselők rábólintottak a minimálbér-csökkentésre és 15 ezer közalkalmazott elbocsátására, hogy hozzájussanak az újabb uniós segélyhez, az utcákon tízezrek tiltakoztak, háborús helyszínné változtatva a görög fővárost.

Fegyveres zsarolást emleget a kedden lemondott maldív elnök

Nagyvilág2012.02.09, 12:33

Fegyverrel kényszerítették a távozásra - állítja a kedden lemondott maldív elnök. Mohamed Nasíd a hetek óta tartó ellenzéki tüntetések után mondott le, szerdán azonban ő vitte az utcára a híveit, hogy így tiltakozzon az elkergetése ellen. A tüntetést könnygázzal oszlatták fel a rendőrök.

Urbányi: Az elnökváltás után megnyugszanak a kedélyek a Maldív-szigeteken

Nagyvilág2012.02.07, 16:59

A három hete tartó ellenzéki tüntetések után kedden lemondott a Maldív-szigetek elnöke, a zavargások alatt a rendőrök is fellázadtak, és elfoglalták az állami tévét. A brit külügyminisztérium már nem javasolja állampolgárainak, hogy a Maldív-szigetekre utazzanak. Urbányi István, a Maldív-szigetek labdarúgó-válogatottjának szövetségi kapitánya azonban az [origo]-nak azt mondta, hogy az elnök lemondásával megnyugodtak a kedélyek, és végre ő is körbemotorozhatta a fővárost.

Tibetiek városai: zárva

Nagyvilág2012.01.30, 17:59

A kínai holdújév és a magukat felgyújtó szerzetesek is hozzájárultak a Kína tibetiek lakta térségeiben a múlt héten kirobbant zavargásokhoz. A tiltakozások valós mértéke ismeretlen, miután a kínai hatóságok szinte hermetikusan elzárták az érintett területeket a külvilágtól. A kiszivárgó információk arra utalnak, hogy egyre feszültebb a helyzet.

Rendkívüli állapotot hirdettek egy kazahsztáni városban

Nagyvilág2011.12.17, 14:07

Az olajipari központnak számító Zsanaozenben tízen meghaltak a pénteki tömeges rendbontásokban. Nurszultan Nazarbajev elnök úgy döntött: renkívüli állapotot vezet be a nyugat-kazahsztáni településen.

A kínai vezetést felkészületlenül érhetik a zavargások egy kínai miniszter szerint

Nagyvilág2011.12.05, 11:08

A gyengébben teljesítő gazdaság miatt kialakuló társadalmi feszültségek kezelésére nincsenek megfelelő eszközei a kínai kormánynak a közbiztonságért felelős kínai miniszter szerint. Kínában egyre több a sztrájk, és a tüntetéseket zavargások is kísérik.

Halottja is van a kairói összecsapásoknak

Nagyvilág2011.11.20, 10:32

Tüntetők és rendőrök csaptak össze szombaton Kairóban, legalább egy ember meghalt, az erőszaknak több mint 600 sérültje van. Az alkotmánytervezet és a katonai vezetés ellen tiltakozó tömeget a központi Tahrír téren próbálták meg feloszlatni a rendőrök.

Egy magyar is őrizetben a varsói zavargások után

Nagyvilág2011.11.12, 13:24

Kilencvenkét német, egy spanyol és egy dán állampolgár mellett egy magyart is őrizetbe vettek a pénteki varsói zavargások alatt. Huszonkilencen kórházba kerültek, negyven rendőr könnyebben megsérült.

Nyomoznak a kuruc.info ellen a tömegoszlató rendőrök személyes adatainak közzététele miatt

Itthon2011.11.05, 16:19

A gyanú szerint személyes adattal élt vissza a kuruc.info internetes oldal, amikor fotókkal, névvel, lakcímmel, telefonszámmal, születési idővel és hellyel, illetve rendfokozatok megjelölésével tette közzé több olyan rendőr személyes adatait, akik szolgálatot teljesített a 2006. október 23-i tömegoszlatáskor.

Az adóemelés miatt törtek ki zavargások Kínában

Nagyvilág2011.10.27, 21:22

Több száz, az adóemelések miatt tüntető vállalkozó csapott össze a rohamrendőrökkel egy kelet-kínai városban.

Fellélegezhetnek október 23. egyenruhás jogtiprói

Itthon2011.10.23, 19:01

Vasárnap elmúlik a lehetőség, hogy a 2006 őszén, különösen október 23-án történt rendőri jogsértések elkövetőit felelősségre lehessen vonni, a legtöbb lehetséges bűncselekmény ugyanis mára elévül. Eddig egy embert ítéltek el jogerősen, néhány rendőri vezető ellen nyomoznak. Bár a Fidesz már a kezdetektől Gyurcsány Ferencet tartja az erőszak egyik felelősének, ő már különleges esetben kerülhet bíróság elé a rendőri akciók miatt.

Ismét zavargások voltak egy észak-írországi felvonuláson

Nagyvilág2011.08.14, 13:27

Összecsaptak a brit protestánsok felvonulását biztosító rendőrökkel az Ír Köztársasági Hadsereget támogató csoportok Londonderryben. A zavargásokban három járművet is felgyújtottak, de komoly sérült nincs.

Öncélú düh vagy lázadás a rendszer ellen - magyarázatok a brit zavargásokra

Nagyvilág2011.08.11, 13:35

Így hat a lassuló gazdaság és a megszorító intézkedések az eleve perifériára szorult fiatalokra. Ezzel magyarázzák a Londonban múlt szombaton kitört, de egész Nagy-Britanniára átterjedő zavargások okait a brit és angolszász lapok. A brit utcai randalírozást párhuzamba állítják a tavaszi arab forradalmakkal, és a francia városokat pár éve feldúló zavargásokkal.

Fosztogatók között tűnt fel egy bandavezér Manchesterben

Nagyvilág2011.08.10, 15:43

Az internetre rövid videó került fel, amely kedden készült Manchesterben, és utcán gyülekező, lopott áruval osonó fiatalokat mutat. A képeken egyszer csak megjelenik egy nagydarab kopasz férfi, aki a város egyik legnagyobb gengsztere.

Hajtóvadászatot ígér a rendzavarók ellen a brit miniszterelnök

Nagyvilág2011.08.10, 14:45

David Cameron brit miniszterelnök szerdán felszólította a rendőrséget, "minden szükséges lépést" tegyen meg azért, hogy helyreállítsa a rendet Nagy-Britanniában, ahol már negyedik napja tartanak a zavargások. "Kockáról kockára azonosítják a bűnözőket, és le fogják őket tartóztatni" - mondta David Cameron.

Irán elítélte a londoni "rendőri erőszakot"

Nagyvilág2011.08.09, 18:20

Emberi jogi szakértőket küldene Irán Nagy-Britanniába a "rendőri túlkapások" kivizsgálására. Irán felszólította a brit kormányt, hogy teljesítse a tüntetők követeléseit, és párbeszéddel vessen véget a zavargásoknak.

"Visszaveszem az adómat!" - videók a londoni zavargásokról és fosztogatásról

Nagyvilág2011.08.09, 12:22

Betört kirakatok, kifosztott boltok, ruhákkal, műszaki eszközökkel menekülő fiatalok, LCD-tévékkel és videólejátszókkal borított utcák, rohamrendőrökre támadó fosztogatók - ez látszik azokon a videókon, amiket a zavargások alatt és után készítettek a járókelők. "Visszaveszem az adómat" - magyarázat az egyik fosztogató az őt faggató videósnak. Videók a lángokba borított és kifosztott londoni utcákról.

"Te jó ég, ez London?" - Sokk és magyarázatkeresés a zavargások közben

Nagyvilág2011.08.10, 10:14

Sokkolták a Londonban élőket az elmúlt napok zavargásai és fosztogatásai, van, aki menekülőcsomagot állított össze magának, van, aki ki sem mozdulna otthonról - mondták el az [origo]-nak ott élő magyarok. Egyikük szerint a zavargások azért terjednek, mert a különböző térségekben élő bandák meg akarják mutatni, hogy ők is vannak olyan kemények, mint a tottenhamiek, ahol az egész kezdődött.

Már az egyre durvuló londoni zavargás terjedésétől tartanak a britek

Nagyvilág2011.08.09, 00:45

A brit miniszterelnök és a belügyminiszter is megszakította a szabadságát, miután eldurvultak a több napja tartó zavargások Londonban. Már vannak olyan aggodalmak is, hogy a tiltakozási hullám - amely az után kezdődött, hogy a rendőrség lelőtt egy férfit tisztázatlan körülmények között - átterjed más városokra is. Hétfőn a tiltakozók egy áruházat is felgyújtottak Londonban. Az [origo]-nak egy szemtanú beszélt az eseményekről.  

London több kerületére is átterjedtek a második napja tartó zavargások

Nagyvilág2011.08.08, 15:55

Tottenham után London más városrészeire, a többi között Enfieldre és Brixtonra is átterjedtek a zavargások vasárnap este. A második napja tartó támadásokat már felkészültebben várta a rendőrség, amely gumibotokkal és kutyákkal próbálta meg feloszlatni a tömeget.

Pizsamában és fürdőköpenyben fosztogattak Londonban

Nagyvilág2011.08.08, 12:01

Szabad rablás folyt, amely ellen a rendőrség órákon át nem tett semmit szombat este Londonban, a zavargásokat a helyszínen figyelő olvasónk szerint. A tüntetők papucsban, fürdőköpenyben és pizsamában is fosztogattak boltokat, autókat és lakásokat a Tottenham nevű városrészében. A tisztázatlan körülmények között lelőtt férfi olyan lakótelepről származik, amelynek a lakói már 26 éve is összecsaptak a rendőrökkel, akkor halálos áldozata is volt a zavargásoknak.

Zavargásokba torkollott az orániaiak felvonulása Belfastban

Nagyvilág2011.07.13, 12:55

A protestáns Orániai Rend idei felvonulása után is zavargások törtek ki Belfastban. Több rendőr és egy fotós is megsérült. A felvonulások rendszeresen kiélezik a feszültséget Belfast protestáns royalista és katolikus nacionalista lakosai között.

Hétszáz protestáns és katolikus csapott össze Belfast utcáin

Nagyvilág2011.06.22, 14:46

Második napja heves harcok dúlnak az északír fővárosban, Belfastban. A protestánsok és katolikusok között kitört zavargásokban szerdára virradó éjjel egy fotóriportert lábon lőttek, és többen is megsérültek. A rendőrség és a terület képviselője szerint "nagyon súlyos a helyzet".

Több százan csaptak össze Belfast utcáin

Nagyvilág2011.06.21, 11:39

Zavargások törtek ki Belfast lojalista, protestáns kerületekkel körbevett katolikus, nacionalista városrészében. A Sinn Fein és a város polgármestere is provokációról beszél. Az összecsapásokban többen megsérültek.

A NATO-főtitkár szerint Kadhafi ideje lejárt

Nagyvilág2011.05.09, 07:03

De nem katonai, hanem politikai jellegű a megoldás Rasmussen szerint.

Előző
Következő