zavargások

címke rss

A nyolcadikra menekültek a könnygáz elől

Itthon2006.10.26, 09:05

Egy Károly körúti lakóházba többen is bemenekültek a hétfői zavargások után, és a sűrű könnygázfelhő miatt többen egészen a nyolcadikig futottak. A lakók feltételezése szerint a rendőrök a lépcsőházat is elárasztották könnygázzal, a BRFK azonban egyelőre nem nyilatkozik. A tűzoltóság 29 embert menekített ki a lépcsőházból.

Orbán nemzetközi következményekre figyelmeztet

Itthon2006.10.26, 11:06

A Fidesz elnöke szerint súlyos törvénysértéseket követtek el a rendőrök a hétfői tiltakozások és zavargások során, és ennek nemzetközi következményei lesznek. Csütörtökön Berlinben Orbán Viktor azt mondta, a német fővárosban is jelezni akarják, hogy a Fidesz a demokrácia, az emberi jogok és az emberek oldalán áll.

Közterületesek járőröznek a Városházán

Itthon2006.10.27, 17:48

A korábbi gyakorlattól eltérően ezentúl csak regisztráció után lehet belépni a Főpolgármesteri Hivatal épületébe. A Városháza folyosóján pedig közterület-felügyelők járőröznek. A szigorúbb biztonsági intézkedéseket a főjegyző részben a hetek óta tartó utcai zavargásokkal indokolta.

Az üzleteknek is ártanak a zavargások

Gazdaság2006.10.27, 08:17

Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél október 23-án emelt barikád miatt leginkább az építőanyaggal "szolgáló", felújítás alatt levő Klotild palotában esett kár; a belvárosi üzletek aznap kisebb anyagi veszteséget szenvedtek el, ám a későbbiekben ez jelentősebb lehet - írja a Napi Gazdaság.

Már két buszt gyújtottak fel Párizs közelében

Nagyvilág2006.10.28, 09:49

Pénteken késő este felgyújtottak egy autóbuszt Párizs egyik északi elővárosában, nem sokkal korábban pedig egy másik buszt. Az éjjel huszonöt embert állított elő a mintegy négyezer kivezényelt francia rendőr. A rendőrség attól tart, hogy az évvel ezelőtti súlyos zavargások évfordulóján megint folytatódnak az erőszakos cselekmények.

Újabb autóbuszt gyújtottak fel Párizs mellett

Nagyvilág2006.10.28, 00:52

Újabb autóbuszt gyújtottak fel ismeretlen tettesek pénteken késő este Párizs egyik északi elővárosában, és a rendőrség attól tart, hogy az évvel ezelőtt súlyos zavargások évfordulóján ismét tartósan folytatódnak az erőszakos cselekmények a francia fővárost övező hátrányos helyzetű negyedekben.

Molotov-koktélt dobtak egy francia buszra

Nagyvilág2006.10.29, 15:25

Életveszélyesen megsérült egy 26 éves nő szombaton este, amikor három kamasz felgyújtott egy buszt Marseille-ben. A külvárosi zavargásoktól eddig megkímélt dél-franciaországi nagyvárosban a héten már a hetedik autóbuszt gyújtották fel.

Nem ijedtek meg a zavargásoktól a német újságírók

Itthon2006.10.30, 16:46

A demokrácia természetes velejárója a tüntetés, a rendőrök fellépése az erőszakoskodók ellen helyénvaló volt, és Gyurcsány lemondása teljes képtelenség a kiszivárogtatott "hazudós beszéd" miatt - röviden így lehetne összefoglalni tíz német anyanyelvű újságíró véleményét az elmúlt egy hónap hazai történéseiről. Az újságírók négy hetet töltöttek el Magyarországon, teljesen véletlenül éppen a zavargások idején.

Kiengedtek szinte mindenkit az előzetesből

Itthon2006.10.31, 17:53

A szeptemberi zavargások ügyében hozott másodfokú ítéletek igazolták a jogvédők aggodalmait az előzetes letartóztatások elsietett, sokszor indokolatlan elrendelésével kapcsolatban. A fellebbezések után másodfokon eljáró Fővárosi Bíróság az esetek 77 százalékában megváltoztatta az elsőfokú határozatot. Az [origo]-nak nyilatkozott egy fiatalember, akit úgy vittek be, majd tartottak egy hétig előzetesben, hogy állítása szerint semmi köze nem volt a zavargásokhoz.

A Fideszt gyanítja a zavargás mögött a kormány

Itthon2006.10.31, 20:45

Fideszes politikusokkal állhattak kapcsolatban az október 23-i zavargások szervezői - állította három parlamenti bizottság együttes ülésén Szilvásy György kancelláriaminiszter. Kövér László fideszes képviselő szerint Szilvásy csak annyit bizonyított be, hogy "bizonyos emberek, akiket ráadásul nem vádolnak bűncselekmények elkövetésével, beszéltek más emberekkel, köztük a Fidesz képviselőivel is". Szerinte figyelemelterelésről van szó a kormányzat részéről.